Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

4.évad/13.rész

Vörös szemek

            A térképről kiderült az is, hogy a mínusz harmadik emeleten vagyunk és a lifthez egy rettenetes labirintuson keresztül tudunk eljutni. Alaposan letértünk az útról. Reszketve figyelem, amint Niki és Bence kilép a folyosóra. Valahonnan hallani a hajszárítóra emlékeztető hangot. Valahonnan a félhomályból.

            Amint kilépek a monitorszobából, azonnal hátrálni kezdünk, mert nagyon úgy tűnik, hogy ez a két drón onnan jöhet, ahonnét mi. Niki megfordul és int nekem, hogy én is forduljak meg. A távolban, szemben, nem látunk ajtót. A hátborzongató, nagyon halvány fényben kezd kirajzolódni két kereszteződés, valamint egy másik fehér ajtó jobbra. Az üvegén keresztül nem szűrődik fény. De attól még veszélyforrás. A másik oldalon is van egy, majdnem azzal szemben. Sötét. De bárki lehet mögötte.

 Bence fedez minket, mi pedig az utat figyeljük. Niki nagyon koncentrál, de valamit forgat is fejében. Nyilván, miután memorizálta a térképet és a lehetséges útvonalakat, most a többi lehetőségeinket latolgatja.

            Mögöttünk a hang kezd erősödni, de valami megváltozott benne. Nem halkabb lett, inkább gyengébb. Nem tudom. Aztán szépen lassan kezd összeállni a kép. A rókára pillantok. Veszélyt jelez. A Nővérem felé fordulok, aki lassít a léptein. A kígyó szemei a távolba, balra fordulnak. A zaj felerősödik. És a néhány lépésre lévő kereszteződés bal sarka felől is hallani. Ahogy sejtettem. A drónok szétváltak. Halvány vörös fényt látok. A gép szemei. Kattanás. Valami pörög. Forgótárcsa.

            Niki rácsap a baloldali ajtó nyitógombjára, ami ráérősen, de elkezd kinyílni. Int nekem, hogy azonnal húzódjak fedezékbe. Utána kinyitja a jobb oldalt lévő ajtót is. Próbál Bencének is jelezni, de akkor a kereszteződésben megjelenik a két kis vörös fény. A Nővérem azonnal tüzet nyit, mire a drón azonnal viszonozza azt. Én a szobába ugrok. Látom, hogy Niki is a másikba és onnan tüzel.

            Bence. Neki nem sikerül elbújni. Megállok háttal az ajtófélfának dőlve. Egy. Kettő. Három. Kifordulok, tüzelni kezdek a közeledő drón irányába, ám az ügyesen kikerüli a lövedékeket. Aztán gyorsan, egy másodperc töredékrésze alatt Bence felé is pillantok, de sehol sem látom őt. Visszahúzódok.

            Lehet, hogy holtan fekszik, villan be előttem egy rémes kép. Niki folyamatosan tüzel a drónra, és hallom közeledni a másikat is. Egy pisztollyal nem túl sokat érek, de felkészülök az újabb támadásra.

            - Angéla! – kiáltja Niki. – Bújj el! Gyerünk!

            A szoba felé fordulok. A sötétben tapogatózva egy asztalba ütközök. Félre lököm az előtte lévő széket, majd óvatosan elbújok alatta. Hallok egy süvítést, melyet nyomban egy robbanás követ. A lángok megvilágítják a szobát, látok néhány fémszekrényt. Remélem, hogy se Nikinek, se Bencének sem esett baja. Még mindig hallom a hajszárítóra emlékeztető hangot, de már halványabban. Lehet, hogy már csak egy drón maradt? Lövéseket hallok. A forgótárcsa forog.

            - Bence! – kiáltja a Nővérem. – Hol vagy? Bence!

            Na, jó, én ezt nem bírom. Éppen ki akarok kúszni az asztal alól, amikor egy újabb süvítést hallok. Gyorsan visszabújok. Robbanás. Még a talaj is megremeg alattam. Hallok egy csattanást. A lángok adnak némi fényt. Most már nem érdekel, kimászok a búvóhelyemről és az ajtóhoz szaladok.

            - Niki! – üvöltöm. – Bence!

            Aztán látom a Nővéremet előjönni a szobából. A drón lángoló törmelékeit kikerülve lép oda hozzám.

            - Jól vagy? – kérdi.

            - Igen – felelem. – És te?

            - Minden oké.

            - Hol van Bence?

            Kilépünk a folyosóra. A távolban a másik drón is lángol. A férfi azonban sehol. Üvölteni akarok, de arra is képtelen vagyok. Ekkor a trapéz alakú folyosó egyik beugrójából előlép. Bence látszólag sértetlenül, a tüzet megkerülve lépdel hozzánk. Elmosolyodok. Életben van. Niki odasiet.

            - Megsérültél? – kérdi.

            - Rendben vagyok – mondja a férfi. – Szerencsém volt. Veletek minden rendben?

            - Igen. El kell jutnunk a lifthez. Tudom, merre kell menni.

            - Messze van innen?

            - Messze.

            Megfordulok a félhomályban. Még nem is látom az utat. De ott van. És ki fogunk jutni innen. A rókára nézek. Nagyon biztat.

*

            Egy sokadik folyosó közepén rejtőztünk el két szobából kihordott asztal mögött. Lépteket hallunk a közeli kereszteződés felől. Valaki határozottan közeledik. Nem óvatos. Nem fél egy cseppet sem. Egy zöld egyenruhát és sapkát viselő férfi fordul ki jobbról és megáll egy falon lévő szerkezet előtt. Kinyitja a fedelét és egy kisebb zseblámpa halvány fényénél ügyködik valamit. Nyugodtnak tűnik.

            Megszólal a rádiója.

            - Hol vagy? – kérdi valaki.

            A férfi megemeli a rádiót.

            - A mínusz harmadikon – feleli. – Ti küldtetek ide.

            - Te nem is tudsz a riadóról? – kérdi a másik a vonal túlsó végén.

            - Milyen riadóról?

            - Megszöktek foglyaink!

            - Tessék?

            - A három fogoly megszökött!

            - Mikor?

            - Hát, most! A drónok jelentették.

            - Akkor azok elintézik a dolgot.

            - Megszűnt velük az összeköttetés.

            - Kikkel?

            - A drónokkal! Te nem is hallottál semmit?

            - Dolgoztam a gépházban. Csak azt hallottam.

            - Azonnal gyere a földszintre a négyes folyosón át! Vetted?

            A férfi rémülten pillant felénk. Szerencsére nem láthat minket. A hosszú folyosót figyeli, veszélyt sejtve.

            - Vetted? – hallatszik a rádióból.

            - Igen – feleli remegve a katona. – Vettem. Máris megyek.

            Azzal indulna is vissza, amikor Bence kilép a fedezékből.

            - Állj meg ott, ahol vagy! – parancsolja.

            A férfi megáll és még mielőtt újabb utasítás érkezne, felemeli a kezeit. Nikivel követjük Bencét. A katona remegni kezd.

            - Én csak egy villanyszerelő vagyok – rebegi. – Én nem vagyok katona! Ne tévesszen meg az egyenruha!

            - Nyugodjál már meg – veti oda Niki gúnyosan.

            - Oké. Nem vagyok ellenség.

            - Lezárják a liftet is ilyenkor?

            - Nem hiszem. Nem volt még sosem riadó. Legalábbis, amióta itt dolgozom, nem volt.

            A Nővérem közelebb lép hozzá.

            - Tudom, hogy katona vagy - veti oda a férfinak. – És nyilván tudsz mindent a biztonsági protokollról. Úgyhogy mesélj szépen.

            A férfi felsóhajt.

            - Nem zárják le a liftet – kezdi még mindig remegő hangon. – A lépcsőházat igen, de a liftet nem. Viszont azt csak belépő kártyával tudják majd használni. Valamint azon a folyosón rendesen működik a kamera.

            - Szóval látni fognak minket – bólint Niki. – És hiába a kártya, lezárják előttünk a liftet.

            - Igen. Nagyon sajnálom. Nem én találtam ki.

            - Jól van, te ellenálló.

            Azzal Niki leüti a fegyverével.

*

            Közeledik. A falnál állunk a kereszteződésben. Apró vörös fényeket látunk, melyek átszelik a sötétséget. A hajszárítóra emlékeztető hang megfontoltan, lassan érkezik. Niki fülel és várakozik, Bence pedig mögöttünk fedez minket. Én állok középen és figyelem a Nővérem reakcióit.

            Két rakétája maradt. Még Bencének van négy. Elvileg győztes helyzetben vagyunk, de nem becsülünk alá semmit. Főleg egy drónt, ami ezerszer felkészültebb bárkinél. Lehet, már azt is tudja, hogy itt vagyunk. Felnézek a Nővéremre, aki látszólag készül a megelőző támadásra. Egy pillanatra a mögöttünk húzódó folyosó felé néz, aztán higgadtan a sarok felé fordul.

            A két vörös fény közeledik, a hang pedig egyre erősebb. A rókára pillantok. Nagyon fél. Bence felém fordítja a tekintetét. Látom rajta, hogy félt engem. Szavak nélkül, a tekintetemmel tudatom vele, hogy nem kell féltenie. Inkább értük aggódom. Hárman vagyunk. Hárman kell kijutnunk is innen.

            Niki magában számol. Jól ismerem ilyenkor tekintetét. A kígyó szemeivel lassan fordul ismét a sarok felé. Aztán egy szinte követhetetlen gyorsasággal kifordul és lenyomja a piros gombot. A rakéta a drón felé süvít, a Nővérem pedig visszabújik a fedezékbe. A gép lőni kezd, de a robbanás megállítja.

            Azonban a hajszárító hangja továbbra is töretlen. Kikerülte a rakétát. Bence felénk fordul. Niki biccent felé. A drón tüzelni kezd és a vörös fényekből, valamint a hang erősödéséből ítélve rá is gyorsított.

            A Nővérem oldalra fordul, Bence pedig mellé szalad. Fedeznek engem. Nem kicsit dühös leszek, amiért így kockáztatják az életüket. A férfi Niki felé fordul és bólint. A Nővérem tesz egy lépést hátra, ügyelve, hogy én szorosan mögötte maradjak és így óvjon engem. Nem kell vigyázni rám! Ennyire nem!

            A drón abbahagyja a tüzelést. Bence ekkor beszalad a kereszteződésbe és futás közben nyomja a meg a gombot. A rakéta végig süvít a sötét folyosón. A gép ismét tüzelni kezd, ám Bence a szemközti fedezékbe vetődik. A drón nyilván csak őt veszi célba és arra az irányra fókuszál. A rakétát minden bizonnyal ismét kikerülte. Niki ekkor ismét kifordul a folyosóra. Hallom a rakétát süvíteni. A Nővérem visszalép mellém. Ekkor a hatalmas robbanást egy csattanás követi.

            A drón darabokban csúszik végig a folyosón. Niki elém áll, hogy óvjon. Bence jelez nekünk, hogy siessünk.

*

            Ahhoz, hogy lifthez érjünk, már csak egy bal kanyar és egy hosszú folyosó választ el minket. Ha rendesen látnánk az utat, akkor talán gyorsabban is mehetnénk előre. Az ellenálló katona zseblámpája merülőben volt, ezért nem hoztuk magunkkal. Legalább valahol lenne egy kapcsoló. Persze úgy sem jutnánk sokra, jut eszembe hirtelen, hisz a drónok az erős fényben is ugyanolyan veszélyt jelentenének.

            Már látjuk a bal kanyart a távolban. Lassan közeledünk felé. Nagyon rossz érzésem van. Niki halad elől, balra mellettem pedig Bence. Fülelek. A drónok árulkodó hangját keresem. Néha olyan, mintha hallanám valahonnan a távolból, néha pedig megnyugszom egy kicsit, hogy talán tiszta a terep. Szörnyű ez a bizonytalanság. A Nővérem azonban nagyon magabiztos, mintha tudna valamit előre.

            Aztán valami különös hangot hallok. Nem olyan, mint a drónoké, annál jóval halkabb. Gondolhatnám azt, hogy talán a távolból, jóval messzebb, vagy a szomszédos folyosóról jön a zaj. Ez is olyasmi, mintha hajszárító volna. Nikire és Bencére nézek, akik lassítanak a lépteiken. Ők is hallják.

            Megtorpanok a sötétben. Kezd összeállni a kép. A rókára nézek, aki veszélyt jelez. Szépen lassan a mennyezet felé emelem a tekintetem. A zaj kezd halványan erősödni. A szívem egyre hevesebben ver. Kezd kirajzolódni előttem a szellőzőrács alakja és egy halvány, vörös fény. Hallok még valamit. Olyan ismerős. Halk sípolások. Ismétlődnek. Hallottam már ilyet akkor, amikor Vincét és Csengét indultunk megmenteni.

            - Járőr drón – súgom rémültem.

            - Vigyázz onnan, Angéla – súgja Niki.

            Rémülten hátrálok a szellőzőrács alól, egészen a falig. A sípolások már nagyon közel vannak. Niki és Bence is a falhoz áll, mert több szellőző lehet a sötét folyosón. Csendben hallgatjuk, amint a gép a vörös fényeivel lassan áthalad felettünk. A járőr drónok sokkal kisebbek a többinél és annál gyorsabbak is.

            Nagyon ráérősen távolodik. De legalább távolodik, teszem hozzá. És egy van csak. Legalábbis itt. Egy idő után megszűnik a hang. Nyilván lekanyarodott a járatokban. De lehet, hogy nem. Amikor Niki megkönnyebbülten sóhajt egyet, én is megnyugszom. Úgy néz ki, mehetünk tovább.

            Ekkor hallok egy kattanást. Niki odébb lök és tüzelni kezd a mennyezet felé. Aztán Bence is. A drón viszonozza a tüzet. Azt sem tudom, hogy hol vagyok a félhomályban. Végül hirtelen csend lesz. Felállok, Niki pedig elém lép és Bencével együtt a mennyezetet figyelik. Fülelek. A járőr drón bárhonnan támadhat.

            Aztán hallok egy nagy csattanást mögülem. Két vörös fény. Egy kockaalakú tárgy, melyből két vékony szárny nő ki. Niki és Bence azonnal megfordul. Tüzelni kezdek. A gép kikerüli a lövedékeket. A Nővérem valami követhetetlen gyorsasággal lép elém. Felsikítok, mert féltem őt.

            A drón végül felrobban. Reszketve állok a sötétben. Múltbeli képsorok villannak be előttem. Anya és én menekülünk a lakótelepen a bombázás elől, egy egész panelház dől össze mögöttünk. Utána az óvóhelyen reszketünk mindannyian. Niki szólítgat. De képek és a sikolyok villannak be egymás után.

            - Angéla – hallom a Nővérem hangját. – Angéla. Hugicám.

            Kizökkenek a borzalmas emlékekből és meglátom Niki arcát a félhomályban. Nagyon aggódik értem.

            - Angéla – súgja.

            Nem tudok válaszolni. Csak nézem az arcát és hirtelen minden, az egész világ és a létezés is egy értelmetlen, reménytelen tehernek tűnik számomra. Iszonyatosan félek. De miért? Miért kell állandóan félnem?

            - Nincs semmi baj – súgja a Nővérem lágyan. – Nincs semmi baj. Nyugodj meg. Itt vagyok.

            Magához ölel. Kezdek visszatérni a valóságba. Sírnom kéne, de nem tudok. Reszketek. Nem lehetek ilyen gyenge. Talán ez az összeomlás. Nem tudom. Fel akarom adni. Nem adhatom fel.

            - Sokkot kapott – súgja Bence.

            - Nem – mondja Niki. – Dehogy. Mindjárt rendben lesz.

            Kezdek jobban lenni. Látom a járőr drón roncsait. Lángolnak. Megmenekültünk. Minden rendben. Nyugodj meg, Angéla. Legyél erős. Tudod, hogy te vagy az, akinek őrködnie kell. Meg kell védened azokat, akik félnek. Meg kell védened a Nővéredet. Meg kell védened Bencét. Életeket kell megmenteni. Óvni. Tudod, őrt kell állnod. Olyanokat kell oltalmaznod, akik ugyanúgy félnek, mint te.

            Bocsánatkérőn nézek Niki szemébe.

            - Ne haragudj – súgom.

            - Nem haragszom – súgja és elmosolyodik. – De most mennünk kell. Nemsokára kijutunk innen. Meg tudjuk csinálni. Képesek vagyunk rá. Főleg te. Erős vagy. Érted, kadét? Érted?

            - Igen – vágom rá gyorsan. – Menjünk tovább.

            Azzal elindulunk a sötétben. A kanyar felé tartunk halkan. Nagyon ijesztő. Bármi előtörhet onnan hirtelen. Hisz alig látjuk, mert a halvány kis fények egyre csak gyengülni kezdenek.

            A rókára nézek.

            Retteg. Valami nagy veszélyt jelez megint.

folyt.köv.

2023.január 20-27.

Budapest