Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/36.rész

A jelenlét

            Az ajtó kinyílik és Niki kipillant a folyosóra. Néhány feszült másodpercig levegőt venni is alig merünk, majd végül int, hogy minden rendben. Aisha durván a folyósóra löki Olivért, aki sátáni kacajjal ér földet. A nő egy szempillantás alatt talpra állítja, az pedig csak vigyorog, mint egy őrült.

            - Na, de hölgyem – kezdi. – Ez milyen bánásmód?

            - Emberséges – vágja rá Aisha. – Lehetett volna rosszabb is.

            - Én nem félek a haláltól.

            - De az elmegyógyintézettől igen.

            - Honnan tudod, hogy ennyivel megúszom?

            Niki az ijesztő mosolyával fordul Olivér felé.

            - Csak rád kell nézni – veti oda. – Látszik, hogy nem vagy normális.

            - Nicsak, ki beszél – vigyorog a srác.

            Körbenézek a hosszú folyosón, melyek mentén vagy tíz ajtó sorakozik. Balra a folyosó végén trapéz alakú ajtó áll, jobbra pedig két lift, valamint egy ajtó, mely minden bizonnyal a lépcsőházba vezethet.

            - A lift nem biztonságos – mondom.

            Aisha vet felém egy pillantást, majd Nikihez fordul.

            - Igaza van – mondja. – A lépcsőn kell mennünk. A mentőosztag katonái hamarosan elintézik az elektromosságot.

            A Nővérem biccent.

            - Úgy van – mondja. – Én megyek előre. Ti mögöttem jöttök.

            Megdöbbenek.

            - Niki – rázom meg a fejem. – Kérlek.

            - Nyugodj meg, hugicám – mondja lágyan a Nővérem. – Tudod, hogy zseni vagyok.

            Olivér gúnyos mosollyal fordul felém. A hosszú haja eltakarja az arcának baloldalát és a jobb szemében megcsillan az az ijesztő fény, mely mintha az összes élő gonosz lelket rejtegetné.

            - Azt hiszed, hogy megmentheted? – veti oda nekem ez a szörnyeteg. – Azt hiszed örökké melletted marad? Ezzel a mentalitással? Ugyan, Angéla. Nikinek meg vannak számlálva napjai, ezt te is tudod. Éppen ezért félsz. Mert érzed. Vagy nem? Hadd kérdezzek valamit, te kis empata…

            A pofonomtól nem tudja befejezni. Aisha alig bírja megtartani, annyira hátratántorodik ez a pszichopata tömeggyilkos. Ám Olivér csak kacag ettől. Niki elmosolyodik, majd elindul előre. Aisha maga után vonszolja a srácot.

            - Angéla – folytatja ez az őrült. – Miért olyan fontos neked Niki? Az életedet kockáztatja. Amanda legalább megvédett volna. Amikor a zsoldosok közé kerültél, akkor biztonságban voltál. Ha pedig most az ellenállókkal mentél volna, akkor ugyanúgy megmenekülhettél volna az állandó veszélytől.

            - Fejezd be! – kiáltok rá.

            - A „nővéred” az életedet kockáztatja.

            Most pedig Aisha üti arcon Olivért, az pedig ezúttal nem nevet. Aztán azért egy halk kacajt mégis megenged magának, de bólint is. Megértette, hogy hiába próbálkozik, mindennek következménye lesz.

            Már nagyon közel vagyunk az ajtóhoz, amikor az kivágódik. Három fegyveres, a fekete páncélozott ruhát viselő, vörös gépszemű kommandós néz velünk farkasszemet. Niki és Aisha azonnal tüzet nyit rájuk. Olivér a padlóra zuhan. A katonák nem számítottak ránk, ezért esélyük sincs. Holtan esnek össze.

            Hallok magam mögött egy csattanást. Megfordul velem a világ. Valaki kiüti a kezemből a fegyvert és a kabátomba markolva azonnal magához húz. A szemem sarkából látom megcsillanni a fegyvert. Vége. És ott van egy páncélozott ruhát viselő ellenálló is. Ki tudja, mennyien lehetnek. Ez a három az előbb minden bizonnyal erősítésként érkezett.

            Niki és Aisha elszántan céloznak a mögöttem lévő idegenre.

            - Add fel, Klaudia! – rivall rá a Nővérem.

            Klaudia. Ezek szerint nem ment a helikopterhez. Végig itt maradt. De miért nem támadt ránk? Talán csak az az egy katona van vele, akit félszemmel látok? Egy biztos, egy nem várt fordulattal nézünk most szembe.

            - Megalkuszunk – jelenti ki Klaudia.

            - Nincs alku – vágja rá Niki.

            - Dehogyisnem. Vagy Angéla velünk jön.

            Ekkor odakintről hatalmas robbanást hallani. Felettünk a lámpák fényei kialszanak, majd talán egy-két másodpercen belül megjelenik a tartalékenergia vörös fénye. Olivér magabiztosan mosolyog, Niki azonban kitartó.

            - Nem megy veled senki – kezdi és még sosem láttam ilyen elszántnak. – Az egyetlen kiutad, ha most elengeded a húgomat. És akkor talán elmehetsz.

            - Jobb ötletem van – vágja rá ellentmondást nem tűrően Klaudia. – Átadjátok Olivért és Angéla maradhat.

            Aisha megrázza a fejét: - Azt lesheted.

            - Akkor a lány velünk jön – jön Klaudia reakciója.

            Nagyon határozott nő. Niki vet egy pillantást Aisha felé, majd vissza Klaudiára.

            - Rendben van – bólint végül.

            Aisha azonnal a Nővérem felé fordítja a tekintetét. Iszonyú dühös lesz. Niki azonban állja a tekintetét. A szemem sarkából látom, amint a fegyver közelebb kerül hozzám. Klaudia türelmetlen.

            - Háromig számolok – mondja. – Aztán hátrálva elindulunk a helikopterhez. És imádkozhattok, hogy ne lőjenek ki minket.

            Olivér barna szemei felém irányulnak. Győzött. Végül Aisha leveszi róla a bilincset és a padlóra löki. Klaudia ellök magától, a Nővérem pedig magához ölel. Visszafordulok. Látom, amint Olivér győzelemittas mosollyal felegyenesedik. Éppen mondana valamit, amikor Klaudia rászegezi a fegyverét.

            - Egy szót se – parancsolja. – Vagy nem fog érdekelni az ezredes parancsa. Azt mondom majd, hogy baleset volt.

            Csak egy katona van mellette. A vörösen fénylő szemei Olivérhez fordulnak, majd belemarkol a kabátjába és magához húzza. Klaudia most csak engem figyel. Odakint megint robban valami.

            Ekkor egy újabb nem várt fordulat jön. A kegyetlen tekintetű nő arca hirtelen megenyhül és szeretettel teli mosoly ragyog fel rajta.

            - Olyan vagy, mint ő – mondja lágyan. – Nagyon szerettem a nagybátyádat. Vince mentett ki engem a romok közül. Neki köszönhetem, hogy élek. Most is ugyanazt látom a szemeidben, mint az övében.

            Nagyot nyelek. Próbálok nem sírni. Bevillan előttem a nagybátyám kedves mosolya. Amivel mindig megnyugtatott. Amiben láttam anya mosolyát is. A napfényben fürdő arcát. A békét. A szelídséget. A nyugalmat.

            - Talán édesanyádat láthattad benne legutóbb – folytatja Klaudia. – Én pedig Vincét látom benned. Köszönöm.

            Látom a kék szemeiben megcsillanni a könnyeket. A mellette álló katona közelebb lép hozzá.

            - Asszonyom – szól a sisak géphangján. – Mennünk kell.

            Klaudia biccent.

            - Vigyázz magadra, Angéla – súgja. – Egy kincs vagy. Talán az utolsó reménye ennek a világnak.

            Mondani akarok valamit. Cáfolni. De nem tudok. Csak némán figyelem, ahogyan magukkal hurcolva Olivért a folyosó másik végébe igyekeznek, ahol a trapéz alakú ajtó kinyílik előttük.

            - Kisördög – hallom valahonnan Vince hangját. – Siessetek!

            Körbenézek, de nem látok senkit. A következő pillanatban már a lépcsőházban szaladunk lefelé. Én pedig érzek valamit. Valami különöset. Nem tudom megmagyarázni, de nyugalom jár át. Mintha anya és apa, valamint Vince most jelen volna. Igen. A jelenlétüket érzem. Azt üzenik, hogy minden rendben van. Elmosolyodok. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a világ több, mint aminek látszik.

            És soha nem veszítünk el senkit.

folyt.köv

2025.június 10-13.

Budapest

Rajz: AI