Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/35.rész

Nem tudom feladni

            Hallom a lövés hangját. Ám ez mintha távolról, mögülem dördült volna el. Igen…és robbanás kíséri. Nem értem az egészet. Az engem túszul ejtett Olivér érezhetően ledöbben és azonnal maga mögé pillant. Valami erősen fénylik az ablak felől. Nem gondolkozom, nem érdekel a veszély, azonnal felüvöltök, majd kiütöm a srác kezéből a fegyverét. Megpördülök, arcom ütöm, amitől a földre zuhan.

            Az ablak felé nézve ledöbbenek. Egy csapatszállító repülő lángokban állva világítja meg a téli éjszaka tájképét, majd lezuhan a leszállópályára. Hirtelen elsüvít egy vadászgép. Megörülök. Eljöttek! A bajtársaim! Itt vannak! Felszabadítják a kolóniát!

            Aztán látom, amint Olivér kétségbeesetten a kúszni kezd a földre zuhant fegyveréért. Eléri. Vigyorogva fordul a hátára. Látom a szemeiben a gonoszt. Úgy árad belőle megvetés és a cinizmus, mint még soha egyetlen ellenfelemből, akikkel valaha is találkoztam. Eközben mögöttem Aisha közelebb lép.

            - El az útból, Angéla! – kiáltja.

            Az egyik asztal mögé vetem magam. A nő tüzet nyit. A földre érve látom, amint Olivér kezéből kirepül a fegyver. Nem ijed meg, nem esik pánikba. Helyette inkább felnevet, akár egy megtébolyodott démon.

            - Itt a bosszú ideje! – kiáltja. – Igaz, Aisha?

            Önmagából kifordulva hahotázik. Teljesen ledöbbenek tőle. Aisha leveszi a fekete sisakot a fejéről és kibomlik a hosszú fekete raszta haja. A fegyverét Olivérre szegezve tesz előre egy súlyos lépést a páncélozott ruhában. Látom a szemeiben a haragot. Minden bizonnyal már sokszor elképzelhette ezt a pillanatot. A földön fekvő szörnyeteg hirtelen abbahagyja a nevetést, de egy eszelős mosoly még ott marad az arcán.

            - Na, mi lesz? – kérdi. – Régóta vársz erre a pillanatra, nem igaz?

            Aisha elmosolyodik.

            - Bizony – bólint. – És ami azt illeti, sokkal szánalmasabb helyzetben vagy, mint az álmaimban. Még csak harcolni sem tudtál. Biztosnak hitted a győzelmedet. Én pedig tudtam, hogy mikor ide a legelső raj. A vészjelzés leadásával bekapcsolt a helyreállítási protokoll. Az, amiről te, a nagy stratéga, még csak nem is tudtál. Az összes leárnyékolásod, a technikai trükkjeid elvesztek, én pedig kapcsolatba kerültem a közeledő mentőosztaggal. Néhány perc múlva ideér a második raj és az ellenállók csapdába kerülnek.

            Olivér elismerően biccent.

            - Gratulálok – mondja. – Úgy néz ki, több eszed van, mint a férjednek volt.

            Aisha arca eltorzul a dühtől. Olivér kacsint egyet felé.

            - Rajta, Aisha – hergeli. – Katona voltál te is. Ráadásul kegyetlen. Persze ügyesen palástoltad. Eljátszottad, hogy empatikus vagy. Azt mutattad, hogy az igazságért harcolsz. Talán még önmagadat is becsaptad. Sőt, biztos is vagyok benne. Ugyanúgy verted át magad, mint azokat a szegény embereket a veszélyzónában, akik hittek benned. Aztán sokan meghaltak miattad.

            - Elég – súgja a nő. – Ez volt az utolsó mondatod.

            Olivér vet felém egy pillantást, majd vigyorogva felnéz a nőre.

            - Angéla is olyan volt, mint azok – kezdi. – Két évig bujkált a veszélyzónában, mire rátaláltak. Pontosan olyan embereket félemlítettetek meg, mint amilyen ő is volt. Rengeteg bűnt követtél el. Te meg a férjed. A te bölcs férjed. Tulajdonképpen megérdemelte a sorsát. Én csak azt adtam neki, amit oly gyakran ő is másoknak. Visszaéltem a bizalmával, mint ahogyan ő másokéval. Aztán csapdába csaltam, ahogyan azt ő tette azokkal a családokkal. Elgondolkoztál már azon, vajon mi lehetett az utolsó gondolata? Na? Elképzelted már? Biztosra veszem, hogy nem rád gondolt, hanem arra, hogy most ő az, aki csapdába került. Bár nem hiszem, hogy lett volna önkritikája.

            Ekkor kinyílik Aisha mögött az ajtó. Két kommandós áll ott a vörös fénnyel izzó gépszemekkel. Aisha tüzet nyit feléjük, majd beveti magát az egyik asztal mögé. Az ellenállók nem haboznak, azonnal viszonozzák a tüzet. Az ablak felől ismét egy robbanást hallok. Odanézek. Egy helikopter robbant fel. Egy vadászgép balról elhúz az épület mellett. Egy kicsit távolabb két Őrangyal-drónt pillantok meg az égen. A nagy fehér, hajszárítóhoz hasonló alakú gépek alján sárgán kezd villogni a jelzőlámpája. Ezek szerint a raj biztosította a terepet és a többiek megkezdhetik a kolónia visszafoglalását.

            Aisha viszonozza valahonnan tüzet. Olivér felkacag. A lövések felém irányulnak, tőlem balra az egyik beszakad a golyózáportól. A számítógép és a monitor törmelékei zúdulnak rám. Kétségbeesetten kúszni kezdek a sötétbe vesző fal irányába.

            - A lány élve kell! – parancsolja sisakja hangszóróján keresztül az egyik férfi.

            Ekkor ismét kinyílik az ajtó. Remek. Erősítést kaphattak. Két nagy erejű lövést hallok. Két hatalmas puffanás. Valami történt. Megfordulok és az asztalok alól látom, amint a két kommandós a földön fekszik mozdulatlanul. Balra két bakancs. Valaki lépdel a kommandósok felé.

            - Bizony élve kell – hallom Niki hangját. – Ez volt az első és utolsó értelmes mondatod.

            - Niki! – kiáltom örömömben.

            - Hugicám! Hol vagy?

            - Itt vagyok!

            Kikúszok az asztal alól. A Nővérem ott áll előttem. El sem hiszem. Azonnal átölelem őt. Életben van. Az én Nővérem, az egyetlen kincsem ebben a sötét és megtébolyodott világban. A családom.

            Niki tőle balra fordul.

            - Gyere elő, Aisha – mondja. – Ki kell jutnunk innen.

            A nő felegyenesedik a monitorok félhomályában. Odakint valami megint robban. Az ablak felé nézek és látom, amint az Őrangyal-drónt tüzet nyit a konténerházak irányába, ahonnan folyamatosan lövik. Az ellenállók nem fogják feladni. Soha. A végsőkig ki fognak tartani. Ebben hasonlítok rájuk. Én sem tudom feladni. Amíg a Nővérem velem van, amíg egy család vagyunk, addig semmiképpen sem.

            Olivér felkacag. Aisha megindul felé. Niki nem lép közbe.

            - Aisha – kezdi a srác és a hosszú hajának tincsei eltakarják a fél arcát. – Most már ne habozz. Ne tagadd meg önmagad. Legyél kegyetlen.

            Felismerem Olivér taktikáját. Teljesen egyértelmű.

            - Aisha – kezdem. – Ha most meghúzod a ravaszt, akkor ő nyer. Ne tedd meg. Legyél több annál, mint amit kinéz belőled. Szerintem te jó ember vagy. És jó ember volt a férjed is. Ő sem akarná, hogy megtedd.

            Aisha keze megremeg. Olivér már csak a tekintetével hergeli. Derűs, a barna szeme csillog a magabiztosságtól. De csalódnia kell. Csalódik is. A derű eltűnik az arcáról, amikor Aisha leengedi a fegyvert.

            - Igazad van – súgja, majd közelebb hajol Olivérhez. – Majd a bíróság eldönti a sorsod.

            Niki megáll a nő mellett, támogatóan annak vállára teszi a kezét. Aisha felém fordul. Látom, hogy könnyes a szeme. A józaneszére, az emberségére hallgatott, ezzel pedig különbbé vált az ellenségénél. Biccent egyet felém. Nem adta fel.

            A Nővérem talpra állítja a csalódott Olivért. Az ijesztő kígyó szemeivel néz a srác barna szemeibe.

            - Ne aggódj, Olivér – kezdi. – Hamarosan kapsz egy kényelmes szobát egy elmegyógyintézetben. Lesz körülbelül háromszáz éved elgondolkozni azon, mit és hol rontottál el az életben. Már ha tudsz majd gondolkodni a gyógyszerektől.

            Olivér elmosolyodik. Lebecsmérlően néz Niki szemébe. Nem sok embert láttam, aki megmerte volna ezt tenni.

            - Niki – ingatja a fejét. – Ó, az énekes kismadárka. Jobb, ha tisztában vagy vele, hogy a sors dönt rólam. És jobb, ha azt is tudod, hogy nincs igazság. Sosem volt, most sincs és sosem lesz. Éppen ezért, ne legyél olyan biztos benne, hogy most látsz utoljára.

            Közelebb hajol a Nővéremhez.

            - Te nem fogsz habozni – súgja. – Benned már nincs emberség.

            - Az én bajom, nem? – vág vissza Niki.

            Olivér elismerően kacsint egyet és hagyja, hogy a Nővérem hátra bilincselje a kezeit. Eközben ez a szörnyeteg engem bámul a sátáni mosolyával.

            - Benned sem lesz sokáig – mondja. – És amint a kihuny benned a láng, te magad is nekem fogsz igazat adni. Mi több, ilyen leszel, mint én.

            Közelebb lépek hozzá. Egyenesen a szemébe nézek.

            - Sosem adom fel az emberségemet – kezdem. – A Nővérem se adta fel. Ha nem így volna, akkor te már nem élnél.

            Erre Olivér arcáról lefagy a mosoly. Legyőztem. Én is. De a csatát még nem nyertük meg. Még ki kell jutnunk innen.

            A rókára nézek.

            Retteg…

folyt.köv.

2025.május 24-30.

Budapest

Rajz: AI