EGYESKE ÉS VIKTOR

Ketten külön-külön is veszélyesek voltak. Úgy léptek be az éjjeli hóesésből a kietlen út mentén álló kis benzinkút üzletébe, mintha az övék lett volna. A kasszánál álló fiatal lányok azonnal felismerték őket. A hosszú szőke hajú, fekete ballonkabátot és vörös farmert viselő nő a körözés alatt álló Király Valentina, a fekete hajú, szintén fekete ballonkabátban feszítő srác pedig Bachmann Viktor, akit szintén nagy erőkkel keres a rendőrség. A Szent Mihály Elmegyógyintézetből megszökött párosból az önmagát Iszonyat lányaként emlegető Valentina azonnal felnézett a kamerákra.

            - Ezeket nem tudom elintézni – mondta fagyos hangon. – Fel kell majd robbantanunk a kutat.

            - Ahogy mondod – biccentett Viktor.

            A lány azonnal csokikhoz lépett az üzletsoron. A pénztáros lányok mozdulni nem mertek a félelemtől. Meg kéne nyomniuk a vészjelzőt. Egymásra néztek, de akkor Viktor odalépett eléjük. A jóképű, huszonhat éves srác elővette a megnyugtató mosolyát, amivel azonnal zavarba hozta a lányokat.

            - Nem kell megijedni – kezdte kellemes hangon. – Nem fogunk senkit sem bántani. Szépen kipakoljátok a kasszát, azután pedig felvesztek egy kabátot, mert odakint hideg van és majd megmelegedtek a lángoló kútnál.

            - Állj odébb! – parancsolt rá Valentina.

            Viktor felsóhajtott, majd oldalra fordult és hátrálva tett néhány lépést az üzlet ablaka felé. Valentina villámgyorsan rántotta elő a hangtompítós pisztolyát és két lövéssel azonnal véget vetett a két szerencsétlen alkalmazott életének. Viktor büszke mosollyal fordult az iszonyat lánya felé, aki felé szegezte a pisztolyát.

            - Édesem – ingatta a fejét Viktor. – Várhattál volna ezzel.

            - Le kéne téged is lőnöm – vágta rá sejtelmesen az iszonyat lánya, majd eszelős mosoly jelent meg a gyönyörű arcán.

            - Nem fogod megtenni, Valentina. Szeretsz engem és nem tudsz nélkülem élni.

            - Én bárki nélkül tudok élni.

            Ám mégis eltette a fegyverét. Viktor csábos mosollyal figyelte, amint a lány elkezdi összegyűjteni az étcsokikat. Tizenegy éven át raboskodtak együtt a Szent Mihály Elmegyógyintézet szigorított körletben. Ő egy hete szökött meg onnan, Valentina pedig már három hete. A sors újra összehozta őket és most már mindketten készen álltak arra, hogy felégessék a világot. Persze Viktornak most egy kicsit nehezebb dolga van Valentinával, ugyanis a lány tudata valamilyen rejtélyes okból meghasadt és két új személyisége is kialakult. Azt a kettőt pedig gyűlöli – ám kénytelen elviselni.

            Most szerencsére tartósan Egyeskével állt szemben. Az őrülttel, akit jól ismert. A huszonhat éves, gyönyörű lány felé fordult azzal a tébolyodott, gonosz mosolyával. Imádta ezt a teremtést.

            - Jaj, Viktor – súgta sejtelmesen Valentina. – Az iszonyat hercege azt súgta a fülembe, hogy szeresselek.

            - Mindig is tudtam, hogy az a lény a haverom – kacsintott a srác. – De most mennünk kell, cica. Még egy órás út áll előttünk. És már szeretnék aludni.

            - Aludni? Nem, ma este nem fogsz aludni. Hajnalig semmiképp. Tudod, hogy dolgod van ilyenkor.

            A srác kacsintott.

            - Akkor iszom egy kávét – vonta meg a vállát. – Bár, ahogy ismerlek…legyen három.

            Nemsokkal később az iszonyat lánya a lelkeket megbénító, hátborzongató mosolyával meggyújtotta a benzinesgyújtót.

            - Az iszonyat hercege fogja a kezem – súgta sejtelmesen. – Nem állít meg senki. Semmi. Minket nem.

            Azzal a kifolyatott benzinre dobta a gyújtót. Már a kocsit vezette, Viktor pedig mellette itta a harmadik kávét, amikor a kút felrobbant és lángok felcsaptak az éjszakába. Valentina fülsüketítően hangosan felnevetett.

            KETTESKE ÉS VIKTOR

            Reggel Valentina szelíd, empatikus személyisége alaposan felkutatta a házat, ahová éjjel Egyeske és Viktor betört. Ketteske óvatosan lement a pincébe és ott találta meg a holttesteket. Egy fiatal házaspár. A lány a szájához kapott és patakokban folytak a könnyei. Nem tudta megakadályozni. Iszonyatos bűntudat járta át a lelkét. Fel akart sikoltani, de akkor felébresztené azt a szörnyeteget odafent.

            Lassan felsétált a lépcsőn. A konyhában megállt a kávéfőző előtt. A kintről beszűrődő szürke fény lidércessé és rémisztővé varázsolta az egész helyiséget. Ketteske reszketett a félelemtől és bűntudattól vegyesen. Ekkor valaki hátulról megragadta és hátracsavarta jobb karját.

            - Jó reggelt, édesem – súgta a fülébe Viktor.

            - Engedj el! – rivall rá Valentina.

            - Ne. Már megint te?

            - Igen, én. Úgyhogy jobb, ha elengedsz.

            - Nem foglak. Tudod, veled még nem is próbáltam. Annyira kíváncsi vagyok. Neked olyan kis empatikus lelked van. Tele szeretettel. Ki tudja, talán te leszel a kedvencem. Vagy egyszerűen csak lerántalak a mi szintünkre. 

            - Esélyed nincs.

            - Ó, dehogynem. És bizony reggel van, cica. Tudod, mi történik ilyenkor egy férfival?

            - Igen. Másfél órát ül a vécén.

            - Az már megvolt hajnalban, míg aludtál.

            - Engedj el!

            - Miért? Lezuhanyoztam utána. Illatozok, akár egy modell.

            Ketteske felsóhajtott.

            - Na, jó – kezdte megengedően. – Ha elengedsz, akkor benne vagyok.

            - Ezt már eljátszottad egyszer – vágta rá Viktor.

            - De most komolyan gondolom. Nekem se ártana most.

            Erre a srác elengedte a lányt. Ketteske csábos mosollyal fordult Viktor felé. A srácnak nagyon is úgy tűnt, hogy nyert ügye van, de Valentina egy jól irányzott ütéssel a padlóra küldte őt. Viktor ájultan terült el a csempén.

            - Légy türelemmel – vetette oda neki Ketteske. – Egyeske már ébredezik a fejemben.

            Valentina ezután levette a köntösét és magára kapta a rózsaszín pizsamáját. Leült a tévé elé és azonnal az egyik hírcsatornára kapcsolta. Néhány perc múlva a róluk szóló hírek jelentek meg. Ledöbbent. Csak foszlányokat volt képes felfogni a rettenetes bűntudata okozta sokkos állapot miatt.

            - Király Valentina és Bachmann Viktor továbbra szökésben van…Palkovics Nóra, Valentina unokanővére eltűnt és rendőrség szerint nem kizárt, hogy önbíráskodásra készül…A két tömeggyilkos különösen veszélyes…Valentinát képzeletbeli világ irányítja…Az Iszonyat lányának hívja magát…

            Ketteske kikapcsolta a tévét. Reszketett.

            - Nóri – súgta.

            Az unokanővére, aki gyűlöli. Mert Egyeske megölte a vőlegényét. Sosem fog megbocsátani neki. Sosem. A legutóbbi találkozásukkor is Nóri kifejtette, hogy addig nem nyugszik, míg bosszút nem áll.

            - Én szeretlek – súgta maga elé könnyes szemekkel Ketteske. – Szeretlek. Nem akarok neked rosszat.

            - Remélem, ezt nekem mondod – hallotta az ismerős férfihangot.

            Ketteske azonnal a nappali bejáratához fordult, ahol Viktor ott állt vigyorogva és a fekete köntösének övét babrálta. Valentina arcára kiült az undor.

            - Aludnod kéne még, nem? – vetette oda.

            - Te nem ütsz akkorát, mint Egyeske – vonta meg a vállát a srác. – De meg kell hagyni, azért megéreztem.

            - Legközelebb nem hibázok ekkorát.

            - Ugyan, tündérke. Túl cuki vagy te az erőszakhoz. Ezért is érdekel, mire vagy még képes. Akárhogy is nézzük, az enyém vagy.

            - Tudod, mi a tiéd, te…

            - Na – vágott közbe Viktor és lassan megindult felé. – Annyi csúnya dolog ért téged mostanság.

            Megállt a kanapé mögött és egy hirtelen mozdulattal a támlának húzta Ketteskét és masszírozni kezdte a vállát.

            - Emlékszem arra a napra, amikor bekerültem az intézetbe – kezdte Viktor. – Ahogyan vezettek végig a szigorított körlet folyosóján. És te ott voltál. Úgy tapadtál a cellaajtód üvegére, úgy figyeltél, mint egy ragadozó szörnyeteg. Mert bizony az voltál. Ráadásul totál elmebeteg. Most is az vagy. Igen, te is. Hiába vagy te a kedves, cuki énje az én szerelmemnek, te sem vagy teljesen komplett. Az empaták alapból nem normálisak. A túlzott önzetlenségük, a szentimentális, mesékbe illő viselkedésük úgy teszik őket életképtelenné, mint ahogyan a pszichopatákat a gonoszságuk a társadalom ellenségéivé. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne ringasd maga abba hitbe, hogy normális vagy. Mert egy őrült vagy. Annyiban különbözöl a többi személyiségtől, hogy te nem ölsz meg senkit. Ennyi.

            Ketteske látta maga előtt azt a jelenetet, amikor Nóri rászegezte a fegyvert azon a hideg folyosón. Akkor látta először az unokanővérét a saját szemével. Akkor lépett ki a gonoszból először úgy, hogy láthatta azt, aki a legfontosabb neki. Aztán a többi képen bevillant neki, hogy bármikor is hiába próbálta győzködni Nórit, hogy ő más, az továbbra is ellenségesen viselkedett vele.

            - Nincs miért szégyenkeznem – súgta Valentina.

            - Tessék? – hajolt közelebb Viktor.

            Ezt kihasználva Ketteske hátrarúgott és a srác ismét ájultan terült el a földön. A szelíd személyiség felállt és a konyhába lépett. Készített magának egy kávét és leült az asztalhoz. Fel kéne hívnia Nórit. Beszélnie kéne vele megint. Észrevette az asztalon a mobilt. Ott van benne az unokanővérének száma. Azonnal érte nyúlt…de aztán jött a filmszakadás.

            HÁRMASKA ÉS VIKTOR

            Viktort egy mélyebb női hang ébresztette fel. Kicsit olyan fiús is volt. Kinyitotta a szemét és Valentina neheztelően nézett le rá a rózsaszín pizsamájában. A srác jól tudta, hogy ez Hármaska lesz. Ő talán a legrosszabb. A lány lehajolt, belemarkolt a köntösébe és valami természetfeletti erővel talpra állította őt. Farkasszemet néztek egymással. Hármaska szemeiben iszonyú düh csillogott.

            - Jól szórakoztál vele? – tette fel a kérdés a mély hangján. – Mit műveltetek?

            - Semmit – felelte fáradt hangon Viktor. – Kétszer is kiütött.

            - Mert flörtölgettél vele, igaz?

            - Dehogy. Miből gondolod? Tudod, milyen.

            - Hazudsz. Tudod, hogy mi nők azonnal kiszúrjuk, ha valaki hazudik.

            - Persze, ezért is vagyok őszinte. Nem próbálkoztam be nála.

            Hármaska ekkor hirtelen megcsókolta őt. Utána pedig hosszan nézett a szemeibe. Lassan, de azért mégiscsak elmosolyodott. Viktor félt ettől a mosolytól. Semmi jót nem vetített előre.

            - Csinálok egy finom reggelit – kezdte a lány. – Megmutatom neked ma is, hogy én vagyok az egyetlen, aki törődik veled. Mert nekem fontos vagy. Fontosabb bárkinél. Utána pedig te jössz. Megmutatod te is, mennyire vagyok fontos neked.

            Hármaska közelebb hajolt hozzá.

            - És tudod… - kezdte halkan, még mindig mosolyogva, a kitörés előtti nyugalommal. – Jobban teszed, ha végre összeszeded magad. Ideje, hogy igazi férfiként viselkedj. Vagy az érzéseim ide, vagy oda, szépen csendben elintézlek és találok helyetted mást. Nem lesz nehéz. Én mindig elérem a céljaimat. Világos?

            Viktor nagyot nyelt.

            - Világos – súgta.

            Hármaska ekkor gyengéden magához ölelte a srácot.

            - Annyira gyönyörű vagy – súgta a fülébe. – Te vagy legszebb férfi, akit valaha láttam, Viktor. A teremtés csodája. Büszke nő vagyok melletted. De tudod, hogy vannak szükségleteim. Olyan keveset ölelsz meg. Valahogy mindig csak azt látom a szemeidben, hogy félsz tőlem. Ez olyan szomorú.

            Aztán hirtelen a srác arcába üvöltötte: - Ez bánt! Bánt! Mégis mit képzelsz te? Te szerencsétlen! Nemhogy örülnél, hogy egy ilyen jó nő, mint én, szóba áll veled! Szedd már össze magad!

            Viktor védekezésül megcsókolta lányt, aki ettől megnyugodott. Hármaska ezután, mintha mi sem történt volna, a kedves mosolyával elindult a konyha felé.

            - Gyere, cica – intett hátra se nézve. – Eszünk egy jót. Ez a két majom ott a pincében alaposan megpakolta a hűtőt, mielőtt elintéztük őket.

            Viktor sóhajtott egyet. Egyeskét akarta visszakapni. Úgy saccolta, hogy talán félóra és újra embernek fogja érezni magát.

            KETTESKE ÉS VIKTOR

            Egyeske akart plázába menni ezen a szombat délelőtti órákban. Fel is vette a fekete keretes szemüvegét, melyben szimpla üveglencsék voltak, valamint a fekete barett sapkát. A veszély ellenére vágyott egy kis tömegre, arcokra, de a fotocellás ajtóban már Ketteske tért magához. Viktor a szeme sarkából látta, hogy megint egy időre elveszítette a szerelmét. Ám tartották magukat megbeszéltekhez – egy puszi után szétváltak és majd az emeleti kávézóban fognak találkozni.

            Valentina lassan lépdelt a pláza alsó szintjén álló nagy karácsonyfához. Most látott ilyet másodszorra az ébredése óta. Megállt előtte és felnézett. Majdnem a háromszintes épület mennyezetéig ért. Csillogott, villogott. Gyönyörű, nyugtázta magában. Azonban hamar úrrá lett rajta a szomorúság. Neki sosem lesz boldog ünnepe. Amíg csak él, üldözött lesz belőle. Ártatlanul.

            Viktor belépett egy kis drogéria üzletbe és az első, amit észrevett az a csinos, formás, huszonéves lány volt, aki előrehajolva nézegette az alsó polc kínálatait. A srác alig bírta levenni a szemét látványról. Bár Valentinának sokkal jobb adottságai voltak, ez is elsőosztályú, gondolta magában. A festett, vörös hajú lány leguggolt, rendezgetett valamit dobozokat, majd lassan felegyenesedett, megfordult, Viktor pedig látta, hogy a fekete ruháján az üzlet logója szerepel, valamint a keresztneve: Viki.  

            - A sok guggolástól vagytok ilyen jó formában? – kérdezte.

            A lány feléje fordult, a gyönyörű arca pedig azonnal elvörösödött.

            - Bocsánat, nem értem – zavarodott össze.

            - Ó, dehogynem, Viki – kacsintott Viktor. – A pláza egész alsószintje a te alsó szintedet nézte.

            Viki végignézett a srácon. A zavart mosolya rögtön csábosra váltott. Viktor tudta jól, hogy ellenállhatatlan és ő pont nem az a típusú férfi, akit csak úgy leráznak. Nem is kell erőlködnie, hogy jó legyen a dumája, így ez az erőltetett, semmilyen szöveg is rögtön elérte a célját. Közelebb lépett a lányhoz.

            - De valójában egy új parfümöt szeretnék – közölte bizalmasan. – Segítesz nekem megtalálni a legjobbat? Egy olyat szeretnék, amit te szeretnél érezni rajtam, Viki. De csak azért, mert érdekel a véleményed.

            A lány nagyot nyelt.

            - Oké – bólintott. – Van ilyen. Akarom rajtad érezni.

            Ketteske eközben a mozgólépcsőn ment felfelé. Látta, hogy egy kis drogériaüzletben egy vörös hajú lány kiteszi a „rögtön jövök” táblát. Volt egy rossz érzése, és csak remélni tudta, hogy nem Viktor ismerkedik vele. Visszanézett a közeledő felső szintre.

            Filmszakadás.

            EGYESKE ÉS VIKTOR

            Valentina, mint Egyeske már félórája úgy sétált a plázában, mint akinek semmilyen félnivalója nincs. Végignézett az arcokon. Fiatalok lányok vihognak egymással, párok, családok, idősek. Boldogok, vagy éppen teljesen magukba fordult emberek.

            - Ennyi majmot – súgta maga elé. – Pusztulnátok el egytől egyig.  

            Teljesen elvesztette az önuralmát, így hát a legnagyobb veszély ellenére is levette a barett sapkáját, majd a szemüvegét is, megigazította a haját és hagyta, hogy összes férfi őt bámulja. A bűnügyi profilján úgyis smink nélkül van, gondolta magában. Ráadásul egy körözött személy miért jönne ide? Senki sem fog gyanakodni.

            Aztán rossz érzése támadt. Megtorpant. Lassan az egyik kirakathoz lépett. A tükröződésében figyelte a kék ballonkabátot viselő, hosszú szőke hajú lányt. Rögtön felismerte az arcát. Nóri. Az unokanővére a túlsó oldalon haladt és folyamatosan az arcokat figyelte. Egyeske elmosolyodott.

            - Nahát – súgta maga elé. – Az én cuki unokanővérem. Annyira hiányoztál.

            Látta, amint Nóri felé pillant. Majd újra. És megáll. A szemei kikerekednek és rögtön a kabátja zsebébe nyúl. Valentina lassan fordult oda felé. A tébolyodott kék szemei azonnal találkoztak az unokanővére dacosan csillogó szemeivel. Egyeske eszelősen vigyorogva, lassan a zsebébe dugta kezét, majd a fejét jobbra és balra fordította, utána vissza a rá dühösen meredő lányra.

            - Te ezt nem akarod – súgta felé az iszonyat lánya. – De én igen. Rajta! Kezd te!

            Nóri, mint aki tökéletesen tudott olvasni szájról, inkább tett egy lépést hátra, a keze azonban a kabátja zsebében maradt. Aggódva nézett körbe. Eközben alsó szinten Viktor egy hosszú csókkal elköszönt a kócos hajú Vikitől és a fekete színű parfümös dobozzal kezében sietett a mozgólépcső felé.

            Valentina továbbra is farkasszemet nézett Nórival. A tömegek voltak körülöttük. Ártatlan emberek.

            - Jó móka lesz – súgta Egyeske és előkapta a fegyverét.

            Nóri felüvöltött: - Mindenki a földre! Gyerünk!

            Valentina a hangtompítós pisztollyal három lövést adott le az unokanővérére, de nem találta el, viszont a könyvesboltban egy férfi lőtt sebbel a homlokán, holtan terült el a földön. Mindenki felsikoltott és szaladni kezdett. Valentina fejbelőtt egy biztonsági őrt, eközben Nóri az egyik pad fedezékébe ugrott.

            Valentina felkacagott: - Ne menekülj, drágám! Most már csináld végig!

            Nóri viszonozta a tüzet és Valentina szintén egy pad mögé rejtőzött. Golyók záporoztak felé. Egyeske látta, hogy többen is bemenekültek az üzletekbe, de egy negyvenes éveiben járó, fekete hajú nő a legközelebbi pad mögött guggolva reszketett.

            Nóri meglátta Viktort, amint az lent a mozgólépcső takarásában becélozta őt. A lány nem habozott, azonnal tüzet nyitott, a srác pedig fedezékbe ugrott. Sikertelen. Pedig ősrégi ellenségek már.

            - Nóri! – üvöltött Egyeske. – Ne merészelj a szerelmemre lőni! Ne irigykedj, hogy neked már nincs vőlegényed, mert elintéztem!

            - Add fel, Valentina! – kiáltotta az unokanővére. – Add fel!

            - Micsoda? Te megőrültél? Pont most? Nézz csak ide! Van itt valaki, akin most segíthetsz!

            Nóri hallotta, hogy egy nő felsikolt. Óvatosan kisandított pad mögül. Látta, amint Valentina fedezékként tart maga előtt egy nőt. Az iszonyat lánya eszelős vigyorral szegezte a nő halántékához a pisztoly csövét.

            - Na, mi van? – kiáltotta Egyeske. – Ma még kiemelkedsz onnan? Vagy haljon meg más is miattad? Újabb szellem kísértsen?

            - Engedd el! – üvöltötte Nóri.

            - El fogom! De csak, ha előbújsz!

            - Előbb engedd el, aztán tárgyalunk!

            - Most tárgyalunk! Előbújsz és elengedem! Ja, és fegyveredet hagyd a földön! Feltett kézzel bújj elő!

            Nóri behunyta a szemét. Nincs más választása. Nem teheti ezt. Nem halhat meg miatta többé senki. Letette a fegyvert.

            - Oké! – kiáltotta. – Nyertél!

            - Naná, hogy nyertem! – vihogta Valentina.

            Nóri lassan, feltett kézzel emelkedett ki a takarásából. Egyeske pedig rögtön elengedte a nőt. Valentina fülsüketítően hangosan felnevetett.

            - Nahát! – kiáltotta. – Úgy örülök neked! Olyan kár, hogy most véged lesz! Pedig kaptál tőlem egy esélyt! Velem kellett volna tartanod! De te csak játszottad azt az önérzetes kis hőst, aki a jót szolgálja! A családunk szégyene vagy, tudod?

            - Rajta! – kiáltotta Nóri dacosan, félelmet nem ismerve.

            Egyeske vigyorogva célozta be őt.

            - Viszlát, unokanővérkém! – vihogta.

            Filmszakadás.

            KETTESKE ÉS VIKTOR

            Nóri megint látta, ahogyan Valentina arckifejezése rögvest megváltozik. A gonosz tekintet helyébe szelídség és rémület került. Ketteske azonnal leengedte a fegyvert. Szinte könyörögve nézett az unokanővére szemébe.

            - Sajnálom, Nóri! – kiáltotta. – Sajnálom! Tudd, hogy én szeretlek! És sosem fogom megengedni, hogy bántson!

            - Akkor lődd le magad végre! – vágta rá Nóri.

            - Már próbáltam! Nem megy! Nem engedi!

            - Akkor majd én segítek!

            Nóri felkapta a földről a fegyverét, Valentina pedig rögvest berohant a mögötte álló üzletbe. A lövések kitörték mögötte az ablakot. Viktor tüzet nyitott Nórira, mire az fedezékbe vetődött. A küldetését elvesztett unokanővér bekúszott a könyvesboltba. Ketteske már az üzlet raktárában volt és kirúgta az ajtót. Egy neonfényes folyosón szaladt előre. Elővette a mobilját és tárcsázta Viktort. Az rögvest felvette.

            - A parkoló felé tartok! – szólt bele a telefonba. – Odakint találkozunk!

            - Siess, drágám! – jött a válasz.

            Filmszakadás.

            HÁRMASKA ÉS VIKTOR

            Már egy órája voltak úton az újonnan zsákmányolt, gyönyörű terepjáróval. Egy kietlen erdőmenti úton haladtak a hóesésben. Viktor büszke mosollyal fordult Hármaskához, aki éppen rágyújtott. Valentina elmosolyodott.

            - Azért ez izgi volt, nem? – kérdezte.

            - Az volt – bólintott Viktor. – Kellett is nagyon.

            - Úgy bizony.

            Valentina lassan felé fordult és szemeiben megcsillant a téboly: - Az iszonyat útja miénk. Az iszonyaté.

Nagyprónay János

VALENTINA ÉS VIKTOR

2025.március 22-23.

Budapest

Kapcsolódó történetek:

Nagyprónay János – NÓRI ESETE A GONOSSZAL (regény)

Nagyprónay János – VALENTINA-SOROZAT

Rajz: AI