Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/21.rész

Olivér és az ellenállók

            Aisha még mindig fegyvert szegez ránk, mi pedig hitetlenkedve nézünk hol rá, hol pedig az elsötétült monitorra. Olivér visszatért és az a terve, hogy átveszi az irányítást a kolónia felett – és ez az ő tudásával, képességeivel garantálható. Hiába védi egy század a területet, hiába van központi ellenőrzés alatt, ez a szörnyeteg már minden bizonnyal megtalálta a módját annak, hogy kijátssza a rendszert.

            - Olivér elvett tőlem mindent – kezdi Aisha. – A férjem halott. Elvette tőlem. Az életem. Nekem már nincs semmim. Csak egy célom. Hogy bosszút álljak. És ti nem fogtok megállítani. Hiába okozott nektek is bosszúságot Olivér. Ő az enyém.

            Niki megrázza a fejét.

            - Nem kívánságműsor – mondja. – Van egy ajánlatom. Segítesz nekünk elfogni még mielőtt bármilyen kárt is okozna. Cserébe kijuttatunk innen.

            Aisha elmosolyodik.

            - Ennyire naiv vagy? – kérdi gúnyosan. – Szerinted kik voltak azok, akiket nemrég elintéztem? Az a három ember? Képzeld, ellenállók. Még legalább húszan itt vannak. És az erősítés hamarosan érkezik. Olivér pedig tíz perccel ezelőtt blokkolta az őrangyal drónokat és teljesen elvágta a kolóniát külvilágtól. A központban és a közeli helyőrségekben, meg úgy általában mindenhol azt a hamis képet és információt kapják, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Az ellenállók pedig szépen csendben elfoglalják ezt a stratégiailag legfontosabb pontot. Tudjátok, hogy ez mit jelent.

            És mire ezt kimondja, a mellettünk lévő monitor felől hangokat hallunk. Recsegve, alig érthetően, de egyre csak tisztul. Két katona beszélget egymással.

            Egy női hang: - Délnyugati zóna tiszta.

            Ezután egy férfi hangja: - Az északnyugati zónához erősítést kérek.

            Újra egy női hang: - A bázis a miénk. Ismétlem a bázis a miénk. Megerősítést kérek. Egy-nulla-kilenc.

            Erre Aisha hátra rúg és az ajtó kinyílik mögötte. Nem tudunk megszólalni sem a hirtelen sokktól. Előbb Olivér, aztán itt vannak az ellenállók is és nagyon úgy tűnik, hogy vesztésre állunk. Aisha kihátrál az éjszakai hóesésbe, majd tőlünk jobbra szaladni kezd. Én lassan Niki felé fordulok, aki az üres monitort figyeli, ahonnan hallani a két ellenálló tiszt társalgását.

            - Telekommunikációs eszközök blokkolva – mondja ridegen egy férfi.

            - Őrmester! – kiált egy nő. – Egy-zéró-kilenc. Őrangyal blokkolva. Egy-nulla-kilenc. Ismétlem egy- nulla -kilenc. Parancs megerősítésre vár.

            - Egy- nulla -kilenc. Parancs megadva. Visszaszámlálás mostantól.

            - Vettem.

            A Nővérem felém fordul. A félelmet és a dühöt egyszerre látom a szemében.

            - Gyerünk! – mondja.

*

            A konténerházak között szaladunk, a távolban látni a bázis háromszintes épületét, mellette a nagy parabola antennát. Felnézek az ég felé. Az éjszakai hóesésben látom, amint innen három óránál két őrangyal drón fénye a megszokott citromsárga fény helyett vörösen izzik. Ki lettek kapcsolva.

            - Niki! – szólok a Nővéremnek.

            - Látom én is! – vágja rá. – Az egész kolónia elesett. Az összes szektor. De ha bejutunk a bázisra, akkor…

            És abban pillanatban a bázis parabola antennája felrobban. Döbbenten állunk meg. A bázis épületének harmadik szintje villan egy egyet, majd szintén robbanás rázza meg. Egy konténerház mögé vetjük magunkat. Tanácstalanul nézünk magunk elé. Lövéseket hallunk a pláza irányából.

            A rádiónkból ekkor Olivér hangja harsan fel.

            - Tisztelt Székesfehérvári Kolónia lakói! – kezdi derűs, kissé gúnyos hangon. – Gondolom sokuknak feltűnt, hogy a kellemes, meghitt téli éjszaka kissé felforrósodott odakint. Ez annak köszönhető, hogy az ellenállók átvették az irányítást a kolónia egész területén. Most önök minden bizonnyal pánikszerűen a telefonjukért nyúlnak, de sajnálattal közlöm önökkel, hogy hálózat összeomlott és semmilyen külső, illetve belső hívás nem lehetséges. Ugyanakkor a továbbiakban jobban teszik, ha az otthonukban maradnak, aki pedig még nem ért haza, az szedje gyorsan lábait, ha meg akarja érni a reggelt.

            Ökölbe szorulnak a kezeim. Látom, hogy Niki is egyre dühösebb.

            - Sajnálom, hogy egy ilyen rossz hírt kellett közölnöm önökkel – folytatja Olivér megjátszott empátiával. – De persze van öröm is az ürömben. Én hiszek abban, hogy vannak önök között bátor, jóravaló emberek. Akik elég bátrak és leleményesek ahhoz, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből előnyöket kovácsoljanak maguknak. Most azokhoz szólok. Hamarosan megjelenik a telefonjuk és a tévéjük, valamint az utcai digitális hirdetőképernyők kijelzőjén egy fiatal kadét lány igazolványképe. A neve Újszigeti Angéla.

            Döbbenten fordítom a fejem a szintén ijedt Niki felé. Előveszem a kommunikátoromat, ahol már meg is jelent az igazolványképem, amin fekete barett sapkában és fekete egyenruhában vagyok.

            - Angéla nagyon fontos személy az ellenállók számára – folytatja Olivér. – Ha esetleg valakinek sikerül élve, épen és egészségesen átadnia őt a kolónia újdonsült hatóságának, akkor nem kevés jutalomban fog részesülni. És csak úgy megsúgom, hogy ez bizonyos hős, talán még az Alba Regia új polgármestere is lehet.

            Behunyom a szemem.

            - Ezt nem hiszem el – súgom.

            - Döntsenek okosan! – bíztatja őket Olivér. – Én hiszek önökben! Sok sikert Székesfehérvár! A világ szeme önökre vetül!

            Azzal megszűnik az adás. Egy darabig sokkos állapotban nézem a saját profilképemet a kommunikátor kijelzőjén. Simán fel fognak ismerni. Hamarosan végleg elszabadul a pokol. Ekkor egy nő hangját hallani a rádióból:

            - Ez a kadét…az a kadét?

            - Igen – feleli egy férfi. – Az elhunyt Nagy Vince őrmester bajtársunk unokahúga. Élve kell. Épen, sértetlenül, egészségesen. Még csak a vércukorszintje se legyen alacsonyabb vagy magasabb az egészségesnél.

            - Értettem. Az elhunyt bajtársunkért.

            - Az elhunyt bajtársunkért, aki értünk áldozta fel az életét.

            - Mikor váltunk frekvenciát?

            - Tizenöt másodperc múlva.

            - A madár közeledik a fészekhez?

            - Nemsokára leszáll.

            Az adás megszűnik. Niki némiképp elismerő mosollyal fordul felém.

            - Látod? – biccent. – Téged mindenki szeret.

            Nem. Lehet, hogy nekem megkegyelmeznek. De a Nővéremnek nem és az számomra egyet jelent a végzettel. Aki Nikit bántja, az engem is. Úgyhogy azonnal el kell innen tűnnünk, még mielőtt itt végleg elszabadul a pokol.

            - Meg kell szöknünk innen! – mondom. – Azonnal! Valahogyan ki kell jutnunk a kolóniából!

            - Lehetetlen. De erősítést kell hívnunk.

            - Hogyan?

            - Nem tudom. De rá kell jönnünk gyorsan. És valahogyan azt a „madarat” is távol kell tartunk.

*

            Valahol a kolónia keleti szektorában egy nagy terepjáró alatt hasalunk. Éjjellátó szemüveggel figyelek egy speciális járművet, mely elhagyatottan áll üres konténerházak mellett. Két bajtársunk holtteste hever a jármű oldalsó ajtaja előtt a hóban. Mesterlövészt sejtünk az eset mögött. Niki a fegyverének éjjellátó üzemmódra kapcsolt távcsövén keresztül keresi az őrszemet.

            - Megvan – súgja. – Két óránál. A tetőn figyel.

            Abba az irányba, tőlünk jobbra fordulok és megpillantok az egyik konténerház tetején egy parabola antenna mellett rejtőző férfit. Ebből a szögből teljesen védtelen. Minden bizonnyal nyugati irányból sejt támadást.

            - Látom – súgom. – De miért csak egy van?

            - Mert még kevesen vannak – vágja rá a Nővérem. – Pontosan ezért várják az erősítést. Ha bejutunk a járműbe, akkor a toronyból tüzet nyithatunk a közeledő gépre. Ez talán az egyetlen speciális jármű, amit nem foglaltak el.

            - Csak csalinak használják.

            - Így van. Nem túl logikus, de az ellenállók nem is a logikus stratégiájukról híresek.

            - Nincs benne senki?

            - Nincs. A hőkamera szerint senki. De azért óvatosak leszünk.

            Niki lassan a becélozza az őrszemet. Halk puffanás és a katona holtan zuhan le a konténerház tetejéről.

            - Indulhatunk – súgja. – Óvatosan. Végig maradj mögöttem.

            - Értettem – bólintok.

            A rókára nézek. Retteg.

*

            A járműben senkit sem találunk, de hamar szembesülünk a ténnyel, miszerint teljesen lefegyverezték. Se rakéta, se lőszer, de még a fegyverek is ki lettek kapcsolva központilag. Egyedül az ellenállók új frekvenciáját találjuk meg. Niki kikapcsolja a fülhallgatóját, hogy mind a ketten halljuk most éppen egy másik nő és férfi párbeszédét.

            - Látod a célpontot? – kérdi a nő.

            - Igen – feleli a férfi magabiztosan.

            - Ő az?

            - Igen. Balogh Aisha. Ő nem hall minket.

            - Hol van?

            - Itt a nyugati szektorban. A házak mögött szalad. Látom a tetőről.

            - El tudod intézni?

            - Igen. Mindjárt. Várj. Most eltűnt. Egy terepjáró mögött van.

            - Húzódj fedezékbe!

            - Bemehetett a házba.

            - Ismétlem, húzódj fedezékbe, de azonnal!

            - Nem kell…

            Tompa puffanás.

            - Holló? – szólítja a nő. – Holló! Jelentkezz!

            A rádió serceg és egy másik férfi jelentkezik be: - Hollónak vége. Aisha is meglépett. A madár megérkezett. Mindenki várja meg a madarat!

            Én ekkor a monitorok felé fordulok és ledöbbenek. A hármas monitor képén látok egy nagy fekete helikoptert, amint éppen ereszkedik le a leszállópályára. A gép orrán két vörös fény villog, jelezve, hogy le vannak árnyékolva és nem a hadseregtől vannak.

            - Niki – súgom. – Baj van.

            - Mi az? – fordul felém. – Mit látsz?

            - A hármas monitoron.

            - Látom. Nem a miénk. De tőlünk zsákmányolták ezt a típust. Ez az ellenállók egy csapata lesz. Az erősítés az itteni osztaguknak.

            - Olivér szabad utat biztosított nekik.

            - És nemsokára többen jönnek. Nem fognak látszani a radaron. Ahogyan jelenleg ez sem látszik.

            - Miért pont ez a kolónia kell nekik? Csak azért, mert kevesebb volt itt a katonák létszáma?

            - Nem. Debreceni azt hitte, hogy az ellenállók nem tudnak idáig eljutni és hogy a dunaújvárosi és az új-veszprémi kolónia remekül védi ezt a szektort. De ez persze tévedés. Egyik sincs biztonságban. Pláne Székesfehérvár, amit, ha az ellenállók elfoglalnak, akkor könnyűszerrel elfoglalhatják az érdi, majd a budaörsi kolóniát is. Akár holnap estig mind a kettőt. Anélkül, hogy bárki is észrevenné.

            - És onnan megtámadják a fővárost.

            - Két irányból támadva Budapest déli részét akár egyetlen nap bevehetik. Arra viszont már fel fognak figyelni a központban, de már túl késő lesz. Pláne, ha egy másik ellenálló csapat keleti irányból is támadna. 

            - És akkor végünk.

            - Így van.

            - Akkor most nekünk kell megvédeni az országot?

            Niki bólint.

            - Lényegében igen.

folyt.köv.

2024.december 23.-2025.január 3.

Budapest

Rajz: AI