Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/16.rész

Nincs menekvés

            Odakint az éjszakában hóvihar tombol. A szélvédőn keresztül látom, hogy a speciális járművel egy útmenti erdőben állunk a fák között. Mínuszok vannak odakint és van valami megnyugtató, álmosító abban, hogy én bent ülök a melegben. Már tudtam enni is, a maszkot sem kell visszavennem. A Nővérem átad nekem egy bögre forró teát. Felnézek a kék szemeibe. Hálás vagyok, hogy itt van velem.

            - Köszönöm – súgom.

            - Gyömbéres – súgja, akárcsak anya egykoron. – A kedvenced.

            Leül mellém az anyósülésre. Nála is van egy bögre, de az illatából ítélve kávé lehet. Őrködni akar ma éjjel is. Túl keveset alszik. Hiába vagyunk katonák, nekünk is pihenni kell valamikor. Azonban tudom, hogy úgysem tudnék vele vitatkozni. Ő nemcsak a Nővérem, de őrmester lévén a felettesem is.

            Visszafordulok a szélvédő felé és bámulom tovább az odakint tomboló hóvihart.

            - Megtalálnak minket – mondom halkan.

            - Minden bizonnyal – helyesel Niki. – De előttük járunk legalább egy nappal.

            - Biztos vagy benne?

            - Igen. Zsoltnak fel kell épülnie. Sarah pedig nem hiszem, hogy csak úgy otthagyná abban az állapotban.

            - Már talán jobban van.

            - Ha Sarahnak van valami csodaszere, vagy varázsfőzete, akkor Zsolt talán már jobban van. Viszont még mindig nem tudják merre vagyunk. A két nyomkövetőt elintéztem. Ha a jelet követték is, akkor is több irányt meg kell vizsgálniuk. Azért gondoskodtam róla, hogy egy többfelé ágazó úton semmisítsem meg a műszereket.

            Vetek felé pillantást a büszke mosolyommal.

            - Mert zseni vagy – dicsérem meg.

            - Zsenik vagyunk – helyesbít.

            - Oké. Főleg én, akit megint meg kellett menteni.

            - Hugicám. Mikor fogod végre elhinni, hogy jó katona vagy?

            - Talán soha.

            - Bátor is vagy. Szembeszálltál egy szörnyeteggel, aki azelőtt rettegésben tartotta az egész országot.

            - Sarah ennyire veszélyes volt?

            - Igen. Ahogy mondtam is. Megnézheted az aktáját is. A Wong-családnak is sok volt néha, amit művelt. Rengetegen nyomoztak utána, külföldi segítséggel is, de semmit sem értek el. Ráadásul a nyomozók is sorra tűntek el, nyomtalanul. Szóval, ha úgy vesszük, Sarah az eddigi legveszélyesebb szörnyeteg, akivel valaha találkoztunk a küldetéseink során. Ráadásul ott van vele Zsolt, akiről szintén nem lehet elmondani semmi bizalomgerjesztőt. És mind a ketten mégis vesztésre állnak egy kadéttal és egy őrmesterrel szemben. Azt hiszem egyikük sem fog ezzel dicsekedni.

            Díjazom Niki megingathatatlan optimizmusát, de most ismét félni kezdek. Ha Sarah-t le is győzzük, a bátyjával szemben esélytelenek leszünk. Szörnyű. A vihart nézem és egyre csak erősödik bennem félelem.

            - Három lehetőségünk van – folytatja a Nővérem. – Az egyik, hogy kapcsolatba lépünk Williammel, Sarah bátyjával. Értesítjük, hogy húga ismét átlépte a határt és szembeszállt a hadsereggel.

            - És elérhetünk azzal valamit? – kérdem.

            - Ez nem tesz jót a családnak. Ők elvileg jóban vannak a hadsereggel. A legnagyobb üzletfelüket veszítenék el.

            - De csak mivelünk szállt szembe. Mi csak ketten vagyunk.

            - Igen, de katonák vagyunk. Mindegy. William sokkal okosabb Sarahnál. És nem ez lenne az első eset, hogy le kell állítania őt.

            Sóhajtok.

            - Mi a másik lehetőség? – kérdem.

            - Hogy Amandának van egy B-terve. És a táska megszerzése helyett most körbeveszik a viskót, ahol Sarah és Zsolt bujkál. Elfogják őket, majd szépen hazaviszik Sarah-t, Zsolt pedig megy vissza az elmegyógyintézetbe. Vagy a Wong-családhoz. Nem tudom. Szóval, a zsoldosokban is reménykedhetünk.

            Bólintok.

            - Értem – nyugtázom. – A harmadik pedig, hogy mi szállunk velük szembe.

            Niki elmosolyodik és megvonja a vállát.

            - Egész jól állunk – mondja és belekortyol a kávéba.

            - Igen – mosolyodok el én is.

            Ám a hiába a mosoly. Rettegek. A rókára nézek. Ő is. Eszembe jut az álom, ahol a Rókanővel és az Ikertestvéremmel találkoztam. A Rókanő biztatott, hogy maradjak jó, de az Ikertestvérem át akarta venni az irányítást – mondván, hogy csak ő tudja megvédeni Nikit. Mi van, ha igaza volt?

            - Őrködöm ma éjjel – jelentem ki az esélytelenek nyugalmával. – Kérlek, Niki. Pihenj. Vigyázok rád.

            - Aludj nyugodtan – mondja. – Ebben a hóviharban úgysem támadnak. Öngól lenne. Meg persze amúgy is.

            - Akkor miért ne aludhatnál te is? 

            Erre nem tud mit mondani. Csak mosolyog. Félt engem. Pontosan úgy, ahogyan én őt. Nem tudom rávenni a pihenésre. Sebaj, én sem fogok. Fent maradok. Figyelem én is a monitorokat.

*

            Reggel már aggódva figyelem, amint a Nővérem látszólag felfrissülve, ám egy szemhunyásnyi alvás nélkül készülődik kimenni az erdőbe. Felveszi a téli felszerelést, felteszi a fejére a fekete sisakot, bekapcsolja rajta fejkamerát. A fegyvert a hátára húzza a hevederrel, ellenőrzi a kommunikátorát, vet egy pillantást a monitorok felé, majd megindul az oldalsó ajtó felé.

            - Negyedóra – nyugtat. – Negyedóra terepszemle, aztán jövök vissza. Figyeld a környéket és a fejkamera képét. Fedezz.

            - Naná, hogy fedezlek – vágom rá.

            - Ne aggódj. Csak rutinellenőrzés. Ha Sarah és Zsolt itt ólálkodik, leárnyékolva magukat, meg fogom őket találni. Bár szerintem kizárt, hogy ilyen gyorsan ideérjenek. Nagyjából tizenkétórányi előnyünk lehet. Ha minden rendben van, akkor azonnal indulunk tovább és meg nem állunk a veszprémi szektorig. Az autópályán majd akadnak veszélyek, de legalább nem kell annyit visszafelé néznünk. Persze azért óvatosak leszünk. Lesznek mellékutak, ahonnan érhet majd minket meglepetés. Nem is beszélve a felüljárókról. Nyugi, hugicám. Tizenöt perc és jövök vissza.

            - Azért légy óvatos.

            Az ajtóhoz lép, majd visszafordul a magabiztos mosolyával.

            - Én mindig az vagyok – mondja, majd kinyitja az ajtót és a fagyos hideg azonnal beáramlik a speciális jármű belsejébe.

*

            Figyelem a fejkamera képeit. Niki egyik fa mögül a másikhoz szalad. Vetek egy pillantást a többi monitorra. Az út tiszta. A jármű hókotró lapátját már bekapcsoltam, elő is ugrott a helyéről. Kicsit megtisztítjuk a behavazott utat, árulkodó nyomot hagyva magunk után, de nincs más választásunk.

            Végignézek mindent, egy kicsit meg is nyugszom, aztán visszafordulok fejkamerához. Niki egy bokor mögül figyeli a közeli tisztás előtt sorakozó fákat. Tőle balra fordul, majd vissza jobbra. Semmi. Felegyenesedik. Hallani egy koppanást, majd gyorsan hátrafordul és akkor a kamera hirtelen a hóba zuhan.

            - Niki! – kiáltom. – Niki! Mi történt!

            Dulakodást hallok. Ütések. Azonnal cselekszem. Felkapom a kabátomat, majd a gépfegyvert a pultról és az ajtóhoz szaladok. A szívem egyre hevesebben ver. Teljesen pánikba esek. Ettől féltem.

            Kinyitom az ajtót, kilépek a hidegbe és szaladni kezdek a fák közé. Megállok háttal az egyik szélestörzsű fa mögött. Várok. Látom tőlem jobbra Niki lábnyomait. Ez még az övé, az biztos. Nem hallok semmit. Síri csend van. Gyerünk, Angéla! Egy. Kettő. Három. Éppen megindulnék a másik fa mögé, amikor meghallom azt a bizonyos fémes kattanást mögülem. Valaki áll mögöttem.

            - Fegyvert le, kisasszony! – hallom az ismerős női hangot.

            A hóba dobom a fegyveremet. Megadóan, lassan felteszem a kezeimet. Lassan megfordulok és akkor megpillantom Sarah-t, amint kárörvendő mosollyal szegezi rám a gépfegyverét.

            - Jó reggelt, Angéla – üdvözöl némi megvetéssel a hangjában. – Nem így képzelted el ezt a reggelt, ugye?

            Megnyomja a vállán a rádió gombját.

            - Elkaptad? – kérdezi.

            - Igen – feleli Zsolt.

            - Él még?

            - Igen.

            - Jól van. Hozd ide szépen.

            Azzal a fekete, gonosz szemei felém fordulnak.

            - Előlem nincs menekvés – súgja fenyegetően.

folyt.köv.

2024.november 9-15.

Budapest

Rajz: AI