Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/14.rész

Légzés

            A legnagyobb megdöbbenésemre Sarah arcán sátáni mosoly jelenik meg. Kezdem úgy érezni, hogy az egész helyzet egy olyan hullámvasút, ami nem fog megállni és abban biztosak lehetünk, hogy egy mély szakadékba fog zuhanni. A Nővérem által túszul ejtett Zsolt is higgadt, szinte a szokásos kifejezéstelen tekintetével néz Sarah-ra.

            - A nagy Szentesi Nikoletta – kezdi gúnyosan Sarah. – Olvastam az aktádat, míg békésen szunyókáltál. Az arcod ismerős volt és hamar le is esett, hogy te vagy az a világhírű énekesnő, akinek egy-két dalát néha fel is hangosítottam a kocsimban.

            - Tedd le a fegyvert – parancsolja halkan a Nővérem. – És akkor talán még dedikálok is neked.

            - Mennyire szomorú. Nagyon lejjebb csúsztál a létrán. A nagy világsztárból egyik pillanatról a másikra egy közönséges katonává váltál. Most zenélhetnél a kolóniákban, tele lennél rajongókkal és pénzzel.

            - Háromig számolok.

            Sarah közelebb lép hozzájuk, de vet felém egy pillantást, jelezve, hogy nagy bajba kerülök, hogyha próbálkozni merek. A mosolya töretlen, a szemeiből azonban mélységes megvetés árad Niki felé.

            - Tudod, gondolkoztam – mondja.

            - Nahát – veti oda Niki. – Épp ideje volt.

            - Te egyszerűen nem voltál méltó arra, hogy a sikeres emberek között foglalj helyet. Ezért is adtad fel az egészet olyan könnyen. Ahelyett, hogy méltósággal elviselted volna a gyászt.

            Erre Nővérem mosolya lefagy és a kígyó szemei megcsillannak. Ez a lehető legrosszabb, ami történhet. Sarah vet felém egy pillantást.

            - Most nagyon dühös lett – súgja. – És ez még semmi.

            Azzal Zsolt felé fordul. Olyan, mintha jelzést küldene. Ne! Zsolt kezéből valami a földre esik és egy hatalmasat durran. Hirtelen nagy füst lengi be a monitorszobát. Sarah meghúzza a ravaszt. Én üvöltve nekirontok és az asztalnak lököm. Kapok egy ütést és elterülök a földön. A hátamra fordulok és látom, amint Zsolt elterül a földön és kúszni kezd. Sarah az övéről levesz egy tárgyat, ami gombnyomásra arcmaszkká alakul és felveszi. Én Nikit keresem a sűrű ködben. Egyre gyengébbnek érzem magam.

            A Nővérem ekkor megjelenik és kirúgja Sarah kezéből a fegyvert. A nő azonban nem hagyja magát, visszaüt, de Niki villámgyorsan kivédi és akkorát lekever neki, hogy az a szoba sarkába vetődik.

            - Angéla! – kiáltja a Nővérem.

            - Niki! – kiáltom vissza. – Itt vagyok.

            Azonnal felsegít engem. Látom, amint Zsolt megpróbál valahogyan felkelni a földről, de nem sikerül neki. Nem tudom, ez milyen gáz, de egyre gyengébb vagyok tőle. Sarah felpattan, mire a Nővérem felkapja a fegyvert a földről. Ezt látva a nő bevetődik szomszédos helyiségbe.

            Niki odadobja nekem a kabátomat és a táskámat.

            - Azonnal szaladj ki innen! – kiáltja. – Gyerünk!

            - Gyere velem! – kiáltom neki. – Nem megyek nélküled!

            - Mindjárt megyek én is! Siess! Gyorsan!

            Elszaladok Zsolt mellett, aki már alig bír kúszni. Egy arcmaszk van a kezében. El akarom venni tőle, de ekkor annyira megszédülök, hogy majdnem elesek. Ráütök az ajtó nyitógombjára. Kiszaladok a friss téli levegőbe, felveszem a kabátomat és a táskámat. Látok egy speciális járművet, ami ott parkol a viskó túloldalában. Nyilván Sarah azzal jött ide. A távolban a fák között megpillantom a terepjárót is, amivel meg Zsolt jöhetett ide. Azt kéne elvinnünk. Egyre jobban szédülök.

            Lövéseket hallok bentről. Visszafordulok, be akarok szaladni, ám ekkor elszédülök. Elkezdenek emlékképek bevillanni. Anyával sétálok a Margitszigeten, az őszi szél fújja a faleveleket, aztán látom magam, amikor Maja elől menekülök az erdőben. Aztán amikor visszatérek a jelenbe, látom, amint anya a fehér orvosi köpenyében kilép a viskóból és amint meglát, elmosolyodik.

            - Szia, tündérkém! – örvendezik. – Ma egy mozi? Miért vagy szomorú?

            Utána mellettem terem Maja a fekete egyenruhájában. Hosszú szőke haja koszos és kócos. Pontosan azzal a mélységes gyűlölettel bámul, mint akkor, amikor még ellenségek voltunk. Egy pisztolyt szegez rám.

            - A parancsot teljesítem – mondja színtelen hangon.

            Ekkor elterülök a hóban. Odabentről lövéseket hallani. Ekkor Nimród áll meg felettem. A barett sapkáján megcsillan a magyar címer. Gúnyosan mosolyog.

            - Mi történt, kisasszony? – kérdi.

            Ekkor hirtelen eltűnik, én pedig megpróbálok felkelni. Zsolt olyan gázt vetett be, amit nemrég fejlesztett ki a hadsereg. Ez hallucinációt okoz és teljesen megbénítja az ellenfelet órákra.

            - Nincs igazság! – hallom Maja hangját. – Tanuld meg végre! Vannak emberek, akiknek semmi sem jut és nem is fog soha! Akármit is tesznek meg érte! Ne állj talpra! Maradj ott és gyorsan vége lesz!

            Valami hatalmas durran odabent. Mintha gránát volna. Üvölteni akarom a Nővérem nevét, de semmi erőm. Megint a hátamra fordulok. Zihálok. Zsibbadást érzek. A kezeim kezdenek teljesen megbénulni és remegni kezdek. Hallom, amint valaki lassan lépdel a hóban. Egyre közelebb van.

            Ekkor Harmatka jelenik meg felettem sátáni mosollyal. Fekete palástot visel, hosszú barna haja kiengedve, a zöld szemei csillognak. Kárörvendőan bámul rám, majd szépen lassan leguggol.

            - Láttad a tükrömet – súgja sejtelmesen. – Belenéztél, igaz? Jaj, Angéla. Te is jól tudod, hogyha feladod, akkor egy új élet kezdődik. Tiszta lappal indulsz neki az új útnak. Elmulasztottad. Most már vége.

            Aztán viskó felé néz és a mosolya szélesebb lesz.

            - Alighanem jönnek érted – folytatja, majd felém fordul. – Na, vajon ki lesz az? Vajon ki? Vajon ki?

            Ekkor elsötétül előttem a világ.

*

            Búvárok. Búvárok lehetnek körülöttem. Hallom a légzésüket. De nem érzek vizet. És mit keresek én itt? Sötét van. Valaki kapcsolja fel a fényeket! Nyugalom árad, de vészjósló. Eukaliptusz. Vagy nem is. Kamilla. Gyógynövényes illatot érzek. Aztán tiszta, téli levegőt. Erős levegőt. Búvárok lélegeznek körülöttem.

            Lassan felnyílik a szemem. Villódzó műszerek. Hideg van, de elviselhető. Ismerős itt minden. Egy speciális jármű belsejében vagyok. A padlón fekszem és egy nagyobb, fekete arcmaszk van rajtam. Hallom, ahogy veszem a levegőt. Egyre melegebb van. A műszerfal irányába nézek. Az ablakon át a sűrű sötétséget látom. Éjszaka lehet. Vagy talán délután. Nem tudom megmondani.

            Ekkor Niki hajol felém. Nagyon megörülök neki. Aztán elfog a kétely. Mi van, ha ő is csak a hallucináció része?

            - Tényleg itt vagy? – kérdem és meglepődök, hogy olyan a hangom, mintha a rádióból hallanám. – Téged látlak?

            - Igen – bólint a Nővérem. – Engem látsz. Nemsokára rendbe jössz.

            - Te jól vagy?

            - Igen.

            - Sarah? Zsolt?

            - Ott maradtak. De a nyomunkban lesznek.

            - Annyira aggódtam érted.

            Megfogja a kezem, mint anya.

            - Én is érted – súgja.

            Hosszan nézek a kék szemeibe. Teljesen megnyugszom. Itt van velem. A Nővérem. Életben van.

            - Hol vagyunk? – kérdem.

            - Északnyugaton – feleli. – Nem tudtam másik irányba menni.

            - Ez Sarah járműve?

            - Már a miénk. Volt két nyomkövető, de lekapcsoltam őket. Viszont nem tudunk segítséget hívni. Nem működik a kommunikációs rendszer. Ráadásul most olyan, mintha le volnánk árnyékolva.

            Elmosolyodok a maszk mögött. A Nővérem látja a szemeimből és ő is elmosolyodik. Itt vagyunk egymásnak. Élünk. Lélegzünk. Ez most a lényeg. Egy család vagyunk. És mi mindent túl fogunk élni.

folyt.köv.

2024.október 26-november 1.

Budapest

Rajz: AI