Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/13.rész

Akkor is van remény…

            A pisztoly csöve füstöl, én pedig elképedve nézem Sarah kárörvendő mosolyát. A fegyverre pillantok, meg őrá. De hiszen céloztam. Elsült. Ám semmi. Ő megrázza a fejét, utána karba tett kézzel az ajtófélfának dől.

            - Most meg vagy lepve? – teszi fel a költői kérdést. – Amúgy én is. Azt hittem, hogy előbb találod meg azt a pisztolyt.

            Zsolt leszalad a lépcsőn és szúrós tekintettel mered rám. Én a pisztolyra nézek, de semmi különöset nem látok rajta. Sarah odalép hozzám és egy követhetetlenül gyors mozdulattal kikapja a kezemből. A szemeiben ott csillog a kegyetlenség és a trónörökös, gonosz hercegnők cinizmusa.

            - Forgatásokon használnak ilyeneket – mutat a jobb kezében lévő fegyverre. – Hajszálpontosan hasonlít az igazira, de nem az. Évekkel ezelőtt tervezték ezt a típust. Olyat durran, mint az eredeti, de csak aprócska tűzijáték az egész. Még csak a szemedbe sem megy semmi. Mondjuk közelről már egy kicsit veszélyes.

            Erre rám szegezi és meghúzza a ravaszt. Azonnal erősen csípni kezdi valami a szemem. Nem látok semmit, ösztönösen behunyom a szemem az arccal előre zuhanok a hideg fémpadlóra. Sarah belerúg a lábaimba.

            - Tudod, szeretem, ha valaki bátor – kezdi. – És bevallom őszintén, tetszik is, hogy nem félsz tőlem. De jelen pillanatban ez nem járja. Azt kell tenned, amit mondok. Minden úgy van és úgy lesz, ahogyan én akarom.

            Ekkor az egyenruhámba markol, talpra állít és érzek egy erős ütést az arcomon. Elterülök a földön. Nem látok semmit. Dühös vagyok, de ez a valami nagyon csípi a szemem. Patakokban folynak a könnyeim. Sarah bakancsa koppan mellettem.

            - Ne dörzsöld a szemed – mondja hidegen. – Hagyd és mindjárt jobb lesz.

            Úgy teszek. Bár még nagyon csíp ez a valami, de kezdek szépen lassan újra látni. Sarah megint talpra állít. Még homályosan, de látom őt. Szigorúan csillognak a szemei, akárcsak egy kegyetlen tanárnőnek.

            - Legyen eszed – kezdi megvetően. – Három napig tartsd magad féken. Én megkapom a táskámat, ti pedig elmentek a zsoldosokkal. Mindannyian jól járunk. Visszakapod az életedet. Már ha ezt annak lehet nevezni. 

            Elönti az agyamat düh. Ő közelebb hajol hozzám.

            - Ne merészelj így nézni rám – sziszegi. – Eddig elnéző voltam veled. Nem olyan könnyű, nekem elhiheted.

            De nem tudok megálljt parancsolni. Egy hirtelen mozdulattal lekeverek neki egy akkorát, hogy elterül a földön. Felüvöltök és neki akarok rontani, de Zsolt elkap és a kanapéra hajít. Látom megvillanni a kezében az altatólövedékes pisztolyt. Hallom a puffanást, érzek egy tompa fájdalmat a nyakamon. Szédülni kezdek. Hallom, amint Sarah nevetni kezd. A hangja elmélyül akár egy démonnak és akkor minden elsötétül előttem. Zuhanok. És csak zuhanok. Nem félek. Megnyugszom.

*

            - Amandával akarok beszélni! – hallom Sarah hangját, de még nem látok semmit. – Hol van?

            Valahol fekszem. Lassan elkezd előttem tisztulni a kép. A monitorszobában vagyok és még mindig ezen a heverőn fekszem. Sarah tőlem balra, a végében ül és a középső monitoron Ágota megvető, bosszús tekintetét látom. Ám most kivételesen nem rám bámul így, hanem erre a szörnyetegre mellettem.

            - Terepszemlén – feleli az közömbösen. – Történt esetleg valami?

            - Beszélni akarok vele – közli higgadtan Sarah. – Kapcsolj össze a kommunikátorával.

            - Az most nem fog menni.

            - Merthogy?

            - Mint az előbb is említettem, terepszemlén van. Méghozzá Pest határában.

            - És akkor?

            Ágota felvonja a szemöldökét, oldalra pillant valakire és gúnyos mosollyal megrázza a fejét. Aztán visszafordul Sarah-hoz és egy kicsit közelebb hajol.

            - A központ határában van – kezdi Ágota kioktatóan. – Eddig érted?

            - Igen – bólint Sarah. – De jobb, ha visszaveszel.

            - Szóval, eddig sikerült felfognod, jól van. Tehát a központi rendszer a legfejlettebb típus az egész országban. Minden határmenti hívást elfog és elemez. Nem véd ellene még a leárnyékolás sem. Azokat is észleli és elemzi. Pláne az olyanokat, amelyeket távolról kapcsolnak oda. Akkor bizony mozgósít a helyszínre több száz drónt, valamint egy speciális alakulatot.

            - Egyedül ment oda?

            - Nem. Vele van három emberünk. És mielőtt elkezdenél aggódni, csomagoltam neki egy ízletes, fehérjében és szénhidrátban gazdag uzsonnát, valamint egy kancsó finom fekete teából töltöttem neki egy termoszba.

            Elmosolyodok. Ágota most először szimpatikus nekem. Sarah megpörgeti a kezében a távirányítót.

            - Hát jó – nyugtázza a kitörés előtti nyugalommal. – Amint visszatér, azonnal hívjon fel!

            Ágota gúnyosan szalutál neki.

            - Igenis, tábornok asszony! – veti oda.

            Sarah lekapcsolja a képet és a monitoron újra a környék digitális térképe jelenik meg. Felülök, mire szépen lassan felém fordítja a fejét. A szemeiben ismét megcsillan az a hátborzongató fény.

            - Imádkozz – súgja. – Imádkozz, hogy meglegyen az a táska.

            - Nem lesz meg – vágom rá. – Te is tudod. Inkább kértél volna tőlük pénzt. Azt azonnal megkaptad volna.

            - A pénz most nem számít.

            - Mi van abban a táskában? A gyógyszereid a mentális problémáidra? Mert akkor esküszöm, segítek is Amandának megszerezni.

            Ekkor Niki hangját hallom: - Azt már sosem tudjuk meg, hugicám.

            Azonnal a hang irányába fordulunk. Először Zsoltot látom, aztán mögötte a Nővéremet, amint fegyvert szegez a férfi tarkójához. Sarah felpattan és azonnal rászegezi a fegyverét. A szívem egyre hevesebben ver, de Niki arcán megjelenik az a szokásos, magabiztos, veszélyes mosolya. Farkasszemet néz Sarah-val.

            - Most pedig azt teszed, amit mondok – közli a Nővérem Sarah-val. – Szereted Zsoltot, nem? Annyira odavagy érte. Most a te kezedben van a szerelmed sorsa.

folyt.köv.

2024.október 19-25.

Budapest

Rajz: AI