Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/5.rész

Vértestolna renegátjai

            Egy kicsi, ámde jól fűtött házba terelnek minket, ahol a nappali egybe van a konyhával. A bútorok igazi antik szépségek, még a betört üvegű tükör kerete is egy barokk gyönyör. Az ablaknál egy kis kerek asztal áll, mely mellett jobbra egy katona ül, aki Lacinak szólítanak és nyakmerevítőben van, valamint a jobb karja is van gipszelve. Vörös haja van és kék szeme, amiből mintha bűnbánat áradna.

            A férfi, aki elfogott minket, leteszi a sisakját az asztalra. Dús, fekete haja van, fülbevalót hord, a nyakán pedig egy kobrafejet ábrázoló tetoválás. Őt Krisztiánnak szólítják. Van egy barna hajú nő is, akit Helgának hívnak és éppen a konyhában főz teát. Valamint egy Ervin nevű is, aki odakint őrködik.

            Egy kanapén ülünk Nikivel. Krisztián felém pillant azzal a veszélyes szemeivel. Elmosolyodik, aztán lassan odalépdel hozzám. Megáll felettem és zsebre tett kézzel néz azzal a hátborzongató mosolyával. Vet egy pillantást a Nővérem felé, aki ugrásra készen figyel. A dezertőr elővesz a zsebéből egy csomag rágót, megpöcköli, mire egy fóliás szál előugrik. Felém nyújtja.

            - Egy rágót, kadét? – kérdi.

            - Nem, köszi – rázom meg a fejem.

            Niki felé is nyújtja, de az a kígyó szemeivel figyeli őt. Krisztián elvigyorodik és visszateszi a rágót a zsebébe. Utána visszafordul felém. Engem figyel. Mintha már ismerne. Vagy látott volna azelőtt.

            - Tízmillió, fiúk – mondja halkan.

            - Ugyan már – sóhajtja Laci. – Ezt nem tehetjük meg.

            - Dehogyisnem. Gondoltad volna ma reggel, hogy ma aranybányára lelünk? Nem, mi?

            Értetlenül nézek a férfira.

            - Tessék? – kérdem.

            - Gondolom ismerős a Tóth Amanda név – mondja sejtelmesen.

            Behunyom a szemem. Megsemmisülök. Aztán kinyitom újra. Krisztián leguggol hozzám és sátáni mosollyal néz a szemembe.

            - Megszöktél a zsoldosok elől – folytatja, aztán vet egy röpke pillantást Niki felé, majd visszanéz rám. – Vagyis elraboltak onnan. Amanda pedig tízmilliót ajánl annak, aki épségben, egészségesen hazavisz téged.

            - Az nem az otthonom – vetem oda neki.

            Közelebb hajol hozzám. Egy mindenre elszánt, elvtelen tömeggyilkos tekintete. Egy szörnyeteg ez az ember.

            - Úgy nézek én ki, mint aki ez érdekel? – kérdi halkan.

            Niki is előrehajol.

            - Na, idefigyelj, te majom – kezdi a tőle megszokott, félelmet nem ismerő, megvető hangon. – Amandának nincs ennyi pénze. És mielőtt reménykedni kezdesz, a hadsereg még ennek a negyedét sem fogja fizetni értünk. Úgyhogy, ha jövedelmező üzletet szeretnél, akkor eljöttök velünk az egyik tatabányai viskóhoz, ahol kaptok két speciális járművet, valamint fegyvereket, felszerelést, élelmet, mindent. Cserébe mi az egyik járművel visszamehetünk a helyőrségünkbe és egy szót sem szólunk rólatok.

            A konyhában Helga felénk fordul.

            - Fontold meg, Krisztián – mondja. – Ez a legjobb üzlet.

            - Igen, igaza van! – ért egyet Laci.

            Ám Krisztián csak engem bámul a fürkésző tekintetével. Mintha meg sem hallaná, amit mondanak neki.

            - Önkéntes vagy? – kérdi és oldalra dönti a fejét.

            Nem mondok semmit.

            - Bizony az – bólint. – Az őrmester vett rá. De nem kellett erőlködnie. Veszélyes egy tekinteted van. Látod, Laci? Egy kis pszichopata. A kadétokat erre nevelik. Ipolyvölgyi ezt a parancsot adta a kiképzőknek. Parancskövetők.

            - Én csak védem a bajtársaimat – jelentem ki.

            - Hogy felcsillant a szemed. Már értem, hogy miért nem egy kolóniát választottál a hideg és könyörtelen helyőrségek helyett.

            - Van hitem.

            Félszemmel látom, hogy Niki büszkén elmosolyodik. Krisztián halkan kuncog egyet. Aztán Niki felé fordul, elismerően bólint, majd vissza rám.

            - Én is pont ilyen voltam, mint te – kezdi. – De az ember egy idő után rájön, hogyha biztosra akar menni, akkor csak saját magára számíthat.

            - Nekem ilyen nem lesz – vágom rá. – Én nem adom fel. Én megmaradok embernek. Még ha ez nevetségesnek is számít.

            Továbbra is a szemembe néz. Szkeptikus mosollyal. Aztán bólint egyet, majd hirtelen felpattan.

            - Helga! – szólítja a nőt. – Hozz létre műholdas kapcsolatot a zsoldosokkal. Borsod megyei szektor, északkelet.

            - Néhány percre szükségem van – bólint a nő és otthagyva a kancsókat, belép egy szobába tőle jobbra.

            - Kellenek a kamerák is. Hogy lássák a fogást.

            Laci a fejét próbálja rázni, de nem tudja szegény a nyakmerevítőtől.

            - Ez nem jó ötlet – mondja.

            - Az nem volt jó ötlet, Lacikám, hogy összetörted az egyetlen járművünket – veti oda neki Krisztián.

            - Mert rosszak voltak a látási viszonyok.

            - Érdekes, mi mindent láttunk.

            - Ne kezd ezt megint. Én voltam az, aki megmentette az életeteket.

            - Sokra mentünk vele.

            Erre Laci dühbe gurul, megpróbál felállni, de erős fájdalom nyilall belé, a feje elvörösödik és inkább visszarogy a székre.

            - A jelet elindítottam – szól Helga. – Viszem a laptopot a kamerával.

            Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténik. Tiltakozni akarok, de a Nővérem gyengéden a vállamra teszi a kezét és Krisztiánhoz fordul.

            - A helyetekben nem használnám a műholdas kapcsolatot – mondja. – Hanem elfogadnám az üzletet, amit ajánlottam.

            Krisztián Niki felé fordítja a fejét.

            - Az ajánlatod semmit nem ér Amanda fizetségéhez képest – mondja.

            A Nővérem elmosolyodik. Hergeli. Nem kéne.

            - Amatőrök vagytok – kezdi.

            Krisztián arcáról lefagy a mosoly és a helyébe harag lép.

            - Magyarázd meg – mondja halkan és hátborzongatóan.

            - A kihallgatást úgy kellett volna kezdened, hogy egyáltalán mit keresünk itt – folytatja Niki. – Egy sikertelen küldetés áldozatai vagyunk. És ezt a küldetést egy körözött személy akadályozta meg.

            - Kicsoda?

            - A Hartai Zsolt név mond neked valamit?

            Krisztián értetlenül néz ránk. Laci szemei azonban kikerekednek.

            - Te jó ég – súgja.

            A renegát parancsnok odafordul hozzá.

            - Az meg ki? – kérdi.

            - Az egy piromániás tömeggyilkos – feleli az rémülten. – Tavaly novemberben egy egész bázist megbénított és elrabolt egy kadétot…

            Előrehajolok.

            - Aki én voltam – vágok közbe.

            Krisztián visszafordul felém: - Nagyszerű. Minden bizonnyal őérte is sokat fizetnek majd.

            - De azt nem érjük meg – folytatom. – Zsolt a legmodernebb felszereléssel van ellátva. És a nyomunkban van.

            - Nagy dolog.

            Niki halkan kuncog egyet.

- Éppen annyira nagy dolog – kezdi a Nővérem. - hogy a műholdas jeleiddel éppen most rendeltél házhoz egy tömeggyilkost. Aki meg fog ölni mindnyájunkat, hacsak nem pattanunk meg innen, de gyorsan.

folyt.köv.

2024.augusztus 3-9.

Budapest