Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

Részlet az 5.évad/15.részből

A hóban kúszunk előre, majd egy nagy farönk mögött rejtőzünk el Majával. Óvatosan kipillantok és már látom is nem messze a fák között lassan, halkan szálló drónokat. Olyanok, akár a nagyra nőtt denevérek. A vörös gépszemeik fénye pedig megcsillan egy-egy szállingózó hópelyhen.

Gyorsan visszabújok a takarásba. Maja felé fordulok, aki a kis kommunikátor kijelzőjét figyeli. Elvileg ez a műszer leárnyékolt minket, ezért a drónok nem fognak észrevenni. Azonban döbbenten veszem tudomásul, hogy a töltöttsége már csak hét százalékon áll. Ez csupán annyit jelent, hogy néhány perc és mindennek vége.

Ismét kipillantok a rejtekünkből. Az egyik gép éppen előbújik az egyik fa mögül és azonnal felém fordulnak a szemei. Maja gyorsan visszahúz és int, hogy maradjak a helyemen. Kezdek pánikba esni.

- Meglátott – súgom.

- Nyugi, Angéla – súgja az Őrangyalom és visszanéz a kijelzőre. – Minden rendben lesz. Mennek tovább.

De én tisztán hallom, hogy a gép közeledik. Olyan a hangja, mint egy hajszárítónak. Ekkor Maja is kapcsol és a hóba dobja a kommunikátort. Egy százalék. Fülelünk. A fegyvereinkkel készen állunk a reménytelen harcra, ami bármelyik pillanatban elkezdődhet. A plüss rókámra nézek, aki a táskámból figyel rémülten. Érzi. Én is. Aztán vetek egy pillantást Majára, az Őrangyalomra, aki a félelem legcsekélyebb jele nélkül fordul felém. Máris érzem, hogy visszatér a bátorságom. Valamit azonban észreveszek rajta. A hópelyhek úgy csillognak a szőke haján, mint anyának, amikor az adventi vásáron sétáltunk. Bevillan, amint apát várjuk egy kávézó előtt, kezünkben tea gőzölög, anya pedig a hamis hangján dúdolgat egy slágert. Próbáltam nem nevetni rajta, ám nem sikerült. Milyen jó volt boldog embernek lenni. Milyen jó volt abban a világban élni.

- Készülj – súgja Maja. – Ha túl közel jön, akkor elintézem, te pedig azonnal szaladj a fák között a viskó irányába. A többi úgyis velem fog törődni.

- Nem hagylak itt – rázom meg a fejem. – Soha.

- Kénytelen leszel. Életben kell maradnod, hogy megmentsd a nővéredet. Ez a küldetésed.

Nem tudok szavakkal határozott lenni. Pláne nem egy tizedessel szemben. De igyekszem a tekintetemmel, a szemeimmel elmondani neki. A viskó nem a menedékem. Az otthonom pedig nem az a négy fal a helyőrségben. Az otthonom az, amit a sors meghagyott nekem. A Nővérem, az Őrangyalom és a Róka. Az életemet, a jövőmet, az álmaimat már elengedtem. Búcsú és könnyek nélkül fordítottam hátat mindannak, ami emberré tehetett volna. Nem vagyok más csak egy lélek, aki már nem akar elveszíteni senkit. Azt mondják, ez nem kívánságműsor. Nem is kívánok semmit. Teszem. Őrködöm. Védelmezek. Magamat már nem féltem, és így a legkönnyebb azzá az őrangyallá válni, aki értünk sosem jött el. És nem is fog soha.

A kijelzőn megjelenik a nulla százalék és ekkor a drón hangos szirénázásba kezd.

- Szaladj, Angéla! – kiáltja Maja.