Nagyprónay János
VALENTINA ÚTJA

2.rész
Az éjjeli ragadozó

Nándi és Balázs lekanyarodott az autópályáról Nemeskolta felé. A két fejvadász már egy órája azon tanakodott, vajon Valentina melyik irányba indulhatott. Az már biztos, hogy észrevette őket, máskülönben nem vegyült volna el a buszmegállóban várakozó tömegben. Nándi a volán mögött ülve beletúrt a dús szőke hajába, aztán kis híján rossz helyen fordult le a körforgalomból.
- Elmegyünk szépen Gusztihoz - mondta végül. – Veszünk tőle nyomkövetőt, aztán kajálunk valahol.
- Van egy jó kis motel Szombathely előtt – bólintott Balázs. – Ott megszállhatnánk utána.
- Nem, Gusztinál alszunk. Megbeszéltem vele. Estig körbenézünk Szombathely környékén, aztán visszajövünk hozzá. Ha szerencsénk van, akkor erre nem is lesz szükség. A lány minden bizonnyal rendszámot cserélt, de ettől függetlenül megtaláljuk és elhelyezzük a nyomkövetőt a kocsiján.
Balázs némiképp szkeptikusan fordította oda a fejét az egyre elszántabbnak tűnő társához.
- Annyi őrült közül, nekünk pont ezt a Valentinát kellett üldözőbe vennünk? – tette fel a kérdést.
- Igazad van – bólintott Nándi. – Teljesen. Nem éppen legegyszerűbb esetet választottam ki. Sok célpontunk lehetne. Könnyebbek. De tudod egyikért se fizetnek huszonöt milliót. Sosem kaptunk még ennyit egyszerre. És ha elkapjuk, mert biztosan elkapjuk, akkor nem csak hősök leszünk, hanem gazdagok is.
- Hősök?
- Ez a lány már körülbelül harminc embert megölt már.
- Huszonegyet mondtak.
- Huszonegy, elvileg. Egy egész ország hálás lesz nekünk, ráadásul még a rendőrök megjegyzik végre az arcunkat.
- Remélem, most is igazad lesz.
Nándi büszkén elmosolyodott.
- Nekem mindig igazam van, haver – mondta. – Mindig.
Persze nem sejtette, hogy a mögöttük haladó kisteherautó mögött maga a célszemély, Valentina követi őket.

*

Valentina egy kis útszakaszon haladva látta, amint a kanyarban a fekete furgon Nemeskolta felé tart. Jelzett jobbra és lefordult egy kis kavicsos úton a fák irányába. Amint az út szélesebb lett, leállította a kocsit.
Hosszan meredt maga elé teljesen kifejezéstelen arccal. Olyan volt, akár egy gép. Befelé figyelt. Gondolkodott. Ezek a nyilván Nemeskoltán akarják magukat meghúzni. Nagyon célirányosan mentek. De az is lehet, hogy más az úticéljuk. Nem baj, gondolta magában. Megnézi magának ezt a települést. Ezzel a kocsival elég felűnő lesz nekik, másikat szerezni azonban még feltűnőbb lenne.
Hacsak nem ideiglenesen. Elmosolyodott a gondolattól. Nem kell megválni véglegesen ettől a szép autótól. Gyorsan beindította a motort, megfordult és kikanyarodott az útra. Kiszállt a kocsiból és a csomagtartóból kivette az elakadásjelző háromszöget. Utána az ablak tükröződésében megigazította a barett sapkáját, majd a zsebéből elővette a szemüvegét. Néhány másodperc és már egy teljesen más emberként dőlt a kocsijának. Elkeseredett arcot vágott, miközben mindent megtervezett. Magányos sofőrt kell kiválasztania. Ha többen ülnek a kocsiban, akkor azt mondja, hogy a barátját várja, aki már elindult a segítségére. Ha erősködnek, akkor pedig lelövi őket.
Nem telt el talán még öt perc sem, amikor egy platós kisteherautó jelzett és leállt mögötte. Egy idős, bajuszos férfi lépett ki onnan, aki látszólag nagyon aggódott is, mi történhetett.
- Jó napot! – köszönt, miközben felé lépdelt. – Mi történt kisasszony? Tudok esetleg valamiben segíteni, vagy már jönnek?
Valentina odalépett elé. Nem szólt semmit, csak a teherautó szélvédője felé pillantott. Nem látott mást. A bácsi egyedül van.
- Jó napot – biccentett kétségbeesést imitálva Valentina. – Valami baj van a motorral. Tudna segíteni?
- Természetesen.
A bácsi felnyitotta a motorháztetőt. Valentina beállt mellé, figyelte egy kicsit, amint az ügyködik, közben pedig kilesett az útra. Semmi. Senki. Még a távolban sem. Megfordult. Ott se. Elővette a hangtompítós pisztolyát.
- Hulla bácsi – súgta sejtelmesen.
A férfi lassan feléje fordult és meglátta a pisztoly csövét. Kiegyenesedett és szóhoz sem jutva a rémülettől, hátrálni kezdett. Valentina nem habozott, fejbe lőtte őt, mire az bezuhant az árokba.
- Remélem eleget tankoltál a kocsidba – súgta az iszonyat lánya.

*

Valentina Nemeskolta egyik hosszú utcáján haladt, miközben a parkoló autókat és a házakat figyelte. Nem látta sehol sem a fekete furgont, ahogy nagyobb garázsokat sem, ahová beállhattak volna vele. Kezdte úgy érezni, hogy tévedett, amikor egy újabb hosszabb utcára kanyarodva megpillantotta a járművet. Ott állt a távolban, az utca végében egy nagyobb ház előtt, mely legalább tíz méterre volt a többi háztól. Lelassított, pedig nem látott egy lelket sem az úton.
- A két hulla bácsi itt lakik talán – súgta maga elé. – Vagy csak valakihez jöttek látogatóba.
Lassan haladt el a ház előtt. Nem látott odabent mozgást. A ház elől frissen volt ellapátolva a hó. A kerítés mögötti kis járdán is. Az épület mellett egy régi katonai terepjáró is állt.
- Ez már vagy harminc éve nem indult be – folytatta a hangos gondolkozást Valentina. – Ki gyűjt ilyeneket? Tán csak nem egy másik fejvadász? Akinek persze mindenféle fegyverei és felszerelései is lehetnek.
Elégedett mosollyal haladt tovább és már csendben folytatta a gondolatmenetét.

*

Szilvia belépett a budai villájának tágas nappalijába, ahol a falakon vadont és havas erdőt ábrázoló festmények sorakoztak. A kanapén ülő Kamilla látva őt, azonnal felpattant és alázatosan lehajtott a fejét.
A kandallóban ropogott a tűz, Szilvia pedig a bárpulthoz lépett és töltött magának egy kis vörösbort. Belekortyolt és egy darabig elgondolkozva bámult maga elé. Aztán citromsárga fénnyel felizzó szemeivel a szolgálója felé fordult.
- Kincsem – szólította és töltött egy másik pohárba is. – Ülj csak le nyugodtan.
Kamilla, akárcsak egy vezényszóra, leült a kanapéra és a tüzet figyelte. Az úrnő leült mellé és átnyújtott neki egy pohár bort.
- Köszönöm, úrnőm – biccentett a lány és átvette tőle a poharat.
Egy darabig a kandalló tüzét figyelték.
- Hamarosan akcióba kellene lépnünk – szólalt meg Szilvia, miközben le sem vette a szemét a lángokról.
- Mi a terved, úrnőm? – kérdezte Kamilla.
- Valentinát biztonságos helyre kéne vinnünk. Mondjuk ide. Lassan meg kell tudnia rólam az igazságot. Valamint a másik titkot is.
- Szívesen elmegyek érte, úrnőm.
- Tudom, kincsem. Én is elmennék. Hiszen a lányom. Azonban úgy érzem, ő még nem készült fel az igazságra. De figyelnünk kell őt. A nyomában kell lennünk. Főleg az Alexa nevű nyomozó miatt aggódom egy kicsit.
- El kell pusztítanunk, úrnőm.
- Még nem, kincsem. De meg kell figyelnünk. Anélkül, hogy rájöjjön, hogy figyeljük.
Szilvia lassan a lány felé fordította a fejét.
- És ezt rajtam kívül te tudod legjobban véghez vinni – súgta.
- Indulok, amint parancsolod, úrnőm – biccentett az.
- Délután, amint besötétedik, indulj el Tatabányára. Legyél óvatos. Az a nő nagyon erős. Figyeltem. A Fény egyik legnagyobb harcosa. Titkolja még, de néhány embernek azért elmondta.
- Őket is célba veszem.
Szilvia elmosolyodott.
- Tudod te, hogy mit kell tenned – mondta lágyan. – A legjobb harcosom vagy. Büszke vagyok rád, kincsem.
- Köszönöm, úrnőm – biccentett ismét Kamilla.
Szilvia visszafordította a fejét a kandalló felé. Nézte a lángokat.
- Nemsokára visszakapom a lányom – súgta maga elé. – És a világot adom neki ajándékba.

*

Valentina belépett az autópálya mentén álló vendéglőbe. A benzinkúton az összes újság címlapján ő volt, mégsem ismerték fel. Sőt, az eladó srác még flörtölni is próbált vele. Az étteremben pedig összesen talán tíz vendég tartózkodott. Köztük két család, akik egymással voltak elfoglalva.
Valentina leült az egyik szabad asztalhoz, mire a pincérnő máris ott termett mellette. A vele egykorú, fiatal lány bájosan mosolyogva felvette a rendelését. Sertéstarja barnamártással és hasábburgonya. Uborkasaláta. Cukormentes kóla. A lány egyáltalán nem gyanakodott, akárcsak a személyzet többi tagja sem. A vendégek pedig vagy egymással, vagy pedig saját magukkal voltak elfoglalva. Egy férfi kávézgatás közben a laptopján dolgozott. A falon a lehalkított tévében a belföldi hírek mentek. Néhány esemény ismertetése után az ő bűnügyi profilképe jelent meg, majd Nóri, aki éppen a háza előtt áll és a sajtónak nyilatkozik. A gyűlölt ellensége kialvatlan szemekkel, de elszántan beszélt. Valentina sajnálta, hogy le van halkítva a tévé és ezért nem hallhatja, amit az mond. Aztán mintha olvastak volna a gondolataiban, az egyik pincérnő adott egy kis hangot.
- El fogom kapni – mondta Nóri határozottan a riporternek, utána a kamera felé fordult. – Bárhol is vagy Valentina, előlem nem menekülsz. Úgyhogy jobban jársz, ha inkább feladod magad! Mert én nem fogok kegyelmezni!
Valentina alig bírta visszatartani a nevetést. A szája elé tette a kezét és óvatosan körbenézett az étteremben. Szerencsére senki sem figyelt rá. Amikor kihozták neki a kólát, már más hírek mentek. Ebéd közben végiggondolta a tervét. Már uralta az érzelmeit és fagyos maradt a tekintete.
Miután fizetett, kisétált a fekete kocsijához és beült a volán mögé. Még maga sem tudta, miért, de bevillant neki Anna arca. Eszébe jutott, amikor az átölelte őt a cellájában. Egy időben szinte minden nap. Mennyire sokat jelentett neki, hogy a doktornő olyan kedves volt vele és úgy védelmezte, mintha az anyja volna. Valentinát most ez a furcsa, ismeretlen érzés teljesen kizökkentette egy pillanatra.
- Doki néni – súgta sejtelmesen. – Tűnj el a fejemből!
Azzal kitolatott a parkolóból és az autópálya felé vette az irányt. Lekanyarodott Nemeskolta irányába.
- Hulla bácsik – súgta maga elé.

*

Amikor leszállt az éj, Nándi és Balázs megállt Nemeskoltán Guszti háza előtt. Fáradtak voltak és már kizárólag csak egy kényelmes ágyra vágytak, ahol reggelig elszunyókálthatnak. Kiszálltak a furgonból, nyújtóztak egy kicsit, majd megindultak a kapu felé. Balázs volt a leggyengébb, ezért egy kicsit lemaradt.
- Fel kéne adnunk ezt az egészet – tanácsolta.
Nándi megállt és visszafordult felé.
- Te most feladnád? – vetette oda a társának. – Most? Amikor forró nyomon vagyunk?
- Inkább egyre langyosabb – helyesbített Balázs.
- Nem ismerek rád. Tán félsz ettől a lánytól?
- Igen.
- Mert?
- Mert egy elmebeteg.
- Nem ő az első őrült, akit elkapunk.
- Tudom, de ő akkor is más. Játszik velünk.
Nándi odalépett a társához.
- Nem, Balázs – ingatta a fejét. – Mi állunk nyerésre. Ő még nem is sejti, mi vár rá.
- Remélem, igazad van – súgta Balázs.
- Nekem mindig.
Azzal sarkon fordult és elindult a kapu felé. Amikor odaért, ledöbbent, mert az résnyire nyitva volt. Guszti, aki egy paranoiás, egykori kommandós, biztosan nem követne el ilyen hibát. Felnézett a házra. A nappaliban ég a kislámpa. Este mindig annál olvas. Minden éjjel, amikor idejönnek, akkor ez a látvány fogadja őket. Azonban a kapu mindig zárva van. A tornácon is villog az ajtó melletti vészriasztó. Ám ott most csak sötétséget látott. Mi ez az egész? Betörtek hozzá? Vagy csak őket várja?
- Mi a baj? – kérdezte mögüle Balázs.
- Vedd elő a fegyvered – súgta Nándi és előkapta az övét.

*

A hátsó bejáraton léptek be, ahol szintén ki volt kapcsolva a biztonsági rendszer. Síri csend honolt odabent és hideg. Nándi bekapcsolta a telefonjának lámpáját. A konyhában voltak, ahol az asztal üres volt, a székek pedig a helyükön. A tűzhelyen két fazék. A padló tiszta. Sehol egy dulakodásra utaló jel.
A nappali felé vezető kis folyosó sötétjében haladtak előre, melynek végéből a résnyire nyitva álló ajtó mögül halvány fény szűrődött be. Nándi a mögötte haladó Balázsra pillantott, aki látszólag nagyon meg volt rémülve. Akárcsak ő, de ezt még magának sem merte bevallani. Lassan lépdelt előre.
A folyósó közepén egy ajtó nyílt a fürdőszobára. Most az is szintén résnyire nyitva volt, de nem szűrődött ki fény. Nándi halkan, a pisztolyának csövével meglökve benyitott oda, miközben arra felé irányította a fényt. Semmi. A padló tiszta. A kád üres. Minden rendben. Egy pillanatig végigfutott az agyán, hogy esetleg tévednek és Guszti csak nyugodtan olvasgat a nappaliban. Még talán ők ijesztik meg szegényt. De akkor miért van ilyen hideg? A barátjuk mindig rendesen befűt.
A nappali irányába fordultak. Egymásra néztek, aztán megindultak arra szépen csendben. Semmilyen hang nem szűrődött ki onnan. Azt sem hallották, hogy esetleg Guszti lapoz egyet, vagy tölt magának egy pohár bort. Mindig azt iszik olvasás közben. Nem, síri csend honolt odabent.
Megálltak az ajtó előtt. Nándi elrakta a telefonját, aztán nagy levegőt vett és a pisztolyának csövével elkezdte lassan belökni az ajtót. Már látta is a nagy fotelt neki háttal. A pohárka bor kitöltve. Körülnézett a félhomályban. Senki. Balra a könyvespolc, jobbra a bárpult sértetlen. Minden rendben van.
Beléptek a nappaliba. Nándi intett Balázsnak, hogy maradjon a folyosó ajtajánál, utána megindult a fotel felé.
- Guszti – szólította a barátját halkan, hátha az ijedten felpattan onnan. – Guszti.
Ahogy szépen lassan a fotel mellé ért, a hatvanas éveiben járó, ősz hajú barátjának alakja kirajzolódott. Valóban ott ült, ölében a könyvel, de nem lélegzett. A szemei nyitva voltak. A homlokán pedig egy lőtt seb éktelenkedett.
Balázs döbbenten figyelte társának reakcióját.
- Mi az? – kérdezte. – Halott?
Nándi a válasz helyett tőle balra fordult a bejárati ajtó melletti előtérbe. Oldalazva megindult arra. Eközben Balázs a barátja utasítása ellenére a fotelhez lépett és megkerülve azt a szájához kapott.
- Te jó ég – súgta. – Ez biztos Valentina volt.
Ekkor hirtelen kikapcsolódott az áram és sötétség borult rájuk. Rövid ideig pánikba esve forgolódtak a sötétben, amikor egy hangos dark techno szólalt meg valahonnan a szobából. Az ijesztő hanghatásokkal teli, dübörgő zenétől Balázs rettegni és zihálni kezdett. A pisztolyával hadonászott össze-vissza.
Nándi elővette a telefonját és bekapcsolta a lámpáját. A fehér fény megvilágította rémült Balázs arcát. Valahonnan mögüle valami villámlott egyet és a fejvadász megperdült és elterült a földön. Nándi levilágított rá és látta a lőtt sebet annak fején. Azonnal meghalt. Egy újabb villámlás után érezte a bal karján a fájdalmat és elejtette a telefont. Belelőtt a sötétségbe, aztán szaladni kezdett a bejárati ajtó felé.
A nagy hangzavarban nem hallotta a következő lövést. A hátán érezte a borzalmas fájdalmat és arccal előre zuhant a pisztolya pedig elcsúszott egészen az ajtóig. A zene hirtelen megszűnt.
A fények felkapcsolódtak. Nándi hallotta, amint egy bakancs koppan a földön. Lassan halad utána valaki. El kell érnie valahogyan a pisztolyát. De semmi esélye nincs. Balázsnak igaza volt. Más ügyet kellett volna elvállalniuk. De nem adta fel. Még így se, hogy a játéknak vége volt.
Kúszott előre a jobb karjával, a balt már alig érezte. De a félelme már elszállt. Csak barátját sajnálta, amiért belekeverte ebbe. Ne haragudj rám, Balázs, gondolta magában. Ne haragudj.
Egy tompa puffanás után a jobb lábába hasított a fájdalom. Kész. Vége. Feladta. Nagy nehezen a hátára fordult, hogy utoljára lássa még a támadóját. És ott állt. Király Valentina vigyorogva nézett le rá a hangtompítós pisztollyal a kezében. A kék szemeiben ott csillogott a híres téboly.
- Na, mi van hulla bácsi? – vetette oda az Iszonyat Lánya. – Feladod?
- Fel – nyögte Nándi.
- Nahát, így már nem is olyan izgalmas. Milyen fejvadászok vagytok ti?
- Lőj le.
Erre Valentina fülsüketítően hangosan felnevetett. Néhány másodperc múlva azonban hirtelen abbahagyta és jéghideg, fagyos tekintettel nézett le a fájdalmakkal küzdő fejvadászra. A fejét oldalra döntötte, mintha tanulmányozná az áldozatát. Nándi sok rossz emberrel találkozott már, de Valentinához foghatóval még sosem. Végtelen gonoszság áradt ebből az amúgy gyönyörű lányból.
- Miért nem lősz le? – kérdezte Nándi.
- Várok egy kicsit – súgta sejtelmesen Valentina.
- Mire?
- Azt akarom, hogy az Iszonyat Hercege megfogja a kezemet.
- Egy őrült vagy.
- Köszönöm. Szeretem, ha így szólítanak.
Valentina ekkor behunyta a szemét. Lassan elmosolyodott.
- Most már érzem – súgta és kinyitotta a szemét. – Velem van.
Azzal fejbe lőtte Nándit.

*

A házból nem tudott elvinni semmit, mivel nem tudta kiszedni a kódokat Gusztiból. Pedig jó sok lőszer és fegyver lehetett a pincében a vasajtó mögött. Körülbelül néhány másodperc után, Valentinát már ez egy cseppet sem érdekelte. A havas járdán haladt előre a távolban parkoló kocsijához.
Amikor odaért, beült a volán mögé, beindította a motort és melegedett egy kicsit fűtésben. Elégedett mosoly ült az arcán, amiért ilyen könnyedén elbánt az ellenfeleivel. Mire a rendőrök felfedezik a bűntényt, addigra ő már távol lesz. Viszont ma éjszakára szállást kell találnia. Elmosolyodott, amint meg találta a lehetséges a falut az autópálya mentén. Tökéletes helyszín.
- Ez az utam – súgta maga elé. – Senki sem keresztezheti. És az van, amit én akarok. Itt vagy velem. Iszonyat Hercege.
Beindította a motort, a telefont a műszerfalhoz rögzítette és elhajtott az éjszakában az autópálya irányába.

*

Rátóti Alexandra nyomozóhadnagy kilépett a tatabányai rendőrkapitányság parkolójába. Friss levegőre vágyott és némi nyugalomra azok után, hogy a nyomozást keleti irányba viszik egy szolnoki feljelentés miatt. Állítólag látta ott valaki Valentinát. Ő jól tudta, hogy ez lehetetlen. Az Iszonyat Lánya ugyanis valamilyen rejtélyes okokból az ország nyugati részeihez vonzódik.
Valami van itt a háttérben. Érezte a sötétség jelenlétét, de nem tudta megfogalmazni, hogy Valentinának mi köze lehet ehhez. A Sötét Univerzum harcosai bár elvegyültek az emberek között és egy közelgő apokalipszist terveznek, azonban ezt már évszázadok óta nem valósították meg.
Elhessegette ezeket a gondolatokat. Nyilván csak fáradt lehet. A szél belekapott a vörös hajába és a hidegtől megremegett egy kicsit. El kéne mennie a szállásra, ha már fizetett érte, de még rengeteg dolguk van. Valentina ügyesen eltűnt a szemük elől. Vétek volna pihennie. Hisz arra született, hogy fáradhatatlanul védje az emberek életét. Félelmet és kimerültséget nem ismerve kéne harcolnia.
A vele szemben álló kocsi szélvédőjében észrevette, hogy a szemei kék fénnyel felizzottak. Gyorsan behunyta a szemeit és visszafogta az érzelmeit. A Fény harcosa, de még nincs itt az idő.
- Nyugalom – súgta magának, aztán kinyitotta a szemeit.
Nem vette észre, hogy a távolban egy fekete kocsiban Kamilla figyeli őt. A démonlány citromsárga szemei halványan fénylettek.
- Hallasz, úrnőm? – súgta maga elé Kamilla.
- Figyellek – hallotta a fejében Szilvia hangját.
- Készen állok a parancsodra.
- Most még csak figyeld őt.
- Semmit sem sejt. Nem is érez engem.
- Tudom, kincsem. Nagyon ügyes vagy. De azért ne becsüld alá.
- Nem teszem.
- Három utcával odébb két testvérünk már vár rád. Menj el hozzájuk, amint Alexandra elindul a szálláshelyére.
- Igenis, úrnőm.
- Büszke vagyok rád, kincsem.
- Köszönöm, úrnőm.
Kamilla szája sátáni mosolyra görbült, ahogyan elnézte a megtörtnek látszó nyomozónőt, aki dideregve sétált vissza a bejárathoz.
- Találkozunk – súgta maga elé a démonlány. – És rettegni fogsz tőlem.

folyt.köv.

2022.július 8-17.
Budapest