Nagyprónay János
ANGÉLA ÉS AZ ELVESZETT SIKOLYOK

9.rész
Hajsza a sötétben

Az ajtófélfának támaszkodva próbálok a sokkból visszatérni a jelenbe. Rémképek tucatjai villannak be előttem. Niki, az én drága Nővérem veszélyben van. Látom, amint Oxána elmosolyodik a monitor előtt, amikor ő belép az épületbe. Nem! Nem szabad erre gondolnom. Meg kell őriznem a hidegvéremet, vagy különben mindent elrontok. De hisz szinte biztos, hogy már körbeállják őt a fegyveres őrök, Niki pedig meglepetten néz végig rajtuk és nem tudja hova tenni az egészet. Nem, Angéla. Nem szabad. Higgadj le. Tudom, most nagyon nehéz, de nyugodj meg szépen. Ez csak egy lehetséges jövő, semmi más. Ez az. Erre kell gondolnom. Van még remény. Most minden rajtam múlik, tennem kell valamit, de gyorsan. El kell jutnunk a lifthez, ahol útközben kiszállok és átszaladok a második épületbe. Bárki, aki az utamba áll, annak nem fogok kegyelmezni.
Szétnézek az égő törmelékekkel teli folyosón. A tűzvédelmi rendszer nem kapcsolt be. Nyilván Oxána megparancsolta annak a leállítását. Így a tűzoltók nem jönnek ide, hacsak nem látni a távolból a lángokat, vagy ha valaki nem járt erre és hallotta a robbanást. Nincs olyan szerencsém.
Judithoz fordulok, aki aggódva figyel engem.
- Valahogy meg kell mentenem a nővéremet – mondom neki.
- Veled tartok – vágja rá.
- Nem lehet. Nem akarlak belekeverni.
Felsóhajt.
- Segíteni akarok neked – erősködik.
- Kijuttatlak innen – mondom. - És akkor hívhatsz segítséget.
Feladja. Látja rajtam a hirtelen elszántságot. Bólint egyet.
- Rendben – súgja. – És most mi legyen?
- Tartjuk magunkat a tervhez – felelem.
- Nagyon messze vagyunk?
- Ha minden jól megy, tíz perc alatt odaérünk.

*

Az elektromos ajtó tárva nyitva van. A távolban elágazást látok. Ha jól emlékszem, akkor jobbra kell majd lefordulnunk, onnan pedig egyenesen haladunk egészen a folyosó végéig, ahol lesz egy leágazás jobbra és rögtön a lifthez érünk. Szívem szerint szaladnék előre, de tartok egy újabb meglepetéstől. Nem szabad elfelejtenem, hogy a legveszélyesebb gyilkosok zónájában vagyunk, akik most elszabadultak. Az pedig, hogy nyitva volt az ajtó, szerintem nem a véletlennek, hanem Oxánának köszönhető. Ahogyan a félhomály sem a robbanás miatt van.
Még a folyosó felénél sem tartunk, amikor a világítás kimegy és koromsötétség borul ránk. Pár másodpercig a pánikot próbáljuk legyűrni némán, aztán bekapcsoljuk a zseblámpáinkat. Egymás mellett haladva megindulunk szépen lassan. Egyfolytában Niki jár az eszemben. Meg kell őt mentenem, akár az életem árán is. Mostanra már biztosan elkaphatták.
- Lekapcsolta a fényeket – súgja Judit.
- Persze – bólintok. - Arra számított, hogy szaladni fogunk, és akkor csapdába esünk. Mivel azonban óvatosan haladunk előre, gondolta, megnehezíti a tájékozódásunkat. Legyél nagyon résen. Valami készül.
Messze van az elágazás. A zseblámpák fénye alig jut odáig. Ennek ellenére pont a fény az, ami már előre elárul minket. Fülelek. Nem hallok semmit, csak a baljós csendet. Ajtók sorakoznak a fal mentén két oldalt.
- Legalább nem cellák – súgja Judit.
- Az nem jelent semmit – vágom rá.
- Persze. Tudom. Csak próbálok optimista lenni.
- Nem baj. Talán ez segít túlélni ezt.
Abban a pillanatban kivágódik előttünk az egyik ajtó és pont engem talál el. Hanyatt vágódok. A zseblámpa fényében látok valakit kirontani onnan és utána hallom Judit sikolyát és két lövést. Próbálok felpattanni, de akkor egy ütést érzek az arcomon és elejtem a fegyveremet is. Dulakodás hallatszik mögöttem, a másik valaki pedig ismét lekever nekem egyet. Sátáni nevetést hallok magam mögül és csattanásokat. Lövés dörren, melynek fénye egy rémisztő arcot világít meg felettem.
A sötétben nem látom a fegyveremet, ám eszembe jut, hogy van egy bakancsomban. A valaki talpra állít és ismét egy ütést mér rám, én pedig visszazuhanok a földre. Megszédülök. Nagyon erős a láthatatlan ellenfelem. Gyorsan kell cselekednem. Látom magam előtt Nikit, ahogyan belesétál Oxána csapdájába. Ezt nem engedhetem meg. Nem habozok, előveszem a másik pisztolyt a bakancsomból, ami már ki is van biztosítva. Érzem az alak közelségét és hármat lövök felé. Hallom, amint eldől, akár egy zsák. Judit még mindig dulakodik azzal a másikkal. Az egyikük a falnak csapódik.
Látom a zseblámpás pisztolyomat a földön. Odalépek gyorsan, felkapom, majd feléjük irányítom a fényét. Egy nagydarab fickót látok, aki Judit haját húzza, miközben vicsorog. Amikor hunyorogva felém pillant, azonnal fejbe lövöm. A nő könnyezve, reszketve nézi a földön fekvő szörnyeteget. A zseblámpám fényét a másikra irányítom. Egy vékony srác, alig múlhatott húsz éves, az arca tele van vágásokkal. Ő is halott. Végigpásztázom a folyosót. Hat ajtó. Hat potenciális meglepetés.
- Látsz még valakit? – kérdi Judit remegő hangon.
- Nem – felelem halkan. – Egymás mellett haladjunk tovább.
- Én ezt már nem bírom.
- De bírnunk kell, Judit. Nincs más választásunk. Visszafelé még veszélyesebb volna.
- Nem jutunk el a liftig élve.
Visszafordulok hozzá.
- De igen – súgom határozottan. – Eljutunk.
- Nagyon messze van – súgja. – Így nagyon messze van.
- Nyugodj meg. Én is félek. De itt vagyunk egymásnak. Vigyázunk egymásra. Rendben?
- Rendben.
Ekkor csosszanást hallok a sötétben. Mögülem jön. Valahonnan a távolból. Megfordulok. Nem látok senkit. A folyosó túlsó végében a plafonra szerelt vészvilágító lámpa halványzöld fénnyel felkapcsolódik, és egy sziluettet pillantok meg az elágazásnál. Mozdulatlanul áll és minket figyel. Nem látok semmit a kezében. Készen állok meghúzni a ravaszt, ám az szépen lassan elindul tőlünk jobbra, majd eltűnik szem elől. Pont arra ment, amerre mi akarunk. Nem tudom, merre kerülhetnénk még. Az egyenes út egy nagy terem felé vezet a számítógép térképe szerint.
- Ki volt az? – kérdi Judit mögöttem.
- Nem tudom - súgom. - De jobb, ha nem áll az utunkba.
- És ha többen vannak?
- Akkor azoknak se kegyelmezünk.
- Nem megyünk inkább balra?
- Nem jó. Balra egy kórterem van.
- És biztos van ott egy szellőző, amin keresztül megkerülhetjük a folyosót. Talán az átjárónál is találhatjuk magunkat.
- Jobb, ha most nem bízunk semmit a véletlenre. Viszont inkább én haladok elől, te mögöttem. Fedezzük egymást.

*

Továbbra is lassan haladunk előre. Nagyon figyelek a barna ajtókra és minden egyes másodpercben készen állok egy újabb támadásra. Amikor közel vagyunk az elágazáshoz, az ajtók elfogynak és balra, háttal falnak, oldalazva haladok. Így kezdem szépen belátni a célirányt.
Balra bepillantok, látok egy nagy, trapéz alakú ajtót. Jobbra minden tisztának tűnik, azonban túl hosszú a folyosó és csak nagyjából a feléig látok el. Ajtók viszont nincsenek. Egy sem. Ekkor a halványzöld fény hirtelen kialszik. Majd kiugrik a szívem a helyéről, amikor Judit megfogja a karomat.
- Bocsi – súgja.
- Semmi baj – súgom vissza.
- Látsz valakit?
- Nem.
Ekkor kongást hallok a plafon felől. Felfelé célzok és pisztolyomra rögzített zseblámpával végignézem a mennyezetet. Az elágazás után csövek nőnek ki a falból és hosszan futnak végig. Az alagsorban már láttam ilyet. Mindegy. Folytatnunk kell az utunkat. De csak óvatosan.
Túl hosszú ez a folyosó és elég sok beugró részt látok. A végén egy újabb elágazás. Jobbra kell majd mennünk onnan és akkor eljutunk végre a lifthez. Onnan már nincs messze. Minden a legnagyobb rendben lesz. Igen, Angéla. Így fogd fel. Ma megmentem Nikit és szépen hazamegyünk. Vagy át hozzá. Kibontunk valami rövidet és hajnalig iszunk. Holnap reggel már otthon leszek, aztán fogadok egy sokkal jobb ügyvédet, aki elintézi, hogy felmentsenek, a bírót pedig, aki idejuttatott, úgy be fogom perelni, hogy ezer évre még a nevét is elátkozzák.
Az egyik beugróból egy alak ugrik elő és üvöltözve a falhoz szorít és ütlegelni kezdi a fejemet. A könyökömmel hátraütök a hasába, mire fuldokolni kezd. Megfordulok, ütni akarok, de villámgyorsan elhárítja, és egy pofonnal a padlóra küld. Judit lő egyet, de nem látja rendesen a célpontot, ezért csak hadonászni kezd. Hallom, amint az idegen kiüti a kezéből a pisztolyt, majd megüti. Judit a földre kerülhetett. Ezután ez az őrült megragadja a kabátomat, talpra állít, belemarkol a hajamba, hátrahúzza, aztán megismerteti velem közelről a falat. Megszédülök a koromsötétségben, miközben ez a valaki úgy kezd üvölteni, mintha iszonyatos fájdalmai lennének.
Hallok egy csattanást, mire a szüntelenül üvöltöző ember megtorpan, elengedi a hajamat. Lövés dördül. Hirtelen csend. Visszafordulok. Dulakodást hallok, nem tudom, hogy éppen kicsoda van előttem, de háttal nekem dől, én pedig ismét a padlón találom magam. Szédülök, fáj az orrom, a szívem pedig úgy lüktet, hogy majd kiesik a helyéről. Csattanást hallok.
Odakúszok a fegyveremhez. Amint elérem, ismét hallom ezt a férfit üvölteni. Amint elérem a pisztolyt, a fényét a hangok felé irányítom. Éppen ütlegeli Juditot, aki hiába próbál védekezni. Az őrült a fény felé fordul, és hunyorogva hörögni kezd. Éppen lőni akarok, amikor valaki megelőz. Háromszor belelő ennek a gyilkosnak a mellkasába, mire az hanyatt vágódik. Megfordulok, de nem látok senkit.
Hallok egy hangos kattanást és felkapcsolódnak a fények. Egy biztonsági őr áll ott. Nagydarab, kopasz, körszakállas fickó, aki aggódva pillant hol rám, hol pedig az összerogyott Juditra.

*

Miután talpra állított minket, nem győzünk hálálkodni. Örülök, hogy már nem vagyunk egyedül. A férfi nem úgy tűnik, mintha Oxána csapatába tartozna. Össze van zavarodva, látszólag sokkolta őt az elmúlt egy-két óra eseményei. A hosszú folyosó vége felé haladunk.
- A lift biztonságos – mondja. – Innen jöttem én is. Azonban az átjárónál nem tudom, mi a helyzet.
- El kell jutnom a második épületbe – mondom. – A nővéremnek csapdát állítottak Oxána emberei.
- Oxána?
- Dr. Sólyom Erika az. Ez a valódi neve. Ő a legendás Drachen Oxána, akit halottnak hittek.
Mint egy gyanakvó, szkeptikus nyomozó, úgy pillant felém.
- Az nem létezik – rázza meg a fejét. - Erika sosem tenne ilyet. Jól ismerem őt.
- Pedig ő az.
- Látta?
- Igen.
- Erika sokszor járt erre. Ő volt az egyetlen orvos, aki nem nézett le minket. Az a típus, akiben volt annyi, hogy visszaköszönjön nekünk a folyosón. És megbecsülte a munkánkat. Szinte a barátunk volt.
- És maga mellé is állította a csapat nagy részét.
- Majd utánanézek ennek. Ám előbb kiviszem innen magukat. A földszinten minden rendben. Két kollegám őrzi ott terepet, és még néhány orvos, akiket sikerült kimentenünk a harmadik emeletről. Remélem, már megjavult a biztonsági rendszer és tudjuk riasztani a rendőröket. Egy ideje még a mobiltelefonokat sem tudtuk használni, mert teljesen leblokkoltak mindent. Ezek minden protokollt a kezükben tartanak.
Amikor a lifthez érünk, Oxána hangja felharsan a hangszórókból.
- Nándi - szólítja a biztonsági őrt. – Nándi, drágám.
Az őr dermedten megtorpan és felnéz a hangszórókra.
- Erika? – kérdi döbbenten. – Tehát igaz?
- Úgy bizony, Nándi – helyesel Oxána derűsen. – Megleptelek? Sokat gondolkoztam, hogy bevegyelek-e a küldetésembe. Aztán végül rájöttem, hogy szólnom sem kell neked. Megteszel úgyis mindent, amit kérek.
- Mi ütött beléd?
Judittal egymásra nézünk, majd a férfira. Nagyon rosszat sejtek. Remélem, nem az fog történni, amire gondolok.
- Nándi, drágám – folytatja Oxána. – Te egy angyali lélek vagy, ugye tudod? Nem is volnál képes arra, hogy végezz ezzel a két szörnyeteggel, igaz? Mert te nem vagy olyan. Kivéve, ha azt parancsolom neked.
- Erika - értetlenkedik a férfi. - Mégis mi a terved? Mire jó ez az egész? Milyen küldetésről beszélsz te?
- Azzal neked már nem kell törődnöd. Elég, ha az öcséd jól tudja.
- Tessék? Hol van? Mit műveltél vele?
- Itt van velem. Itt ül egy székben. Büszkén, az egyenruhájában. Nem annyira gyáva, mint amilyennek képzeltem.
- Hozzá ne merj nyúlni!
- Még nem értem hozzá. Persze, a késem pengéje már előugrott a helyéről.
Látom a férfin, hogy elvörösödik a haragtól.
- Engedd el! – üvölti. – Azonnal! Vagy azt is megbánod, hogy megszülettél!
- Hiába fenyegetsz – mondja Oxána és szinte látom magam előtt a sátáni mosolyát. – Engem nem tudsz megfélemlíteni. Ha itt lennél, akkor sem tudnál legyőzni. Túl lassú vagy és már az erőd sem régi.
- Azt majd meglátjuk!
- Nem fogjuk. Szóval, van egy ajánlatom a számodra.
- Éspedig?
- Ha végzel a két páciensemmel, akkor az öcséd megmenekül.
- Szerintem meg az öcsém nincs is ott veled.
Rövid csend.
- Szia, Nándi – szól bele egy férfi zaklatottan.
- Feri – súgja Nándor. – Tarts ki! Megyek érted!
. - Nekem már mindegy. Védd őket! Velem ne törődj!
- Segítek neked!
- Az ő életük most a legfontosabb!
- Nem! Nem!
Ettől féltem. Nem kéne aggódnom, mert nálunk vannak a fegyvereink. Judit máris rászegezi Nándorra, akin kezd úrrá lenni a pánik. A pisztolya remegni kezd a kezében. Izzad. Sajnálkozva néz végig rajtunk.
- Nándi – hecceli őt Oxána. – Nándi, drágám. Szerintem, nem kéne úgy húznod az időt. Vagy velük végezz, vagy magaddal. És akkor biztos lehetsz abban, hogy Feri megmenekül. Az istenek kegyelmére esküszöm, hogy bármelyik választásodat elfogadom. Na, hogy döntesz, drágám?
Le akarom tolni Judit karját, hogy ne célozzon a férfira, de ő odébb lép és dacosan szegezi rá a fegyvert.
- Meg ne próbáld – figyelmezteti a nő. – Ha meg mersz moccanni, azonnal megöllek! Nem érdekel, melyik rokonod van veszélyben! Felőlem az egész családod ott lehet annál az őrültnél!
Judithoz fordulok, aztán Nándorhoz. Teljesen tanácstalan vagyok. Nem akarom, hogy az öcsének baja essen, ahogy neki sem, viszont a sajátom és Judit életét is féltem, nem beszélve Nikiről.
- Nándi – sóhajt Oxána megjátszott együttérzéssel. – Csak gondold végig a helyzetet. Mérlegelj. Mesélek neked azokról, akikkel jelenleg egy levegőt szívsz. Aki a pisztolyt szegezi rád, Judit, ő a felső tízezer tagja. Ahhoz a körhöz tartozik, aki a te fajtádat mélységesen megveti. A munkádról azt vallja, hogy valakinek ezt is el kell végeznie. Magasról néz le rád, amiért te nem végeztél egyetemet, és az élet nagy vesztesei közé rangsorol téged. Teszi ezt úgy, hogy életében nem dolgozott egy percet sem. Nem úgy, mint te, Nándi. Te, aki akár huszonnégy órát is lenyomsz, hogy a családodnak mindent meg tudj adni. Neked van jövőd, Nándi.
- Fejezd be – súgja az őr. – Hagyd ezt abba.
- És ott van Angéla. Az a híres írónő. Tudod, mi volt ő annak idején? Jól tudod. A fekete egyenruhás tömeggyilkosok közé tartozott. A fogadott nővére ölte meg az apámat, míg a társai a családom többi tagját is lemészárolták. És Angéla sem volt egy könyörületes kisangyal. Nem ám. Egy jéghideg szörnyeteg, akit egy normális rendszerben felelősségre vontak volna a tetteiért. De ő itt van. Gazdag. Olyan háza van, amiről te álmodni sem mersz. És mindenki imádja őt.
Lehajtom a fejem. Iszonyú bűntudat lesz úrrá rajtam. Oxána minden szava igaz rám. Amikor felpillantok Nándorra, már látom a szemeiben az eltökéltséget. Döntött. És teljesen megértem. Látja is rajtam, hogy elfogadom a sorsomat. Aztán Juditra pillant dacosan. Utána vissza rám.
- Tudom, mit kell tennem – mondja.
Judit kezében megremeg a pisztoly. Látom a könnyeit. Nem tudja megtenni. Egy őrültet még képes lenne lelőni, de Nándort semmiképpen sem. Itt húzódik nála a határ. Lassan le is engedi a fegyverét.
- Ne habozz, Nándi – sürgeti Oxána.
- Nem habozok – súgja az elszántan. – És remélem, állod a szavad. Remélem, van még benned annyi, doktornő.
- Én mindig állom a szavam.
- Én is, és választottam a lehetőségeim közül, hogy megmentsem az öcsémet.
Azzal az őr a halántékához szegezi a fegyverét és meghúzza a ravaszt. Dermedten nézzük végig Judittal, amint ez az ember, ez a hős holtan rogy össze. Halljuk, amint Oxána szisszen egyet.
- Szerencsétlen – jegyzi meg dühösen Oxána, aztán valakinek parancsot ad a háttérben. – Vigyétek innen ezt a másikat is.
Felnézek a hangszóróra.
- Nem szerencsétlen volt! - vetem oda. – Csak ember, egy jó ember, nem úgy, mint te.
- Te csak inkább siess a dolgodra – vág vissza a boszorkány. – Az embereim most teperték a földre Nikit.
Ökölbe szorítom a kezeimet. Észreveszem a kamerát a falon. Odalépek.
- Akkor jobban teszed, ha imádkozol az isteneidhez – mondom egyenesen a lencséjébe nézve. – Mert megyek őérte. És érted is.

folyt.köv.

2022.január 31-február 4.
Budapest