A belvárosi pub alagsori szobájában ült a kék és vörös neonfényben. Tőle balra egy mennyezetig érő ketrecben három cane corso kutya feküdt békésen, a sarokban pedig egy bárpult foglalt helyett, ahol egy húszas éveiben járó, fehér inget viselő, rövid fekete hajú srác állt szolgálatra készen. A nő…

              - Hiába az átmeneti fölényetek – mondja halkan Gyöngyvér, miközben a sötét lépcsőházban halad lefelé előttünk. – Már semmit sem tudtok elvenni tőlem! Halott vagyok! Ti öltetek meg évekkel ezelőtt! Egy lélek nélküli, bosszúszomjas üresség vagyok! Számomra se megváltás, se semmi remény…

              Érzem az állam alatt a kés pengéjét. Odakint a pokoli szellemváros feletti viharos, hideg éjszakában megint villámlik egyet. Gyöngyvér meg akar ölni. Ám ez nem fog sikerülni neki. Ennyi küzdelem után már képtelen vagyok feladni – így akármennyire is vesztésre állok, gondoskodni fogok…

                Amikor meghallom a rakéta süvítését, ösztönösen az útmenti roncs takarásába vetődök. A kis kétszemélyes autó roncsa nem éppen a legjobb a védelem, de a semminél éppen ennyivel több. Összerezzenek, amikor a rakéta szélsebesen, mint egy megállíthatatlan, fagyos lelkű démon elrepül…

            Lassan kezdek magamhoz térni. Látom a lángoló folyosót. Eleinte fogalmam sincs, hol is vagyok, mit is keresek itt, aztán szépen lassan a helyére kerül minden. Itt vagyok egy Nimródkeresztes nevű szellemvárosban az éjszaka közepén és a helyi „királynő”, Gyöngyvér őrült harcosai támadnak…

              2038.március               A nevem Szabina. Alig múltam tizennégy éves és most már végleg eldöntöttem, hogy véget vetek az életemnek. A szüleimet fél éve veszítettem el a budaörsi kolónia bombázásakor, azóta itt élek – már ha életnek lehet ezt nevezni – az Új-Veszprémi kolónia…

              Jobbra-balra cikázva szaladok a sötét folyosón. Az egyik íj alig pár centire a fülem mellett suhan el. A símaszkos támadók úgy őrjöngenek mögöttem, mintha nem is emberek, hanem démonok volnának. A gépfegyveremre szerelt zseblámpa fényében összpontosítok a célom felé: a folyosó balra…

                A fehér símaszkot, éjjellátó-szemüveget, valamint szürke munkásruhát viselő férfi üvöltve ront nekem a fejszéjével. A sötét folyosón hátborzongatóan visszhangzik az őrjöngése. Felsikoltok a rémülettől és azonnal tüzet nyitok rá. Az alak falnak vetődik, a fejszéjét elejti, majd…