- Hiába az átmeneti fölényetek – mondja halkan Gyöngyvér, miközben a sötét lépcsőházban halad lefelé előttünk. – Már semmit sem tudtok elvenni tőlem! Halott vagyok! Ti öltetek meg évekkel ezelőtt! Egy lélek nélküli, bosszúszomjas üresség vagyok! Számomra se megváltás, se semmi remény…

              Érzem az állam alatt a kés pengéjét. Odakint a pokoli szellemváros feletti viharos, hideg éjszakában megint villámlik egyet. Gyöngyvér meg akar ölni. Ám ez nem fog sikerülni neki. Ennyi küzdelem után már képtelen vagyok feladni – így akármennyire is vesztésre állok, gondoskodni fogok…

                Amikor meghallom a rakéta süvítését, ösztönösen az útmenti roncs takarásába vetődök. A kis kétszemélyes autó roncsa nem éppen a legjobb a védelem, de a semminél éppen ennyivel több. Összerezzenek, amikor a rakéta szélsebesen, mint egy megállíthatatlan, fagyos lelkű démon elrepül…

            Lassan kezdek magamhoz térni. Látom a lángoló folyosót. Eleinte fogalmam sincs, hol is vagyok, mit is keresek itt, aztán szépen lassan a helyére kerül minden. Itt vagyok egy Nimródkeresztes nevű szellemvárosban az éjszaka közepén és a helyi „királynő”, Gyöngyvér őrült harcosai támadnak…

              Jobbra-balra cikázva szaladok a sötét folyosón. Az egyik íj alig pár centire a fülem mellett suhan el. A símaszkos támadók úgy őrjöngenek mögöttem, mintha nem is emberek, hanem démonok volnának. A gépfegyveremre szerelt zseblámpa fényében összpontosítok a célom felé: a folyosó balra…