- Hiába az átmeneti fölényetek – mondja halkan Gyöngyvér, miközben a sötét lépcsőházban halad lefelé előttünk. – Már semmit sem tudtok elvenni tőlem! Halott vagyok! Ti öltetek meg évekkel ezelőtt! Egy lélek nélküli, bosszúszomjas üresség vagyok! Számomra se megváltás, se semmi remény…

              Érzem az állam alatt a kés pengéjét. Odakint a pokoli szellemváros feletti viharos, hideg éjszakában megint villámlik egyet. Gyöngyvér meg akar ölni. Ám ez nem fog sikerülni neki. Ennyi küzdelem után már képtelen vagyok feladni – így akármennyire is vesztésre állok, gondoskodni fogok…

                Amikor meghallom a rakéta süvítését, ösztönösen az útmenti roncs takarásába vetődök. A kis kétszemélyes autó roncsa nem éppen a legjobb a védelem, de a semminél éppen ennyivel több. Összerezzenek, amikor a rakéta szélsebesen, mint egy megállíthatatlan, fagyos lelkű démon elrepül…