Valamikor sötétedés után a bajai kis belvárosi utcán állt meg a fekete limuzin. A kirakatokat bámuló emberek hamar felismerték a járművet és ijedt sutyorgások közepette azonnal sietősre fogták. Egy öltönyös férfi szinte kiugrott az anyósülés felől oldalról, hogy kinyithassa a hátsó ajtót, eközben pedig egy járőrkocsi akart behajtani az utcába, ám látva a limuzint, inkább tolatott és haladt tovább a hosszabbik úton.

A limuzinból először egy fekete cane corso ugrott elő és azonnal szaglászni kezdte a járdára zúdult havat. Utána szállt ki a fekete kabátot viselő, fehérre festett hajú, fagyos tekintetű, harmincas éveiben járó nő. Arcának baloldalán az erős sminkkel nagyjából elrejtett égési sérülések éktelenkedtek. Arcának jobb oldala viszont mesésen gyönyörű volt, azonban a gyilkos fénnyel csillogó szürke szemei itt is rontottak az összképen. A városban mindenki jól ismerte ezt a fényt, ezt a kíméletlenséget, mely a várost évek óta rettegésben tartó Halasi Lilla maffiakirálynő védjegye volt.  

Miután becsukták mögötte a limuzin ajtaját, Lilla megállt az otthoni dekorációkat, díszeket árusító üzlet előtt. Előrehajolt és jól megnézte magának a fehér gyertyákat, melyekre kézzel festettek fekete macskákat, vagy éppen madarakat. Utána pedig benézett a boltba. Igen, ott ült bent. A huszonhat éves, jóképű, rövid fekete hajú srác. Bence. Lillának már a srác neve is tetszett.

Amikor benyitott az kicsiny üzletbe, ahol a polcokon törékeny poharak, bögrék és teáskészletek is sorakoztak, Lilla engedte, hogy az ajtóra kifüggesztett tilalom ellenére a kutyája is bejöjjön utána. Bence felnézett a pénztár mögül és kikerekedtek a szemei. Bármit el tudott volna képzelni ezen a péntek estén, de azt sosem, hogy maga Halasi Lilla lép be hozzá a boltba. Eddig sosem látta őt ilyen közelről, amivel eddig semmi baja sem volt. A nő bár igencsak vonzó, de a távolság is remekül áll neki.

- Jó estét – köszönt halkan, majd rögvest fel is pattant. – Jó estét, Halasi kisasszony!

Lilla ezen elmosolyodott, amitől Bence nagyot nyelt. A maffiakirálynő odalépett hozzá és a szürke szemeivel szinte belelátott annak lelkébe.

- A régi rendőrkapitány hívott így utoljára – mondta. – Engem Lillának szokás hívni.

            - Jó estét, Lilla! – köszönt valamivel hangosabban a srác. – Mit parancsol?

            A maffiakirálynő körbenézett boltban, ahol a kutyája éppen feldöntött egy porcelánból készült angyalt. Ketté is tört.

            - Jázmin! – parancsolt az ebre. – Viselkedjél!

            A kutya ijedten ült le. Lilla ekkor visszafordult a sráchoz. Látta azokban a barna szemekben a félelmet. Helyes, gondolta magában. Végignézett Bence ruházatán. Egyszerű fekete farmer, valamint szintén fekete, kötött pulóver. Valamelyik olcsó üzletben vehette, nyugtázta magában.

            - Tudod, Bence – kezdte Lilla. – Gyakran járok erre. A kedvenc éttermem két utcával lejjebb van. Remek marhasteaket csinálnak. És bizony az egyetlen hely, talán az egész megyében, ahol jól megtudják sütni a krumplit hozzá. Nem lesz száraz, se túl zsíros, nem lesz meg az a pókhálóval kevert gesztenyeíz sem, mint amilyeneket a legtöbb, maguktól elszállt vendéglősök adnak.

            Bence bólintott.

            - Értem – nyögte ki zavarában.

            - Persze útközben mindig van kis örömöm – folytatta a maffiakirálynő. – Mindig benézek ide hozzád a kocsiból. Gyakran látlak. Senki más nem dolgozik ebben az üzletben? Csak mindig te?

            - Nem – vágta rá a srác. – Délelőtt mindig egy lány van.

            - Szép lány?

            - Igen.

            Lilla közelebb lépett hozzá. A mosolya töretlen volt, a szemei azonban fürkészőek. Bence úgy érezte, hogy ez nő már mindent is megtudott róla ezalatt az óráknak tűnő percek alatt.

            - Nálam is szebb? – kérdezte Lilla.

            - Nem – válaszolt gyorsan a srác.

            A nő lassú, kopogós léptekkel megkerülte a kasszát és odalépett Bence elé. Lassan a srác mellkasára, a szíve tájékához tette a kezét. A hosszú fekete körmei szinte eltűntek a fekete pulóveren.

            - Majd kiesik a szíved – súgta Lilla és felnézett Bence barna szemeibe. – Pedig nem kell félned tőlem. Neked soha. Soha többé.

            - Mit akar tőlem? – kérdezte a srác.

            - Csak téged. És azt, hogy végre tegezzél. Most pedig vegyed fel a kabátodat. Indulunk.

            - Hová?

            - A kis szentélyembe. A pubba, tudod. Ahová sosem mertél belépni.

            - Ne haragudj, ne vedd tiszteletlenségnek, de még van két óra a munkaidőmből.

            Lilla meglepetten döntötte oldalra a fejét.

            - De hisz te már nem dolgozol itt – súgta sejtelmesen. – Elintéztem.

            - Tessék? – döbbent le Bence.

            - Jól hallottad. A főnököd készséges volt. El is engedett előbb. Ráadásul háromhavi végkielégítést is kapsz, pedig még egyhavi sem járt volna a mindössze féléves munkaviszonyod után. Nagyon rendes nő. Biztosan tetszel neki.

            Lilla kuncogott egyet, majd tekintete hirtelen fagyos lett.

            - Szedd össze magad – adta ki halkan a parancsot.

            Eközben Jázmin ártatlan tekintettel öntözte meg az eltörött angyalszobrot.

*

            Bence alig tudott végignézni a nyüzsgő pubon, annyira gyorsan kellett követni Lillát és a két öltönyös férfi is gyorsan haladt mellette. Nemsokkal később már egy halvány neonfényű, félelmetes alagsori folyosón haladtak. A falakon festmények sorakoztak. Mindegyik a poklot ábrázolta, melyeken minden esetben egy női démon volt a főszereplő. Bence azon agyalt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, menekülőre kéne fognia. Igaz, már késő, de most kezdett igazán félni. Ám a mellette haladó öltönyösök túl erősnek látszottak. Biztosan ugrásra készek. Lilla pedig nem bocsátana meg egy szökési kísérletet.

            Végül a folyosó végére értek. Egy gótikus, vörös kárpitú ajtó előtt álltak meg, amit Lilla rögtön kinyitott. Bence azt hitte, menten elájul. Először a tág szoba jobb sarkában álló magas ketrecet pillantotta meg, ahol még két cane corso kutya ült fegyelmezetten. A jobb sarokban még egy bárpult foglalt helyet, ahol egy fehéringes, nagyjából Bencével egyidős, barna hajú srác állt szolgálatra készen. Balra pedig egy széles, vörös kanapé a félhomályban. Az előtte lévő asztalon egy japán teáskészlet foglalt helyet.

            Lilla a pultnál álló srác felé fordította a fagyos tekintetét.

            - Azonnal takarodj a szobádba – adta a parancsot anélkül, hogy megemelte volna a hangját. - Mozgás.

            Bence megdermedt ettől. A pultos vetett felé egy együttérző pillantást, majd sietve kinyitotta a bárpult melletti ajtót és becsukta maga mögött. Miközben a két öltönyös férfi leült a fotelbe, Lilla kinyitotta a ketrec ajtaját és beengedte Jázmint. Miután az ajtót becsukta, a maffiakirálynő halkan Bence mögé lépett, finoman lesegítette róla a kabátot, ám úgy, ahogy van, a padlóra is hajította.

            A srác nem mert szólni, de még a földön heverő kabátjára sem mert pillantani. Ehelyett inkább figyelte, amint Lilla leveszi a saját kabátját, mely alatt a fekete pulóvere szintén szőrmés volt. A nő gyönyörű alakja, a fekete bőrnadrágja egy kicsit elfeledtette Bencével, hogy mekkora bajban van, ám amikor Lilla a kanapé felé mutatott, visszatért a rettegés.

            A nő végignézte, amíg a srác helyet foglal, majd a kanapéra dobta kabátját és leült mellé. A kancsóból töltött egy forró teát az egyik csészébe és lopva Bence felé pillantott, aki a kutyákat bámulta rémülten.

            - Láttam instán, hogy imádod a teákat – kezdte a maffiakirálynő, majd átnyújtotta a teát a srácnak.

            Bence egy kicsit remegő kézzel vette át a csészét. Lilla hátradőlt a kanapén és a szürke szemeit felé fordította.

            - Sencha tea – folytatta a nő. – De nem ám utánzat, amit a szupermarketbe kapsz. Nem is az itteni teaházból van. Én ezt egyenesen Japánból rendeltem neked. Tegnap azért megkóstoltam. Finom. Te biztosan sokat tudsz róla. Rengeteg posztolsz a teákról. Nagyon sokfélét szoktál főzni. Meg is szerettetted velem a teákat. Én inkább a kávékat szeretem, ha már a forró italokról van szó. Reggel mondjuk mindig hosszú kávét szoktam inni, de utána napközben már különböző, változatos ízvilágúakat. Imádom a latin-amerikai kávékat, de időközben rászoktam a távol-keletire. Fantasztikus, hogy mennyi mindennel lehet megfűszerezni egy átlagos, egészségtelen, koffeines löttyöt, hogy aztán ugyanúgy elvigyen egy váratlan szívroham, ahogyan mindenki mást.

            Bence döbbenten meredt a nőre. Lilla elmosolyodott.

            - Most pont olyan vagy, mint egy reakció-videós – mondta. – Csak neked valóban értelem sugárzik a tekintetedből. Főleg a szemeidből. Gyönyörű férfi vagy. Sok férfit láttam már, de ennyire gyönyörűt még sosem. A korodbeli, huszonéves lányok nem érdemelnek meg téged. Mindegyik antiszociális, szelfizgetnek a konditeremben, büszkék, nárcisztikusak, és bárki, aki nyitni akar feléjük, szinte esélytelen, mert ezek a lányok olyan magasra helyezik a lécet, hogy maximum egy világhírű, gazdag modell rúghatna náluk labdába. Az pedig nem marad meg mellettük. Így végül macskás nénik lesznek már negyvenéves korukra. Miközben ott vannak a kincsek előttük. Például egy olyan kincs, mint te, Bence. Akinek a puszta jelenlététől is megnyugszom.

            Közelebb hajolt a sráchoz és hüllő szemeiben megcsillantak a hiteltelen, erőltetett, csalóka érzelmek.

            - Elhinnéd rólam, hogy mindössze harmincöt éves vagyok? – kérdezte.

            - Fiatalabbnak nézel ki – vágta rá Bence.

            - Ne hazudj. Negyvennek nézel. Ahogy mindenki. De ennek megvan az oka, Bence. Több szörnyűséget láttam, mint te bármikor is életedben. Ma éjjel mindent elmesélek neked. Miközben mellettem fekszel.

            Bence remegő kézzel tette vissza csészét az asztalra. Próbált erős lenni, próbált küzdeni a félelmei ellen, de esélytelen volt. Hallotta a szóbeszédeket, hogy azok a férfiak, akiket Lilla megszerez magának, eltűnnek örökre. A rendőrség pedig nem nyomoz utánuk soha. Akik elő is kerülnek, azok is Dunából.

            Lilla közelebb ült hozzá és gyengéden átkarolta őt.

            - Az ajánlatom a következő – kezdte a maffiakirálynő. – Az egyik lehetőség, hogy mostantól az enyém vagy. Nekem dolgozol. De mielőtt elkezdenél aggódni, nincsenek nagy elvárásaim. Reggel nyolcra legyen a kávém az éjjeliszekrényemen. Szeretek felébredni az illatára. Továbbá a pultnál állsz készenlétben, ha esetleg kérek valamit. Tudom, most az gondolod, hogy elveszed a munkát attól a sráctól, akit az előbb láttál, de miatta ne aggódj. Nem éri meg reggelt. Szóval ott teljesítesz szolgálatot. Cserébe olyan fizetést kapsz tőlem, amekkoráról még a polgármester se merne álmodni. Velem jössz wellness hétvégékre, kirándulásokara, nyaralásokra, valamint üzleti találkozókra. Cserébe mindig ott leszek melletted. Vigyázok rád. Senki sem fog bántani.

            Lilla belenézett a srác szemeibe.

            - Úgy foglak szeretni, mint soha senki – súgta érzelmek nélkül. – Elfoglalod végre a méltó helyedet az életben. Néha a szüleiddel is találkozhatsz. Havonta egyszer. Fent a pubban. Remek életed lesz. Új életed. Új életed, melyben meg leszel becsülve végre és én nem kérek sokat cserébe.

            Bence imádkozott, hogy mindez csak rossz álom legyen. Elszunyókált csak a boltban, ennyi. Ez nem történhet meg vele. Nem mehet tönkre az élete egyik pillanatról a másikra. Ilyen nincs. Ám Lilla szürke szemeiben látta a határozottságot. A nő komolyan beszélt. Ezentúl így lesz minden.

            - Mi a másik lehetőség? – kérdezte Bence, de igazából tudta is választ.

            Lilla szemeiben ekkor megcsillant az a híres, hátborzongató fény.

            - Akkor jöhet a ketrec – súgta. – Néhány perc az egész. De akár néhány óra is lehet belőle. A te esetedben az utóbbi lesz. Úgyhogy jól gondold meg. Eddig mindenki igent mondott. Ne te legyél a kivétel.

            Bence nagyot nyelt. Ám ideje sem volt átgondolni az egész helyzetet, mert Lilla gyengéden megcsókolta. Finom volt a nő csókja. Egy új, rémísztő élet kezdete, de legalább jól kezdődött.

            Hirtelen újra megpillantotta a gonosz szürke szemeket. Ezúttal nagyon közelről. Hátborzongató volt.

            - Az enyém vagy – súgta Lilla. – Szeretlek. És innentől nincsenek hibák, édesem. Isten hozott nálam.

Nagyprónay János

LILLA AJÁNLATA

Rajz: AI

2024.november 17.

Budapest

Kapcsolódó történet: Nagyprónay János – VALENTINA-SOROZAT