Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

8.évad/6.rész

Amanda nem adja fel

            - Jobb lesz, ha azonnal elpályázunk innen! – erősködik Helga.

            Krisztián meg sem hallja, csak egyenest felénk húzza az asztalt Laci mellől. Az asztalon lévő laptop képernyőjén számsorok bukkannak fel, majd tűnnek el. Minden bizonnyal a borsod-megyei zsoldosoknál éppen kicsöröghet a leárnyékolt jel. Eltarthat még néhány percig, hogy biztos legyen a hívás, azonban Zsolt biztosan észlelni fogja. Ahogyan a legközelebbi helyőrség is. A hívást azonban se lehallgatni, se lekövetni nem tudják majd, egyedül a pozíciónk lesz észlelhető.

            Helga odalép Krisztiánhoz.

            - Két speciális jármű – kezdi. – Plusz fegyverek és élelem. Sokkal többet érnek, mint tízmillió. Csak az egyik tankot el tudnánk adni egy húszasért. Nem beszélve a fegyverekről. Színtiszta matek.

            - Sehol sem tudnánk eladni azokat – mondja higgadtan a férfi. – Csak délkeleten lenne rá lehetőség, de ott a szolnoki helyőrség azonnal lekapcsolna minket. És ott maradunk pénz és szabadság nélkül egy cellában.

            - Akkor az ellenkező irányban, délnyugaton próbálkozzunk! Szombathelyet érintve eljuthatunk ellenállók ottani bázisához!      

            - Értékelem az optimizmusodat, Helga, de te is jól tudod, hogy kevesen vagyunk ilyen akcióra.

            - Pedig ez jobban megérné!

            Krisztián a nő felé fordul.

            - Nem! – csattan fel. – Tízmillió. Az fejenként kettő és fél millió. Ennyi pénzből mindnyájan új életet kezdhetünk valamelyik, az ellenállók ellenőrzése alatt álló kolóniában. Még munkát sem kell vállalnunk egy ideig. Sőt, befektethetünk. És ami legfontosabb, hogy végre újra emberi lényként élhetünk. Nem erre vágytok? Nem erre vágyunk mindannyian? Dehogynem!

            Helga felsóhajt.

            - És igaza van az őrmesternek? – teszi fel a jogos kérdést. – Hogy Amanda nem fizet?

            - De fizetni fog – vágja rá Krisztián. – És új életet kezdünk. Egyszerű, békés civilként fogunk élni, mint ahogy a háború előtt is. Visszakapjuk az életünket. Visszavesszük, amit Ipolyvölgyi elvett tőlünk.

            - Legyen igazad.

            A renegát vezető elmosolyodik.

            - Igazam lesz – mondja.

            Ekkor a laptop képernyőjén megjelenik Amanda arca. A hosszú, dús fekete haja kiengedve, a fekete szemei csillognak és a szokásos sötétkék egyenruháját viseli, mint minden zsoldos a csapatában. Mögötte a műszerek kis vörös fényei világítanak. A miskolci legenda fagyos arca megenyhül, amint meglát engem. Vet egy megvető pillantást Niki felé, majd visszanéz rám.

            - Szia, Angéla – köszön halkan.

            - Szia – köszönök vissza.

            - Akkor nem átverés. Jó látni téged.

            Erre nem tudok mit mondani. Egy kicsit én is örülök, hogy látom őt. Sokszor aggódtam érte és reménykedtem benne, hogy még él és minden rendben van vele. Most pedig elmosolyodik. Ügyet sem vet Krisztiánra és Helgára.

            - Vissza kell térned hozzánk – mondja szelíden, de ellentmondást nem tűrően.

            - Amanda – kezdem. – Kérlek. Nem szeretnék.

            - Pedig csak mellettünk vagy biztonságban.

            Közelebb hajolok a kijelzőhöz.

            - Én sehol sem vagyok biztonságban – mondom. – Sehol a világon. De boldog igen. És nem nálatok.

            A mosolya büszke mosolyra vált.

            - Jól hazudsz – jelenti ki. – Nagyon ügyes. Ezt még te sem gondolod komolyan. Mindannyian visszavárunk.

            - Főleg Ágota – vetem oda neki.

            - Ő is. Majd meglátod. Nem lesz semmi baj.

            Krisztián közénk áll.

            - Félbe kell szakítanom a csevejt – mondja. – Pedig olyan kis családias volt.

            - A pénzt akarod? – kérdi Amanda hidegen.

            - Tízmillió. Készpénzben. Itt várunk titeket.

            - Három óra alatt ott vagyunk.

            - Látni akarom a pénzt. Valaki megszámolja most előttem.

            Krisztiántól nem látom, mit történik, de hallom amint bőrönd kattan egyet, felnyílik.

            - Ennyi – mondja Amanda. – Nem fogom megszámolni. Majd meggyőződsz róla.

            - Remélem, nem versz át – mondja a férfi. – Mert akkor…

            - Félbeszakítalak, mielőtt még elkezded magad egyenrangú üzletfélnek képzelni. Jobb, ha tudod, hogyha Angélának bármi baja esik, esetleg csak megfázik egy kicsit, akkor…

            - Akkor?

            - Virágnyelven szólva, eléggé szétszórtak lesztek. Mindannyian. Értve vagyok?

            Krisztián kezei ökölbe szorulnak. De biccent.

            - Mikor értek ide? – kérdi.

            - Három órán belül – feleli Amanda.

            - Jól van. Az őrmesterrel mi legyen?

            - Azt majd te eldöntöd. És most állj odébb!

            Krisztián odébb áll. Én pedig a dühtől reszketve nézek farkasszemet vele. Ő csak mosolyog. Győzött. Megint. Eddig tartott a szabadságom. Nem akarok visszamenni közéjük! A Nővéremmel akarok maradni!

            - Jövünk érted, Angéla – mondja. – Előbb utóbb meg fogod érteni, hogy csak mellettünk leszel biztonságban.

            Niki előre hajol.

            - Ez most nem fog menni, Amanda – veti oda neki higgadtan.

            - Dehogyisnem – vág vissza a miskolci legenda.

            - Észrevetted mostanában, hogy a magabiztosságod miatt mindig el szoktál bukni? És ez most is így lesz, Amanda. Te már egy pizzát se tudnál rendelni anélkül, hogy ne jöjjön közbe valami. Te már nem tudsz győzni. Neked legfeljebb néha szerencséd van. Persze, nagyon ritkán. És most nem lesz ilyen. El fogsz bukni.

            - Te már csak tudod milyen az.

            - És nemsokára te is.

            Ekkor hirtelen sötétségbe borul a szoba. Teljes koromsötétség. Reszketni kezdek a félelemtől.

            - Tönkrement a generátor? – kérdi Krisztián.

            - Ez nem az lesz – súgja remegő Helga.

            Laci felől mocorgást hallani.

            - Itt van – súgja.

            Ekkor az ajtó felől hatalmas csattanást hallani. Valaki azonnal tüzet nyit a sötétségbe. Hallom, amint Helga felsikolt és elterül a földön. Laci is üvölteni kezd. Érzem, amint Niki megfogja a kezem és valahova magával ránt. Azt hiszem a padlón fekszem. Súlyos koppanások. Ez Zsolt bakancsa lesz. Már megismerem. De hogyan talált meg minket ilyen gyorsan? Hogyan?

            Lángok szelik át a sötétséget és a fényben megpillantom Zsolt sziluettjét. A fekete sisak felénk fordul. Golyók záporoznak felé, de azok lepattannak róla. A Nővérem elkúszik a földön mozdulatlanul heverő Helga fegyveréért. Ne! Niki! Ne! Laci felől lövés éri Zsoltot, aki lángokkal viszonozza. A sikolyok közepette a Nővérem megszerzi a fegyvert és becélozza vele a szörnyeteget. Tüzet nyit.

            Zsolt a lövésektől hátrálni kezd, végül elterül a konyhaasztal mögött. Niki felsegít és kanapé melletti ablakhoz lépünk.

            - Gyerünk, Angéla! – kiáltja. – Kifelé!

            - Nem! – kiáltom. – Előbb te!

            - Ne vitatkozz! Menj!

            Kimászok az ablakon és elterülök a hóban. Odabent hallom, amint újra működésbe lép a lángszóró és lövések dördülnek.

            - Niki! – kiáltom. – Niki!

folyt.köv.

2024.augusztus 10-16.

Budapest