Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

6.évad/14.rész

Lelkek párbaja

            - Ketyeg az óra, Angéla – mondja az üveg túlsó feléről Amanda. – Nem várhatok rád örökké. Az embereim a parancsomra várnak.

            A sötét folyosó kijelzőinek egyike megvillan a miskolci legenda mellett és egy vakuvillanásra ismét tisztán látom azokat a gonosz szemeket. Aztán minden a félhomályba vész. Ábel a vállamra teszi a kezét.

            - Ne hallgass rá - súgja. - Hazudik.

            Amanda szemei megcsillannak a félhomályban.

            - Belenéztem az emlékeidbe, Angéla - kezdi. – Tudod, én nagyon jól értek ahhoz, hogy mikor és melyik pillanatot kell időben elfogni. Valamilyen szinten a kiképzésem része volt. Szóval, láttam egy remek jelenetet. Mintha egy filmet néztem volna. Még nem voltál kadét, de még bujkáltál. Egy erdei ház tükrében bámultad magad a kialvatlan, kisírt szemeiddel. Remegtél, reszkettél a hidegtől és a félelemtől. Aztán történt valami. Valami eszedbe juthatott. A remegés alábbhagyott. A tekinteted higgadt lett. Fagyos. Elszánt. Figyeltem a szemeidet. Dacot, haragot bennük megcsillanni. Félelmetes voltál. És valahonnan ismerős is. Ugyanezt az arcot láttam a tükörben, amikor tudatosodott bennem, hogy nem egy sajnálatos hiba folytán vesztettem el az embereimet. Hanem mert elárultak. Engem. Engem, aki az életét is feláldozta volna másokért. Engem, aki életeket mentett.

            Reszketek. Tisztán látom magam előtt a képet. Tizenegyéves voltam. Akkor már egy éve bujkáltam. Emlékszem arra, hogy mi zajlott le akkor a fejemben. Az, amire mostanság már nincs okom. Ám akkor volt. Nagyon is.

            Amanda az üvegre teszi a kezét. Jelezni akarja, hogy mellettem áll.

            - Bosszúra vágytál – folytatja lágyan. – Bosszút akartál állni. Akkor, abban a pillanatban harcossá válhattál volna. De végül megbánást láttam az arcodon. Mintha a kis empatikus lelked elnyomda volna azt az embert, aki valójában vagy.

            Közelebb hajol az üveghez.

            - Egyformák vagyunk, Angéla – mondja, mintha a testvérem volna. – És ugyanaz a célunk.  Mellettem lehetőséged lesz bosszút állni mindazért, ami a szüleiddel történt. Elégtételt vehetsz.

            Behunyom a szemem. Aztán kinyitom.

            - Nem, Amanda – mondom halkan. – Tévedsz. Akkor nem bosszúra vágytam. Nem azért volt ilyen tekintetem. Hanem azért, mert meg akartam halni. Eltökéltem, hogy véget vetek annak a borzalomnak, ami akkor körülvett. Látni akartam anyát és apát. Látni akartam őket újra. Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha nincs is túlvilág. Nem fogom őket látni. De ez sem állított meg. Nem akartam létezni. És valahol örültem is annak, hogy nem egy mennyországba, vagy egy pokolba kerülök. Örültem a gondolatnak, hogy az egész nem lesz más, mint egy villanás és utána már megszűnik minden. Megnyugtatott a tudat, hogy eldönthetem a sorsom. A félelem nélküli állapotot pedig mennyeinek éreztem.

            Közelebb lépek az üveghez.

            - Ez történt - súgom. – Aztán adtam magamnak egy újabb esélyt. Reménykedtem abban, hogy majd egyszer egy új családra lelek. Rá egy évre meg is találtam. És tudod, szerintem életem legjobb döntése volt, hogy akkor életben hagytam magam. Megint egy család vesz körbe. És az a család engem most is hazavár. Engem. És a Nővéremet. Te pedig pont ezt akarod elvenni tőlem, csak azért, mert te azt gondolod, hogy pont olyan vagyok, mint te. Nem, Amanda. Nem. Nem vagyunk egyformák. És ha most magaddal viszel, csak visszalöksz engem oda, ahonnét végre kiszabadultam.

            Megint egy villanás és Amanda szemeit ismét tisztán láthatom. Valamint azt a félre nem érthető csalódást is bennük.

            - Hát, ezt sajnálattal hallom – mondja sejtelmesen.

            - Törődj bele, te szellem – hallom Niki hangját.

            Tisztán. Amanda elmosolyodik és lassan megfordul. A Nővérem pedig ott áll mögötte és fegyvert szegez rá. A szívem majd kiugrik a helyéről, annyira megörülök neki. Ezek szerint Amanda hazudott.

            A miskolci legenda azonban higgadtan áll meg előtte. Bátran néz farkasszemet Nikivel, aki vet felém egy pillantást.

            - Jól vagy, hugicám? – kérdi.

            - Igen – felelem. – Most már igen.

            - És te Ábel?

            - Soha jobban.

            A Nővérem a kígyó szemeivel belenéz Amanda szemeibe. Nem látom az utóbbi tekintetét, de biztosra veszem, hogy cseppet sem ijedt meg. Niki előveszi a kárörvendő, idegesítő mosolyát.

            - Végre hasznodat vesszük, te legenda – veti oda neki. – Te fogsz innen kivinni minket. Cserébe életben maradsz. Apropó, a fegyvereidet most szépen lecsatolod, leteszed a földre és a fal felé hátrálsz, miközben ügyelsz a mozdulataidra.

            Amanda halkan kuncog egyet.

            - A nagy Szentesi Nikoletta – kezdi derűs nyugalommal. – Sokat hallottam rólad. Főleg a hibáidról. A túlzott magabiztosságod a gyenge pontod. Hibát hibára halmozol. Hiányzik belőled a valódi hidegség. A pontos tervezés.

            - Belőled meg egyediség – vágja rá Niki rezzenéstelenül. – Pont olyan katona voltál, mint bárki más a generációdból. Aki ismert egyet is, az ismert téged is. Szerintem neked még személyiséged sincs.

            - Ki tudja, talán igazad van. Semmi máshoz nem értek, csak a harchoz. De veled ellentétben, én sohasem kockáztatnám egy kadét életét. Egy rendes katona nem ajánlotta volna fel egy évek óta bujkáló léleknek, hogy csatlakozzon a harchoz. Ahelyett, hogy egy szerető családba kerüljön egy biztonságos kolónián. De te megtetted. Meg bizony. Tudtad, hogy úgyis melletted akar maradni. Ha Angéla egyszer meghal, akkor az bárhogyan is történjen, a te felelősséged lesz. Mert te indítottad el ezen az úton.

            Niki kígyó szemei szikrákat szórnak a haragtól.

            - Te is magaddal akarod vinni, nem? – vág vissza.

            - Nem is tenném ki veszélynek – feleli teljes nyugalommal Amanda. – De megtanítanám mindenre. Amire te úgysem tudnád.

            A Nővérem kezében megremeg a pisztoly.

            - Lehet, hogy mégsem hagylak életben – közli halkan.

            - Vicces vagy – hergeli derűsen Amanda, majd oldalra dönti a fejét. – És most sem gondolkozol. Néha sakkoznod is kellett volna, nemcsak énekelgetni, meg gitározni. Tudod, a sakk segít abban, hogy egy tervező, cselszövő egyéniséggé váljon az ember.

            - A fegyvereidet. Le a földre. Nem szólok többször.

            - Nem, Niki. Te teszed le szépen a fegyvert. Ha most leteszed, akkor ígérem, nem foglak bántani.

            A Nővérem elmosolyodik.

            - Játszani akarsz? – kérdi azzal a veszélyes mosolyával.

            - Te játszol – vágja rá Amanda. – Stratégia nélkül. Ezért vagy csak egy őrmester.

            - Még mit képzelsz, te…?

            Ekkor Amanda kirúgja a fegyvert Niki kezéből. A Nővéremnek ledöbbenni sincs ideje, mert a hadnagy megperdül és fejbe rúgja őt. Felsikoltok és a tőlem balra a nyitógombot keresem. Niki elterül a földön.

            Ábel elém lép és rányom a nyitógombra. Finoman maga mögé lök, hogy védjen, ám én látni akarom a Nővéremet.

            - Niki! – kiáltom.

            A férfi Amandára szegezi a fegyvert. Az erre villámgyors mozdulattal félrelöki azt és akár egy harcművész, megperdül és szinte szemmel láthatatlan gyorsasággal olyan ütést visz be Ábelnek, amitől az ájultan terül el a földön. Niki megpróbál felkelni, de Amanda oda sem fordulva arra lendíti a lábát és egy nagy csattanás után ő is eszméletét veszti. Reszketek, de rászegezem a fegyvert a hadnagyra.

            - Maradj ott! – kiáltom.

            Amanda elmosolyodik. Tesz felém egy lépést. Felkészülök arra, ami elkerülhetetlen.

            - Ne gyere közelebb – figyelmeztetem halkan. – Egy lépést se tovább.

            - Egy dologra rájöttem, Angéla – kezdi derűsen, higgadtan. – Nem szabad neked választási lehetőséget adni. Nem tudod még, mit akarsz. Nem forrott ki igazán a személyiséged. Semmi baj. Ezen javítani fogok.

            Azzal olyan gyorsan kapja ki a kezemből a fegyvert, hogy sokkot kapok. A világ fordult meg előttem, annyira ledöbbenek. Ezt meg hogyan csinálta? Hogy lehet valaki ennyire gyors? Hogy csinálta?

            Ő csak mosolyog a döbbent arcomon és laza mozdulattal elteszi a fegyvert a zsebébe. A hibám ellenére büszke mosollyal néz a szemembe.

            - Ne csüggedj – súgja. – Ennél jobb leszel.

            Előveszi a rádióját és szájához emeli.

            - Judit – szól bele. – Itt Amanda.

            - Hallgatlak – jön a válasz.

            - Az északi szárny hatos menekülési folyosóján vagyok.

            - Angéla?

            - Itt van. De ő velem jön. Viszont itt hagyok neked két ajándékot. Ha sietsz, akkor nem kell harcolnod velük. Éppen alszanak.

            - Indulok. De reggelig nem hagyhatjátok el a bázist.

            - Sebaj. Én már úgyis elértem a célomat. Pár óra ide, vagy oda, nekem teljesen mindegy.

            Azzal elteszi a rádiót. Nikire pillantok, aki még mindig ájultan fekszik a földön. Utána Ábelre, aki szintén.

            - Nem lesz semmi bajuk – nyugtat meg Amanda.

            Felnézek rá.

            - Nem hiszek neked – vetem oda neki.

            - Az már a te bajod – vágja rá.

            Megragad a pulóveremnél fogva és megindulunk előre. Niki mellett lépdelünk el, én le akarok hajolni hozzá, mire Amanda visszaránt. Felüvöltök.

            - Niki! – kiáltom. – Niki! Ébredj!

            - Nem fog – veti oda nekem a miskolci legenda. – Hiába erősködsz. És hidd el nekem, pár nap és semmit sem fog jelenteni neked.

            - Judit nem fogja életben hagyni őket!

            - Dehogyisnem. Kénytelen lesz.

            - Nem!

            Ekkor Amanda megragad a galléromnál és a falhoz szorít. Előkap egy pisztolyt és rám szegezi.

            - Mostantól én vagyok a parancsnokod – kezdi higgadtan, de már szigorúan. – Ettől a perctől fogva pedig, ha azt mondom, hogy csendben maradsz és beletörődsz a sorsodba, akkor úgy is teszel. Megértetted, kadét? Vagy Niki nem éri meg a reggelt.

            Nagyot nyelek. Gondolj a Nővéredre, Angéla. Gondolj rá. Meg kell mentened az életét. Tedd, amit mond, aztán meglátjuk. Egy biztos, hogy nem fogok vele menni. Valahogyan meglógok előle és kiszabadítom Nikit és Ábelt. Ha addig élek is, nem hagyom cserben őket. De most higgadtnak kell lennem.

            Behunyom a szemem. Minden színészi képességemre szükségem van, hogy hitelesen alakítsam a mindenbe beletörődött, sokkos állapotban lévő kadétot. Kinyitom a szemem. Amanda szigorúan néz rám.

            - Értve vagyok? – szegezi nekem.

            - Igen, hadnagy – súgom.

            Elmosolyodik.

            - Helyes – bólint. – Igaz, most színészkedsz, de kezdetnek ez sem rossz.

            Befordulunk egy balra egy még sötétebb, még hidegebb folyosóra.

            - Készülj, Angéla – közli Amanda továbbra is derűsen. – Hamarosan találkozol az új családoddal.

folyt.köv.

2023.december 23-2024.január 5.

Budapest