Nagyprónay János
A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

2.évad/5.rész

Megérzés

Az egyik férfi belök a járműbe, mire arccal előre zuhanok a padlóra. A hátamra fordulva látom, amint belépnek az oldalsó ajtón. Hatan vannak. A finoman szólva kellemetlen szaguktól pedig kezdek rosszul lenni. A rövid szőke hajú nő és a vörös hajú férfi becipeli Nikit és azonnal a fal mellett húzódó padra hajítják. Nem kell több, rögtön felpattanok, hogy odaszaladjak hozzá, de Flórián villámgyorsan megmarkolja a vállamat. Sírás akar kitörni belőlem az ájult Nővérem láttán, de nem adom meg ennek a bandának ezt az örömet. Most kell aztán igazán erősnek lennem.
- Mazsola! – szólít valakit Flórián.
A hosszú pengéjű kést tartó, magas, vékony, fekete hajú nő némán megfordul. Ő guggolt Niki mellett nemrég a terepjárónál. Ő az egyetlen, akinek ép az arca, de a néma gyilkos tekintete sokkal félelmetessebbé teszi a társainál.
- Figyelj a lányra – adja ki parancsot Flórián. – Tartsd szemmel. Ne tévesszen meg az a kis ártatlan, angyali tekintete. Gonosz, mint az ördög. Ráadásul nagyon okos. Kis ravasz, akár a rókája.
Mazsola barna szemei úgy fordulnak felém, hogy a feje egy picit sem mozdul meg. Rettenetes gonoszságot látok benne. Ez a nő még Amandánál is veszélyesebb lehet. Amint megindul felém, reszketni kezdek. A hosszú pengével nézek farkasszemet, miközben az egyik zombi bezárja az ajtót.
Hallom, amint Flórián elhelyezkedik a volán mögött. Nikire pillantok, aki még nem tért magához. Olyannak kell lennem, mint ő. Nem szabad félnem egy másodpercig sem. Pláne nem szabad kimutatnom. Még akkor sem, ha a helyzet egyértelműen reménytelen. Mint ahogy most is. Megfordulok. Látom, amint a zombik vezetője úgy bámul a műszerfalra, mint én tavaly, amikor először ültem ehhez foghatóban.
- Jobb, ha megvárod Nikit – tanácsolom, legyűrve az összes félelmemet. – Csak ő tudja vezetni.
Flórián felém fordul vigyorogva. Vet egy pillantást a mögöttem álló Mazsolára, aztán visszanéz rám.
- Ne becsülj alá – mondja magabiztosan. – Tudod, annak idején villamosvezető voltam Pesten. Ráadásul az egyik leghosszabb és legszebb vonalon a rakpart mentén. Ráadásul nem rollerrel vagy biciklivel jártam dolgozni, hanem hol a kocsimmal, hol pedig a motorommal. Én mindent el tudok vezetni.
Azzal visszafordul a műszerfalhoz. Látszólag folytatja annak tanulmányozását. Felemeli a karját, éppen le is nyomna egy gombot, de végül mégsem teszi. Lenéz a pedálokhoz, aztán a kormányon keresgél. Én tudom, hol kell beindítani, de azt lesheti, hogy mikor fogom elárulni neki.
- Mazsola! – szólítja a késes nőt, anélkül, hogy megfordulna. – Ültesd ide Angélát mellém!
A nő úgy kap fel, akár egy üres zsákot, iszonyatos erő van benne annak ellenére, hogy milyen sovány. Szó szerint beledob a székbe úgy, hogy megperdülök azzal a műszerfal irányába. Egy rövid ideig szédülök, aztán amikor végre a helyére áll előttem a világ, a jármű beindul.
Flórián győzelemittasan vihog fel.
- Mondtam én, hogy megtalálom a módját! – kiáltja. – Üdvözlök mindenkit a szellemvasúton!
Azzal a gázra tapos és hallom, amint Mazsola elterül a földön. Megindulunk az aszfaltúton előre. A távoli kanyar vészesen kezd felénk közeledni, én pedig gyorsan bekapcsolom a biztonsági övet. Hátra pillantok és látom, hogy Niki még mindig nem tért magához.
- Meg nem állunk hazáig! – üvölti Flórián. – De talán már előtte nekiütközünk egy fának, vagy beborulunk az árokba! Senkinek nem ígérek semmit! Eszméletlenül jól megy ez a veszedelem!
A kanyart úgy veszi be, hogy kis híján belefarolunk az egyik árokba. Az út kiegyenesedik előttünk, aztán Flórián felém pillant az eszelős vigyorával és talán kegyelemből, de lelassít.
- Hová megyünk? – kérdem.
- Haza – feleli Flórián derűsen. – Abba a házba, ahol menedéket leltünk, miután a kis egyenruhás barátaitok ideüldöztek minket. Rögtön a drón után hajsza indult ellenünk. De nem is baj, itt délen igazi szövetségesekre leltünk.
- Az ellenállók, ugye?
- Pontosan.
- Átadtátok nekik Csengét.
- És kaptunk is kereken két hétre elegendő élelmet. Ami viszont kevés.
- De most minket akartok átadni.
- Így van. Ezért engedjük meg, hogy éljetek. Két katona, egy speciális jármű. Ezért két hónapra elegendő csomagot kapunk.
- Vagy egy golyót a fejetekbe.
Flórián arcáról lefagy a mosoly.
- Ők nem olyanok, mint ti – mondja, de máris kételkedni kezd.
- Persze, hogy nem – hergelem a Nikiktől tanul rejtélyes higgadtsággal. – Elvégre itt az egyik legveszélyesebb zónában, közel egy frontvonalhoz, biztosan zokszó nélkül átadnak nektek egy kéthónapos élelmiszercsomagot. Talán még annak ellenére is, hogy lehet pont ennyi van már csak nekik.
Visszatér a mosoly az arcára.
- Te aztán rendesen ki lettél ki lettél képezve – mondja elismerően.
- Nem kell ehhez kiképzés – vonom meg a vállam. – Ez egy törvényszerű ténymegállapítás.
Erre Mazsola mellém hajol és a gyilkosan csillogó szemeit felém fordítja. Olyan akár egy boszorkány.
- Jobban teszed, ha csendben maradsz – súgja a mély hangján és felém villantja a kést. – Gondolom, nem kell ecsetelnem, mire számíthatsz ellenkező esetben. Vagy tartsak egy kis bemutatót?
Ne félj tőle, Angéla. Ez a célja. Valójában az ellátmány lebeg előtte. Bár, lehet én is úgy végzem, mint az a szegény honvéd. Biztosan ez a nő végzett vele. Nem. Inkább visszafogom magam. Nikinek szüksége lesz rám.
- Elnézést – súgom, de nem mutatom ki, hogy rettegek. – Ígérem jól fogok viselkedni és nem fogok nektek tanácsokat osztogatni.
Mazsola még egy darabig úgy néz rám, mint aki belelát a gondolataimba, aztán a szék támlájába kapaszkodva visszahúzódik. Flórián az utat figyeli, miközben a műsortól elégedetten mosolyog.
Lekanyarodunk egy széles, sáros útra, és látom is a távolban álló kétszintes faházat, ami egy tó mellett áll.
- Mindjárt megérkezünk – mondja halkan Flórián. – Gyönyörű ház. Persze belülről már nem, de holnap reggel úgyis eljönnek értetek, úgyhogy nem sokáig kell elviselnetek azt a borzalmat, ami ott vár.
A rókára nézek. Retteg. Akárcsak én.

*

A nappaliban ülök Niki mellett a kanapén. Érzem, hogy lélegzik. Talán a kimerültsége egy kicsit hozzátesz ahhoz, hogy még nem tért magához. Most én őrzöm az álmát. Felkészültem arra, hogy akár az életem árán is megvédjem őt. Flórián a konyha felé lépdel a padlón sorakozó szilánkokon és törmelékeken. Mazsola a karosszékben ülve figyel engem és a Nővéremet. Gyorsan elkerülöm a tekintetét.
Kinézek az ablakon. A tó túlpartján álló fákba belekap az erős szél. Az ég pedig dörren egyet. A rövid szőke hajú nő belép a nappaliba, mögötte Flórián visszatér a konyhából és széles vigyorral bámulja Nikit.
- Nahát, milyen aranyos, amikor alszik – mondja. – Ilyenkor nem olyan harcias. Majd, ha felébred, akkor biztosan erősködni fog.
Ekkor előkap egy pisztolyt.
- Nem – rázza meg a fejét. – Nem fogom lelőni, csak segítek neki visszaaludni egy jókora ütéssel.
Ökölbe szorul kezem. Észreveszi.
- Hú, de mérges lettél – mondja kárörvendően. – Jobban áll neked az a kis angyali tekintet. Kevésbé idegesít fel engem.
Visszafordulok Nikihez. Próbálok nem odafigyelni ezekre. Valahogy túl kell élni holnap reggelig. Az ellenállók biztosan úriemberek ezekhez képest. Egészen biztos. Nem is lenne nehéz dolguk.
- Nem lehetne, hogy előbb jöjjenek értünk? – kérdem.
- Sajnos nem – tárja szét a karjait Flórián. – Addig is be kell érnetek velünk.
- Számolom vissza a perceket.
- Megint olyan tiszteletlen vagy. Azt hiszed, nem eshet bántódásod?
- De. Tudom, mire vagytok képesek.
- Akkor?
- Akkor jó lenne, ha békén hagynátok minket reggelig. Gondoljatok az ellátmányra.
Flórián tesz egy lépést felém. A szeme már nem mosolyog. Úgy néz rám, mint aki bármilyen szörnyűségre képes bármelyik pillanatban.
- Miattatok halt meg több bajtársunk is – kezdi halkan. – A kis drón miatt. Meg a többi katona miatt. Hatan maradtunk. Üzletet is köthettünk volna akkor és mindenki szépen hazamehetett volna. De ti átvertetek minket.
- A szívem szakad meg – vetem oda.
Megáll felettem. A félhomályban olyan, akár egy rémálom.
- Állítsd le magad – súgja. – Több tiszteletet.
Nagyon nehezen, de megállom, hogy ne válaszoljam erre azt, amit szeretnék. Rá is szólok magamra, hogy most már elég. Fogd vissza magad, Angéla. Visszafordulok Nikihez. Sírás akar kitörni belőlem, de nem engedem. A szemem sarkából figyelem, amint Flórián az üres kandalló felé lépdel.
Mazsola a kését nézegeti, aztán felém pillant.
- Bátor lány – mondja. – Hasznát vehetnénk.
- Ugyan, dehogy – vágja rá Flórián neki háttal. – Gondolj az élelemre és a gyógyszerekre, amit kapunk cserébe.
Belép a vörös hajú férfi a nappaliba. Most látom csak igazán a vágásokat és a sebeket az arcán.
- Adjunk nekik enni? – kérdi.
- Hozzál valamit a rókás lánynak – feleli Flórián. – Aztán ha felébred az énekesnő, akkor majd neki is.
- Rendben.
Észreveszem, hogy Mazsola megállás nélkül figyel. Veszélyes gyilkos lehet, akit csak az üzlet tart vissza mészárlástól. Próbálom nem állni a tekintetét, de nem megy. Egyszerűen megbénulok tőle.
- Minek neked az a róka? – kérdi.
- Magánügy – vágom rá.
Nem tetszik neki, hogy ilyen tiszteletlenül válaszoltam. Előrehajol a karosszékben és érzem, hogy támadni akar.
- Válaszolj – mondja halkan. – Minek az neked?
- Ő jelzi a veszélyt – felelem.
Erre gonosz mosoly jelenik meg az arcán és hátradől a székben. Úgy nézegeti a kését, akár egy varrónő, aki derűs tekintettel belefeledkezik a horgolásba. Nem néz rám, de mégis engem figyel.
- Sokra mentél vele – mondja hirtelen.
Nem felelek semmit, csak Nikihez fordulok. Bárcsak ébren volna. Flórián megnyomja a kapcsolót és felettünk egy árva dróton lógó villanykörte megtelik fénnyel. A nappali azonban így is félhomályba vész.
- Túlbecsültem őt – jelenti ki hirtelen Mazsola.
A nőhöz fordulok. Gúnyos mosollyal figyel engem. Megingatja a fejét.
- Szerintem csak szánalomból tartják a hadseregben – mondja megvetően. – Ebből sosem lesz katona. Azért ilyen bátor, mert tudja, hogy úgyis esélytelen. Az őrmesterben bízik, hogy majd megvédi őt.
Nem mondok inkább semmit. Próbálok kizárólag Nikire koncentrálni és nem ülni fel ennek a hergelésnek.
- Így van, rókás lány? – veti oda nekem Mazsola. – Egy gyáva kis senki vagy. Érzed is magadon.
Nikit figyelem. Védenem kell és itt az idő, hogy elkezdjek gondolkozni azon, hogyan pattanjunk meg innen.
- Megölték a szüleidet, igaz? – kérdi a nő.
Ismét ökölbe szorulnak a kezeim. Odafordulok hozzá, nem rejtve el a haragomat. Ő pedig lenéző vigyorral előrehajol.
- Ő most a családod – folytatja. – Nélküle pedig rég meghaltál volna, igaz?
Nem válaszolok. Le kell higgadnom. Mazsola a távolba nézve látszólag elgondolkozik valamin, aztán a barna szemeit ismét felém fordítja.
- Lehet, ki kéne nyírni a kis barátodat – mondja végül. – Megnézném milyen képet vágsz utána.
Ekkor ösztönösen neki akarok rohanni, de ekkor Niki hirtelen elkapja karomat. Felé fordítom a tekintetem és látom, hogy a nőt figyeli a kígyó szemeivel. Mazsola erre éles hangon felnevet.
- Felébredt a harcos – mondja.
Flórián felénk fordul és csípőre tett kézzel figyel minket a lebecsmérlő vigyorával. Niki szép lassan felül és megdörzsöli a halántékát.
- Egy kicsit pihennem kellett – mondja. – Bár nem volt valami szép álmom. Ott is éreztem a szagotokat.
Mazsola mosolya lehervad és a helyébe gyilkos nyugalom lép. Niki magabiztos mosollyal pillant felém. Nagyon örülök, hogy visszatért hozzám, de most kezdem őt igazán félteni.
- Ha jól hallottam, el akarsz adni minket, Flórián – fordul Niki a férfihoz.
- Így van – bólint a férfi. – De ha megint hősködsz, akkor…
- Van a járműben légfrissítő – vág közbe a Nővérem. – Befújhatnál ide. Még a pokolban is különb lehet a levegő.
Mazsola felpattan a késével, mire Flórián elé emeli a kezét. Niki hátradől a kanapé támlájának.
- Kaptok tőlem egy esélyt – kezdi a Nővérem, én pedig nagyon elkezdem félteni. – Szépen visszaadjátok a járművünket, és akkor talán nem öllek meg titeket mind egy szálig. A döntés a tiétek.
Mazsola elvigyorodik.
- Hadd öljem meg – súgja. – Lemondok a részem feléről.
Flórián tesz egy lépést felénk. Már nem mosolyog ő sem.
- Tudod, Niki – kezdi. – Lehet, hogy nem kéne életben hagynunk téged. Elvégre szép hasznunk lesz a járműből a benne található fegyverekből és lőszerekből. A lány pedig velünk marad. Rabszolgának. Mazsola pedig gondoskodik arról, hogy Angéla angyali arca a miénkhez hasonló legyen.
Mazsola meglengeti a kését. Flórián pedig magabiztosan elvigyorodik. Niki felém pillant és kacsint egyet, majd visszanéz rájuk.
- Úgy néz ki, hogy nincsen már agyatok sem – veti oda nekik Niki. – Nem vagytok valami nagy tervezők. Inkább alapítanátok egy zenekart. Ti lennétek az Erdei Orrfacsarók. Állhatnátok az úton és zenélhetnétek egy kis adományért. Néha lemosnátok a terepjárók szélvédőjét. Talán kapnátok érte egy finom kakaót is.
Flórián sebekkel és vágásokkal teli arca megremeg a haragtól. Készen állok ugrani Niki elé, hogy engem találjanak el. Mazsola a vezetője felé fordul, az pedig jelzésértékűen biccent egyet felé.
A nő szélsebesen megindul felénk, a kését pedig megpörgeti a kezében. Niki erre kinyújtja a karját és a kabátja ujja alól egy fegyver csöve ugrik elő. A meglepett Mazsolának esélye sincsen. A lövés eldördül és a nő keze eltűnik a helyéről. Az üvöltését talán az egész környéken lehet hallani.
Flórián tátott szájjal figyeli az eseményeket, a rövid szőke hajú nő azonban előkap egy pisztolyt és éppen lőne, amikor Niki ismét meghúzza a ravaszt. A mellkasán találja el a nőt, aki erre beesik az üres kandallóba. Flórián éppen előkapná a fegyverét, mire Niki a vállán találja el. A vörös hajú férfi egy pisztollyal a kezében szalad be nappaliba. A Nővérem pedig fejbe lövi.
Niki felkap és az ablakhoz szaladunk. Gyorsan kinyitja, majd finoman felemel a párkányhoz.
- Mássz ki gyorsan! – üvölti.
Még látom, amint Niki előkap a kabátja zsebéből egy lapos, fekete tárgyat és hozzávágja a kiáltozó Mazsolához. Egy durranás után sűrű fehér füst szabadul fel, ami nyomban betelíti az egész nappalit.
Kimászom és a sáros talajon érek földet. Félreállok, Niki pedig mellém ugrik, aztán maga után húzva szaladunk a földúton parkoló speciális jármű felé. Az oldalsó ajtón bepattanunk.
Amikor Niki beül a volán mögé, hallom, amint valaki üvöltözve kilép a házból. Gyorsan felülök nehéztüzérségi székbe. Lehúzom a monitort a mennyezetről. Látom a monitoron, amint az egyik zombi egy rakétavetővel vesz célba minket. Felé irányítom a célkeresztet és megnyomom a fekete kar piros gombját. A férfire sortűz záporozik, mire holtan rogy össze. Amint pedig Niki a gázra lép és szélsebesen elindulunk, becélzom a házat és kilövök rá a rakétát. A felső szint baloldalán lángok csapnak fel és égő törmelékek zuhannak az erdőbe. Olyan iszonyú harag tör ki belőlem, hogy ezután nem akarok leállni és a célkeresztet a nappali felé irányítom.
- Angéla! – szól hátra Niki. – Elég!
Nagyon nehezen tudom követni a parancsot. A rókára nézek. Most először látom, hogy tőlem fél. Nagyon elszégyellem magam. Feltolom a monitort, előre szaladok és beülök Niki mellé.
- Zseni vagy – mondom neki mosolyogva.
- Az bizony – kacsint felém a Nővérem.
Kihajtunk az útra, ami a megyehatár felé vezet minket. Megsimogatom a róka fejét. Kezd már mosolyogni.
- Ne haragudj – súgom neki. – Ne haragudj rám.

*

A megyehatárt átlépve északi irányban haladunk. Niki kapcsolatba lépett a kaposvári bázissal, akik megadták neki a jelenleg még biztonságos utak és települések koordinátáit. Arra azonban nem tudtak felelni, hogy merre lehetnek az ellenállók bázisai. Szinte látom magam előtt Csengét, amint az egyik sötét zárkában ül a földön elkeseredve. Lehet, azt hiszi nem jövünk el érte.
- Szerinted északra lehet? – kérdem.
- A bázis szerint igen – feleli Niki. – Délen újra átvették az ellenőrzést. Azonban Somogy megye északi régiója tele van vörös pontokkal. Elvileg az egyik legbiztonságosabb helyen haladunk előre, azonban jobb, ha figyeled a monitort. Nemsokára besötétedik, ezért mindjárt átvált éjjeli üzemmódra.
- Rendben.
- Most táborhelyet kell keresnünk.
- Mára feladjuk?
Niki felsóhajt.
- Kénytelenek vagyunk - súgja. – A felderítéshez idő kell.
- Bárhol lehet az a bázis, ahová Csengét vitték – mondom. – Bárhol.
- Igen. De meg fogjuk találni.
- Szerinted Flórián tudta, hol vannak?
- Biztos nem. Az ellenállók nem fogják megosztani ezt egy rablóbandával.
Arra gondolok, hogy kis híján földig romboltam a házukat. Az a sötétség, amit Amanda is meglátott bennem, a felszínre tört. Meg akarom ezt beszélni Nikivel. Persze nem tudom, hogyan is kezdjem.
- Képes lettem volna szétlőni a házat – súgom. – Még jó, hogy rám szóltál.
- Nem akartam, hogy lőszert pazarolj – mondja.
- Durva voltam.
- Nem. Azt adtad nekik, amit megérdemeltek.
- Biztos?
- Igen. Ha nincsenek az ellenállók, akikkel üzletelhetnek, akkor biztosan megöltek volna minket. És ezt tennék bárkivel, akivel találkoznak.
- Nem voltam túl gonosz?
- Nem. Nyugi. Náluk pedig pláne nem vagy rosszabb. Ne gondolkozz ezen.
- Rendben.
- Katonához méltóan viselkedtél.
- Köszönöm.
Persze egy cseppet sem vagyok büszke magamra. Az önvédelem más, mint a bosszúállás. És amikor kilőttem a rakétát a házra és utána újra tüzelni akartam, az már az utóbbi volt.

*

Sötétedés után egy falutól nem messze álló benzinkút romjainál állunk le egy teherautó roncsának takarásában. Nem éppen a legbiztonságosabb hely, de nem találtunk jobbat. Miközben elhelyezem a padlón a hálózsákokat, Niki megmelegíti a vacsoránkat, ami egyben a reggelink és az ebédünk is. Szerencsére Flórián és csapata nem pakolt ki semmit a járműből. A fegyverek is itt maradtak.
Leülünk a műszerfal elé és a zacskóból eszük a marhapörköltet tésztával. Kinézek a szélvédőn át a sötétségbe. Arra gondolok, hogy Csenge vajon éhezik-e. Így már nem esnek jól a falatok. Érzem, hogy Niki is rá gondol. Látom az arcán, hogy szomorú. Talán nem is hisz abban, hogy élve megtaláljuk a bajtársunkat.
- Megtaláljuk – biztatom.
- Igen – bólint a Nővérem elgondolkozva.
- Hárman megyünk haza.
- Remélem, hugicám.
Most már nem olyan magabiztos. Teljesen megértem. Én sem vagyok az. A monitorokra pillantok. Semmit nem jeleznek. Néhány vörös pont terül el tőlünk északra. Ezek valamelyike lehet a célpont, azonban ezek csak a kaposvári bázis becslései a műholdas megfigyelés alapján. Nem biztosak.
- Még az is lehet, hogy itt van nem messze – gondolkodom hangosan.
- Van egy ilyen sejtésem nekem is – mondja és a szélvédő felé fordítja a fejét.
- Látok a monitoron egy nagyobb dombot. Lehet arra van valami. Innen pár kilométerre.
- Azt megnéztem. Nincsen ott semmi. Semmi jel. Ráadásul a bázis biztonságos körzetnek jelölte meg.
- Értem.
A vacsora után egy darabig kutakodunk a monitorokon. A részletes térképeken sem találunk semmit. Feladjuk egy időre és bekapcsoljuk az éjjeliőr üzemmódot a járműben. Így a legapróbb fenyegetés esetén is megszólal majd a vészjelzés. Bebújunk a hálózsákjainkba, Niki pedig egy távirányítóval lekapcsolja a világítást.
Nagyon hamar elkezd horkolni. Én egy darabig fent vagyok. Érzek valamit. Valami egészen furcsát. Nem is veszélyt, hanem valami egészen mást. Nem tudom megfogalmazni, mi is lehet az. Valami meglepetés van készülőben. Ami nem veszély. Furcsa. Nem látom a rókát, ezért nem tudom, mit jelez.
Kikelek a hálózsákból és a műszerfal fényeit követve leülök a volán mögé. Nagy levegőt veszek és a rókára nézek. Szomorú. Azt jelzi, hogy valami felkavaró esemény közelít. Lehet, hogy Csenge már meghalt? Nem. Ő még biztosan él. Amit én és róka érzünk, az teljesen más. De mi lehet az?

*

Reggel felnyitom a szemem. Niki sehol. Azonnal felülök, de aztán meglátom őt a műszerfalak előtt ülve. Kávé gőzölög bögréjében, amibe beleszürcsöl, utána pedig kinéz a szélvédőn át a reggeli napsütésbe. A rókára nézek. Olyan, mintha mosolyogna, de nagyon szomorú is.
Értetlenül, ám a negatív gondolatokat elhessegetve ülök fel. Nikihez sétálok, aki széles mosollyal fordul felém.
- Felébredt a kis hugicám – örvendezik.
- Jó reggelt – súgom. – Találtál valamit?
A mosolya lehervad. A monitoron a néhány kilométerre lévő domb felé mutat.
- Nemrég láttam arra jeleket – mondja. – Szóval jól érezted. Vannak ott valakik, de álcázzák magukat. Leárnyékolják magukat, de nem mindig jön össze nekik. Kezdenek a műszereik lemerülni.
- Akkor visszavonulnak.
- Pontosan. Persze nyilván várnak. Tartják az állásukat, mert egy tévesen biztonságosnak ítélt zónában vannak. Amint a műszerük vészesen merülni kezd, visszahúzódnak a vörös pontokhoz.
- Biztos vagy ebben?
- Nem. De én ezt tenném a helyükben. Egy órán belül indulunk. Előtte eszünk valamit. Utána én vezetek, te pedig ismét elfoglalod a helyed a nehéztüzérségi székben. Élesen figyelsz majd, ahogy én is.
- Rendben.
Egy órával később már egy kétsávos autóúton haladunk előre a napsütésben. A nehéztüzérségi székben ülök és monitort figyelem. Elhaladunk egy tank roncsa mellett. Az ellenállóké volt. Újra jön az a megérzés. Az a furcsa előérzet, mint tegnap este. Valami történni fog. Valami, amire nem vagyok felkészülve lelkileg. A rókára pillantok. Az a keserű mosoly ül az arcán továbbra is.

*

Biztonságos helyen leparkolunk és a fák között felgyalogolunk a dombra. Egyre hidegebb van, hiába süt a nap. Élesen figyelünk és lassan haladunk előre. Kis híján megbotlok egy nagy kődarabban.
Megállunk egy széles fa mögött. Niki fülel. Aztán biccent, hogy haladjunk tovább. Később laposkúszásban egy szikla takarásához vonszoljuk magunkat. A Nővérem óvatosan kiles felette. Elővesz egy távcsövet a zsebéből. Hosszan figyel valamit, aztán lassan balra fordul, majd jobbra.
- Itt vannak – súgja. – Kettő speciális jármű van náluk, amit tőlünk loptak. Korábbi típus, de nem veszélytelen ránk nézve.
Előveszem én is a távcsövemet és óvatosan kilesek a szikla felett. Látom a sűrű füves tisztáson a zöld egyenruhát és sisakot viselő ellenállókat, akik a járművekbe pakolnak. Tizenegyen vannak.
- Ennyivel nem tudunk most elbánni – súgom.
- Nem is az a cél – súgja Niki. – Követni fogjuk őket.
- Fogjuk látni őket a monitorokon?
- Igen. Lemerült az árnyékoló műszerük. Azért is vonulnak vissza.
- Nem fognak észrevenni minket?
- Nem. Csak mi látjuk majd őket. Ők viszont nem minket. Láthatatlanok leszünk számukra.
- Értem. Akkor indulunk vissza.
- Mindjárt. Megvárjuk míg elindulnak.
Az egyik katona egy összehajtogatott sátrat cipel magával és éppen lépne be az egyik oldalsó ajtón, amikor egy barett sapkás tiszt fordul ki onnan. Nekünk háttal elindul a járművek elé és csípőre tett kézzel megáll. A távolba réved. Látom, hogy rövid szőke haja van a sapka alatt. Fiatalnak is tűnik.
- Látom a vállapját – súgja Niki. – Őrmester.
- Igen – súgom vissza. – Látom én is.
- Ha idő előtt tűzharcra kerül a sor, őt mindenképp élve kell elfognunk.
- Rendben.
Niki elteszi a távcsövet és háttal nekidől a sziklának, de én tovább figyelem őket. Amikor az őrmester megfordul, úgy érzem, hogy mintha valami megmarkolná a szívemet. Ráközelítek az arcára. Remegni és izzadni kezd a kezem. Ezt nem hiszem el. Ez nem lehet ő. Amikor megindul a többiek felé és valamit mond nekik, már nincsenek kétségeim afelől, hogy pontosan az, akinek gondolom. A kék szemei megcsillannak a napfényben. És minden más vonás is stimmel.
Sokkos állapotban rogyok Niki mellé. Mond valamit nekem. Aztán hallom, amint szólít, de képtelen vagyok reagálni. Még a könnyeim sem jönnek. A Nővérem finoman maga felé fordítja az arcomat.
- Mi a baj? – kérdi.
- Az őrmester – rebegem.
- Mi van vele?
- Ő a nagybátyám.

folyt.köv.

2022. május 28 -június 5.
Budapest