Nagyprónay János

A KIS ANGÉLA KRÓNIKÁI

4.évad/14.rész

Ellenségek között

            A bal kanyar után ledöbbenek. Lassan Niki és Bence felé fordulok, akik szintén meglepődtek. Az út, mely elvileg a lifthez vezető, hosszú folyosóhoz vezet, olyan, akár egy labirintus. Egy újabb bal kanyar, aztán nyilván egy jobb. Talán. És alig van pár darab a kisebb lámpákból, melyek épphogy adnak valami fényt. Azt hiszem most kellene feladni az egészet és alkudozni az ellenséggel.

            - Erről nem volt szó – súgom és visszafordulok a bizonytalan, rövid folyosó felé.

            - Elfelejtettem – vágja rá Niki.

            - De ez tényleg ahhoz a folyosóhoz vezet?

            - Igen. Oda.

            A Nővérem ekkor felém fordul azzal a magabiztos mosolyával. Ilyenkor elvileg meg kéne nyugodnom. Néha sikerült.

            - Ne aggódj - súgja.

            - Próbálok - mondom.

            Niki Bencéhez fordul.

            - Én megyek előre – mondja ellentmondást nem tűrően.

            - Biztos? – kérdi az.

            - Biztos.

            Niki megáll az első kanyarnál, mi pedig a falnál, óvatosan állunk be mellé. A Nővérem nagy levegőt vesz, gyorsan a járat felé fordul. Egy másodperc töredéke alatt ledöbben és tüzelni kezd. Visszahúzódik a fedezékbe, közben pedig valami, feltehetőleg egy drón, viszonozza a tüzet.

            - Ketten vannak! – kiáltja a Nővérem. – Nem drónok! Katonák!

            Golyók záporoznak felénk. Niki azonban higgadt marad. Felnéz a mennyezetre. Követem a tekintetét. Pontosan felettünk van egy szellőző. Jó széles. A Nővérem ezután Bence felé fordul.

            - Segíts nekem egy kicsit – mondja neki. – Meglepem őket.

            - Biztosan jó ötlet? – kérdi Bence.

            - Bízz bennem. Vigyázz utána Angélára.

            Aztán vet felém egy pillantást.

            - Nyugi, hugicám – súgja. – Tudom, hogy mit csinálok.

            - Remélem – mondom a félelemtől reszketve.

*

            Miközben Bence felveszi a harcot a katonákkal, Niki valahol a fenti járatokban halad előre. Remélem, hogy nem téved el. Remélem, hogy ez az utolsó kockázatos lépése és utána már azért megfontoltabb lesz. Na, persze, Angéla. Ne álmodozz. Próbálom magam megnyugtatni, amikor tűzharcban egy másik zajra is figyelmes leszek. A hajszárító hang. Az első gondolatom az, hogy felettünk halad a szellőzőben Niki után. Ám hirtelen látom az előző kanyarban felvillanó vörös fényeket.

            A sarok irányába fordulok. Szólni akarok Bencének, de akkor a drón hirtelen befordul felénk. Nem hibázhatok. Azonnal tüzelni kezdek a forgótárcsák felé. Teljesen reménytelen a helyzet, mert nem tudunk elrejtőzni sehol. Felsikoltok, mire a drón egyik szárnya leszakad és a gép körbe-körbe pörögve visszazuhan a kanyarba. Valahol a fal mellett fel is robban. Bence döbbenten pillant arra.

            - Ügyes vagy, Angéla – dicsér meg.

            Nem tudok erre reagálni, mert rettegve várom, mikor bukkan fel egy újabb gép. Ekkor a lövések abbamaradnak. Bence visszafordul mellém. Fülelünk. Hallunk két csattanást, aztán megint csend.

            - Tiszta a terep! – kiáltja Niki.

            Egymásra nézünk Bencével. A Nővérem egy zseni. De tényleg. Kilépünk a fedezékből és egy rövid folyosóra érve látjuk is Nikit. Amint odaérünk hozzá, elmosolyodik. Nagyon büszke vagyok rá.

            - Egy darabig aludni fognak – mondja a Nővérem.

            A földön fekvő, ájult katonákra pillantok.

            - Nincsenek többen – folytatja Niki. – Legalábbis ezek azt mondták. Odafent azonban sokan vannak és próbálják valahogyan nyomon követni az eseményeket. Persze, elnézve a működésképtelen kamerákat, erre nem sok esélyük van.

            Bence a labirintus felé pillant.

            - De a liftnél vannak működő kamerák – mondja.

            - Így van – súgja Niki sejtelmes mosollyal. – Nekem pedig van egy jó ötletem.

            Azzal a katonák felé pillant.

*

            Néhány perc múlva Niki és Bence az ellenállók egyenruhájában kísér engem a hosszú folyosó felé. Nem hiszem, hogy beválik az ötlet. Elvileg én vagyok most a fogoly és az őröknek pedig el kell hinniük. Ha olyan modern a biztonsági rendszerük, mint amilyen a miénk, akkor a küldetés már most elbukott.

            Amikor a folyosó sarkához érünk, Niki Bence felé fordul.

            - Készülj fel – súgja, aztán felém pillant. – Ne aggódj, fedezni fogunk.

            - Én titeket féltelek – vágom rá.

            - Nem lesz semmi baj. Ezek amatőrök.

            A Nővérem szerint mindenki amatőr. Nem akarok vitatkozni vele. Jobb, ha elhiszem, hogy igaza van.

            Befordulunk a sarkon és a távolban már látjuk is a liftet. Niki és Bence határozottan lépdel előre, én pedig középen, lehajtott fejjel, eljátszva, hogy rémült vagyok. Túlságosan nem kell megerőltetnem magam, hogy hiteles alakítást nyújtsak. Még a negyedénél sem járunk a folyosónak, amikor az egyik kereszteződésből jobbra egy járőr drón fordul be hirtelen. Megrémülök, de nem lassítok. A bajtársaim sem. Bence még int is egyet a gép irányába, ami minket figyel a vörös szemeivel.

            - Nem mond senki semmit – súgja Niki. – Maradjunk csendben.

            A drón elkezd felénk közelíteni. A kereszteződés másik sarkáról már a hajszárító hangját hallom. Egy nagyobb drón kanyarodik be a járőr drón mögött. Nem támadnak, de figyelnek. Szerintem próbálnak beazonosítani minket. Ezeket a gépeket mi fejlesztettük ki és ha nem programozták át őket teljesen, akkor rá fognak jönni, hogy nem az ellenállókhoz tartozunk. Akkor viszont nagy bajban leszünk.

            De nem támadnak. Ahogy közeledünk feléjük, a járőr drón kezd lassan megfordulni és a másik lassan visszafordul a kereszteződésnél balra. Ekkor megszólal Bence, vagy Niki rádiója.

            - Látjuk magukat! – mondja egy férfi a vonal túlsó végéről. – Jelentést kérünk!

            Bence előveszi a rádiót.

            - Elfogtuk az egyik foglyot – mondja bele határozottan. – A másik kettő a szellőzőjáratokon át elmenekült a kettes folyosónál.

            - Rendben! Szép munka! Hozzák fel a foglyot az első emeletre!

            - Vettem.

            Ha most szabadna elmosolyodnom, akkor biztosan megtenném. Bence olyan ügyesen alakította az ellenálló katonát, hogy pillanatok alatt meggyőzte azt a valakit. Szerintem Niki is büszke rá. Azonban még jobb, ha nem bízom el magam. Még nem vagyunk a liftben. Még nem tartunk a kijárat felé sem. Nincs még járművünk sem, amivel elhagyhatjuk a bázist. Félve, de felpillantok Nikire. Látom, hogy tervez.

            Amikor beszállunk a liftbe, halvány reményt érzek megcsillanni. Lehet, hogy simán kijutunk innen? Azonban amint becsukódik a lift ajtaja, ez az érzés azonnal elpárolog. Csak a szerencsén múlik a sorsunk.

*

            Niki a parancs ellenére a földszint gombját nyomta meg, ami miatt az első emeleten tartózkodó tiszt alighanem gyanakodni fog. Ám a Nővérem olyan rutinos nyugalommal cselekedett, mintha erre kapott volna parancsot. Felnézek Bencére is. Olyan higgadt, mintha otthon lenne.

            A lift megrázkódik. Megérkeztünk. A rókára nézek. Veszélyt jelez. Az ajtó szépen lassan kinyílik egy csapat ellenálló katonát pillantunk meg, akik egyenesen a szemünkbe néznek. Itt a vég. Lebuktunk. Miért is hittem abban, hogy ez sikerülhet? Máshogyan kellett volna feljutnunk.

            Azonban a katonák félreállnak, hogy ki tudjunk lépni a liftből. Niki és Bence tiszteleg nekik, azok pedig viszonozzák. Egy szót sem szólnak. Csak vetnek felém egy pillantást, aztán ennyi. Hihetetlen. Mindnyájan belépnek a liftbe és ahogy látom, a mínusz harmadik szint gombját nyomják meg.

            Egy széles, fehér folyosón állunk, melynek jobboldalán ablakok sorakoznak, ahonnan a kinti ragyogó napsütés fényei szűrődnek be. Már nagyon hiányzott. De nyugalom, Angéla. Még jutottunk ki. Baloldalt fehér elektromos ajtók sorakoznak. A folyosó közepén, egy kereszteződésben három katona áll egy beléptető kapunál. Higgadtak. Nem úgy tűnik, mintha riadó volna.

            Niki és Bence határozottan indul meg abba az irányba. Kinézek az egyik ablakon és rögtön megpillantom a mi speciális járművünket. Az oldala egy kicsit meg van horpadva, a torony azonban csodával határos módon sértetlennek látszik. Felnézek a Nővéremre, aki szintén a tankot figyeli kifejezéstelen arccal. Megint jobbra pillantok. Nagyon sok régebbi gyártmányú harckocsi van odakint, amit tőlünk loptak. Régiek. De nem veszélytelenek. Ha sikerül visszaszereznünk a járművünket, túlságosan nagy előnyben nem leszünk. És lehet, hogy be sem fog indulni.

            A beléptető kapunál az egyik katona elénk lép. Vet felém egy szigorú pillantást, aztán Nikihez fordul. Megállunk.

            - Ez nem az első emelet – mondja barátságtalanul. – Azonnal forduljanak vissza. A hadnagy már várja magukat.

            - Mikor beszélt vele? – kérdezi a Nővérem határozottan.

            - Tíz perccel ezelőtt.

            - Akkor az a korábbi parancs lesz. A hadnagy néhány perce azt az utasítást adta, hogy a kadét a megszerzett tervrajzok kiegészítő oldalait tartalmazó adathordozót átadja a speciális járműből. A lány tudja, hol vannak azok elrejtve.

            A katona elismerő mosollyal pillant felém. Aztán a rádiójáért nyúl. Mozdulni sem merek a félelemtől. Ám a tiszt végül félre áll és rányom a nyitásra, a villák pedig kattannak egyet, majd lebillennek. Niki és Bence átkísér engem és határozottan folytatjuk az utunkat. Éppen lefordulnánk balra, amikor a katona utánunk szól.

            - Tizedes!

            Megállunk. Niki Bence egyenruhája felé pillant. Aztán lassan megfordul.

            - Igen? – kérdi.

            - A jármű ajtaja zárva van – feleli az. – A kódot majd rádión kérheti el.

            - Új a kód?

            - Nem, a régi.

            - Értettem. Köszönöm, tizedes.

            Azzal folytatjuk az utunkat. Lefordulunk balra egy szintén fehér folyosó felé, ahol több katona is felénk tart. Bence egyenruhájára pillantok. Látom a rangjelzést. Őrvezető. Még jó, hogy Niki ilyen óvatos, Bence pedig higgadt maradt. Simán lebuktunk volna. A katonák nagyon figyelnek minket, de nem szólnak semmit. Egyik pillanatban még gyanakvónak tűnnek, a másikban inkább kíváncsinak.

            Jobboldalt az ablakokból jól látszik a speciális jármű. Közelebbnek tűnik. Olyan jó lenne már benne ülni és a biztonságos zóna felé tartani. Gyorsan előre nézek. Nem, nyugalom. Légy erős, Angéla. Gondolkodnod kell. Fel kell készülnöd a küzdelemre. A folyosó balra kanyarodik. Megint ezek a kanyarok. Nem tudom, hogy ki tervezte ezt a bázist, de biztosan nem volt valami tehetséges. Ennél még én is jobb épületet terveznék. Mondjuk olyat, amiből könnyű kijutni.

            Balra fordulunk, ahol három katona közeledik felénk. Nagyon rossz érzésem támad. Nagyon fenyegetően közelednek. Figyelnek minket. A középen haladó látszólag próbál beazonosítani minket. Nem vagyunk neki ismerősek. De hát sokan szolgálnak itt, állítólag. Nem ismerhet mindenkit. A többiek felé fordul. Valamiről tanácskoznak, miközben egyre közelebb érnek. Felkészülök a legrosszabbra. Olyan, mintha készülnének valamire. Kintről kiabálásokat hallok.

            A katonák végül tisztelegnek, majd ellépdelnek mellettünk. Kinézek az ablakon. Több katona egy épület kapuja felé szalad. Látom a nagy falakat. Ám a főbejáratot sehol sem. Nagy valószínűséggel annak mentén haladunk. Balra fehér, trapéz alakú ajtókat látok. Irodák lehetnek? Az üvegén át nem látok semmit, csak fehér falakat, melyeken megcsillan a kinti napfény.

            A folyosó jobbra kanyarodik. Remélem, ez már utolsó lesz. Egy ajtót akarok, amin keresztül kijutunk a járművünkhöz. Persze, el sem tudom képzelni, hogy hogyan fogunk kijutni a bázisról.

            Lefordulunk jobbra és szerencsére már egy egyenes folyosóra fordulunk. Elég hosszú, de a végében már ott van a trapéz alakú ajtó. Felette egy tábla jelzi, hogy ez már a kijárat. Ekkor megint kiáltásokat hallok. Mögülünk jön.

            - Gyerünk! – kiáltja valaki. – Nem juthatnak ki! Mozgás!

            Hallani, ahogyan szaladnak felénk.

*

            Bence és Niki azonnal megfordul. A katonák már a kanyarhoz közelítenek. A Nővérem lenyomja a piros gombot, mire egy rakéta süvít végig a folyosón. Bence is így tesz és még egy rakéta elindul.

            - Vissza! – kiáltja valaki.

            A rakéták becsapódnak. Odakint ezzel egy időben megszólalnak a szirénák. Szaladni kezdünk a kijárat felé. A folyóson is megszólal a sziréna. Amikor az ajtóhoz érünk a Nővérem megnyomja a nyitógombot. Az ajtó meglepően gyorsan nyílik ki. Kiszaladunk a napfénybe a járművünk felé.

            Valahonnan tüzet nyitnak ránk. Szerintem az őrtornyok felől. Egyre közelebb vagyunk a speciális járműhöz. Egy katona előszalad tőlünk balra az egyik régi speciális jármű mögül. Bence tüzet nyit feléje, mire az beugrik a kocsiba az oldalsó ajtón. A sziréna egyre hangosabbnak tűnik nekem.

            Odaérünk a járművünkhöz és Niki azonnal beírja az azonosítóját. A gép rendszere felismeri és azonnal kinyílik az oldalsó ajtó. Gyorsan belök engem. Bence fedez minket, folyamatosan tüzel az épületből kirohanó katonák felé. A Nővérem beszáll utánam, én felpattanok a földről.

            - Angéla! – kiáltja Niki. – Azonnal ülj a nehéztüzérségi székbe!

            A szék felé szaladok. Sértetlennek látszik, ahogy minden. Kész csoda. Bence is beszáll és gyorsan bezárja az ajtót. Beülök a székbe, lehúzom a monitort, ami szerencsére be is kapcsol. Van rajta repedés, de működik. Az egyik őrtorony felé célzok, ahonnan egy ágyú folyamatosan minket lő. Elindítok felé egy rakétát. Nikinek sikerül beindítani a járművet. A katonák felé fordulok, eközben hallom, hogy az őrtorony megsemmisül. Az ellenállók az egyik speciális jármű mögé rejtőznek.

            - Kapaszkodj, Angéla! – kiáltja a Nővérem.

            Megindulunk a speciális járművel. Niki balra rántja a kormányt, mire megfordulunk a nagy kapu felé. Biztosan acélból van. Ezt lehetetlen elintézni. Nem messze előttünk egy rakéta csapódik be.

            - Lődd a kaput! – parancsolja Niki.

            Becélzom a falakba épített nagy kaput, aztán kilövök egy rakétát. Aztán még egyet. És egy harmadikat is. A Nővérem lassítani kezd, eközben mind a három becsapódik. A lángoktól nem látok semmit. Folyamatosan lőnek ránk. A monitor jelez, hogy egy speciális jármű közeledik felénk. Csattanás. Ez mögöttünk volt. A monitor képe egy pillanatra elsötétül, majd eleinte remegő képpel, de végül helyreáll. Aztán látni, hogy a kapu jobboldali ajtaja darabokban hever odakint. Amilyen széles rés maradt, szerintem simán átférünk rajta a járművel. Nagyon remélem. Olyan közel van.

            Ismét csattanás. Megfordulok a székkel és már látom is a járművet, amivel üldözőbe vettek. Eközben Niki kihajt a bázisról. Beindítom a forgótárcsákat és golyózáport zúdítok a járműre. A sofőr hamar elveszti az uralmát a jármű felett és árokba borul a homokút mentén. Figyelem, amint elhagyjuk a bázist. Milyen hatalmas. Olyan akár egy vár, nagy falakkal körülvéve. És most távolodunk tőle. Szeretném kimondani, hogy megmenekültünk, azonban feltűnik nekem egy apróság.

            Miért nem küldenek utánunk senkit?

            - Angéla! – szól hátra Niki. – Nagyon figyelj! Veszélyzóna felé tartunk!

folyt.köv.

2023.január 28-február 3.

Budapest