Nagyprónay János:

NÓRI ÉS VALENTINA SOROZAT

 

Nóri és Valentina sorozat nulladik epizód

Laci bedobta – már ő sem tudja hanyadik – feles pálinkáját és már intett is a csapos komájának, Zsoltinak hogy jöhet a következő. A régi jóbarát a fejét csóválva, némi aggodalommal, de azért töltött neki.
- Nem lesz ez sok már, Lacikám? – kérdezte.
- Dehogy – vonta meg a vállát az és bedobta. – Még nem érzek semmit. Különben is, egyedül leszek ma este is.
- Meddig vannak el asszonyék?
- Még két nap. Aztán jönnek haza.
Laci válófélben volt. A felesége, Judit már teljesen elhidegült tőle, hiába próbálta ő helyrehozni a házasságukat, az már gyakorlatilag teljesen véget ért egy ideje. Nem így képzelte annak idején, amikor megismerte azt a szép, vörösesbarna hajú lányt a karácsonyi vásáron. Isten ajándékának vélte és mennyire igaza volt, mert egy csapásra egy álompár vált belőlük, akikre nagyon sokan irigyek is voltak Kőszegen. Nem vártak sokáig az esküvővel, azt követő év decemberében, közel a karácsonyhoz, egybekeltek. Két szép kislány született a házasságukból, Reni és Flóra.
Igen, a gyerekek. Laci nem gondolta volna még akkor közel a harminchoz, hogy most, harminckilenc évesen a felesége elhagyja hivatalosan és viszi a gyerekeket is. A kincseket, akikért élt. Akikkel nem tudott eleget foglalkozni, mert éjt nappallá téve dolgozik, viszi az építési vállalkozást, amit szó szerint a semmiből teremtett és az egyik legsikeresebb vállalkozó vált belőle a városban. A munka teljesen lekötötte, mert nem akarta, hogy a gyermekei is átéljék azt a nyomort, amit neki kellett hajdanán gyermek és kamaszkorában. Minduntalan azt tartotta szem előtt, hogy minél több tendert el kell nyernie, minél több pénz össze kell szednie, hogy Reni és Flóra számára az élet sokkal könnyebb legyen. Bár még gyerekek, de már félretett nekik egy szép nagy összeget a lakásra, s amint elérik a felnőttkort, nyomban vesz is nekik külön-külön. Na meg persze valami menő kocsit is. Ha pedig egyetemre akarnak menni, azt is állni fogja az utolsó fillérig. Laci számára ez a két szép gyerek volt az álom, mely megvalósult. És most az anyjukkal vannak síelni. Na meg azzal a pasival, akivel Judit tutira kavar.
Felhörpintett egy újabb kört erre. Amint szétnézett a pubban, a kétes vállalkozókon, az egyetemista fiatalokon, akkor lépett be egy csinos lány. Magas, szőke, gyönyörű kék szemekkel. Fekete női ballonkabátot viselt és vörös farmert. Az a szép arc, az a kiengedett hosszú szőke haj egyből beindította Laci fantáziáját. Persze túl sok önbizalma már nem volt, az ő arca beesett, karikásak a szemei, borostás, sokat fogyott is, nem beszélve arról, hogy erősen kopaszodik már. Ez a csaj biztosan valamelyik huszonévest fogja levadászni, vagy valamelyik macsó maffiózót.
De csalódnia kellett. Édesen. A lány végignézett a felhozatalon, majd ő rajta akadt meg a szeme. Laci egészen zavarba jött. Több mint tíz évvel ezelőtt ilyesmi nem történt volna meg vele, akkortájt, Judit előtt, rengeteg lányt fel tudott szedni és nem csak menő kocsija miatt. Sármos, jó pasi volt, most meg nem is érti, miért közelít felé ez a lány, miközben csábosan mosolyog. Persze furcsa is volt neki az a tekintet. Volt valami egészen különös ebben a lányban, valami megmagyarázhatatlanul furcsa valami, nem tudta hova tenni. Kongott egy picit vészharang a fejében, amikor az mellé ült a pulthoz. Azokból a kék szemekből áradt valami ördögi, valami istentelenül gonosz. Ám, amikor meglátta azokat a formás, izmos lábakat, melyeken feszült a farmer, egyből csend lett a fejében. Kellemes deep house szólalt meg a helyen, mire a lány behunyta a szemét és lassan, a dallamra mozgatva a fejét átadta magát a zenének. Majd, mintha eszébe jutott volna, hogy dolga van, egyből Laci felé fordult.
- Szia – köszönt tündéri hangon.
Laci összeszedte minden bátorságát.
- Szia - köszönt vissza. – Csak így egyedül?
- Igen – felelte az szégyenlősen. – Átutazóban vagyok.
- Merre tartasz?
- Győrbe. Csak tettem egy kis kiruccanást. Szabadságon vagyok, ráérek. És te most egyedül iszol? Vagy van még valaki?
- Senki. Egyedül, igen.
- Mit iszol?
- Páleszt.
- A gint szereted?
- Igen, azt is. Tisztán.
Laci esze megállt, a lány odafordult a negyvenes éveiben járó, jóvágású csaposhoz, aki éppen egy fekete hajú lánynak tette a szépet és rendelt két feles gint. Zsolti Laci felé kacsintva töltött is nekik. Még sose hívta meg lány semmire se. Pláne nem olyan, akit alig pár perce ismer. És most emeli a poharát és olyan csábosan mosolyog rá, hogy azt hiszi, mindjárt kiesik a szíve a helyéről.
- Hogy is hívnak? – kérdezte Laci, mielőtt beleittak volna a pohárba.
- Valentina – felelte az. – És téged?
- Laci.
- Ó, Laci. A kedvenc férfinevem. Imádom a Lacikat. Akkor egészségedre!
- Egészségedre!
Begurították a piát. Laci éppen kérdezni akart, de lány átvette az irányítást.
- Gyakran jársz ide? – kérdezte Valentina.
- Szinte minden este.
- Annyira jó hely, vagy csak unaloműzés?
- Mindkettő.
- Magányos vagy?
- Hát ö…
- Bocsika, ha túl kíváncsi vagyok. Tudod, újságíróként dolgozok egy pesti lapnál. Egyszerűen krónikus faggatási-rohamok jönnek rám.
- Nyugodtan kérdezhetsz bármit. Nem vagyok az. Vagyis hát mégis. A családom most síelni van.
- Igen, látom a jegygyűrűt.
Laci ránézett a gyűrűre. Miért nem vette le? Miért nem tartotta a száját? Most ezért fog bukni az egész. Ez a lány nem csak észveszejtően dögös, de még nyitott is. Körülbelül húsz éves lehet, egy főnyeremény. Próbálta felébreszteni magában a szunnyadó macsót, hogy ne tűnjön egy töketlen lúzernek.
- Ne is törődj vele – nézett vissza a lányra. – Válófélben vagyok. Januárban nyújtjuk be a keresetet. Két hét múlva karácsony. Nem akarjuk, hogy erről szóljon. Persze érzik a gyerekek.
- Lányos apuka vagy, ugye? – kérdezte Valentina.
- Igen, lányaim vannak – felelte Laci nevetve. - Ennyire rám van írva?
- Nem, csak tippeltem.
- Imádom őket. Ők az én kincseim. Neked van valakid?
- Nincs. Egy ideje nincs. Pár hete elszerették tőlem.
- Ó. Ne már. Ő vesztett többet, az biztos.
- Az biztos. De nem érdekel. Nem foglalkozok már vele. Élem a kis életem, boldogan, megyek ide-oda, kiélvezem a szabadságot.
- De jó neked.
Ekkor a lány közelebb hajolt hozzá. A kék szemek Laci veséjéig hatoltak.
- Nem jó nekem – felelte. – Egy sivár semmi most az életem. Akkor lesz jó, ha most megfogod a kezem és átölelsz. Ha ma este vigyázol rám. Nem fogja senki sem a kezem egy ideje.
Lacinak leesett az álla.

*

Egy órán belül már hevesen csókolóztak Laci házának előterében. A válófélben lévő, kiégett vállalkozó most újra huszonévesnek érezte magát, Valentina csókja annyira finom volt, hogy ennél kellemesebb csak a tarkóját simogató gyengéd ujjak voltak. Teljesen extázisban volt és alig várta, hogy leszaggassa a lányról a ruhát és végigszeretkezze vele az egész éjszakát.
Ekkor valami hideget és fémeset érzett az állánál. A lány tekintete is megváltozott. A kedves, mosolygós lány helyére egy végtelenül gonosz bestia került. A gyűlölettől eltorzult arccal, tébolyodott, gyilkos szemekkel nézett rá. Laci megszólalni sem bírt, annyira lefagyott ettől a látványtól. És jól érezte, látta fegyver markolatát, ahol a ravaszon megfeszült ennek a szélhámosnak az ujja.
- Sajnálom, Laci – mondta Valentina, de korántsem sajnálkozva. – Szerettelek volna megkóstolni. – ekkor kisimultak a vonásai, de sátáni mosoly jelent meg az arcán. – Nagyon jó tested van és gyönyörűek a szemeid, de most rohadtul fáradt vagyok ehhez. Remélem, azért nincs harag.
- Mit jelentsen ez? – vett erőt magán Laci. - Ki akarsz rabolni?
- Így van. Utána beköltözök ide. Persze előtte kinyírlak. Gyorsan. Észre sem fogod venni, és huss! Vége is. Azonban tőled függ, meddig maradok itt. Ha megmondod, mi a bankkártyád kódja és utána használni is tudom, akkor holnap reggel már itt sem vagyok. De ha nem mondod meg, vagy megmondod és véletlenül nem tudok róla levenni egy kanyit sem, akkor kénytelen leszek bevárni a családod. Ők pedig nem ússzák meg ilyen könnyen, mint te. El fog tartani egy darabig, amíg utánad nem mennek a túlvilágra.
- Rendben van, elmondom! De honnan tudjam, hogy állod-e a szavad?
- Mindig állom. Erről vagyok híres. A kódot. Háromig számolok.
Gyorsan elmondta neki. A lány mosolya még szélesebb lett. Laci pedig úgy érezte kifordult a világ a tengelyéből. Nem akarta elhinni, hogy ilyen helyzetbe került. Csak remélni tudta, hogy ez az őrült nem fogja bántani a családját. A kék szemek úgy csillogtak rá a gonoszságtól, hogy halálra rémült tőlük. Ez nem is ember, gondolta. Hogyan bízhat meg egy ilyenben?
- Tudod, hogyan szólítom azokat, akiket kinyírok? – kérdezte Valentina. – Akarod tudni, Laci?
- Dögölj meg! – sziszegte Laci haragjában.
- Ha nők, úgy hívom őket, hogy hulla néni. Ha férfi, akkor hulla bácsi. Persze van hulla lány és hulla srác is. Így hát te most hulla bácsi leszel. Egy lyukas fejű, földön fekvő hulla bácsi. Jóccakát!
A hangtompítós fegyver golyója végzett Lacival, Valentina pedig vigyorogva nézte végig, ahogyan a férfi holtan rogy össze.
- Ez aztán a remek este – nevetett fel a lány és megfújta az ajkai bácsi házában talált hangtompító végét. – Hulla bácsi utolsó, Valentina baba egy újabb estéje! Kis szerencsétlen pancser voltál, öregem!

*

Nóri a sötétben ült a kanapén. Az egyetlen fény a tévéből áradt. A kezében a pisztolyát szorongatta. Órák óta ült így és egy csatornát nézett végig, teljesen mindegy volt, hiszen alig fogta fel, mit lát. Csak a hírekre figyelt fel és imádkozott, nehogy azt harsogják be, hogy elkapták Valentinát.
Egyszer sem hallotta. De arról beszámoltak, hogy továbbra is keresik a lányt és jelentősen megemelték a nyomravezetői díjat. És ha Valentináról volt szó, mindig teljes képernyőre került legalább egy percig a legfrissebb bűnügyi profilképe, melyet a Szent Mihály Elmegyógyintézetben készítettek róla. Nóri ilyenkor felébredt a szinte katatón állapotából. Farkasszemet nézett a talán leggonoszabb lélekkel a földön. Tüzelte és csak tüzelte őt szerelme, Béci gyilkosának kifejezéstelen arca. Ez a dilinyós elpusztíthatatlannak érzi magát, de valójában ugyanolyan sebezhető, mint bárki más. Nóri pedig el fogja intézni ezt a férget.
A hírek helyett most egy romantikus vígjáték következett, ami vészjelzést küldött Nóri agyának. Nem akarta látni ezt a filmet. Régen szerette, de most biztosan legyengítené, sőt mi több, talán bele is pusztulna a fájdalomba, amit okozna neki. Hányszor nézték ezt Bécivel, az ő vörös hercegével, összebújva itt a kanapén. Meghitten. Most is érezte a férfi illatát, az érintését.
Felkapcsolta a kislámpát és kinyomta a tévét. Legszívesebben szétlőtte volna. A hátsó kertre nyíló üvegajtóhoz lépett, miközben rágyújtott. Nézte a hóesést odakint. Mindjárt itt a karácsony és ő teljesen egyedül lesz. A haragjával. A tehetetlen dühvel, mert elképzelése sincs, merre lehet Valentina. A rendőrök, köztük Janka apja semmilyen információt nem hajlandó megosztani vele.
Egy biztos, utoljára hetek óta Dunaújvárosban látta ő is, amikor megsebesítette egy lövéssel. Eltalálta a lány karját, de annak mégis sikerült gyorsan meglépnie. Azóta semmi. Történtek gyilkosságok az azzal szomszédos Veszprém megyében, de azok rablótámadások voltak. Azonban hidegvérűek, akárcsak Valentina. A rendőrség azonban nem talált összefüggéseket. Sem az Ajkaiban, ahol egy idős boltos bácsit öltek meg, el is vitték a fegyverét, hangtompítóval együtt. Az utóbbi kellék miatt is valamilyen alvilági leszámolásként tekintenek rá. Nóri azonban nem tudott mit kezdeni azzal a részlettel, hogy a boltból női tusfürdők és parfümök tűntek el. És Valentina kedvenc ínyencségei, az étcsoki és medvecukor mind egy szálig, az egész készlet. Janka apja nem foglalkozott ilyen részletekkel, ahogy a helyi hatóságok sem. A bácsinak tényleg valami vaj volt a füle mögött, mert kereskedelmi mennyiségű marihuánát is találtak nála a pincében. Ami persze hát ott maradt, nem tűnt el. Ott lapult érintetlenül.
Nóri a dohányzóasztalon kinyújtott térkép felé fordult, amin Ajkáig egy vörös vonal lett végighúzva filccel. Ledobta a pisztolyt a kanapéra és konyhába ment. Csinált egy kávét és szürcsölgetve a bivalyerős feketét, leült a térkép elé és próbált Valentina fejével gondolkodni. Merre mehet? Egyenesen végig az osztrák, vagy a szlovén határ felé? Vagy visszafordulhatott?
Amikor Nóri ott feküdt Dunaújvárosban a kanapén, megjátszva Valentinának és Viktornak, hogy eszméletlen, akkor hallotta, amint a lány Veszprémet és Pécset emlegette. Talán most Veszprémben lehet. Vagy Pécsen. Nem. Nóri ezt elvetette, mert a lány minden bizonnyal rájött, hogy ő ébren lehetett akkor. Vagy azért nem, mert rafinált paranoiás és mindent felülírt.
A városokat szereti a legjobban, az biztos, ötletelt magában Nóri. Bekarikázta a nyugati határmenti városokat, amik szóba jöhetnek. Nagykanizsát, Kőszeget, Szombathelyet és Sopront. Próbálta valahogyan megfejteni, melyik lehet az a település, ahová mehetett. Tű a szénakazalban.
A legjobban attól rettegett, hogy a rendőrök kapják el és nem ő. Viktornál ezt elnézte. De Valentina esetében teljesen összeomlana, és ki tudja, mire lenne képes haragjában. El akarta kapni a lányt.
Beledobta a cigit a kávéba és hátradőlt a kanapén. Két napja nem aludt már. És nem is érezte a hiányát.
Megszállott lett a bosszúvágytól.

*

Valentina a szekrény tükrében nézegette magát. A nemrégiben vásárolt új kabátja és az előzőhöz hasonló vörös farmere a védjegyévé vált. Úgy pózolgatott a fegyverével, mintha fotózáson volna, hagyott egy kis szünetet a pózok között. Nagyon tetszett magának. Nincs is nála szebb nő a világon. Ezt a tulajdonságot is ajándékba kapta az ördögtől, vagy ki tudja kitől.
Néhány perc múlva úgy döntött, belenéz a hűtőbe és készít magának vacsorát, leül a tévé elé és megnéz valami filmet. Legszívesebben valami romantikus komédiát nézne meg, azokon mindig szakad a röhögéstől. De ha már gyerekek is laknak itt, biztosan van valami rajzfilm is. Tizenegy éve nem látott egyetlen mesét sem, nem is beszélve humoros animációs filmekről, amiket nagyon szeretett. Meg is van a program. Finom vacsora és valami gyerekfilm, lehetőleg jó vicces legyen. Közben elcsen egy plüsst is magának, amivel aludni fog és reggel pedig szétlövi.
Éppen indult volna le az alsó szintre a konyhába, amikor egy hang kizökkentette a jókedvéből.
- Valentina – szólította meg egy ismerős női hang.
Megállt és megmerevedett. Nem akart hinni a fülének.
- Valentina – ismételte a hang.
Ettől teljesen megrémült. Azért is, mert ez az ő hangja volt. Lassan megfordult, és amit a tükörben látott, megfagyasztotta benne a vért. A tükörképe teljesen más tekintettel nézte őt. Abból a Valentinából nem mélységes gonoszság, hanem szelídség áradt. Egy céltudatos, de teljesen pozitív karakter tekintete, aki szemrehányóan és mintegy aggódva figyelte őt.
- Ki vagy te? – kérdezte Valentina a tükörképétől.
- Meddig még, Valentina – kérdezett vissza az szelíd, kellemes hangon. – Meddig csinálod ezt? Mikor lesz ennek vége?
- Azt kérdeztem, ki vagy?
- Egy valaki az agyad egyik sarkából.
- Hogy kerültél te oda?
- Mindig is ott voltam. Onnan figyeltem ezt a sok borzalmat – a tükörkép tett egy lépést előre. - Miért jó ez neked?
- Ez nagyon vicces – vigyorgott Valentina zavartan.
- Le kell állnod. Ez nem mehet így tovább. Annyi ártatlan után, most egy újabbat öltél meg. Egy apukát.
- Tetszett a műsor?
A tükörkép még közelebb lépett. Ugyanaz volt, mint ő, teljesen. Azonban a kék szemekből egy érzékeny, empatikus lélek nézett vissza rá. Valentina teljesen zavarba jött tőle, érezte, amint remegni kezdenek a lábai.
- Tudd, hogy én mindig itt leszek – mondta határozottan a tükörképe. – És addig nem nyugszom, ameddig ki nem rágom magam belőled. Akkor pedig minden megteszek azért, hogy örökre elsüllyedj a feledésbe.
Valentina behunyta a szemét. Látta a szürke világot, látta magát kislányként, sáros angyalruhában, piszkos fehér szárnyakkal. A démont kereste a romos épületek között. Szaladni kezdett, de valami erő elkezdte őt lelassítani. Egy ház romjai közült Nóri látta kilépni, aki elégedetten mosolyogva emelt rá egy fegyvert. Hallotta a dörrenést, de fekete sziluettszerű karmok elfogták a golyót. A távolban a tengernél villámlott. A parton egy halott angyalt látott, odaszaladt hozzá. A hosszú fekete hajú, férfiarcú angyal felült és valamit motyogott neki és élettelen szemekkel visszadőlt. Valentina kétségbeesetten szaladt a romok felé, ahonnan Viktor lépett elő, mellette Anna. Nem támadták meg, csak sziszegtek felé fenyegetően. Az egyik épület tetejéről Janka és Heni nézett le rá szintén fenyegetően sziszegve.
- Hol vagy? – üvöltötte Valentina egy kislány hangján. – Gyere elő! Segíts! Ne hagyj el! Ne tedd ezt velem! Ne!
Egy romos nagyvárosban találta magát. Egy villamos sínpályáján. Egy alagúthoz vezetett. Elindult a lefelé a sötétben. Hangos robajjal, erős, acélos erővel közelített felé egy lámpa fénye. Megjelent a villamos, amint szélsebesen száguld felé. Az utolsó pillanatban elugrott előle. Amikor pedig fel akart állni a felnőtt önmaga lépett feléje. A tükörképe volt. A jó énje lehet.
- Mikor állsz le? – kérdezte szelíden. – Mikor lesz vége, Valentina? Mikor? Nem késő sosem a megváltás! Mindenkinek jár. Neked is!
Valentina kinyitotta a szemét. A tükörképe továbbra szelíden figyelte őt. Azonban mögötte ott állt a fekete árny, hosszú karmokkal. A démona. Az iszonyat hercege. Valentina győzelemittasan elmosolyodott.
A tükörképe a démon irányába fordult, majd vissza hozzá.
- Nincs hatalma felettem – mondta. - Csak feletted.
- Miért nem takarodsz el? – kiáltotta Valentina.
- Vagy magadtól javulsz meg, vagy én átveszem a hatalmat feletted. Mindenkinek jár a megváltás, Valentina. Neked is. Még neked is! Térj le erről az útról. Nem erre nevelt minket anya és apa. Még most is sírnak. Hallom őket. Te nem.
- Sosem jelentettek nekem semmit.
- Dehogyisnem. Jól tudod, hogy igen.
- Fogd be! – kiáltotta Valentina és ráfogta a fegyvert.
- Én tudom. Egykoron minden máshogy indult. Nem ez volt a cél. Nem késő visszakozni, testvérkém.
Valentina éppen belelőtt volna a tükörbe, amikor a tükörképe eltűnt és most már magát látta, amint fegyvert szegez előre. A démon is eltűnt, de érezte a kezét. De hiába, mert az előbbi esemény hatása alatt volt még. Émelygett. Szaladt a fürdőszobába és kidobta a taccsot vécébe. Amikor végzett elterült mellette és zihált, miközben a plafonra meredt rémülten. Elszállt az ereje.
- Nem – rebegte. – Nem. Nem leszek gyenge. Én vagyok, akitől a pokolban is félnének. Nem.
Lelassult minden körülötte és elájult.

*

Nóri reggel egy belvárosi kávéházban ücsörgött. Régen gyakran járt ide, még a békeidőkben. Viktor előtt. Mindig elnézte az embereket, megnyugtatták őt. Most is próbált kijózanodni rögeszméjéből. Egy raszta hajú fiatal srác éppen a laptopján nézegetett valamit, egy lány éppen a teáját kavargatta és a kinti havazást bámulta, egy idős bácsi, aki úgy nézett ki, mint a télapó éppen egy fiatal lánnyal, a beszélgetésből kiderült, hogy unokájával beszélget az egyetemi vizsgaidőszak nehézségeiről, amit ő is átélt hajdanán. És ott volt egy srác, aki őt stírölte macsósan, lehetett vagy tizennyolc éves. Nóri félmosollyal az arcán, a fejét csóválva fordult el tőle. Aztán megpillantott egy vörös hajú, borostás férfit. Szinte megszólalásig Bécire hasonlított. Könnyek szöktek elő szeméből. Sietve letörölte azokat és próbált nem odanézni.
Mivel érezte, hogy képtelen lenne, felpattant, fizetett és elhagyta a helyet. Kilépett a hóesésbe és egy darabig csak állt ott és az egyre mozgalmasabb Deák teret nézte. Hosszú percekig állt ott mozdulatlanul, megsemmisülten. A magány és a teljes üresség árnya vetült rá. Úgy érezte, mintha minden véget ért volna. Próbálta feltámasztani magában a haragot, de nem tudta.
Beszállt a kocsijába és nem tartotta vissza a könnyeit. Elvesztette a szerelmét és elvesztette önmagát is. Mindezt egy év alatt. Kezdődött az őrült Viktorral és folytatódott Valentinával. Azt hitte, sosem tudja abbahagyni a sírást, ami most megállíthatatlanul kitört belőle.
Aztán egy ponton mégis sikerült. Talán elfogytak a könnyei. Engedett a hirtelen elhatározásnak. Bekapcsolta a biztonsági övet, beindította a kocsit. A visszapillantó tükörben mintha nem is az ő szemeit pillantotta volna meg, hanem Valentináét. De nem rémült meg. Teret engedett a céljának.
Fél órával később már az autópályán haladt előre. Nem tudta melyik legyen az első város, ahogy abban sem volt biztos, hogy van-e értelme az egésznek. Ugyanakkor tudta, ez is jobb, mint várni. Hallgatni fog a megérzéseire, és ha kell az összes város, falu házait végigjárja, ahol érezni fogja a gonosz jelenlétét. Esélytelen? Minden bizonnyal. De ez most egy cseppet sem érdekelte.

folyt. köv.

2019. december 23.
Dunakeszi

 

 

1.rész
A vigyori magánnyomozó

 

Zilahi Ádám, a magánnyomozók legjobbika a drága fekete kabátjában, alatta a még drágább szürke zakóban és fehér ingben feszítve lépett be a kedvenc kávézójába tíz órakor, hogy a laptopján végigolvassa a legfrissebb híreket, miközben elszürcsölgeti a lattéját. A barista lányok széles mosollyal, hangos köszönéssel várták a frissen kopaszra borotvált, csillogó kék szemű, sármos mosolyú, harmincnégy éves sztárdetektívet. Csak a szokásosat kérte és intett, hogy a szokásos asztalához fog ülni a sarokba, ahol a nővére festménye van felfüggesztve a falra, melyen egy kávét a kezében tartó vörös ruhás nő kacsint mindenki felé.
A lányok persze vitatkoztak azon, ki vigye oda neki a kávét, azonban akadt egy nem kívánt segítség. Egy hosszú fekete hajú, ballonkabátos, negyvenes évei elején járó, dekoratív nő, akivel nem mertek ellenkezni.
Ádám éppen kinyitotta a laptopját, amikor a nő letette elé a gőzölgő kávét a kis tejes kancsóval és keksszel. Oda sem kellett néznie, már tudta is kivel áll szemben. Diósi Blanka, Székesfehérvár egyik legismertebb arca, a gyilkossági osztály nyomozónője. Dögös nő volt, szép barna szemekkel, formás sportos alkattal, amit most hosszú fekete bár elrejtett, de Ádám már sokat látta azt a szívdöglesztő testet.
- Köszi, Blanka – mondta úgy, hogy oda sem nézett. – Azért nyugtass meg, hogy nem köptél bele.
- Nem, de legszívesebben ráönteném az egészet a kopasz fejedre – vetette oda a nő, miközben leült vele szemben. – Nem unod már, hogy folyton beleköpsz a levesünkbe? Lassan minden ügyet helyettünk akarsz megoldani.
- Meg is oldom őket – fordult felé Ádám kacsintva.
- A hatásköreidet is túllépve. Honnan volt információd Rebekáról?
- Ez szakmai titok, kedvesem. Eltűnt egy kamasz lány, a szülei megkerestek én pedig mindenkit megkérdeztem. Ti már halottnak nyilvánítottátok, gyilkossági ügyet csináltatok belőle, én pedig szépen hazavittem és Rebeka szentteste már egy bejglivel fogja magát tömni, miközben az emberrabló valakinek a krampuszlánya lesz a sitten. De gondolom nem azért jöttél, hogy ezt megköszönd.
- Hibáztunk.
- Szokásotok. Pláne neked.
Blanka dühösen elmosolyodott.
- Rengeteg ügyet megoldottam már – védekezett a nyomozónő. - Szerinted ki kapta el a...?
- Jól van! – vágott közbe vigyorogva Ádám. – Csak szeretem szívni a véred! Profi csajszi vagy – közben rákattintott az egyik hírportálra. – Mesélj inkább magadról. Mi a helyzet azzal a huszonéves gitáros fiúval?
Blanka zavarba jött.
- Honnan tudsz róla? – kérdezte.
- Láttalak titeket csőrözni múltkor egy pub előtt Pesten – felelte Ádám, miközben a híreket nézte. - Újabban a még fiatalabbakra buksz?
- Jól nézek ki és megtehetem. És melyik nő tud ellenállni egy gitárosnak? Pláne, ha egy szép srác és már régóta nagykorú.
- És biztosan nem drogért ment a Blaha Lujza térre egy csapzott fejű gyerekhez, akit egy hete köröznek. Mondta volna neked, nem?
Blanka erre nem tudott mit felelni. Amióta a fotós férje lelépett az egyik modelljével, egyedül hagyva két kislánnyal, azóta elég neki egy aprócska mosoly, egy kis figyelmesség és rögtön beleszeret az illetőbe. Ez a fiú pedig hónapok óta a mindene, remekül kijön a gyerekekkel is, ezért úgy érzi bármeddig is tart a dolog, ő lesz a legboldogabb nő az egész világon.
- Ennek majd utánanézek – felelte a magánnyomozónak. – De ha jól tudom, a nővéred se egészségügyi célokra vásárol füves cigit az állomáson. Persze én nem szólok egy szót sem, ha te se az én babámról.
- Imádlak – mosolyodott el Ádám, de oda nézett. – Szerencsés a fiú.
- Te is az voltál.
- Ne kezd el megint, tudod, hogy nem illettünk össze.
- Szerinted – vágta rá a nyomozónő és reménykedve figyelte a rá sem néző Ádámot. - Mindegy is. Szia.
Azzal Blanka felállt, egy darabig sóvárogva figyelte a magánnyomozót, mondani akart valami frappánsat, de inkább elindult kifelé. Ádám végignézte régi szerelmét, amint kinyitja az üvegajtót és kilép rajta. Még mindig szereti ezt a nőt, sosem fogja tudni elfelejteni és minden bizonnyal sosem lesz már olyan boldog senkivel, mint vele volt az alatt a három év alatt.
- Szia, szerelmem – súgta utána.

*

Valentina hangtompítós fegyvere a mosógépen hevert, amíg ő zuhanyozott. Még mindig a kőszegi házban volt, ami a Laci nevű vállalkozóé volt, akit egy pubban szedett össze tegnap este. A megboldogult férfi azóta a pincében hever holtan egy kempingasztal alatt, a családja pedig Ausztriában síel és a szerencsétlenül járt Laci elmondása szerint két nap múlva jönnek csak haza.
Valentina jó alaposan megmosta hosszú szőke haját és próbálta összeszedni magát a kényeztető fürdővel. A tegnap esti látomása, melyben a tükörben megjelent a másik – eddig számára ismeretlen - szelíd énje annyira nyomasztotta, hogy még a rajzfilmes házimozit is elvetette. Éjjel a kanapén ült és hol elaludt, hol felébredt és gyorsan egy tükörhöz szaladt, hogy a valódi önmagát látja-e benne. Valamikor hajnali négy órakor feküdt le végül a kényelmes franciaágyba, de nyolc óra körül már felpattantak a szemhéjai. Sosem érzett igazán félelmet. Még akkor sem, amikor tizenegy évvel ezelőtt, akkor mindössze tizenöt éves korában egy egész kommandós osztag kellett ahhoz, hogy elfogják a diszkó előtt, amiben lövöldözött.
Amikor végzett, törülközőbe bugyolálta magát és a tükörhöz lépett. Hosszan nézett a saját, gyilkosan csillogó kék szemeibe. Próbált nevetni, de nem sikerült. Behunyta a szemét. Ismét a szürke világban találta magát, ahol látta magát sáros kisangyalként, a koszos szárnyakkal. Kereste a démonát, az iszonyat hercegét, de a sziluettszerű, vöröses izzó szemű, hosszú karmú árnyat sehol sem látta. A romos épületek, gőzölgő törmelékek között járt, eleinte nem látott senkit, kezdte magát teljesen elveszettnek érezni. Sírni akart, de ezt a luxust nem engedhette meg magának, pláne itt, az álomvilágában, ahol ő a koronázatlan királynő. Egy romos ház mögül elé lépett Viktor. A fekete hajú, huszonéves sorozatgyilkos nem mondott semmit, csak sziszegett felé, a szeme pedig ezüstös fénnyel villant egyet és valami szélsebes mozdulattal visszasuhant rejtekébe.
- Viktor! – kiáltott utána kislányhangon. – Gyere vissza! Legalább te ne hagyj el! Ne hagyj elveszve!
Egy ismerős női hangot hallott és megfordult. Nóri állt felette. A szintén szőke lány így sokkal magasabb volt hozzá képest. Ismét ráfogta a fegyvert, miközben lassan elmosolyodott.
- Meg foglak találni! – súgta Valentinának.
Nóri mögül pedig kilépett az ő felnőtt tükörképe, a fekete ballonkabátban, a vörös farmerban és sajnálkozva nézett le rá, azután Nórival összenéztek. Mindketten elmosolyodtak felette.
- Megtaláltuk – mondták egyszerre.
Valentina szaladni kezdett, eközben lövések dördültek mögötte. Egy villanás után ismét egy nagyváros éjszakai romjainál találta magát. Budapest volt, állapította meg. A rakparton állt az egyre hevesebb szélben, amelyben sikolyokat hallott. Egyre csak vöröslő hold nézett le rá.
- Iszonyat hercege – mormolta magában. – Iszonyat hercege, jöjj el értem. Sötétség kegyetlen fattya, gyere el értem.
Váratlanul megfogta a vállát valaki. Megperdült a rémülettől, mert attól tartott, hogy megint Nóri és a tükörképe az. De nem. Ott állt előtte. A fekete sziluettet a Hold fénye világította meg. A szeme felizzott vörösen és Valentináé is. Amint megfogta a kezét, elmosolyodott.
- Újra együtt – mondta. – De most már ne hagyj el!
Kinyitotta a szemét. A tükörben a felnőtt énje nézett vissza rá. Fülsüketítő hangon nevetett fel közelebb hajolva a gonosz tükörképéhez. Felkapta a pisztolyt a mosógépről és vigyorogva nézegette.
- Hulla bácsik és hulla nénik – suttogta sejtelmesen. – Visszatért a rémálmotok. Az iszonyat vészesen közelít felétek!
A hálószobába viharzott, ahol a takarón ott feküdt a nagy plüssmaci, amivel aludt az éjszaka. Ráfogta a fegyvert és belelőtt. A plüss a lövéstől lerepült az ágyról és az éjjeliszekrény lámpájának csapódott.
- Köszi, maci, hogy vigyáztál rám, de túl poros voltál! – vihogott. – Rongyos plüss, lyukas plüss!

*

Ádám éppen a tejet töltötte a kávéjába, amikor belépett az a szép, magas, hosszú szőke hajú lány. Fekete, szőrmés kapucnijú kabát volt rajta, szemei vörösek, mintha egészen idáig sírt volna. A hangja ettől függetlenül erőteljes, határozott nőies, tekintélyt parancsoló volt, akár egy vezetőnek. Ahogy a rendelés után leült az egyik asztalhoz, Ádám rögtön felismerte az arcát.
Palkovics Nóra, azaz Nóri, ahogyan emlegeti a sajtó. A lány, aki a tavalyi év óta macska-egér harcot vívott az ország történetének talán legbrutálisabb sorozatgyilkosával, Bachmann Viktorral. A vérfagyasztó történet pedig csak bonyolódott, amikor a budai hegyekben fekvő Szent Mihály Elmegyógyintézetből megszökött Viktor után Király Valentina is, a kegyetlen pszichopata tömeggyilkos, és csatlakozva a fiúhoz harcban, átvéve felette is hatalmat. Nóri két lánynak, Tóth Jankának és meglepő módon Viktor nővérének, Bachmann Henriettnek köszönhette, hogy élve megúszta az egészet. Viktor visszakerült az elmegyógyintézetbe, ám Valentinának nyoma veszett. Az agyafúrt szörnyeteg most bárhol lehet. Akár itt, Székesfehérváron is.
Ádám észrevette, hogy a kávéja már kifutott a beleömlő tej miatt és halkan szitkozódott. Ennyire még nem bambult el soha. Alaposan végigtanulmányozta a lányt, aki teljesen magába zuhanva nézett kifelé a fejéből. Vajon mit keres itt? Nyomot fogott? Ha igen, ő is be akar szállni, mert ha elkapja Valentinát, akkor olyan szép összeget kap a rendőrségtől, hogy akár évekre is visszavonulhatna, ha úgy tartaná a kedve persze. Egy biztos, országos hírnévre tenne szert. Már látta maga előtt a hírportálokon nagy betűkkel: „Zilahi Ádám, a magánkopó elfogta Király Valentinát”. Mekkora dicsőség lenne. Egy kicsit szégyellte is most magát, amiért ennyire sikeréhes.
Be kell vetnie magát, persze, mint az álcázás nagymestere. Nem foghat gyanút a lány. Nem, inkább nem. Jobb nyílt lapokkal játszani, mert ki tudja, talán éppen jókor találkoztak. Hosszan kezdte szuggerálni, hogy felé forduljon. Minden nő észreveszi, ha valaki hosszan figyeli őket, erre vannak ráállva, gondolta magában. És mit ad az ég, Nóri felé is fordult. Egykedvűen bámult vissza rá, még akkor is, amikor Ádám elmosolyodott. Megérkezett a kávéja is, megköszönte és adott egy ezrest a barista lánynak, aki elégedett mosollyal dugta a mellzsebébe az összeget.
Ádám felhörpintette a kávéját, erőt vett magán, felállt és odasétált a lányhoz. Nóri megvetően nézett fel a felette megálló magánkopóra, még annak a híresen csábos mosolya is hidegen hagyta.
- Jó napot, kisasszony – köszönt nyájasan Ádám. – Mi szél hozta erre?
- A kocsim – felelte Nóri. – Elrabolt és kényszerített, hogy idáig vezessek.
- A humora elég sajátos.
Ádám szemtelen módon, kérdés nélkül leült a lánnyal szemben. Nóri nem szólt semmit, mintha számított volna erre. A magánkopó pedig próbálta a mosolyával meglágyítani a nő szívét, mintegy bocsánatkérésül.
- Tudom ám, hogy ki maga – jelentette ki Ádám. – Nóra.
A lánynak a szeme se rezzent.
- Ahogy én is tudom, ki maga, magánnyomozók gyöngye – vetette oda Nóri.
Ádám a fejét ingatva kacagott.
- Jaj, lebuktam – mondta.
- Láttam magát párszor a tévében. Igazi nagymenő, aki a legjobbnak képzeli magát a világon.
- Az is vagyok.
- Marhára, most is lebukott. Mit akar tőlem? Szeretném meglátogatni a nagyszüleimet.
- A nagyszülei Vácon laknak. Mindkét ágon.
- Honnan tudja?
Ádám közelebb hajolt hozzá.
- Én mindent tudok – jelentette ki.
- Akkor azt is tudja, mennyire idegesítő – vágta hozzá Nóri.
- Általában akkor szoktak sértegetni, amikor el akarják ismerni a tehetségemet.
- Nagy tehetség volt utána nézni a neten.
Ádám hátradőlt a székben és fürkésző mosollyal próbált olvasni a lány fejében, aki megvető félmosollyal viszonozta azt. Tetszik a lánynak, az már biztos. Valahogyan el kell nyernie a bizalmát is.
- Valentinát keresi, igaz? – tette a fel a kérdés a lánynak.
- Miből gondolja? – kérdezett vissza az szemrebbenés nélkül.
- Úgy gondolja, a városban lehet?
- Nem gondolok semmit. Kirándulok.
- A helyi hatóságok folyamatosan járőröznek a környéken. Annak a szörnyetegnek esélye nincsen itt elbújni. Hacsak nem festette át a haját, vagy ilyesmi. Ki is van plakátolva a vérdíj legújabb összegével együtt.
- Nem olyan bolond ő, hogy idejöjjön.
- Akkor maga szerint hol lehet?
- Fogalmam sincs. Különben sem érdekel.
- De érdekli. Személyes elszámolnivalója van vele. És most valami szimatot kaphatott. Nem igaz?
- Nem.
- Valami sejtése csak van. És ha a helyi hatóságok megtudnák, hogy maga itt van, akkor minden bizonnyal azonnal magára is tapadnának. Persze nem fontos megtudniuk. Elég, ha csak én tudok erről.
Nóri elmosolyodott.
- És mit akar? – kérdezte.
- Együttműködést – felelte Ádám és kacsintott. – Azt hiszem, mi ketten elkaphatjuk őt és meggazdagszunk egy életre.
Nóri arcáról lefagyott a mosoly. Hosszú percekig bámulta a férfi önelégült tekintetét, miközben próbálta türtőztetni magát. Legszívesebben rá borította volna az asztalt erre az egoista majomra.
- Tudja maga egyáltalán, hogy kivel áll szemben? – kérdezte Nóri. – Hogy kinek akar a nyomába eredni?
- Igen – vágta rá Ádám. – Rengeteget olvastam róla.
- Én pedig találkoztam vele. Nincs nála veszélyesebb és gonoszabb ember a földön. A legtöbb ember, aki találkozott vele, meghalt. Megölte a barátomat is. A szerelmemet. Hidegvérrel. Egy cseppet sem fáj miatta a feje. Mert élvezi az egészet. Agyafúrt, dörzsölt, kitűnő a közelharcban és jól bánik a fegyverekkel, akárcsak a plecsnikkel teleaggatott apucija. Egy ilyen veszedelem túl nagy falat lenne egy olyan magánkopónak, aki még sosem találkozott egyetlen tömeggyilkossal sem.
- Nem is egyedül fogom elkapni – jelentette ki Ádám, de már visszavett az arcából, no meg a mosolyából is egy ideje. - Mi ketten fogjuk elkapni. Megtaláljuk.
- És ha engem ez nem érdekel? Ha egyedül megyek? Nem érdekel, kit és kiket uszít rám.
- Nem fogok senkit. De maga is tudja, hogy szüksége van rám. Egyedül fog bolyongani az országban? Itt hagy engem, miközben van egy tuti biztos tippem, hol lehet az a dilinyós?
Nórinak felcsillant a szeme.

*

Egy órán belül már az autópályán haladtak Ádám kocsijával. Nóri az övét Ádám házánál hagyta, ahol állítólag biztonságban lesz. Miután kipöckölte a cigijét az ablakon, a lány Ádámhoz fordult.
- Végre elárulja hová megyünk? – kérdezte.
- Kőszegre – felelte az büszkén mosolyogva.
- Miért pont oda?
- Az autópálya és kisebb utak menti gyilkosságok, melyeket minden bizonnyal Valentina követett el, Kőszeg felé vezetnek.
- Miért olyan biztos abban, hogy ő követte el?
- A hasonlóságok miatt. Mindegyik áldozatot fejbe lőtték, a rablógyilkosságok esetében is. És a boltokban, üzletekben ugyanazzal a módszerrel intézték el a videórendszert is. Legtöbbször női holmik tűntek el. Női tusfürdők, női parfümök, satöbbi. És elég gyakran az étcsoki is hiányzott a készletből, na meg a medvecukor, ami mi kis Valentinánk kedvenc csemegéje. Két nappal ezelőtt pedig egy ruhaboltot fosztottak nem messze Kőszegtől egy kis településen. A videórendszer elintézve és kizárólag női fehérneműk tűntek el. És persze a gyilkos csak egy üreg medvecukros zacskót hagyott maga után. Nem kell ehhez se tapasztalat, se furfangosság, csak utána kell nézni mindennek. Ergo, a célpontunk még mindig Kőszegen lehet. És mivel déli irányba nem mer menni, ezért északi irányban fog továbbhaladni, talán Sopron, vagy éppen Győr felé. Hacsak nem kapjuk el ott időben. Durván két óra múlva ott vagyunk.
Nóri szkeptikus félmosollyal bámult a férfira.
- És ehhez az elmélethez ragaszkodni is fog? – kérdezte gúnyosan.
- Igen – vágta rá Ádám. – Én ritkán tévedek. Apropó, szereti a country zenét?
- Nem.
- Pedig egy kicsit muszáj lesz hallgatnom, különben elkezdek énekelni és higgye el nekem, nem akarja azt a szenvedést.
- Rendben. De csak egy számot.
- Király – kacsintott felé Ádám és műszerfalra függesztett két telefonja közül az egyikre bökve párszor felharsant a kocsiban egy vidám hangvételű muzsika. – Imádom ezt a számot! Arról énekel a pasi, hogy felszedett egy bomba szőkét egy kocsmában és most neki vágnak az országútnak.
- Ó, gondolom nem a véletlen műve, hogy ezt választotta.

*

A Sopronba vezető úton Ramóna, a közlekedési rendőr egyedül ücsörgött a kocsiban. Egy pár kocsit már lefényképezett, persze reménykedett abban, hogy egyik sem azé a pasié volt, akivel este randizni fog. Azonban most ha az látná őt ebben az új, fekete egyenruhában, amit nem is olyan régen vezettek be országszerte, akkor talán még ezt is megbocsátaná neki. Három órán belül átadja a váltást, utána az őrsön lezuhanyozik és indul a megbeszélt helyre ahhoz istentelenül gyönyörű pasihoz. Talán a másfél éves magánya véget ér az ünnepekre és vehet ajándékot valakinek. Szép és fiatal nő volt, adott is a külsejére, de a rengeteg munkának, túlóráknak köszönhetően alig maradt ideje arra, hogy belekezdjen egy párkapcsolatba. Alig várta már, beborozzanak azzal a sráccal és nála kössenek ki. Eladta volna még a lelkét is egy szép estéért.
Feltűnt neki valami. Mintha figyelnék. Ahogy balra fordult megpillantott egy hosszú szőke hajú lányt ballonkabátban. Teljesen kifejezéstelen arccal meredt rá, egy pillanatig azt hitte, nem is ember, hanem valamelyik modellről készített, hiteles bábú, amit szórakozásból tettek ide a kollegái.
Lehúzta az ablakot.
- Minden rendben? – kérdezte a lánytól.
Az elmosolyodott. Mégsem bábu.
- Tudod, ki vagyok? – kérdezte a lány.
- Honnan tudnám – kérdezett vissza Ramóna értetlenül.
- Valentina vagyok. Egy ideje körözés alatt állok. Ha jól tudom, országosan. És te nem ismersz fel?
Ramóna ki akart szállni, de a lány valami természetfeletti gyorsasággal előrántott egy hangtompítós fegyvert és egyenes a szeme közé célzott vele. Elkezdett hevesen verni a szíve, még sosem fogtak rá fegyvert.
- Szükségem volna az összes fegyveredre – kezdte Valentina. – A lőszerekre is. Meg persze kéne a kocsid is. De gondolom, nem adod oda csak azért, mert szépen kérem. Ezért sajna lyukas fejű leszel.
- Ha megölsz, százak lesznek a nyomodban- próbált hatni Ramóna.
- Minél többen, annál jobb. Szerinted érdekel? Inkább az volna a kérdésem, szeretnéd tudni, mi lakozik az én kis lelkemben?
- Nem érdekel. Tedd le azt a fegyvert, csajszi, vagy nagyon megbánod.
- Van egy démonom. Aki fogja a kezem. Aki vigyáz rám. Körülöttünk mindenütt csak pusztulat, iszonyat és sikolyok vannak. A sikolyok. Gyönyörűek. A halálfélelmekkel átitatott, könyörgő sikolyok az én fülemben. Azok ám az igazi zenék. A magadfajta alantas, selejt férgek nem értik ennek a szépségét. Ezt a költőiséget abban a vérfagyasztó, villámló szürkeségben. Te csak arra esküdtél fel a többi senkivel, hogy mindenkit megfossz a gyilkolás és iszonyat gyönyörétől. Miért is? Hogy megvédd azokat, akik vicceket gyártanak rólad és téged hibáztatnak az összes bűncselekményért? Vagy csak hatalomra vágytál, mert apuci mindig összevert gyerekkorodban és te most megmutatod, hogy te vagy királykisasszony gumibottal a kezedben.
- Te beteg vagy.
Valentina éles hangon a nő arcába nevetett.
- Az vagyok – bólintott. – Te pedig egy hulla néni vagy!
Ramóna nem hallotta a lövést sem, azonnal elsötétült minden előtte.

*

Nóri és Ádám megérkeztek Kőszegre. A lány megpillantott egy pubot és kérte, hogy ott álljanak meg.
- Begurítanék a pohárkával, ha nem gond – jelentette ki. – Azt hiszem, egy gin most megtenné.
- Rendben, én kikérdezem a csapost.
Amikor beléptek a helyre, nyomban mindenki Nórit kezdte el bámulni. A fiatal srácok nyál csorgatva végigmérték, a nők pedig irigykedve. Ügyet sem vetett rájuk, lehagyva Ádámot a pulthoz lépett, ahol egy sármos negyvenes pasi máris odalépett hozzá, flörtölgető mosollyal.
- Mit adhatok a kedves hölgynek? – kérdezte.
- Egy feles gint – vágta rá Nóri. – Tök mindegy milyen fajtát.
- Ez most nagyon menő. Tegnap is egy csinos szőke ilyet kért.
Ádám a pulthoz lépett és felmutatta a telefonját, melyen Valentina bűnügyi profilja volt.
- Ő volt az, kedves uram? – kérdezte.
A csapos hunyorogva közelebb hajolt.
- Igen, ő – felelte. – Ez valami bűnöző?
- Pontosan. Király Valentinának hívják. Országos körözést adtak ki rá egy hónapja.
- Te jó ég - kerekedett ki a szeme. – Tegnap egy barátommal ment el innen.
Nóri és Ádám összenéztek.

*

Sopron egyik sörözője előtt parkolt le Valentina a rendőrautóval. A bakancsa nagyot koppant a földön, amikor kilépett belőle. Ahogy kiegyenesedett a női téli egyenruhában, fején a tányérsapkával, szőke haját copfba fogva, már végig is mérte a terepet. A söröző előtt dohányzó két nő ellenségesen mérte végig őt, de ez egy cseppet sem érdekelte. Élvezte az egyenruhát, de visszafogta magát, nem mosolygott, teljesen komoly, határozott arccal, ahogyan az egy egyenruhás őrangyalhoz illik indult el az utcán. A kabát belső zsebében lapult a hangtompítós fegyver.
Forgalmas utcákon haladt így végig, közben az embereket figyelte. Átlagos hétköznap volt, közeledett a délután, az iskolából jöttek haza a kamaszok, ifjú párok csókolóztak a buszmegállóban.
Egy szaladó tini srác véletlenül neki ütközött. Valentinának nagy erőre volt szüksége, hogy ne keverjen egyet le neki. A tizenöt év körüli, középhosszú fiatal fiú egy kicsit Viktorra emlékeztette.
- Ne haragudjon, hölgyem! – tette össze a kezét az ijedten.
Valentina egy kedves mosolyt erőltetett magára.
- Dehogy haragszom – mondta. – De cserébe segíts nekem.
- Igen?
- Merre van itt egy pláza, vagy efféle? Ahol ruhaboltok és bőröndök vannak?
A fiú készségesen elmagyarázta neki, merre menjen. Valentina utána előrehajolt és a fiú fülébe súgta:
- Köszi. Most pedig takarodj az utamból, vagy rongyosra verem a pofádat, te kis mihaszna patkány.
A fiú rémülten nézett Valentinára és majdnem összepisilte magát azoktól a végtelenül gonosz szemektől. Jobbnak látta, ha tovább szalad az osztálytársai után, akik kérdőn várták őt egy másik buszmegállóban.
Fél órával később már a pláza egyik ruhaboltjában választott ki három vörös farmert és két fekete női ballonkabátot. Kerülni akarta a még nagyobb feltűnést annál, hogy egy rendőrnő, aki szolgálatban van, mégis egy ruhaboltban vásárol, ezért visszafogta magát. Viszont egyáltalán nem tartott attól, hogy járőr esetleg kiszúrja őt. A sorban előtte két tizenhat év körüli lány állt. Az egyik, egy vörös hajú lány próbálta vigasztalni a síráshoz közel álló barna hajú lányt.
- Na és ha vége lett – mondta a vörös. – Az egy szégyen pasi volt.
- De pont Csilla miatt kellett otthagynia? – panaszkodott a barna. – Mit tud az a csaj, amit én nem?
- Az mindenkinek odaadja magát, hamar ki fogja dobni Csabit, meglátod. Ránéz egy másik pasira és dobja is, hidd el.
- Én hozzám ne jöjjön vissza.
Valentina idegeire kezdett menni a két lány, próbált nem oda koncentrálni. Amikor tőle balra pillantott, meglátta a tükörben a tükörképét. De ez a másik énje volt. Ugyanúgy rendőr egyenruhában. Hallotta a hangját a fejében. Eleinte nem tudta kivenni, mit is mond, próbált nem is felé koncentrálni.
- Valentina – hallotta végül tisztán. – Az a nő arra tette fel az életét, hogy az emberekre vigyázzon. És te megölted. Nem láttad a szemében? Nem láttad benne az őrangyalt? Meddig még, testvérkém? Miért beszéltél így azzal a fiúval is? Mit ártott ő neked? Térj le erről az útról!
Valentina érezte a démon kezét, de ez a tükörkép erősebb volt mindennél. Nem tudott ellenállni sem neki, továbbra is őt figyelte, miközben a rémület kezdett elhatalmasodni rajta. A szelíd énje továbbra is szólította.
- Emlékszel? – kérdezte. - Nem így kezdődött. Nem így kezdődött el a történet. A történeted.
Valentina gyorsan behunyta a szemét. Az Oktogon romjain állt a démonnal, aki elrúgott előle egy kettétört szívecskét. Aztán a Margit-hídon haladtak Buda felé, a szél pedig halálsikolyokat süvített felé.
- Hölgyem! – hallotta a hangot és kinyitotta a szemét. – Minden rendben, hölgyem? Jól érzi magát?
Az eladó nő volt az aggodalmas tekintettel a pultnál. Senki nem állt előtte. Valentina gyorsan a tükör felé fordult. Nem volt ott a másik énje. A pulthoz sietett, becsomagoltatta a ruhákat, fizetett és sietve a vécé felé igyekezett. Át kell öltöznie, utána pedig új kocsit kell szereznie és el kell hagynia a várost minél előbb. Érezte, hogy ismét veszít az erejéből, nem is keveset. Próbálta összeszedni magát, ahogy sietett a mosdó felé. Úgy érezte, ezernyi szempár figyeli őt.

*

Nóri könnyes szemekkel nézte végig, amint a halott vállalkozó testét kitolják a házból a mentősök. Béci járt a fejében, miközben ezt látta. A szerelmét ugyanígy tolták a budai házból, ahol Valentina kegyetlenül végzett vele. Ekkor valaki gyengéden megérintette a vállát. Összerezzent és a fejét arra fordítva látta, hogy Ádám az, aki együtt érzően néz rá. A férfi minden bizonnyal tudta, mit érez most ő.
- Sajnálom – mondta lágyan. – Tudom, hogy mit érez most. Egy szörnyű emléket hozott a felszínre.
- Béci miattam halt meg – mondta Nóri síró hangon. – Én hoztam rá a bajt. Még most is élne, ha mi nem találkozunk. A temetésére se mehettem el, mert a szülei megtiltották. Olyan mintha én öltem volna meg.
Ádám gyengéden magához Nórit, akiből kitört a zokogás.
- Nem a maga hibája – mondta Ádám. – A gyilkosé. Ő követte el azt a szörnyűséget. Ha magát hibáztatja, csak árt annak a szép korszaknak, amit vele töltött el. Nyugodjon meg, Nóra. Legyen most erős. El fogjuk kapni ezt a gonoszt. Mindent elkövetek azért, hogy ez sikerüljön.
2019. december 25.
Dunakeszi

2.rész
Anna vágya

 

A Szent Mihály Elmegyógyintézet szigorított körletébe az őrök kísérete nélkül lépett be Dr. Radics Petra doktornő. Ahogy elhaladt a fehér cellaajtók mellett, néha be-bepillantott egy-kettőbe ellenőrzésképp. Szerette a munkáját, talán ő volt az egyetlen az orvosok közül, aki nem fásult bele még ebbe az egészbe. És ő volt az egyetlen, aki egy cseppet sem félt itt szinte senkitől, még Bachmann Viktortól sem. A fiú egész hamar megnyílt neki és jól viselkedik, amióta visszakerült ide. Persze Petra jól tudta, hogy ez csak a vihar előtti csend nála, a tömeggyilkos továbbra is a szökésen töri a fejét, és ha tehetné, gond és megbánás nélkül végezne vele.
De most nem miatta jött, hanem a miatt a nő miatt, aki azért kivételt képez a többi beteghez képest. A volt kolleganőjétől, Dr. Mayer Annától igenis tartott, főleg annak a kinti kapcsolataitól. Nemrégiben a fiát is elraboltatta valamilyen alvilági ismerősével, hogy kicsikarjon némi engedményt és luxust az intézetben. Petra félt, hogy a nő bármikor hasonló akcióra adhat ki parancsot.
Amikor az ő nevével fémjelzett ajtóhoz ért, benézett az üvegen át. A hosszú fekete hajú, még így a fehér intézeti ruhában is dekoratív nő az ablaknál állt, háttal neki, mozdulatlanul. Petra annak ellenére lépett be hozzá, hogy tudta, amint bent lesz vele kettesben, azonnal veszélyben forog az élete.
Anna nem fordult felé. Csak állt mereven a kintről beszűrődő napfény felé bámulva. Petra a zsebében lévő altatólövedékes pisztolyhoz nyúlt és készen állt arra, hogy esetleg a nő megtámadja. Tudta, mennyire jól verekszik az ex-doktornő és neki esélye sem volna a fegyvere nélkül ellene.
- Anna - szólította nem túl barátságosan. – Anna!
- Mit akarsz? – vetette oda neki a nő, miközben meg sem fordult.
- Mindent megpróbáltam, de Viktor egyelőre nem akar szóba állni veled. Neked kell valamit kitalálnod.
- Nincs értelme. Amíg Valentina életben van, addig ő utána fog sóvárogni. Ha pedig az a dilis visszakerül ide, akkor én végleg háttérbe szorulok. Mondjuk, ez sem érdekel már. Majd megmarad minden az emlékeimben. Abban fogok élni. Nem is rossz ötlet, nem? Mi a véleményed, te szakma ásza?
- Ne gúnyolódj. Vagy jön az altató és ma reggel nem mész ki.
- Tőlem aztán. Ma úgyis kirándulni megyek.
- Miről beszélgettél azzal a nyomozóval?
- Dáviddal?
- Igen. Vass Dávid, ugye?
- Az. Milyen figyelmes vagy.
- Nagyon titokzatos volt. Miről kérdezett?
- Ha tudni akarod, akkor egy üggyel kapcsolatban kérte ki a véleményem. Többet nem árulhatok el.
- Biztosan így van.
- Még valami?
- Ma egy nyomozócsoport fog kihallgatni téged Valentinával kapcsolatban.
- Tudom.
- Próbálj meg viselkedni és talán enyhítő körülménynek fog számítani. Még talán idő előtt kiszabadulhatsz innen.
- Ja, értem. A körülbelül kétszáz éves büntetésemből elengednek ötven évet. Remek, már érzem is a szabadság illatát.
- A te hibád, ne másokat okolj. Nem mondta senki, hogy embereket ölj.
Anna erre ingerülten fordult feléje. A negyvenhat éves ex-doktornő arca gyönyörűbb volt, mint valaha, Petrát szó szerint ledöbbentette, mennyire nem fog ezen a nőn az idő vasfoga. Az arca pedig még jobban kisimult az elmúlt hetekben, így akár húsz évet is letagadhatna. A különleges vonásait főleg az észak-koreai származású ex-katona édesanyjától örökölte, a kreol bőrét pedig a félig kubai, szívsebész apjától. Még talán csábító is lehetett volna, ha nem csillogott volna hátborzongató módon a sátáni fekete szeme. Szinte lebénított mindenkit azzal a nézéssel, amiből csak úgy áradt a téboly. Könnyedén meg tudta játszani azonban, hogy empatikus lélek, a hangját át tudta alakítani vékony, kislányos, valamint megértő, szelíd női hanggá, mellyel azonnal elnyerte mindenki bizalmát. Több beteg is szerelmes lett belé és hallgattak rá. Egyedül Valentina látta meg benne a gonoszt. Hihetetlen, de az a pszichopata gyilkos bizonyult talán a legjobb emberismerőnek az intézetben. Többször is figyelmeztette Petrát, hogy a doktornővel valami nem stimmel.
- Te ezt nem értheted – mosolyodott el hirtelen Anna. – Én gyilkolásra születtem. Pusztítónak. Azért lettem orvos, hogy megleljem a másik felem. Meg is találtam Viktorban és minden rendben is ment volna, ha ti nem köptök bele a levesembe. Te, a szakmánk ásza ellenünk nevelted Valentinát. Hagytad, hogy elvegye tőlem már az első pillanatban. Így volt? Ugye?
- Neked teljesen elment már az eszed – vetette oda Petra, miközben készen állt előkapni a fegyvert.
- Nekem? – nevetett Anna és közelebb lépett hozzá. A szemeiben megjelent a gyilkos csillogás, mely a vicsorgó farkaséra emlékeztette, ami hosszú koplalás után végre finom zsákmányra lelt.
- Ne közelíts!
- Félsz tőlem igaz? – kérdezte vigyorogva. - Tudod, kire emlékeztetsz, Petra? Egy lányra a múltból. De rég volt már. A kilencvenes években emlékszem, amikor kinyírtam az egyik csoporttársamat az egyetemről. Egy hinta láncával fojtottam meg, miközben végig röhögtem, mint valami megveszett csimpánz, annyira gyönyörű zene volt a füleimnek a haláltusája. Utána elmentem bulizni és lefektettem az első pasit, akit megláttam. Ezt az élvezetet kaptam vissza Viktortól és te őt is ellenem fordítottad – tett még egy lépést felé – Persze, te szakma ásza, jól kevered a lapokat, mi?
Petra ráfogta a pisztolyt.
- Hátrébb!
Anna egy villámgyors mozdulattal kirúgta a kezéből a fegyvert. Petra szíve az agyában lüktetett. Hogy is lehetett ekkora bolond, hogy kíséret nélkül lépett be hozzá? Ez a könnyelműség okozza most a vesztét. A nő fél pillanat alatt elintézheti őt a harcművész technikájával, amire az anyja képezte ki egészen kisgyerek korától. Egyedül Valentina és Janka tudta legyőzni.
- Ne félj – mosolygott lenézően Anna. – Nem foglak bántani. Nem akarok másik orvost. Persze a képed beverhetném. Két fogadat kiüthetném. Beletérdelhetnék gyomrodba. De azt sem. Félek magamtól is néha. Van, hogy nem tudok leállni és csak egy véres masszát hagyok a padlón.
- Vissza kell mennem, vagy az őrök idejönnek.
Anna leguggolt a fegyverhez, felvette a földről és átnyújtotta Petrának, aki gyorsan kikapta a kezéből. A volt doktornő nem törődve ezzel még közelebb lépett hozzá, majdnem összeért az arcuk.
- Hú, de félsz, Petrácska - csillantotta ki tökéletes fogsorát Anna. - Érzem a rettegésed kipárolgását. – hirtelen lefagyasztotta magáról a mosolyát – Takarodj a cellámból, vagy meggondolom magam és élve filézlek ki a puszta kezemmel. Te pszichiáterek gyöngye, te senki.
Petra rémülten sietett ki a cellából, jól is be is csapva maga után. Anna pedig visszasétált az ablakhoz. Álmodozott tovább. Ez maradt csak neki egy ideje. Az egyetlen kincse, ami a fejében jelenik meg képsorokban. Egy kandallónál akar összebújni Viktorral, csókolni akarja, álomba simogatni, babusgatni, ahogy régen. A szeretethiánya egyre csak növekedett az utóbbi időben és a fiú érintésére vágyott. Persze, ez addig nem valósulhat meg, amíg Valentina életben van. Ő pedig tenni fog arról, hogy az a szőke démon a pokolra kerüljön.

*

Délután három órakor már egy rabszállító buszban ücsörgött egyedüli utasként, négy kommandós társaságában, akik tudván, kivel is van dolguk minden mozdulatára figyeltek. Azonban Anna csak kifelé nézett a sötétedő szabad világra. Másfél hónapja nem látta a fákkal körbeölelt utat, legszívesebben sétált volna egyet közöttük, miközben nagyot szippantana a tiszta levegőből.
Egy mellettük haladó kocsira nézett le. Egy tizennyolc év körüli srác nézett fel rá az anyósülésről. Anna kacsintott egy csábosat felé, mire az viszonozta ezt. Távolodni kezdtek egymástól, amikor egy eldugott kerülőútra tértek le biztonsági okokból. Anna a bilincseit bámulta. A kezén is, lábán is volt. Régen mennyit járt futni hajnalban, miközben zenét hallgatott. Mindig megnyugtatta a kocogás. A konditeremben a munka után pedig várták a barátai és a barátnői. Mennyire hiányoznak neki. Minden bizonnyal egyik sem állna már szóba vele.
- Mit csinál ez? – kiáltott a sofőr elől. – Megvesztél ember?
Anna a nyakát nyújtva próbált előre bámulni, az egyik kommandós pedig a sofőr mellé igyekezett. A busz inogni kezdett, kerékcsikorgás süvített Anna fülébe, a szívét torkában érezte, annyira megijedt. A busz az oldalára borult, majd egy csattanás után minden elsötétült a doktornő előtt.

*

A busz roncsaiba egy símaszkos férfi rontott be hangtompítós gépfegyverrel a kezében. A nyöszörgő sofőrbe eresztett egy sorozatot. Nagyon sietett és fürge volt, akár egy profi bérgyilkos. Az egyik kommandós, az egyetlen, aki magánál volt, éppen a fegyveréért nyúlt, amikor a maszkos őt is leszedte. A biztonság kedvéért az eszméletlenül fekvőkbe is belelőtt, aztán Annához sietett.
A doktornő erőtlenül nézte végig az egészet. Sajgott mindene. Érezte, amint leszedi róla a bilincseket az idegen, utána finoman felemeli, a vállára kapja és a törmelékek közt szlalomozva kiszalad vele a járműből.
Filmszakadás.
Egy robbanásra ébredt fel. Egy kocsi anyósülésén ült, a visszapillantó tükörben látta a lángoló rabszállítót. Ijedten fordult a vezetőülésen ülő férfihoz, aztán megnyugodott. Nem volt rajta a maszk, fel is ismerte.
- Ébren vagy? – kérdezte a férfi.
- Meg is halhattam volna, Dávid – nyögte Anna.
- De élsz, babám. Megúsztad pár zúzódással.
- Elviszel magadhoz akkor, te nyomozók legjobbika?
- Nem. A telekre viszlek Gödre. Ott senki nem fog keresni. De egyet tisztázzunk. Többet nem segítek.
- Majd még meggondolom, apafej. Kelts fel, ha odaértünk.

*

Fekete tea.
Anna kinyitotta a szemét. Egy kanapén feküdt, a gyönyörű konyha mellett, ahol a kócos, szőkésbarna hajú, kék szemű, Vass Dávid töltött egy kancsóból gőzölgő teát neki. Kicsit gondterhelt volt az arca férfinak, nyilván nyomasztotta a tudat, hogy kollegákat kellett hidegre tennie. A nyomozó a doktornő felé fordult és szélesen elmosolyodott. A nő imádta ezt a mosolyt, hiányzott is neki.
- Kinyílt a kis szemed, látom – mondta a férfi. – Mikre rá nem veszel engem. Az eszem megáll tőled.
- Mindenkinek elveszem a józaneszét – vágta rá Anna.
- Szereztem neked ruhát.
- Milyet?
- Majd meglátod, jól fog állni. Ugyanaz a méret vagy, mint az exem.
- Azt hiszem a popóm kisebb lett.
- Nem annyira.
- Tapiztál mi?
- Nem. Isten ments. Tudom, mekkorát ütsz.
- Csinálsz vacsit?
Dávid leült mellé, Anna pedig felült és elvette tőle a teát. A kedvenc márkájának filteréből csinálta.
- Ízlik a tea? - kérdezte
- Fenséges – felelte Anna behunyt szemmel. - Jól tudod, hogyan szeretem.
- Mit kérsz vacsorára?
- Spagettit. Azt olyan jól csinálod.
- Akkor egy spagetti rendel a doktornőnek.
- Borod is van? Rosé?
- Van rosé. A kedvenced.
- Akkor csináld, Dávidka. Eszünk, piálunk és utána engem is megcsinálsz. Rendben?
Dávid csókot dobott a nő szájára.
- Azt kérned sem kell.
- Lódulj – kacsintott a nő csillogó szemekkel.

*

Míg Dávid főzött, Anna a férfi akusztikus gitárján játszott grunge dalokat össze-vissza, majd néhány klasszikus bluest. A nyomozó néha oda-odasandított felé, de nem mert hozzászólni, nehogy kizökkentse a szerelmes mosollyal, könnyezve húrokat pengető nőt, aki a valami elképzelt világ felé nézett. A vacsora után, megittak két pohár bort és beálltak a zuhany alá. Anna mohón falta Dávidot, miközben végig Viktorra gondolt, persze ezt tudta a nyomozó is, de mit sem törődött vele. Így legalább egy kicsit visszakapta régi szerelmét, aki annyira hiányzott már neki.
Az ágyban Dávid feje az ő ölében pihent, míg tévét nézett. Anna a híreket nézte mereven, hátha valamit megtud Valentináról. De semmi. Dávid kinyitotta a szemét a reklámnál.
- A híreket nézted, mi? – kérdezte.
- Igen – felelte a doktornő. – De semmi.
- Reggel körbekérdezek néhány kollegát.
- Reggel indulok is.
- Már reggel? Hová?
- Győrbe. A gyilkosságsorozatok, rablógyilkosságok Kőszeg felé vezettek. Valentina onnan észak felé fog indulni. Először Sopronba, aztán Győrbe.
- Mitől vagy ilyen biztos benne?
- A fejével gondolkodok. A nagyobb városokat szereti. És déli irányba nem fog menni, mivel Nóri vallomása alapján követi a rendőrség Pécs felé.
- Ez baromság.
- Igazam lesz. Szereztél nekem kocsit?
- Igen. Dunakeszin vár, a Gyártelepi állomáson. Majd reggel megmondom a típusát és megkapod a kulcsot.
- Ügyes vagy, bébim. Reggel utalom neked a két milliót.
- Három.
Anna elmosolyodott, miközben egyre gyengédebben simogatta a férfi fejét.
- Kettő és fél – alkudozott a nő.
- Három – ismételte a férfi vigyorogva.
- Jó, akkor három. Megkapod. Vacsorát is kaptam, bort is, téged is. Megérdemled, te kis cicafiú.
- Hiányzott már ez a név.
- Elhiszem.

*

Nóri és Ádám hajnalban a Sopron felé vezető úton álltak két nyomozó társaságában. A lánynak teljesen hihetetlen volt, hogy a magánkopónak mekkora az ismeretsége, szinte pusziszkodtak mind a hárman. Ádám tegnap kapott fülest arról, hogy Sopronnál egy járőr eltűnt és a belvárosban találták meg a járőrkocsit. Abból állítólag egy szőke nő szállt ki, de hogy merre ment, nem sikerült egyelőre kideríteni. A térfigyelőt még elemzik. A két nyomozó még így sem volt biztos abban, hogy Valentina állhat a dolog hátterében. Még holttest sem került elő.
A helyszínen hideg szél fújt, de Nórit ez most nem érdekelte. A bokrok felé nézett, miközben a három férfi beszélgetett és kávézott. Tegnap még Kőszegen bóklásztak, kivettek két szobát az azt megelőző éjjelen, ott pedig Nóri benyakalt egy üveg bort. Félt attól, hogy lassan totál alkoholista lesz.
Ádám, amikor felé fordult, meglátta, ahogy a lány a bokrok között mászkál, és egyre messzebb kerül tőlük.
- Merre megy a kiscsaj? – kérdezte az egyik nyomozó.
- Nem tudom, de jobb, ha követjük – mondta Ádám.
Nórit valami különös érzés indította el. Érzett valamit, valami egészen ördögit, mintha hagyott volna neki valamit az a szörnyeteg. Talán ez már az elmebaj, gondolta. Ám amikor megérezte az orrfacsaró szagot, már szinte biztos volt a dolgában. Gyorsabban kezdett lépkedni, félrelökve az ágakat. Ádám és a két barátja alig bírt lépést tartani vele, az egyik meg is botlott és hasra esett.
És ott volt. A földön egy fekete hajú nő hevert fekete ballonkabátban és vörös farmerban. Amikor Ádám és a két nyomozó odaért, rögtön az orruk elé tették a kezüket. A nőnek a homlokára fagyott a vér és a szeme az ég felé nézett rémülten. Nóri Ádám felé fordította a fejét.
- Még arra is vette a fáradtságot, hogy ráadja az ő ruháját – mondta. - Üzenni akart. Nem nekem, csak úgy általánosságban. Ő vette fel a nő egyenruháját és minden bizonnyal elindult újabbat venni, meg még más egyebet.
- Feltűnő lett volna egy rendőrnő egy ruhaboltban – mondta Ádám.
- Valentina nem akad fel ilyen apróságokon. Belebújhatott egy szerepbe, csak ez számított neki.
- Van egy pár ruhabolt Sopronban.
- Nyilvános helyre mehetett. Biztosan tesztelte magát. Egy plázába, vagy egy nagyobb üzletbe.
- Ennyire bátor lenne?
- Nem bátor, hanem elmebeteg. Nem tudja, mekkora bajba került. Olyan, mint Viktor. Szerepjátékos. Egy gondatlan szerepjátékos.
- Még a városban lehet?
Nóri visszanézett a holttestre. A lány alig lehetett harminc, vagy talán még nála is fiatalabb. Sajnálta, biztosan nem így képzelte el a pályafutását a közlekedésieknél, hogy egy megveszett tömeggyilkos fogja őt elintézni. Szinte látta maga előtt az egészet. Ramóna biztos megijedt Valentina kacajától.
- Nóri – szólította meg gyengéden Ádám.
A lány felsóhajtott.
- Még talán igen – mondta végül. – De lemerem fogadni, hogy elindult már. – aggodalmasan fordította a tekintetét a férfihoz. - A nagyobb városokat szereti. Győr. Oda mehetett.
- Igen – bólintott Ádám és gyorsan a két nyomozóhoz fordult. – Szóljatok oda Győrbe, hogy Valentina minden bizonnyal odafelé tarthat.
Az egyik a fejét rázta: - Nem lehetünk ebben biztosak. Egyelőre helyi ügyként kell kezelni a dolgot.
- Én szóljak oda? – kérdezte némi nyomatékkal a hangjában Ádám.
Nóri leguggolt a nő holttestéhez.
- Sajnálom, Ramóna - súgta neki. - Nem tudtam őt megállítani. De ígérem, bosszút állok érted is. Az a szörnyeteg megbánja, hogy találkozott veled. Nyugodj békében, drága őrangyal.

*

Reggel Anna felkapta a fekete feszülős farmert, rá a jó meleg hosszú fekete, divatos kabátot. Végre nem az intézet ruháját kellett hordania és újra embernek érezhette magát. Felhúzta egy kicsit a kabátot és fenekét tanulmányozta a tükörben. A szép forma megmaradt, de egy kicsit kisebb lett.
- Még mindig jó vagy – nyugtatta Dávid.
- Megtudtál valamit? – kérdezte, miközben már a haját állítgatta az ujjaival.
- Igazad volt. Először Kőszegen csapott le Valentina. Megölt egy helyi építési vállalkozót, aztán Sopronnál alig egy órája találták meg egy közlekedési rendőr holttestét, akinek ellopták a szolgálati járművét, valamint az egyenruháját. A nőt vörös farmerban és fekete ballonkabátban találták meg. Az meg Valentina védjegyévé vált, mint tudjuk. Na, mit szólsz?
Anna feléje fordult győzelemittas mosollyal az arcán. Ilyenkor félt tőle Dávid a legjobban, mert ebben az állapotban vált igazán kiszámíthatatlanná a nő, bármit megtehet, akár le is lőheti azzal a fegyverrel, amit tőle kapott. Próbált hitelesen visszamosolyogni a teljesen megbolondult nőre.
- Győr felé fog menni – nyugtázta Anna. – Én pedig ott várok rá.
- Van itt még valami – próbálta hűteni a férfi.
- Micsoda?
- Az egyik probléma, hogy a sztár magánkopó, Zilahi Ádám van a nyomában.
- Nem baj, véget vetek a pályafutásának. Hősi halott lesz. Van még valami?
- Igen. Szerinted ki van vele?
Annának kikerekedtek a szemei és megcsillant bennük a végtelen gyűlölet szikrája.
- Nóri – előzte meg Dávidot.
- Így van – bólintott a korrupt nyomozó.
- Magának akarja Valentinát. De az én az öklömbe fog beleszaladni – elmosolyodott és visszafordult a tükörhöz. – Három hulla. Ebből kettőt lassan fogok megölni, hogy minden másodpercét élvezzem.
- Ne menjek veled?
- Nem. Te csak hozd el szépen a hamis irataimat és az útleveleket. Amikor visszajövök Valentina vérében ázva, akkor kihozzuk Viktort és irány Norvégia. Mindent elterveztem, babám.
- Norvégia ki fog adni titeket.
- Miért adna ki egy varrónőt és egy szegény, ártatlan erdészt, akik születésüktől fogva norvég állampolgárok?
- Ezt hogy fogod megcsinálni?
- Sok pasival kellett ágyba bújnom érte és sokat ki kellett hoznom az intézetből, hogy megoldjam. A kutya nem fog keresni minket. Ott fogunk élni az erdőben Viktorral, csak mi ketten.
- És ha ő nem akar veled menni?
Anna felvont szemöldökkel fordult lassan felé.
- Neki nincsen döntési joga – jelentette ki. – Jön velem és kész.

*

Ádám rossz hírrel fogadta Nórit, amikor az a dohányboltból kisétálva visszaszállt a kocsiba.
- Tegnap este baleset történt Annával – kezdte. – A rabszállító felborult, miközben a doktornőt a kapitányságra szállították. A jármű kigyulladt, aztán pedig a levegőbe repült. Öten vesztek oda.
- Anna is? - kérdezte Nóri elhűlten.
- Nem találták meg a maradványait.
- Megszökött.
- Még nem biztos. Lehet ő is halott. Nem mondtak biztosat.
Nóri negédesen elmosolyodott.
- Nem is kell több infó – mondta. – Annácska megszökött. Bekapcsolódik a játékba. Ezzel csak bonyolódik a helyzet.
- Miből gondolja?
- Anna el akarja intézni Valentinát. Viktor miatt. Az sem kizárt, hogy segített neki valaki megszökni.
Nóri becsatolta az övét és elővette a pisztolyát. Elszántan nézegette. Fény gyúlt a szemében.
- A doktornő is jól verekszik – mondta. – Kiváló harcos. Akár egy profi harcművész. De golyókat ő sem tudja kikerülni.
Ádám felé fordította a fejét. A férfi ledöbbent attól, amit lát. A lány éppen olyan volt most, mint Valentina. Talán egy metamorfózis ment végbe, melynek a végállomása Nóri sötét oldalának kiteljesedése volt.
- És két legyet fogok egy csapásra ütni – vigyorgott Nóri. – Mindkettőt ki fogom nyírni. A gonosz mindkét asszonyát. Viktornak nem marad senkije. Csak én. A végzete. A pokolhoz vezető út kapuja.
Ádám mondani akart valamit, de Nóri közbe vágott:
- Indítson. Irány Győr.

*

Anna az autópályán haladt Győr felé, miközben fekete szemei csillogtak a dühtől. Próbált lehiggadni. Mélyeket lélegzett, miközben próbálta felidézni, amit az anyjától tanult. A kőkemény katonanő kegyetlenül edzette őt gyerekkorában és belénevelte a bosszú előtti hideg nyugalmat is. Látta magát tíz évesen, amikor a fekete küzdőruhában gyakorolja a rúgásokat, az ütés elhárításokat, az anyja pedig nem spórolt az erővel, többször megsebesítette, üvöltött vele. Aztán tizenöt évesen már minden ütést, rúgást kivédett, amit a tapasztalt anyja mért rá. Talán akkor kapott tőle először igazi megbecsülést. És a fekete övet, főhajtással kísérve. Az anyja persze nem tudta, mire fogja ő használni a tudását.
Szétáradt benne a nyugalom. Biztos volt a dolgában. Elkapja Valentinát és Nórit is. Pontot tesz az i-re. Viktornak csak ő fog maradni. Ott fognak élni az erdőben, kettesben és végleg kiteljesedik a szerelmük.

2019. december 26-27.
Dunakeszi

3.rész
Az összecsapás

 

Amikor pirosat kaptak Győrben a zebránál, Nóri egykedvűen fordult tőle jobbra és a járókelőket figyelte, akik valamilyen pláza, vagy bevásárlóközpont felé mentek. Egy fiatal párocska kézen fogva, vihorászva igyekezett az üvegajtós bejárat felé, két kisfiú egymást dobálta hógolyóval, egy fekete kocsi állt le mellettük, eltakarva őket és egy magas szőke lány szállt ki belőle vörös farmerban és fekete ballonkabátban. Nórinak kikerekedtek a szemei. Ennek pont most kellett megtörténnie. A szőke lány gondosan körbenézett, miután becsukta a kocsi ajtaját, azután elindult az elektromos ajtó felé, a gyerekek irányába lövellt egy megvető pillantást. Milyen más tekintetet vághat ártatlan emberekre a körözés alatt álló tömeggyilkos Valentina?
Nóri bár a természettel és az övével meg pláne ellentmondott, lenyugtatta magát és Ádám felé sandított. A férfi továbbra is azt várta, hogy zöldre váltson a lámpa. Helyes, gondolta magában a lány, nem vett észre semmit. Valahogy le kell ráznia egy kis időre a fickót.
- Ádám – szólította meg nyugodt hangon.
- Mondja – reagált vissza a magánnyomozó.
- Amíg elmegy tankolni, én beugranék ebbe a plázába, vagy mibe és vennék magamnak pár női holmit.
- Jobb, ha együtt maradunk, Nóra. A biztonság kedvéért.
- Nézze, egy ideje úgy mászkálunk az országban, mint két nászutas. Szeretnék egy fél órát lazítani. A havibajom is megjött, be kellene mennem, vásárolni, érti. Magára is ráférne valami, nem tudom, férfias dolog.
- Jól van, megértem. De fél órán belül találkozzunk bent egy kávézóban.
- Rendben, egy lattét kérnék én is.
Azzal Nóri gyorsan kipattant, mielőtt zöldre váltott volna a lámpa. Jól megnézte magának fekete kocsit és megjegyezte a rendszámát. Fényképezni nem mert, ugyanis érezte Ádám tekintetét maga mögött. Amikor beért a bevásárlóközpontba, látta Valentinát felfelé menni a mozgólépcsőn.
Nóri egyből a mosdóba igyekezett, úgy viharzott be, hogy egy nőt durván félre is lökött maga elől. Nem törődött semmivel, azzal sem, hogy az szidta, mint a bokrot. Belépett az egyik fülkébe, becsukta maga után az ajtót, a kabátjából elővette a pisztolyát, kibiztosította és visszarakta a kabátzsebébe. Amikor kilépett az ajtón, a nő még mindig magyarázott neki, heves mozdulatokkal.
- Mit képzelsz magadról, csajszi? – heccelte Nórit elé állva a barátnőivel karöltve. – Bejössz ide és csak úgy félrelöksz, mi?
Nóri akkorát húzott be neki, hogy a nő bevetődött az egyik fülkébe. A nő barátnői elálltak az útjából.

*

Amikor kilépett a mosdóból, Nóri egy kicsit lehajtott fejjel, de alaposan figyelve mindenkit sietett a mozgólépcsőhöz. Érezte, hogy Valentina nagyon figyel, esetleg fentről lefelé bámulva tanulmányozza az embereket. Nem szabad, hogy észrevegye őt, mert akkor elmarad a meglepetés ereje. Egy pillanatig elgondolkozott azon, vajon tényleg őt látta-e és nem csak őt akarta látni. Nem. Biztos volt benne. Béci gyilkosa most odafent sétálhat, miközben a ruhaboltok kirakatait nézegeti, talán be is megy próbálgatni, minden bizonnyal a megszokott ruhákat.
Amikor felért az első szintre azonnal a zsebébe nyúlt, megmarkolva a pisztolyt a markolatánál. Készen állt arra, hogy akár mindenki előtt, nem törődve semmivel, senkivel, rálő a lányra. Rögtön egy ruhabolttal találta magát szemben. Bement és hátrasietett a női részlegbe. Mindenkit alaposan megfigyelt. Három szőke lányt is látott, de egyik se Valentina volt. Amikor a fehérneműkhöz ért, látta, hogy egy szőke nő éppen az egyik vörös tangát nézegeti neki háttal. A haja éppen ugyanolyan dús és szépen kifésült volt, mint Valentináé. Megindult felé, miközben az ujja a remegett a ravaszon. Iszonyatos düh szabadult fel benne, még saját magától is megijedt. Amikor a lány azonban felé fordult, csalódnia kellett. Egy szemüveges, barna szemű lány volt, ráadásul tizenöt év körüli. Nóri egyből megperdült és forgolódni kezdett a részlegen. Mindenütt fekete, barna, vörös hajú lányok és egy-két idősebb néni válogatott.
Kiviharzott az üzletből és elindult körfolyosón, minden üzletbe bepillantva. Még az elektronikus üzletbe is benézett a kirakaton keresztül, hátha Valentina éppen valami dark techno cd-t vásárol valahol a kocsikázáshoz. Szinte csak fiúkat látott ott. A könyvesbolt előtt is megállt. Eszébe jutott Viktor. Az útikönyvek. Hátha megfertőzte a lányt ezzel. Az is lehet, hogy egy térkép kell neki. Minek a mai világba? Ennek ellenére érezte, hogy itt lehet. Belépett és alaposan körbenézett.
Két férfi eladó bámulta őt, az egyik oda is súgott a másiknak: - Még egy szőke bomba. Divatbemutató lesz, tuti.
Nóri odasietett hozzájuk, le is fagyott az arcukról a mosoly egy szempillantás alatt.
- Hogy mondtátok? – kérdezte ingerülten.
- Nem mondtunk semmit – mentegetőzött az egyik.
- Szőkékről beszéltetek –vett visszább a lendületből Nóri. - Járt itt most egy feltűnő szőke lány?
- Igen.
- Fekete ballonkabát? Vörös farmer?
- Igen, elég szép csaj volt – mondta a másik.
Nóri elővett egy fényképet Valentináról. – Ő volt az?
- Igen – vágta rá az egyik. - Körözés alatt áll?
- Könyveket lop? – kérdezte a másik bambán.
- Melyik irányba indult? – kérdezte tőlük.
- Innen nézve balra. Tuti, hogy a cipőboltba ment. Innen mindenki odamegy utána.
Nóri egyből faképnél hagyta őket és kiszaladt a folyosóra. A cipőbolt felé igyekezett, amikor pedig odaért, éppen beszaladt volna oda, amikor meglátta Valentinát a parkolóba vezető ajtón belépni. Nyilván autót akar lopni és van annyira könnyelmű, hogy nem törődik a kamerákkal.
Nóri odasietett, kinyitotta az ajtót. Dolgozott benne az adrenalin rendesen. Az ajtó egy hosszú folyosóra nyílt, Valentina pedig kecsesen riszálva magát haladt egyedül az elágazás felé. Rajtuk kívül senki sem volt ott. Csak ők ketten. Nóri előkapta a pisztolyt, egy darabig követte a mit sem sejtő lányt, aztán szépen lelassította a lépteit és megállt, a fegyvert rászegezve.
- Valentina! - szólt oda neki.
A lány erre megállt. Pár másodpercig mozdulatlan volt, majd szép lassan megfordult. Nóri, amint meglátta Valentina arcát, már teljesen biztos volt a dolgában. A lány úgy mosolygott felé, mint aki egy régi „barinővel” futott össze. A félelemnek a még legapróbb jelét sem mutatta.
- Nórika! – szólt vissza barátságos mosollyal, a szemeiben azonban gyilkos fény csillant. – Micsoda meglepetés! Ezt nem gondoltam volna. Honnan tudtad, hogy itt vagyok? A kis szíved vezetett utánam, mert annyira szeretsz? Milyen kis elszántan nézel rám azzal a stukkerrel.
- Nem volt nehéz megtalálni – mondta Nóri és a lány szeme közé célzott. - A te egyszerű agyaddal kellett gondolkodnom. Kis alacsony intelligenciájú libácskám, ez volt a veszted.
- Ez az! – kiáltott Valentina. – Látom a gyűlöletet a szemedben! Erre vágytam, csak eddig rejtegetted előlem. Ó, most Bécike rád se ismerne – felnevetett. – Az a kis szerencsétlen nem érhette ezt meg! Emlékszem, mennyire keménykedett velem, mielőtt szétlőttem azt a szánalmasan semmilyen fejét!
Nóri éppen tüzelt volna, amikor Valentina mögött megjelent egy házaspár kis gyermekekkel. Valentina ezt észrevette a lány tekintetéből és vigyorogva előkapta a fegyverét és hátrafelé szegezte.
- Nem mozdulnak – parancsolta nekik úgy, hogy oda sem nézett. - Na, Nórika, ez most nem akar összejönni neked. Hacsak meg nem kockáztatod és lősz. Mondjuk véletlenül én is eltalálhatom őket. A te lelkeden fog száradni. Akár csak a pasid halála is. Vagyis ex-pasid. Hisz megdöglött. Amikor fejbelőttem úgy koppant a feje padlón, hogy akárhányszor visszagondolok, mindig rám jön a röhögő görcs.
Nóri tudta, mire megy ki a játék. Fel akarja húzni minél jobban, hogy uralja a pillanatot. De annyiszor elképzelt már hasonló szituációt, hogy hamar le tudta magát nyugtatni. Nincs más választása, el kell hitetnie vele, hogy ő sem különb nála. Ez talán teljesen megzavarja ezt a szörnyeteget.
- Jaj, te – ingatta a fejét Nóri lenézően. – Te félresikerült gyerek. Meghibásodott agyú, kis szerencsétlen majomkenyér. Azt hiszed, érdekel engem mások élete? – a család felé célzott a fegyverével – Az lesz legjobb, ha én lövöm őket helyetted. Vagy ne vegyem el tőled az élvezetet? Megharagudnál, te intézeti szökevény? Csorbát ejtene rajtad, azon a nagy büszkeségeden?
Valentina arcáról lefagyott a mosoly.
- Te nem vagy ilyen – mondta és a félelem szökött a szemeibe. – Te nem tennél ilyet.
- Biztos vagy te ebben? – mosolyodott el Nóri. – Honnan tudod, ki vagyok? Mióta ismersz?
- Te komolyan megölnéd őket, hogy engem elkapj?
- Aztán veled is végeznék.
- Ez nem igaz.
- De máshogy is alakulhat a dolog – visszafordította lassan Valentina felé a fegyvert. - Kinyírjuk egymást. Mit szólsz? Egyszer úgyis elkapnak téged. Mi lenne dicsőségesebb, ha mindketten odaveszünk. Mint egy westernben.
Valentina felkacagott.
- Esküszöm, most nagyon tetszel, Nórika! Hol a pokolba volt eddig ez az éned? Nagyon tetszik!
- Most már csak az a kérdés – folytatta Nóri és közelebb lépett hozzá. – hogy ki húzza meg előbb a ravaszt.
- Nem – ingatta a fejét Valentina. – Az a kérdés, kit lőjek-e előbb, aki miattad száll a sírba. Te választasz, Nórika. Hulla néni legyen? Hulla bácsi? Hulla kisfiú? Hulla kislány? Ki legyen az első, színművész barátnőm?
Nóri a családra nézett. Egy ijedt apa, aki a szintén rémült családját, a mindenét próbálja védeni eléjük állva, a testével, az élete árán is. Az életük többet ér, mint az övé. Pláne a bosszújánál többet érnek.
- Jól van - adta fel Nóri és szép lassan leguggolt és a földre tette a fegyvert. – Nyertél. – kiegyenesedett, miközben feltette megadóan mindkét kezét. – Majd más bosszút áll helyettem.
Valentina a fejét csóválta.
- Tudod, mi jön most, ugye? – kérdezte hamis együttérzéssel. – Lyukas fejű hulla néni leszel. Ja, és valakit kinyírok közülük is, mert nagyon felbosszantottál. Abban a tudatban döglesz meg, hogy miattad valaki megint meghal.
- Megegyeztünk. Nem teheted.
- Azt nem mondtam, hogy nem ölök meg senkit – nevetett a gonosz. - De milyen aranyos vagy, úgy fogsz hiányozni.
Valentina még mondani akart valamit, de hirtelen remegni kezdett az arca és úgy csapódott neki háttal falnak, mintha valami láthatatlan erő lökte volna neki. A pisztolyt látszólag erőlködve, de szép lassan a halántékához szorította. A bal kezével előre suhintott, mintha valakit meg akarna ütni. Nóri elhűlve nézte végig a jelenetet, egyszerűen nem tudta hova tenni, mi zajlik le most előtte. Amikor Valentina, ismét a falhoz csapódott, hirtelen megváltozott a tekintete. Egy szelíd, teljesen ártatlan arc nézett a szemközti a fal felé, a remegés alábbhagyott és az a másik arc Nóri felé fordult.
- Ne közelíts! – tartotta Nóri elé a kezét védekezően a másik Valentina. – Nem akarlak bántani, ígérem! – a rémült család felé fordult. – Menjenek gyorsan, meneküljenek, mert mindjárt visszajön! Nem tudom, meddig tudom még visszatartani! – utána visszafordult Nórihoz. – Bízd rám az egészet, Nóri! Ne haragudj, majd én legyőzöm helyetted! Az én dolgom!
- Mi ez az egész? – kérdezte tátott szájjal Nóri.
A másik Valentina hátrálni kezdett, a pisztolyt pedig a halántékához szorította.
- Én nem ő vagyok – mondta aggodalmasan. – De bármikor visszajöhet.
- Te jó ég. Ki vagy te?
- Szerintem a másik énje. Mindent tudok róla. Minden végig kellett néznem úgy, hogy nem tehetem semmit! – könnyek szöktek a szemébe. – A szerelmedet is. Nem tudtam megmenteni. Annyira sajnálom, Nóri. Annyira sajnálom. Hidd el, ha akkor ilyen erős lettem volna, akkor Béci még élne. Bízd Valentinát rám! Majd én elintézem. Mindent tudok róla. – már a folyosó kereszteződésénél volt, de megállt. – Találkozunk még, Nóri és akkor már minden rendben lesz, ígérem!
Nóri felkapta a fegyvert, és amikor rá akarta szegezni, a másik Valentina azonnal elszaladt. Indult volna utána, amikor mögötte berúgták az ajtót, két fegyveres járőr szegezte rá a pisztolyt.
- Dobja el a fegyvert! – kiáltotta az egyik.
Nóri eldobta és feltette a kezét. A rendőrök mögül megjelent Ádám az igazolványát felmutatva nekik.
- Hagyják, ő velem van! - kiáltotta nekik.
Nóri nem hallotta miről beszélnek, csak ott állt feltett kézzel a másik Valentina hűlt helyét nézte a folyosó kereszteződésében. Próbálta felfogni, mit is látott az előbb. Erre a legkevésbé sem számított.

*

A másik Valentina végigrohant a parkolón, miközben érezte, hogy a valódi énje egyre jobban felülkerekedik benne. A földszinti részhez érve kiszaladt a járdára és ügyesen kikerülve az embereket szaladt tovább, ahogy csak bírt. Befordult a sarkon, meglátott egy várakozó taxist és gyorsan behuppant a hátsó ülésre. Az őszülő férfi kérdőn nézett a visszapillantó tükörbe.
- Valami gond van, hölgyem? – kérdezte.
- Haza kell mennem gyorsan – próbált hazudni hitelesen a másik Valentina. – Anyukám nincs jól. Viszem a gyógyszereit.
- Szívroham?
- Igen, kérem, indítson! Útközben megmondom a címet! – elővett egy ötezrest a zsebéből és átnyújtotta a férfinak. – Ez az előleg, csak siessen!
A férfi gázt adott. Eközben a másik Valentina megmondta azt a címet, ahová Valentina befészkelte magát tegnap este, végezve az ifjú házaspárral, akik ott laktak. A taxis kikanyarodott balra és a külvárosi régió felé hajtott.

*

Nórit őrizetbe akarták venni, de Ádám néhány telefonnal elintézte a dolgot. Még mindig folyosó kereszteződése felé nézett, miközben a magánnyomozó beszélt hozzá, de ő nem fogta fel, mit mond. Már a falnak dőlve nézett előre, zsebre tett kézzel és pörögtek a gondolatai. Valentina minden bizonnyal elvesztette a kontrollját egy másik én felett, amit valami esemény létrehozott. Vagy mindig is volt egy jó énje? Kizártnak tartotta. De hogy ott bujkált valahol benne, az biztos. Nem lehetett színjáték, ahhoz túl hiteles volt. És az a másik valaki megmentette őt.
- Nóra – szólította újra lágyan Ádám.
- Egy másik arcot láttam – mondta előre bámulva.
- Hogy érti?
- Ez nem ő volt. Hanem valaki más – Ádámhoz fordult. – Kialakult egy másik személyisége. Az mentette meg a családot és engem is. Valami nem stimmel vele. Kezd teljesen szétesni.
- Skizofrénia?
- Valami olyasmi. Még sosem láttam ilyet. Azt mondta, neki kell elintézni Valentinát.
- De akkor miért nem adta fel magát?
- Ezt nem értem én sem. Valami más terve lehet.
- Dr. Radics Petra szerint Valentinát valamilyen belső világ irányítja. Erről már ön is beszélt.
- És az a világ pusztulóban van benne. A démona meggyengült és mindez teret adott valakinek, aki mindvégig ott volt benne. Kiszabadult valaki a fogságból. És az a valaki lehet minden reményünk.

*

Ahogy haladtak a taxival, a másik Valentina és a sofőr, lassan besötétedett. A taxis Mártonként mutatkozott be, a lány pedig nagyon örült, hogy tud valakivel beszélgetni. Ez is csak észnél tartotta és segítette a küzdelmében. Érezte, hogy Valentina megfogta a démon kezét és egyre erősebb benne.
- Ha arra lakik, akkor ismeri biztosan Tibort – mondta taxis. – Helyi orvos, mindenki ismeri.
- Persze ismerem – felelte a lány. – De nálam van a gyógyszer.
Erdős, eldugott helyre érkeztek, amikor a másik Valentina remegni kezdett. A taxis a visszapillantó tükörbe nézett.
- Minden rendben, hölgyem?
- Minden - felelte az. – Csak hajtson nyugodtan.
A sofőr az útra pillantott, majd amikor visszanézett a tükörbe, azt hitte megáll benne az ütő. Ennél sátánibb mosolyt a vámpíros horrorfilmekben látott a nyolcvanas években. Az eddig kedvesnek és átlagosnak vélt lány kivirította a világító fehér fogsorát és a szemében valami egészen félelmetes csillogás jelent meg.
- Innentől átveszem, hulla bácsi – mondta lány és Márton látta a hangtompítós fegyvert a kezében.

*

Nóri egy pubbon dobta be a feles gint, miközben Ádám vele szemben ülve a távolba meredve gondolkozott. A lány most látta meg igazán, mennyire sármos ez a férfi. Egy kicsit idősebbnek néz ki a koránál, hiába sima és fiatal az arca. A szemei öregítették. Karikásak voltak, megviseltek. Mintha a világ összes borzalmát látta volna már velük és talán már összes könnyét kisírta.
Ádám észrevette, ahogy őt figyeli a lány.
- Eszébe jutott valami? – kérdezte, majd belekortyolt a limonádéba.
- Semmi. Csak úgy magára bámultam.
- Megérintette a szépségem? – tette fel a kérdést némi öniróniával a magánkopó.
- Meg. Ha felvenne egy sapkát és egy napszemüveget, akkor körülbelül tizenöt évesnek nézném.
- Komoly?
- Igen – mosolyodott el Nóri. – Mit szólnál, ha tegeznélek?
- Nekem is szabad?
- Nem. Megtiltom. Persze, hogy szabad, ne kérdezz már butaságokat. Egyébként mikor kezdett el hullani a hajad? Bocs, ezt most nem sértésnek szántam, csak kérdezem. Nagyon jól áll, úgy mellékesen.
- Pár éve ritkult meg nagyon. Aztán gyorsan letoltam az egészet. Persze nehéz volt elfogadni, mert szép hajam volt.
- Szőke?
- Igen. Amikor kamasz voltam, úgy néztem ki, mint egy viking harcos. Aztán ez lett belőlem. De ettől még akadnak hódolóim.
- Egyszer van önbizalmad, egyszer nincs.
- Magammal szemben mindig vannak kétségeim. A külsőmmel. De munkában sosem.
- Miért ezt a foglalkozást választottad?
- Egyszerű történet. Semmi extra. Csak gyerekkoromban imádtam a detektíves regényeket. Már akkor elhatároztam, hogy magánnyomozó akarok lenni. A magányos farkas, a jófiú, aki megold minden rejtélyes ügyet. Egész életemben erre a pályára készültem. És megtaláltam a számításaimat.
Nóri büszke mosollyal figyelte őt, aztán amikor észrevette magát, gyorsan visszavett. Nem szabad elcsábulnia.
- Jól is csinálod – mondta azért.
- Tudom- kacsintott Ádám. – És te mivel is foglalkozol?
- Három hete felmondtam. De persze vállaltam egy-két alkalmi melót.
- De mivel foglalkoztál?
- Voltam sok minden. Könyvelő, marketing menedzser, jelzálog bróker, minden.
- Egy könyvelő jól jönne nekem.
- Szabadúszó vagyok most, szóval tárgyalhatunk.
- És mindig ezek a területek vonzottak? Nem volt más, gyerekkori álmod?
Nóri körbenézett az embereken. Egyetemisták nézték a nagy tévén a meccset, egy leszbikus pár, egy szőke és hosszú fekete hajú lány ölelte egymást egy bokszban, karácsonyi mintás kötött pulóver volt rajtuk. Egy jóvágású, fiatal srác éppen a vele szemben ülő lány kezét simogatta, a szerelem csillogott a szemében. Odakint ismét havazni kezdett, három fiatal lány nevetgélve ment el a nagy üvegablak előtt, kezükben forralt bor gőzölgött, mögöttük jöttek a fiúk kürtöskalácsot majszolva. A szemközti oldalon egy kislány táncra perdült a hóesést látva, az anyukája felkapta és együtt nézték, csatlakozott hozzájuk a szépen ívelt szakállú édesapa is, puszit is dobott a kislány arcára.
- Csak arra vágytam, hogy legyen egy férjem majd – kezdte Nóri. – Egy szerelmem. Gyerekeim. Három szép gyerek. Anyuka akartam lenni. Boldog feleség. Meg, hogy legyen jó állásom, amivel mindent megadhatok a csöppségeimnek.
- Fiatal vagy még – mondta Ádám lágyan. - Nem késtél le semmiről.
- Tudom – fordult vissza hozzá Nóri. – De jelenleg senki sincs biztonságban mellettem. A szerelmemet is miattam ölték meg.
- Dehogy.
- Odakint van valahol egy gonosz. És rám is vadászik.

*

Valentina jó alaposan lezuhanyozott a luxus palotában. Nem érezte magát biztonságban, amiért az a valaki, a tükörképe átvette felette a hatalmat. Folyamatosan érezte őt és ez kezdte nagyon kiborítani. Az a valaki megmentette Nórit és azt a családot a plázában. Akárhányszor visszagondolt erre, fortyogott a dühtől. Amikor kilépett a fülkéből, gyorsan a tükörbe nézett. Önmaga volt. Senki más. Érezte a démon kezét, de az nem bizonyult valami erősnek.
Behunyta a szemét és látta a romos nagyvárost. A rakparton állt megint kisangyalkaként, ám most a budai oldalon. A Fővám tér felé nézett. Sziszegést hallott maga mögül. Megfordult és Viktorral találta magát szemben. Az nőnek öltözve, hosszú fekete parókában állt felette és úgy nézett le rá, mint aki mindjárt megtámadja. Mögüle kilépett Nóri, fegyverrel a kezében.
- Nem félek tőletek – mondta Valentina kislány hangon.
- Dehogyisnem – sziszegte Viktor, miközben a gyilkos barna szemei ezüstös fénnyel megvillantak.
- Láttam ám – nevetett Nóri. – Láttam a másik éned. Gyengülsz, kicsike. El foglak intézni.
Valentina kinyitotta a szemét. A tükörben még önmaga volt. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd megszárította a haját, közben pedig felváltva énekelgetett népdalokat. Kitűnő hangja volt, sikeres énekesnő lehetett volna, ha nem adja át magát a sötétségnek. Amikor a pizsamába bújt bele, már a tizenegy évvel ezelőtti pop slágerekre tért át, hol az egyiknek a refrénjét énekelte, hol a másikét.
Amikor kilépett a fürdőszobából egy ismerős hangot hallott.
- Valentina – szólította meg a hang.
Amikor megperdült Annával találta magát szemben. Az ex-doktornő ott állt előtte egy fekete kötött pulóverben, fekete farmerban és csillogó fekete szemekkel. Valentina köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. Látta villanni a nő lábát és megfordult vele a világ. A nappali padlóján ért földet.
- Azt hitted biztonságban vagy? – vetette oda neki Anna győzelemittasan. – Szegény kislány.
Valentina vigyorogva nézett fel rá.
- Nahát, a doki néni! – örvendezett. – Megszöktél miattam? Milyen kedves tőled! Azt hittem, utálsz!
- Most eltaposlak – tett egy lépést felé a doktornő. – Könyörögni fogsz, hogy gyorsabban végezzek veled, de nem kívánságműsor.
Valentina valami természetfeletti gyorsasággal pattant fel, Anna nem tudott időben reagálni erre, a lány pörgő rúgása azonnal padlóra küldte. Még fel sem fogta, mi történt vele, de Valentina megragadta a pulóvere gallérjánál és talpra állította egy gyors mozdulattal. Anna leütötte magáról a karját, miközben hátrált egyet és a lány felé rúgott, ám az villámgyorsan elhajolt előle. A doktornő felugrott és orrba rúgta őt, amitől az hátravetődött és a dohányzóasztalra esett, összetörve azt maga alatt.
Anna neki akart rontani, de Valentina sípcsonton taposta, majd talpra ugrott és egyenes ütéssel akarta eltalálni, de azt ő kivédte hasba rúgta a lányt, aki ismét földön kötött ki, de már levegőért kapkodott.
- Azt hittem, erősebb vagy – jegyezte meg a doktornő, miközben felé lépkedett magabiztosan. – A múltkor könnyedén lecsavartál. De most. – ingatta a fejét – Olyan vagy, mint egy kis puding.
- Jaj, erős néni, most nagyon megbántottál – kuncogott Valentina, amint stabilizálódott a légzése. – Azt hiszem, ezt meg kell bosszulnom valahogy – felnézett a gyilkos kék szemeivel Anna fekete szemeibe. – Remélem, egyedül jöttél, mert nincs kedvem mást is elintézni.
- Mire az önbizalom, kislány?
Egy szempillantás alatt történt. Valentina kirúgta a nő lábait, mire az rögtön a földre került, utána a lány valami természetfeletti gyorsasággal pattant fel és teljes erőből hasba rúgta a nőt.
- Juj, ez biztosan fájt – nevetett fülsüketítő hangon Valentina. – Remélem, nem voltál terhes! Alig éreztem a kockahasad! Hová tűnt? Nem edzegetsz annyit már a cellába, mi? Ejnye!
Beletaposott Anna térdeibe.
- Hűha! – kacagott tovább. – Ez most nagyon reccsent! A csontok sem a régiek már! A fiataloké a világ, doki néni! Játszod itt a karate mesterasszony veszett nénit nekem, miközben olyan vagy, mint rozsdás sportkocsi az ötvenes évekből. Hogy tudott Viktor egy ilyen szánalommal összejönni?
Valentina a kanapéhoz hátrált, ahonnan egy párna alól előkapta a pisztolyát.
- Mondjuk az arcod szép - jelentette ki. – Még fiatalabbnak is tűnsz. Valami csodaszer hatására? Vagy valamiről lemaradtam és van már kozmetikus a Szent Mihályba? Szép pofijú doki néni!
- Ne dumálj! – üvöltött Anna. – Lőj le!
Valentina arcáról lefagyott a mosoly és a helyébe harag lépett. Megragadta Annát, talpra állította és a falhoz szorította, a fegyver hangtompítós csövét pedig az állához tartotta. A doktornő szégyellte magát, amiért ennyire kiszolgáltatott helyzetbe került. Felkészült a rúgásra annak ellenére, hogy a lábán alig bírt megállni, annyira fájt a térde. De amikor meglátta Valentina szemeiből kicsorduló könnyeket, teljesen zavarba jött. Nem tudta hova tenni ezt.
- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte tőle a lány elcsukló hangon. – Miért feltételezel ilyet rólam? Téged sose ölnélek meg! Te vagy az én másik felem. Én pedig a tiéd. Mi egyek vagyunk.
- Nekem Viktor a másik felem! – jelentette ki határozottan Anna.
- Dehogy! Csak ezt akarod hinni, de nem így van! Mindig is tudtad, hogy én vagyok az. Csak féltél elfogadni.
- Engem nem vezetsz meg. Ahhoz korábban kellett volna kelned, kislány.
Valentina arcán mélységes szomorúság jelent meg. Anna akárhogyan fürkészte, keresve az apró hibákat a vélt színjátékban, de nem találta. Vagy tökéletes alakítás ez, vagy az, aminek látszik.
- Emlékszem, amikor tizenhat éves voltam – kezdte Valentina, miközben patakokban folytak a könnyei. – Akkor tudatosodott bennem, hogy mi is történik velem. Ott vagyok egy cellában egyedül és lehet, ott fogom leélni az egész életemet. Teljesen összeomlottam. Nem ettem, nem ittam, csak néztem magam elé. Próbáltam a belső világomba menekülni, de az is fakulni kezdett, ahogy vesztettem az erőmből. Hiába tömtek gyógyszerekkel, hiába fenyegettek, nem érdekelt semmi. Ekkor beléptél a cellámba egy napon. Őrök nélkül. Hoztad az ebédemet a tálcán. Leültél mellém, átkaroltál gyengéden, mintha az anyukám lennél. Mosolyogtál. Kedvesen. Simogattad a jobb vállamat és elkezdted kanalazni a számba az ételt. Nem szóltál semmit. Nem is kellett. Én pedig hagytam, hogy megetess. Egy teljes héten át, naponta háromszor bejöttél, hogy megetess, megitass. Aztán újra megjött az étvágyam, de egy darabig simogatnom kellett a jobb vállamat, hogy mindent meg tudjak enni és inni. Megmentettél.
- Rosszul tettem – vetette oda hidegen Anna, de már kezdte elveszíteni az önuralmát.
- Aztán, amikor tizenkilenc voltam és tárgyalásra vittek – folytatta Valentina. – Úgy védtél, úgy harcoltál a szabadlábra helyezésemért, hogy még Radics doki néni sem tudott szóhoz jutni. Ahogy azzal a Rónaival, az ügyésszel beszéltél, ahogy kicselezted és sakk-mattot adtál neki, hihetetlenül tetszett. Magamnak sem mertem bevallani, mit érzek irántad. Nem érdekelt a démon sem. Ott voltál te nekem. Nem féltem semmitől. Senkitől. Csak ettől az érzéstől.
- Fejezd ezt be – kérlelte Anna lágyan. – Kérlek, fejezd be!
- Mi összetartozunk, Anna – folytatta tovább a lány. – Mi mindig is összetartoztunk. Próbáltam ez ellen küzdeni. Még az előbb is. De ilyen ellen nem lehet. Az érzések vannak, és nem mennek odébb soha. Ez az talán, ami még a magunkfajta ragadozó szörnyetegeket is legyőzi. Sárosak vagyunk, hidegek, eltorzult lélekkel, de ketten tudnánk jók is lenni. Egymással.
- Kérlek, hagyd ezt abba – könyörgött a doktornő és könnyezni kezdett. – Ezt most nem csinálhatod velem.
- Tudom, Anna. Most úgy érzed, kifordult a világ a tengelyéből és most minden össze-vissza van. Kezded te is elfogadni az igazságot. Ebben a világban, mi ketten vagyunk egymásnak. Viktor? Iránta csak vonzódsz. Egy jó pasi, semmi több. Nem olyan, mint mi. Ő nem ragadozó, csak egy gyerek, aki haragszik a világra. De mi ketten azért születtünk, hogy felégessünk mindent és mindenkit.
- Hogyan is bízhatnék benned?
- Szeretlek Anna. Te vagy az egyetlen ember a földön, aki iránt érzek valamit. De hogy érts és higgy nekem, a kezedbe ajánlom a döntés jogát. Én már döntöttem, kinyilatkoztam neked. Ám ez mit sem ér nélküled.
Azzal Valentina elengedte a doktornőt és a kezébe nyomta a fegyvert. Lassan hátrálni kezdett, széttárt karokkal, könnyes szemekkel. Anna nem habozott, hiába könnyezett, ráfogta a fegyvert remegő kézzel. A lány szája remegett és próbálta visszafogni a kitörni készülő sírást a fegyver csöve és a doktornő könnyei láttán.
- Tedd meg, nyugodtan – mondta Valentina. – Ha nem vagy velem, akkor ne is legyek. Nem akarok létezni sem nélküled. Te voltál a mindenem. Most nem küzdök ellene. Elfogadtam. És elfogadom azt is, ha te másképp gondolod. Lőj nyugodtan. Pusztíts el és utána tedd, amit jónak látsz. Élj boldogan. Biztosan jobb lesz neked, ha én már nem leszek. De néha nézz fel az égre. Onnan foglak figyelni és szeretni mindörökké.
Anna a lány szeme közé célzott, de alig látott a könnyeitől. Annyira igaza volt a lánynak. Végigpörögtek benne az emlékek. Látta a tizenhat éves lányt, akinek finoman lapátolja a szájába főzeléket, aztán három év múlva, amikor a tárgyalás előtt átöleli őt, mintegy bocsánatkérően is, amiért átadta Petrának korábban. A húszéves Valentinát, akit megsokkoltak, mert rátámadott egy őrre, ő pedig üvöltött, hogy hagyják békén, a testével óvta őt. Mi történt? Mindketten féltek bevallani maguknak, hogy egyívásúak. Mindenben. Ők a két kirakós külön-külön.
Anna leengedte a fegyvert, majd az egyik fotelre dobta. Megindult Valentina felé, a lány pedig őfelé és összeölelkeztek. Kitört belőlük a zokogás és szorosan kapaszkodtak egymásba. A doktornő gyengéden simogatta a hátát, Valentina pedig az ő fejét cirógatta, beletúrva annak dús, fekete hajába.
- Most már minden rendben lesz, Anna – súgta Valentina síró hangon. – Itt vagyunk egymásnak és legyőzhetetlenek vagyunk.
- Igen – súgta a doktornő. - Vigyázok rád, kislány. Nem hagylak magadra.
Anna tiszta szívéből mondta mindezt és nem láthatta Valentina arcát. A lány kék szemébe visszatért gyilkos csillogás és gonosz félmosoly húzódott felfelé az arcán. Elérte a célját a színjátékkal és a lőszer nélküli pisztollyal. Most már van egy saját pszichiátere, aki a legnagyobb fegyvere lesz a másik énjével szemben. Most aztán megsemmisítő csapást mérhet a fejében bujkáló ellenségre. Ha pedig ez megtörtént, megszabadul Annától és Nórival is végezni fog. Aztán jöhet a többi.

2019. december 28-30.
Dunakeszi

4.rész
Titkok

 

- Valami előhozta a hasadást. Meg kell tudnunk, mi volt az. Nem lesz könnyű. Készen állsz? Készen állsz, Valentina?
- Igen.
- Nagyon mélyre kell hatolnunk. Olyanokat el kell mondanod, amiket eddig titokban tartottál.
Valentina kinyitotta a szemét. A kanapén feküdt a félhomályban, Anna nézett le rá. Érezte a nő izmos combját, melyen az ő feje pihent. Az ex-doktornő a fejét simogatta gyengéden, hogy ellazítsa. A kertajtón át látta, amint továbbra is szállingózik a hó az éjszakában. Visszanézett Anna fekete szemeibe, melyek mély együttérzéssel fürkészték az ő kék szemeit.
- Hunyd be a szemed – kérlelte Anna szelíden. – Hunyd be szépen. Egyre nehezebbek a szemhéjaid.
Valentina becsukta és a teljes sötétségben találta magát. Nem látta a belső világot a romokkal, a démonnal, semmit. Csak a teljes fekete képet látta, de érezte, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet a romos éjszakai Budapest képe. A simogatásból próbált erőt meríteni.
- Mindig kislánynak látod magad - súgta Anna. – Miért?
- Húsz éve történt – kezdte Valentina. – De mintha csak tegnap lett volna. Hat éves voltam. Kezdett tavaszodni, de még hideg volt. Este volt. Fehér kiskabát volt rajtam. Egy étteremből jöttünk ki a szüleimmel. A vacsora alatt folyamatosan veszekedtek, apám próbálta lenyugtatni anyámat, de az csak üvöltött vele és ezt kint is folytatták. Befogtam a füleimet, de úgyis hallottam.
- Min veszekedtek?
- Már nem is emlékszem.
- Mi történt utána?
- Emlékszem nagyon sok turista volt a rakparton. Egy nagyobb tömeg közelített felénk. Úgy éreztem, közöttük elbújva megszökhetek előlük. Megvártam, hogy bevegyüljünk közéjük, utána gyorsan leszakadtam tőlük. Fel se tűnt nekik. Szaladtam, ahogy csak a lábam bírta. Egyre erősebben fújt a szél, de engem ez nem érdekelt, futottam. A járókelők takarásában próbáltam maradni, nehogy észrevegyenek apáék. A Fővám térig meg nem álltam. Ott lemerevedtem.
- Mi történt?
- Ott volt az az alagút. Ahol a villamosok jönnek fel. Sziszegéseket hallottam onnan. Vagy csak a szél süvített, nem tudom. Vonzott. El sem tudom mondani mennyire. Volt valami egészen varázslatos benne.
- Lementél oda?
- Igen. Elindultam lefelé, kíváncsian lépdeltem a sötétben. Nem féltem, csak tudni akartam, miért vonz a hely. Ekkor megláttam. A fényt. Valami közeledett felém. Hangos robajjal. Egy villamos volt. Több tonnás súllyal, hatalmas erővel jött. A lámpa fénye szinte megvakított. Az ütközője olyan volt, akár egy sikongó kígyó. Felsikítottam. Fékezni kezdett, de nem tudott megállni. Félreugrottam, az pedig iszonyatos sebességgel elszáguldott mellettem. Ott remegtem a hidegben. Egyedül. A sötétben. Aztán megláttam őt. A démont. Vörösen izzó szemeivel állt felettem. Éreztem, amint megfogja a kezem. Talpra állít. És azt mondja „én vagyok az iszonyat hercege, a sátánnak katonája”. Hangokat hallottam magam körül és egy mentőautóban ébredtem.
- Nincs emléked arról, hogyan kerültél a mentőautóba?
- Nincs.
- Mikor láttad legközelebb a démont?
- Innentől folyamatosan. Amint behunytam a szemem, ő ott volt. Fogta a kezem.
- Beszélt hozzád?
- Igen. Azt mondta „pusztíts, tombolj”. – Valentina itt elmosolyodott – Óvodás voltam, de már gyilkolni akartam. Emlékszem Norbikára. Belenyomtam a fejét a homokba a homokozóban. Bele akartam fojtani. Annyira viccesnek találtam. De jött az a szemét óvónő és elrontotta az egészet.
- Ez volt az első próbálkozás?
- Igen.
- Nem akartál ellenállni a démonnak?
- Nem.
- Ha nem hallottad volna a hangját, akkor is megtetted volna?
- Igen.
- Volt, hogy nem láttad őt?
- Volt.
- És olyankor mit éreztél?
- Magányt. Félelmet.
- Most látod őt?
- Nem.
- És most is magányosnak érzed magad? Most is félsz?
Valentina kinyította szemét. Tanulmányozta Anna szép arcát, a kubai és koreai vonásait, a fekete szemét, ami most megtelt érzelmekkel iránta. A nála húsz évvel idősebb doktornő, mintha a nővére és egyben a legjobb barátnője lett volna. Persze Valentinát ez hidegen hagyta, csak a szerette volna kihasználni, amennyire csak lehetett az ex-pszichiáternőt.
- Örülök, hogy itt vagy – mondta Valentina, mintegy válaszul a kérdésre.
- Én is örülök – mondta Anna és végigsimította a lány arcát. – Drága babám.
- És nem félek.
- Ne is. Itt vagyok és vigyázok rád.
Valentina visszafogott egy kuncogást. Felült, gyorsan az arcába temette a kezét és kitört belőle a nevetés. Elvette a kezét az arcától és fülsüketítő hangon folytatta a nevetést. A hangja egyre mélyebbé és mélyebbé vált, egyre sátánibbá, mintha valami démon szállt volna meg. Anna életében először teljesen ledöbbent, legszívesebben kiszaladt volna a világból. Valentina pedig felé fordult és hirtelen gyorsasággal abbahagyta a nevetést és az arca komolyra váltott.
- Igyunk rosét – mondta, utána dobott egy puszit az ijedt Anna arcára.

*

Nóri egy ismerős hangra ébredt fel hajnalban. A motelszobában feküdt, mellette egy üres borosüveg, a feje pedig úgy hasogatott, mintha valaki megdobta volna egy kővel. Amikor tőle jobbra nézett meglátta Bécit. Elkerekedtek a szemei a halott szerelme láttán, aki igenis élőnek tűnt, ahogy ott az ágyon és azzal az édes mosolyával figyelte őt. Biztosan álmodik, vagy pedig ő is megkattant.
- Béci – súgta a fiú felé.
- Szia, kicsikém – súgta vissza az.
Nóri felült és szorosan átölelte szerelmét, érezte is azt a finom parfümöt, amivel mindig meglocsolta magát. A vörös hajú hercege ismét itt van vele, ő pedig úgy érezte azt a szálkás, izmos testet, hogy szinte biztos volt már benne, hogy ez a valóság. Könnyezve nézett a fiú arcába, abba a mosolygós, egészséges arcba, amiből most is sugárzott a kedvesség, a nyugalom és az a határtalan szeretet, ami annyira levette őt a lábáról annak idején, amikor a kórházban megismerkedtek.
- Ne haragudj, kicsim – mondta neki Nóri. – Bocsáss meg nekem.
- Miért haragudnék? – kérdezte Béci és végigsimította az ujját a lány arcán. – Te voltál a mindenem. Boldog vagyok, hogy lehettem neked. Egész életemben csak rád vártam. Te adtál értelmet mindennek.
- Miattam öltek meg – Nóriból kitört a sírás. – Az én hibám. Ha nem ismersz meg, akkor most is élhetnél. Valaki mással, boldogan.
- Ugyan már – Béci magához ölelte a lányt. - Nem a te hibád. Ha kis ideig is, de melletted embernek érezhettem magam. Nem csak férfinak. Úgy mentem el, hogy magammal vittem a legnagyobb kincset. Az emlékeinket. A sétáinkat parkban, a Margitszigeten, a rakparton, a közös bulikat, amikor olyan büszke voltam, hogy hozzád tartozom. A csókod ízét. Senki sem szeretett ennyire, mint te. Mindenkinek csak úgy voltam, amolyan pasinak, hogy legyen valakijük. Te törődtél velem, hiányoztam neked. Emlékszem, amikor először felhívtál munkaidőben. Még sosem hívott fel egy barátnőm sem azzal, hogy hiányzom. Emlékszem, hogy mennyire adtam a macsót neked, de aztán amikor letettem a telefont, kimentem bőgni a vécére. Annyira jólesett.
Nóri azt hitte belehal a sírásba. Rettegett attól, hogy megszakad az álom.
- Boldog vagyok, hogy megismerhettelek – folytatta Béci. – Még ha nem is tartott sokáig, de veled kezdődött el igazán minden. – a lány szemébe nézett. – Kincsem. Csak egyet bánok, hogy nem mondtam ki sosem szóval.
- Én is bánom – mondta Nóri. – El akartam mondani. Szeretlek. Nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek.
Megcsókolták egymást. Nóri kapaszkodott az álom minden pillanatába, érezni akarta ameddig csak lehet. Béci végül finoman, gyengéden eltolta magától a lányt. Mélyen belenézett Nóri kék szemeibe.
- Egy dolgot kérek csak – kezdte a fiú. – Engedj el. Látni akarom, hogy boldog vagy valakivel.
- Nekem nem kell senki! - jelentette ki a lány és tovább akarta csókolni Bécit, de az szelíden ellenállt.
- Nóri. Azt akarom, hogy boldog légy. Engem vár a fény. Előtted pedig ott az élet. Szeretném onnan látni, mosolyogsz. Tegyél engem boldoggá azzal, hogy boldognak látlak. Add meg másnak is azt az ajándékot, ami te vagy. Vannak magányos lelkek, akik nagyon várnak rád.
Nóri felnyitotta a szemét. Rögtön felült az ágyban Bécit keresve, de sehol sem látta. Iszonyatos fájdalom kerítette hatalmába. Azt hitte sosem tudja abbahagyni a sírást, akkora űrt érzett, ami fojtogatóan ott volt körülötte és mindenre rátelepedett. Meg akart halni, hogy Béci után mehessen.

*

Anna résnyire kinyitotta a szemét. A fehér plafont fürkészte még szinte félálomban és egy pillanatig azt hitte, megint a Szent Mihály Elmegyógyintézet cellájában van. Balra fordította a fejét. Az ágy üres, Valentina sehol. Mocorgásokat hallott, majd a cipzár hangját. Rossz érzése támadt, ezért nyomban fel is ült, a lányt pedig azonnal megpillantotta, amint az a vörös farmerjának övét csatolja össze. Azon kívül más nem volt rajta, csak a fekete melltartója, a kockás hasa megfeszült, amikor meghúzta az övet és éppen vette volna fel a fekete pólóját, amin egy ördögszarvas démonpofa volt, amikor észrevette, hogy figyeli. Azonnal a kis asztalka felé kapott, ami ott állt ajtó és nagy tévé mellett, elvette onnan a hangtompítós pisztolyt és Annára szegezte.
- Maradjon ott, ahol van! – parancsolta némi félelemmel a hangjában a lány.
Anna előtt megjelent a másik Valentina. Hát így néz ki, gondolta magában. Egy ijedt lány, aki remegve szegezi rá a fegyvert. Nagyon bizarr volt számára a jelenség, mert el nem tudta idáig képzelni, milyen lehet az ország történetének talán legbrutálisabb, legbetegebb agyú tömeggyilkosának a pozitív oldala. Egy szelíd Valentinát látott maga előtt, aki retteg tőle. Egy kicsit tetszett is neki a helyzet, pár másodpercig el is játszadozott a gondolattal, hogy megöli, de letett róla, mert nagyon kíváncsi volt erre a másik valakire, aki látszólag már a könnyeivel küszködött.
- Lám-lám – mosolyodott el Anna. – Kit látnak szemeim. Már hallottam rólad.
- Maga nem tud rólam semmit, doktornő! – vetette oda neki a másik Valentina.
- Igaz, csak nagyon keveset.
- Maradjon ott, vagy esküszöm, hogy lelövöm!
Anna mintha nem is volna veszélyben kinyújtózott, megropogtatta a nyakát, aztán kikelt az ágyból, megállva anyaszült meztelenül a lány előtt. Elővette a gyilkos mosolyát és megcsillantak a fekete szemei.
- Ne közelítsen! – fenyegetőzött a másik Valentina, de nagyon hiteltelen volt. Még egy lépést is tett hátra.
- Zseniális – örvendezett Anna. – Egyszerűen fantasztikus. Ha előbb bújsz elő, hatalmas karriert futottam volna be veled. A tökéletes ellentéte vagy Valentinának. A leggonoszabb ördög és a legszelídebb kisangyal egy testben. Láttam már hasonlót, de ez valami más, ez valami egészen új.
- Én vagyok Valentina! Az a valaki a testemben átvette felettem hatalmat húsz évvel ezelőtt.
- Tévedsz, kisbabám – rázta meg a fejét a doktornő lassan a lány felé lépdelt. – Te vagy a betolakodó. Ha nevezhetjük így. Valami előhívott téged, valami törés. Tudnom kell, mi lehetett az.
- Maga téved, maga elmebeteg, pszichopata gyilkos! Én tudom, ki vagyok! Maga pedig nem tud semmit!
- Fel kéne vennem videóra ezt. Esküszöm, csodás!
- Ne közelítsen, vagy szétlövöm a fejét!
Anna megállt tőle kétlépésnyire. A másik Valentina lábai egyre jobban remegtek a félelemtől és látszott rajta, hogy hamarosan vagy teljesen összeroppan, vagy szaladni kezd, ahogy csak bírja.
- Nem fogod megtenni – jelentette Anna magabiztosan. - Te is tudod jól, miért.
- Na, miért, doki néni? – vetette oda neki a lány. – Meséljen csak maga bukott agyturkász lélekbúvár!
- Mert az a saját halálos ítéleted lenne. Gyilkossá válnál, mint Valentina.
- Megölni egy ilyen szörnyeteget, mint maga, az nem számít gyilkosságnak! Az hőstett lenne!
- Te sem gondolod ezt komolyan, kisbaba. Gyilkos lennél. És azonnal megszűnnél létezni.
- Ez nem igaz.
- De igen. Viszont egy dologra kíváncsi vagyok.
Anna félelmetes gyorsasággal kirúgta a lány kezéből a fegyvert.
- Na, igen – jegyezte meg. – Valentinának nem tudtam volna kirúgni a kezéből a fegyvert. Nézzük csak tovább.
A másik Valentina pánikba esett, de a következő rúgást a bal alkarjával kivédte, majd könnyedén elhajolt az egyenes ütéstől. Anna elismerően mosolygott rá, kivillantva hibátlan fogsorát.
- Ügyes – dicsérte meg a lányt. – Védekezésre vagy berendezkedve, nem támadásra. Félsz megtámadni. Féltél lelőni. Valentina nem habozott volna. De egyazon a tudásotok. Vajon mit tudsz még?
- Azt tudom, hogy Valentina ki fogja magát nyírni! Csak erre kell neki. Hogy velem leszámoljon, aztán magának annyi.
- Nem tudhatod, mire készül.
- De tudom. Minden lépéséről tudok.
- Ez lehetetlen.
- Nem, az a lehetetlen, hogy egy ilyen művelt, dörzsölt orvost, mint maga, meg tudott vezetni egy dilinyós!
- Már dicsérsz. Elismerő vagy. Tetszel nekem nagyon.
Szempillantás alatt kicsavarta a lány karját és az arccal falnak szorította.
- De gyengébb vagy nála – folytatta a doktornő. – Nem olyan jók a reflexeid.
- Ez van. Kit érdekel?
- Szerinted tényleg te vagy Valentina?
- Igen. Én vagyok az a kislány, aki lement az alagútba a Fővám térnél. Én mentem le oda. És ő jött vissza. Rátelepedett a lelkemre, elpusztítva mindent, amit gyerekként terveztem. Tizenegy évet voltam bezárva miatta, ahelyett, hogy orvos lehettem volna. Igen, már egészen kisgyerekként is erről álmodtam. Megmentő akartam lenni. Erről biztosan nem mesélt magának ez a szörny!
- Miért kellett volna mesélnie? Hisz te nem is léteztél soha. Csak véletlen képzavar vagy, egy meghibásodás mellékterméke. Az emlékeid ugyanazok, mint neki, ahogy a tudásod, mindened. De ez a test az övé, nem pedig a tiéd. Alig pár hetes lehetsz, vagy még annyi sem. Így van, kisbabám.
A másik Valentina szemeiből könnyek szöktek elő. Próbált nem hinni a hallottaknak, de látszólag ez nehezen ment neki. Anna halkan kuncogni kezdett, amikor meglátta az ő könnyeit.
- Ó, szegénykém – gúnyolódott a doktornő. – Milyen kár. Biztosan rossz lehet, amikor az ember megtudja, hogy voltaképpen egy senki. Bár csak egy másodpercig is átélhettem volna ezt a kínt. Most együtt sírhatnánk – pár másodpercig sírást imitált, aztán hangosan felkacagott. - Esküszöm, ezt kár, hogy nem láttam korábban.
- Ott leszek, amikor ez a féreg végez magával. Ott fogok röhögni. Igazam lesz.
- Ó, mégis mit kellene tennem, te nagy stratéga?
- Alkut ajánlok.
- Te? Nekem? Miközben egy mozdulattal kinyírhatnálak?
- Én is magát, de nem teszem. Az ajánlatom pedig a következő. Segítsen, hogy legyőzzem Valentinát és visszakapjam a testem. Aztán elválunk, maga elmegy Viktorért biztos, hogy megszöktesse. Nyilván van valami terve is. Én pedig szépen meg nem állok valami semleges országig. Mindketten szabadok leszünk. Nem fogok magára vadászni. Maga sem énrám. Ez az egyetlen esélye, hogy túlélje ezt az egészet. Mi több, győzelmet arasson. Mindketten megkapjuk, amit akarunk. Ha pedig mégis az úgynevezett valódi énemet választja, akkor biztos lehet abban, hogy az megöli magát. Majd gondoljon rám és arra, hogy boldogan élhetett volna Viktorral valahol.
Anna azon kapta magát, hogy komolyan elgondolkozik. Az ajánlat felettébb csábító volt a számára.
- Te most komolyan gondolkozol ezen? – ez már Valentina játékos, sejtelmes, gonosz hangja volt. – Anna, csalódnom kell benned?
- Te szórakozol most velem? – kérdezte Anna. – Ez most színjáték volt?
- Nem, ez tényleg ő volt, de visszarúgtam a fejét a sötétbe. Itt most nekem kell kérdeznem, édes szívem. Mellette állsz? Vagy mellettem? Dönthetsz megint a sorsomról. Ám azt is tudnod kell, hogy egy gyógyszer, ami elintézhetne engem, az valójában ezt a kis szánalmat fogja kiradírozni.
- Tényleg meg akarsz ölni?
- Miért tennék ilyet? Hát nem bizonyítottam neked eleget? Mindenemet oda adtam neked – aztán üvöltve folytatta: És te most hallgatsz erre?
Anna elengedte őt, mire Valentina felé pördült. A szemei szikrákat szórtak a haragtól, amitől a doktornő halálra rémült.
- Mindenemet odaadtam! – üvöltötte Valentina. – A szívemet! A lelkemet! Mindenem! Te vagy az egyetlen, akinek ezt odaadtam! Viktor? Neki csak a testem adtam! Semmi többet! Te pedig el akarsz árulni!
A nyakánál fogva magához húzta Annát és szinte összeért az arcuk. Valentina szemeiből a saját könnyei is hullottak.
- Hová akarsz temetni engem? – mondta elcsukló hangon. – Nincs még egy ilyen magányos ember a földön, mint én. Itt hagynál ebben a sötétben? Kétségek között? Meghasadt tudattal?
- Bocsáss meg, kicsim – mondta a nő szorosan átölelte őt.
- Ne hagyj el, kérlek – zokogta Valentina. – Ne hagyj el! Te vagy a mindenem, a világom. Az én doki nénim.
- Nem hagylak el, kicsim - súgta Anna megnyugtató hangon, de a rémület kiült az arcára.
Ismét fogoly lett. De most egy szörnyetegé.

*

Ádám egész éjjel nyomozott a motelszobában. Miközben Valentina aktáit nézte át, azonnal feltűnt neki egy furcsaság, mely nem hagyta nyugodni. A budapesti rendőrségre intézet pár hívást, felvette a kapcsolatot a Szent Mihály Elmegyógyintézettel is, de érdemi választ nem kapott egy kérdésére sem, mondván, nincsen felhatalmazásuk az információ kiszolgáltatására. Próbálta valahogy megszerezni Valentina szüleinek telefonszámát, de újfent falakba ütközött a hatóságoknál. Végül kinyomozta melyik cégnél dolgozik a lány édesanyja, akik bár a mobilszámát nem adták meg, de munkahelyi mellékét igen. A nő egy multinacionális cég egyik gazdasági igazgatója, a cég profiljáról egy jól szituált, fiatalos, negyvenes évei végén járó nő nézett vissza rá, a szakmai önéletrajzában három diploma is szerepelt. Ádám végignézte a vele készült videókat egy videómegosztó portálon, ahol a nő vagy éppen egy megnyitón mond beszédet, vagy a céggel kapcsolatos reklámokban tűnik fel, széles mosollyal. A szeme azonban egyszer sem csillog. Korához képest nagyon fiatalos Valentina anyja, de a szemei öregek.
Amíg egész éjjel szinte fel-alá járkált, hogy végre reggel legyen, Ádám párszor Valentina apjáról is gyűjtött információkat. Király Róbert tizennyolc éves kora óta hivatásos katona, több misszióban is részt vett már. A fényképeken egy fess, jóvágású katona nézett vissza rá. Valentina tiszta apja, gondolta Ádám, pláne akkor, amikor a barettsapkás, akkor huszonéves Róbertről talált képet. A keresők kidobtak egy olyan képet, amin a feleségével és kislányukkal állnak szép tágas kertben. Idillikus kép, amelyen az akkor tíz éves Valentina a szüleivel ellentétben egyáltalán nem mosolygott. Ádámnak megfagyott a vér is ereiben attól tekintettől. A lány gonosz szemei egy sötét korszak kezdetének az előhírnökei voltak, mely a kép után öt évvel el is kezdődött.
Reggel nyolc órakor, alig két órás alvás után Ádám felhívta Valentina édesanyját a munkahelyén. Egy aggódó női hang szólt bele a telefonba, aki már minden bizonnyal várta a hívását.
- Jó napot – szólt bele Ádám. – Király Róbertnével beszélek? Zilahi Ádám vagyok…ó, ez megtisztelő, köszönöm…Nézze, nem hivatalosan, de lányuk, Király Valentina ügyében nyomozok egy megbízásból…igen, ő bízott meg…pusztán egyetlen kérdésem volna és nem is zavarnám önt tovább… - Ádám szemei kikerekedtek – Értem…Sajnálom…Éppen ezért hívtam inkább önt…Rendben…

*

Nóri éppen a tükörben nézte magát zuhanyozás után. Próbálta magát szuggerálni, erőt nyerni arra, hogy folytassa a küldetését. Az életének folytatásáról majd utána fog dönteni, ha majd bosszút állt végre. Remélte, hogy megadatik neki és nem Ádám fogja meghúzni a ravaszt helyette. Persze valahogyan ki kellene használnia Valentina másik énjét – feltéve, ha nem valami ügyes színjáték az egész.
Mikor felöltözött, valaki dörömbölt az ajtaján.
- Ki az? – kérdezte és a fegyveréért nyúlt.
- Én vagyok – mondta Ádám zaklatottan a túl végről. – Beszélnünk kell, nagyon fontos.
Nóri gyorsan kinyitotta az ajtót.
- Mi történt? – kérdezte, mire Ádám gyorsan beviharzott mellette a szobába.
Nóri visszazárta az ajtót és felé sajnálkozó tekintettel néző férfi elé lépett.
- Mi történt? – kérdezte ismét.
- Jobb lesz, ha leülsz – mondta Ádám gyászosan.
- Elfogták?
- Nem, ez most más.
Nóri leült az ágyra, Ádám pedig vele szemben a kis asztal melletti székre és látszólag nagyon megviselt volt.
- Kinyögnéd végre? – kérdezte indulatosan a lány.
- Kezdem a legelején – kezdett bele Ádám. – Tegnap Valentina aktáit tanulmányozva belefutottam egy furcsaságba. Teljesen véletlenül vettem észre. Elintéztem néhány telefont, de egyik hatóság se állt a rendelkezésemre. Az intézet pedig nemhogy nem volt lelkes, de egyenesen rám csapták a telefont egy idő után. Végül Valentina anyját sikerült elérnem. Legalább egy órát beszélgettünk.
- És?
Ádám felsóhajtott.
- A Palkovics Szilvia név, ismerős neked? – kérdezte.
Nóri elgondolkozott.
- Így hívják a nagynénémet – mondta végül. – Nem ismertem. Apámmal csúnyán összevesztek, amikor még nagyon kicsi voltam. Nem is nagyon emlegették, csak néha-néha apám beszélt róla, hogy a huga így, a huga úgy, ilyen bolond, olyan bolond. De ezt most nem értem. Hogy jön ő a képbe?
- Ez a nagynénéd leánykori neve. De most úgy hívják, Király Róbertné. Király Róbert ezredes felesége. Egyetlen gyermekük van. Király Valentina.
Nóri szíve a fejében lüktetett.
- Ez most… - próbált beszélni. – Ez…csak egy vicc. Ez nem bizonyít semmit.
- De igen – felelte Ádám gyengéden. – Valentina, a te unokatestvéred.
A lánnyal forgott a világ. Egyre erősebbé vált a zúgás a fejében.
- Ez… - próbálta mondani. – Ez…nem igaz. Ez valami tévedés lehet.
- Nem az – felelte Ádám. – A nagynénéd megerősítette ezt. Szerette volna felvenni veled a kapcsolatot, amikor Valentina megszökött. De félt apádtól. Az intézet pedig nem adhatott ki ilyen információt. Egyedül Radics Petra tudott erről, de a nagynénéd és a férje megtiltotta neki, hogy elmondja neked. Ők keresték az alkalmat, hogy beszélhessenek veled. Hogy megtudd a szörnyű igazságot.
Nóri előtt elhomályosodott minden, Ádám hangját egyre mélyebbnek hallotta, aztán ájultan terült el az ágyon.

 

2020. január 5-8.
Dunakeszi
5.rész
Rokonok

 

Valentina a tükör előtt állt és farkasszemet nézett abban a másik énjével, aki szemrehányón nézett vissza rá. A szelíd tükörkép mögött megjelent a démon, de teljesen mozdulatlan maradt. Tompán hallatszott a fürdőszobában a telefonból kiszűrődő zaj, melyből a kettéhasadt lány anyjának hangját lehetett hallani. Valentina szemében megjelent a gyűlölet és a földhöz vágta a telefont, ami széthullott darabjaira.
- Beszélj Nórival – mondta a tükörképe.
- Ne parancsolgass – vágta vissza Valentina.
- Vagy te beszélsz vele, vagy én. Azt hiszed, az egész semmissé válik, csak azért, mert nem foglalkozol vele? Már ő is tudja az igazságot. Ahogyan te is. Sejthetted volna, hisz hasonlítunk rá.
- Fejezd be, vagy szétváglak!
Anna belépett hozzá ijedten. Már magára kapott egy köntöst és egy kicsit tartva attól, hogy melyik Valentinával áll szemben, megállt az ajtóhoz közel. A lány felé fordult kétségbeesetten.
- Én ezt nem akarom elhinni – mondta doktornőnek. – Azt hittem ez csak egy álom volt.
- Micsoda? – kérdezte Anna. – Miről beszélsz?
Mivel már biztos volt benne, hogy az elmebeteg tömeggyilkossal áll szemben és nem kell tartania attól, hogy összezavarodik, a lány elé lépett. Először látta az igazi Valentina arcán, hogy komolyan elkeseredik. Az erős és veszélyes szörnyeteg kezdett olyan lenni, mint a másik, benne lakozó személyiség.
- Pár napja felhívtam anyámat – kezdte a lány és visszafordult a tükör felé. – Csak úgy. Sosem jelentett semmit, ahogy a szánalom apám sem. De úgy éreztem muszáj vele tudatnom, hogy élek és elhozom a rettegést az országra. Hogy mindent felégetek, és remélem, jól megnézik a romokat majd.
- És?
- Elmondott nekem valamit. Valamit, amit te sem tudhattál. Amit egész életemben elhallgattak előlem.
Anna megérintette a vállát.
- Mit, babám? – kérdezte lágyan az ex-doktornő és teljesen ledöbbent, amikor a lány egyszerre ijedten és mintha mélységes haraggal, teljesen összezavarodott arccal fordult felé és megfogta a kezét és az arcára tette, mintha valami sebet akarna begyógyítani. A szája megremegett, sírás közeli állapotban volt.
- Nóri – kezdte. – Nórival kapcsolatban. Anyám elmondott valamit.
- Mond, kincsem.
- Ő az unokanővérem.
Anna összevonta a szemöldökét. Néhány másodpercig nem akart hinni a fülének, a szíve a fejében lüktetett, érezte, amint egy kicsit megszédül. Mit is lepődött meg ezen? Hisz szinte megszólalásig hasonlítanak egymásra. Ezt már Viktor is észrevette és szóvá tette neki nem is egyszer. A hasonlóság néha döbbenetes volt, még a hangjuk is. Mint két édestestvér. És volt még valami.
- Mit éreztél akkor, amikor megtudtad? – kérdezte gyorsan Anna.
- Dühöt – vágta rá Valentina. – Meg még valamit.
- Mit? Halvány örömöt?
- Igen. Örültem neki és…nem tudom.
- Az bosszantott fel a legjobban, hogy örültél is neki. Igaz?
- Igen.
Annában összeállt a kép.
- A törés – mondta.
- Tessék? – kérdezte Valentina és megcsillant a félelem a szemében.
- Itt van a törés. Ez hozta elő a másik éned.
Valentina hirtelen felkacagott, megjelent a démoni fény a szemében. Megfogta a felmosórongy nyelét, kihúzta a helyéről és rásózott vele a tükörre, amiben még látta a jó énjét, aki darabokra hullott a szilánkokkal. A tükör melletti kis szekrényeket is csapkodni kezdte, közben egy hangosabban nevetett.
- Pusztulat hercege lesújt rád! – kiáltotta. – Puszta kézzel fog kibelezni, te szánalom! Te alattvaló, eltaposandó csatornapatkány.
Anna nem látott más választást, egy villámgyors mozdulattal tarkón vágta és még a levegőben elkapta az ettől elájult lányt. Felemelte és mintha a kislánya lenne a majdnem két méter magas, szőke lány, bevitte a nappaliba és lefektette a kanapéra. A konyhában beleszürcsölt a kávéjába. Mosoly jelent meg az arcán.
- Egyre gyengébb vagy, picinyem – mondta halkan. - Omolsz össze, mint egy kártyavár. Nemsokára azt teszed, amit mondok. Én leszek az új démonod, a régi pedig megy a feledésbe.

*

Nóri Valentina tizenegy évvel ezelőtti rabosító képét nézte. Az üres tekintetű, teljesen kifejezéstelen arcú, akkor még mindössze tizenöt éves lány szinte ő volt. Most vette észre igazán. A sátáni gonosztevő szemből és oldalról készített képeken olyan volt, mint egy lélek és tudat nélküli báb, de valahol ott bujkált benne a kíméletlen gonosz, aki hirtelen felkacag és pusztításba kezd. Nóri visszaemlékezett arra az évre, amikor hallotta, hogy egy lány tizenhárom emberrel végzett egy diszkóban. Akkor ő tizenhét éves volt, boldog és felhőtlen kamaszkorát élte, volt egy helyes, focista pasija, aki mint ahogy a tinifilmekben lenni szokott, a legmenőbb srác volt a suliban. Emlékezett, mennyire lesokkolt mindenkit az a lövöldözés, alig mertek eljárni bulizni utána. És nem tudta, hogy mindezt az unokahúga követte el, akinek az arca többször is megjelent akkortájt a tévében.
És az unokahúga Bécit is megölte. Az ő vére. Megölte a szerelmét. Nóri úgy érezte, mintha ő húzta volna meg a ravaszt. Élete szerelme az övéhez hasonló arcot látott, mielőtt eldördült a lövés. Béci szülei, ha tudnák ezt, akkor már teljesen jogosan hibáztathatnák őt a történtekért. Így is Nórit okolják fiúk elvesztéséért, és ha ez valahogyan kiszivárog, csak növelni fogja a feszültséget. Az ő unokahúga volt. Ismételgette magában. Valentina, a szörnyeteg, az unokahúga.
Nóri azonnal tárcsázta az apja számát. Ádám még mindig a széken ült és amikor meglátta, mire készül a lány, közbe akart szólni, de jobbnak látta, ha minden megy a maga medrében.
- Szia, kicsim – szólt bele a telefonba az apja.
- Tudom, apa – mondta Nóri hidegen. – Tudom a titkot.
- Milyen titkot? Miről beszélsz?
- Hogy van egy unokahúgom. Akit véletlenül Király Valentinának hívnak.
Az apja fél percig egy szót sem szólt. Nóri szinte látta maga előtt az apját, ahogyan az hátradől megsemmisülten a székében.
- Ne haragudj, kicsim – sóhajtotta az apja. – Nem tudtam, mikor mondjam meg. Nem akartalak felzaklatni. Pláne mostanában, amikor gyászolsz. Vártunk anyáddal a megfelelő pillanatra.
- Hiába – vágta rá fagyosan Nóri és próbált visszatartani a haragját, ami kezdett feltörni benne, az arca is remegni kezdett. – Mástól kellett megtudnom. És van itt még valami apa. Képzeld, ő is tudja már. Szilvitől. És nemsokára szétkürtölöm az egész világnak, hogy a „hős Nóri” nem más, mint a gonosz unokanővére.
- Ne tedd.
- De megteszem. Nem fogok hallgatni, mint a sír. Ti pedig anyával mostantól kezdjetek tippelgetni, melyikünk fog megdögleni. Hogy kinek a temetésére mentek el. Közben nézzetek magatokba. Meg Barbi is, ha ő is tudta. De merem fogadni, hogy a nővérkém se tudta.
- Nóri, kislányom…
Nóri kinyomta a telefont. Ádám aggódva hajolt közelebb hozzá, megpróbálva valahogyan maga felé szuggerálni a lány tekintetét.
- Nóri – kérlelte – Ne csinálj semmi meggondolatlant.
- De – vágta rá a lány és ismét tárcsázott. – A legnépszerűbb internetes hírportált fogom hívni, akik azonnal felveszik nekem a telefont. Már látom is magam előtt a cikket. „Nóri és Valentina rokonok”. Ez a szörny is tudni fogja, hogy tudom. Vagy lehet, már tudja. Nem is érdekel.
- Ne tedd ezt.
- Te mit tennél? – kiáltott rá a lány. – Te mit tennél a helyemben?
Ádám nem tudott válaszolni. Nagyon sajnálta a lányt, akinek mindössze öt perc alatt fenekestül felfordult az élete. Így is egy éve egy borzalmas rémálommá vált, de most még egy csavarral teljesen felborult minden.
- Ugyanezt tenném – válaszolta végül.
Közben felvette az egyik szerkesztő Nórinak.
- Szia, Erika – szólt bele a lány gépiesen. - Olyan hírem van, hogy a szakma legnagyobbja leszel tőle. Kezdem az elején.

*

Anna a környékbeli utcákat járta. A szállingózó hópelyhek beleszálltak a fekete hajába, a szemei pedig a távolba meredtek. Tervezett. A fejében összeírta az összes gyógyszert, amit meg kell szereznie. Egy kicsit élvezte is, hogy ismét orvos fejjel kell gondolkodnia. A telefonja jelezte, hogy alig ötszáz méterre van a legközelebbi gyógyszertár. A nála lévő altató injekcióból beadott egy adagot Valentinának, míg az ájultan feküdt a kanapén. Az körülbelül négy-öt órára teljesen kiüti a lányt, még talán álmodni sem fog semmit.
Amikor a gyógyszertárhoz ért, megállt. Körbenézett az utcában. Egyetlen járókelőt sem látott, csak messze az utca végében. Az üzlet elektromos ajtaja felé fordult. Egyetlen vörösre festett hajú, idős néni volt odabent, aki éppen pakolta a táskájába a dobozkákat. Két eladó volt a pultban. Amikor a hölgy kilépett az ajtón, Anna egy villanypózna mögé bújt. Megvárta, amíg néni legalább húsz méter távolságba kerül, utána ismét körbenézett és megindult az ajtó felé.
Amint belépett, előkapta Valentina hangtompítós pisztolyát, melybe frissen cserélt tárat és fejbe lőtte az egyik eladót. A fiatal férfi ledöntötte maga mögött a fájdalomcsillapítókat, a mellette lévő lány rémülten rezzent össze. Anna kimérten, még egy kicsit riszálva is magát lépett oda a körülbelül Valentinával egyidős, szőkésbarna hajú lányhoz.
- Kapcsold le a fényeket és az ajtót is – parancsolta neki Anna. – Gyorsan!
A lány hátranyúlt a kapcsolóhoz és lenyomta a lámpákat. Sötétség telepedett rájuk, csak a fűtőtest zaja búgott. A pult alatt benyomott egy gombot, az ajtók felől tompa kattanást lehetett hallani.
Anna elégedetten mosolyodott el.
- Ügyes kislány – mondta. – Hányan vagytok még?
- Már csak én – felelte az rémülten. – Kérem, ne bántson. Nagyon kérem.
- Sajnálom, tündérkém.
Fejbe lőtte őt is, majd kinézett az utcára. Senki. Reggel van, mindenki már a munkahelyén van. Megindult hátra a tároló helyiségbe. Megkereste a neki megfelelő polcot, ahol a pszichiátriai gyógyszerek sorakoztak. Már rögtön a polc elején bedobott három dobozt a táskájába. A fejében már előre kiszámolta az adagolást, a lehetséges mellékhatásokat, a gyógyszerek közti kölcsönhatásokat, ügyelt arra, hogy Valentina ne szenvedjen majd károsodást egyik gyógyszer együttes hatásától sem. Lekapott még néhányat középtájon, aztán erős nyugtatókat is összepakolt. Az eszközök között néhány injekciós tűt és vattát is berakott a táskájába. A pultnál elővett szatyrot és abba beledobált pár fájdalomcsillapítót, vitaminokat, de ezeket már magának. A kasszából némi kézpénzt, majd vigyorogva nézett a földön fekvő áldozataira.
- Köszönöm nektek! – mondta, majd halkan kuncogva visszakapcsolta az ajtót és kilépett az üzletből.

*

Nóri leadta a drótot a szerkesztőlánynak és azt az ígéretet kapta, hogy két órán belül látható lesz a cikk. Megadta a nagynénje számát is, amit Ádámtól nagy nehezen tudott csak kicsikarni. Beültek abba a pubba, ahol előző este is iszogattak. Nóri rendelt magának egy feles gint, amit azonnal be is gurított éhgyomorra.
- Még itt lehet a városban? – kérdezte a magánkopótól.
- Nem tudom – rázta meg a fejét az. – Lehet, már továbbállt.
Ádám komolyan aggódott a lányért, aki még nem is evett, de már önti magába a szeszt. Ráadásul fegyvere is van, felzaklatott állapotban van, és ki tudja, mire lehet képes most. Ádám rengeteg csúnya ügyet megoldott már, rengeteg borzalmat látott, de ilyen csavaros, fordulatos esettel még nem találkozott. Ennek ellenére nem bánta, hogy erőszakos volt és vele akart tartani. Innentől küldetésének érezte, hogy segítse ezt az elátkozott lányt, akit már akkor nagyra tartott, amikor még nem is ismerték egymást. Palkovics Nóra, aki szembeszállt a rettegett Bachmann Viktorral és annak őrült orvosával Dr. Mayer Annával. Ez volt akkor még a leggonoszabb szövetség, amivel szembe kellett néznie és nem tudta, hogy egy újabb szereplővel fog bonyolódni a helyzet, aki ráadásul az unokahúga. Aki hidegvérrel végzett a szerelmével is. Aki ezeket kibírja ép ésszel, azt talán legacélosabb lélek a világon. És megérdemel pár felest kora reggel.
- Szerintem ezért támadt rám Viktor egy éve – mondta Nóri. – Biztos vagyok benne. Valentinát látta bennem.
- Lehet – sóhajtotta Ádám.
- Meglátott. Rá emlékeztettem. Így kellett megtörténnie. Viktor csak egy embertől fél. Valentinától. És ezért szúrt ki. Szimbolikus támadás. Mintha őt ölné meg. És szinte igaza is lett volna, ha belegondolok.
- De nem tudott. Tőled is félhet már.
- Két éve ilyenkor boldog voltam. Készültem a karácsonyra és hangulatban voltam. És most?
- Lehet nem véletlen az egész.
- Hogy érted? – mosolyodott el Nóri keserűen.
- Lehet, ez a küldetésed. Azért történt mindez, hogy te állítsd meg mindegyik gonoszt.
- Nem tudom megállítani őket. Egyedül nem tudtam. Janka és Heni kellett hozzá. Én egyedül egy senki vagyok.
- Ez nem igaz. Nem vagy az.
Nórinak kikerekedtek a szemei.
- A külvárosi részen bújhatott el – mondta hirtelen. – Mint akkor Dunaújvárosban.
- Tehetünk ott pár kört, de nem hiszem, hogy jutunk valamire - rázta meg a fejét Ádám. – Mégsem fog kiintegetni az ablakon nekünk.
- Nem baj.
Nóri felállt és dobott egy ötezrest az asztalra.
- Induljunk – mondta, majd megindult kifelé.
- És mit fogunk csinálni? - fordult kérdőn utána a magánkopó. – Bekopogtatunk mindenhova?
- Vagy berúgjuk az ajtót. Nekem mindegy.

*

Mikor Valentina felnyitotta a szemét, egyből Annát látta meg, amint az mosolyogva áll felette.
- Ne haragudj, kisbaba – mondta kedvesen a nő. – Muszáj volt elaltatnom, mert magadra is veszélyes voltál.
- Az én doki nénim – mosolyodott el Valentina. – Annyira vigyázol rám. Úgy szeretlek téged.
A doktornő leguggolt hozzá, megpuszilta a homlokát, aztán a lány arcát kezdte cirógatni. El kell nyernie a bizalmát még jobban ennek a szörnynek, vagy különben nem tudja felhasználni semmire. Kezdett kigyógyulni a lány tegnap esti manipulációjából, amivel elhitette vele ideig-óráig, hogy ők ketten összetartoznak. Ám ahogy most elnézte a megszelídített vadat, elismerte magának, hogy valahol szereti is őt. Szerette benne a kegyetlenséget, a kendőzetlenséget és azt a mélységes gonoszságot. Be is ugrott neki egy emlék, amikor az akkor tizenhét éves Valentina mindössze fél perc alatt félholtra vert két őrt a cellájában, amikor azok levették róla a kéz-és lábbilincset. Megpróbált megszökni, de ő megállította. Hamar megadta magát a lány. Elég volt csak lefognia. Az a lány csak mosolygott rá, mint akinek esze ágában sem lett volna megszökni, csak őt akarta tesztelni.
- Csináltam pár szendvicset az útra – mondta neki a doktornő.
- Milyen útra? – kérdezte Valentina, aki látszólag meg sem lepődött.
- Elhúzzuk a csíkot innen.
- Hová megyünk?
- Van egy barátom Baján. Egyszer elintéztem, hogy az öccse a húsz év börtön helyett öt évet kapjon a Szent Mihályba. Már beszéltem vele, odaadja az egyik házát. Ilyen luxusházikó. Van ott minden.
- Megbízható?
- Persze, egy bűnöző, aki lóg nekem.
- Nem körözik a kocsidat?
- Nem. És tuti helyen parkoltam.
- Kirándulunk?
- Így van, kisbabám.
Valentina dobott egy puszit a nő orra hegyére.
- Szomjas vagyok, doki néni – mondta kislányosan.
- Hozok neked valamit.
Anna a konyhába ment, eközben elővett a zsebéből egy kapszulát. Kivett a hűtőből egy doboz narancslevet, töltött egy pohárba, aztán széthúzta a kapszulát a pohár felett, bele engedve port a belsejéből. Halkan elkavarta egy kanállal, majd odavitte a mit sem sejtő Valentinának.
- Finom narancslé a te doki nénidtől – adta oda nyájasan a poharat a lánynak, aki mohón benyakalta az egész pohárral.
- Telefonálnom kell – mondta komolyan.
- Kit akarsz felhívni?
- Nórit. Tudom a számát. Még a hulla pasijának telefonjából halásztam elő.
- Nem biztonságos felhívni.
- Nem baj. Csak két percet beszélek vele.

*

Nóriék éppen kijutottak a belvárosból, amikor megcsörrent a mobilja. Számára ismeretlen szám volt. Az első gondolata az volt, hogy a nagynénje az, oda is tartotta Ádámnak, de az megrázta a fejét. Biztosan egy másik laptól keresik, gondolta magában és felvette a telefont.
- Igen? – szólt bele.
- Szia, Nóri – köszöntötte derűsen a vonal túlsó végéről Valentina.
- Valentina.
Ádám felé-felé sandított, majd félreállt a kocsival kerék csikorgatva.
- Beszéltem anyával nemrég – mondta Valentina. – Elmondta, hogy már te is tudod a nagy titkot.
- Igen – sóhajtotta Nóri. – Tudom.
- Mit éreztél, amikor megtudtad?
- Amit te. Szerintem.
- Furcsa, nem?
- Az.
Rövid szünet következett. Ádám lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket.
- Egy kicsit örültem neki – mondta Valentina még mindig derűsen. – Tudod, ott a plázába tegnap, nem öltelek volna meg. Még talán egyszer együtt karácsonyozunk. Csak te meg én. Ki tudja? Hisz az én kis cuki unokanővérkém vagy. Annyira szeretnélek most ölelgetni, mint egy plüsscicát. Szétpuszilgatnám azt a szép kis fejedet, ami pont olyan, mint az enyém. Még a hajunk is ugyanolyan szép dús és szőke.
- Fejezd be – vágott közbe Nóri. – Engem nem érdekel, milyen rokonságban vagyunk. Ki foglak csinálni.
- Ahhoz kevés vagy még, szívem. Ha belegondolok, mekkora szégyen lehet, hogy a saját unokahúgod fél kézzel levert téged ott Kulcson. Vagy várjunk csak! Nem is! Hát a Bécike, tudod. Ó, lefogadom először azt hitte, hogy te várod ott a fürdőszobában. De nyugi, tudta, hogy én ölöm meg.
- Ki fogom tépni a beledet!
- És Viktor. Ó, ha megtudja. Ha nem védekeztünk volna, akkor ő is családhoz tartozna már. Itt hordanék magamban egy kisbabát – felnevetett. – Egy pici kis ördögöt, aki részben Viktor és részben én lennék, és te rád hasonlítana.
- Nemsokára elintézlek téged, hugica. Aztán Viktort is.
- Ó, most megremegtem a félelemtől.
- Ideje volt.
- Nóri! – kiáltott a telefonba Valentina, de egy másik hangnemben. – Nóri, én vagyok az. Tudod, a másik.
Nóri Ádám felé fordult és intett neki, hogy induljon.
- Szia – köszönt bele Nóri némi nyájassággal a hangjában. – Jó, hogy megint beszélhetünk.
- Annyira sajnálom, drágám – mondta a másik Valentina. – Én hidd el, nagyon örülök ennek. Szerintem ez csodálatos!
- Ó, igen, az. De légy szíves mond már el, merre vagy most?
- Itt van Anna is.
- Tessék?
- Itt van Anna és Valentinával azt tervezik, hogy…
Megszakadt a vonal.
- Ezt nem hiszem el! – üvöltötte Nóri. – Már majdnem megvolt!

*

Anna a rémült másik Valentina száját fogta éppen be erősen, miközben elővette a leggonoszabb mosolyát. A másik kezével egy injekciót emelt annak szeme elé, a lány szeméből erre könnyek szöktek elő a látványtól és üvöltött a nő keze alatt. Az egész teste remegni kezdett a félelemtől.
- Tudod, hogy mi ez? – kérdezte Anna sejtelmesen, élvezve a lány félelmét. – Ez kérlek szépen egy időre el fog tüntetni téged. Jön egy filmszakadás és kiesel a játszmából a következő adagig. Most azt hiszed, Valentina terve meg fog valósulni, megöl engem ezek után. De nem fog. Parancskövető kiskutyám lesz, a rabszolgám. Úgy bizony. Azt fogja tenni, amit mondok neki. Te pedig akárhol is leszel abban a beteges világban, ami ennek, szánalomnak az agyában kavarog, nem fogsz tudni tenni semmit. De azért remélem, minden látni és hallani fogsz. És érezni. Mert most jön, kisbabám, az igazi iszonyat. Úgy leszedálom Valentinát, hogy ha kell, még fejbe is lövi magát, ha csettintek neki. Ha most hall engem, hiába. Nem fog emlékezni.
A lány nyakába szúrta a tűt és lassan adagolni kezdte a folyadékot, miközben megcsillant a gyilkos fekete szeme.
- Miután egy kicsit bujkálunk és mindent eltervezek, kiszabadítjuk Viktort. Utána az ő szeme láttára fogom kivégezni Valentinát, veled együtt. Szép lassan, hogy mindent érezz. Azt fogod kívánni, hogy bár maradtál volna csak egy kósza gondolat. Aztán Nórival is végzek. Úgy fogok együtt élni Viktorral a norvég hegyekben, hogy akárhányszor eszembe juttok, mindig el fog majd a nevetés.
A másik Valentina szemei szép lassan lecsukódtak.
- Aludj csak, kisbaba – súgta felé Anna gonoszan mosolyogva. - Én majd várok. A rabszolgámra.

2020. január 16.
Dunakeszi

 

6.rész
Hosszú autózás a mumus nőcivel

 

1988.
A rendőrautó fényszórói megvilágították a lányt. Tibor, a járőr kiszállt a kocsiból és szemügyre vette a hosszú fekete hajú lányt, szürke farmer felsőben, ahogyan ott állt az út menti erdőnél, tőle pár lépésnyire. Még magán is meglepődött, hogy sok borzalmat látott rendőr létére, mennyire megijedt ettől az ártatlannak tűnő teremtéstől. Volt valami benne egészen ördögi, a fekete szemeivel úgy meredt rá, mint aki támadásra készül. Mereven állt ott, miközben Tibor felé közelített.
- Mit keresel itt egyedül az éjszaka kellős közepén? – kérdezte tőle.
- Kirándulok – felelte a lány.
- Ilyenkor? Hol vannak a szüleid?
- Otthon.
- Hány éves vagy te?
- Tizennégy.
Tibor megállt előtte csípőre tett kézzel. Nem tudta elképzelni sem, mit kereshet itt ez gyerek, alkoholszaga nem volt, a bagót sem érezte rajta, semmi. Elszökhetett otthonról a szülei veszekedése miatt?
- Hogy hívnak? – kérdezte.
- Anna – felelte a lány. – Mayer Anna.
- Nos, Anna, te most velem jössz szépen. Hazaviszlek.
- Rendben.
Öt perc múlva már Budafokon jártak. Anna hátul ült, Tibor pedig néha-néha belesandított a visszapillantó tükörbe. Akárhányszor szemügyre vette a lányt, mindig belehasított a félelem. Anna mereven figyelte őt, mint valami gyilkos ragadozó, aki kileste a zsákmányt.
- Mit kerestél az erdőben? – kérdezte Tibor.
- Szeretem az erdőt – felelte az.
- De az veszélyes este. Sok rossz ember jár arra.
- Eggyel sem találkoztam.
- Ez a szerencséd, Anna. A múltkor találtak ott egy lányt. Valaki tizenhárom késszúrással végzett vele.
Tibor nem látta, amint Anna elmosolyodik a hátsó ülésen.
- Borzalmas eset – folytatta a rendőr. – Ott voltam a helyszínelésen. Nem akarok ott lenni, amikor téged zsákolnak be.
- Nem is lesz ott – jelentette ki Anna.
A farmer felsőjéből lassan előhúzott egy majd tizenöt centiméter hosszú pengéjű kést. Egyre szélesebb lett a mosolya. Fekete szemei megcsillantak a sötétben, minden idegszálával az áldozatára figyelt.
- Remélem is – bólintott a rendőr. – Nekem is van egy kislányom. Ha ő mászott volna el késő este az erdőbe, megnézhetné, mit kapna tőlem. Te is kapsz otthon két pofont, az biztos.
- Engem nem így nevelnek – nevetett Anna.
- Nem kaptál még pofont?
- Nem. Én jó kislány vagyok.
- A jó kislány vigyáz magára.
- A jó rendőr is.
Anna éppen támadni akart, amikor Tibor lefékezett az egyik kereszteződésnél, nehogy elüsse a piroson átszaladó, hosszú bőrkabátos fiatalt. Némi szitkozódás után letekerte az ablakot.
- Hova sietsz, főnök? – kiáltotta utána. – Elment az eszed? Aztán majd rajzolhattalak volna körbe, te nem normális állat!
Anna elrakta a kést. Tibor ismét gázt adott, közben bele-belepillantott a tükörbe.
- Az eszem megáll tőletek, fiataloktól – mondta.
- Rakjon ki a Moszkva téren – követelte Anna.
- Megbeszéltük, igen. De szépen felmegyünk hozzátok és elbeszélgetek a szüleiddel.
- Ne jöjjön fel.
- Már hogyne tenném? Aztán majd én vakarlak össze az erdőben, mint azt a lányt.
- Ha megígérem, hogy többet ilyet nem csinálok, akkor nem jön fel? Egyszer majd hálás lesz nekem.
- Miért lennék?
- Orvos leszek.
- Milyen orvos?
- Pszichiáter. Segítek majd a rendőrségnek elfogni a rosszfiúkat.
- Miért kéne egy lélekbúvárnak segítenie?
- Majd meglátja.
Tibor felsóhajtott.
- Na, jó, de megvárom, amíg belépsz a kapun – mondta.
- Köszönöm, zsaruk ásza.
A rendőr felnevetett. Anna elképzelte, hogy végez a rendőrrel. Szélesen mosolygott a tükörbe. Amikor Tibor is belenézett, megfagyott a vér az ereiben. A szimata azt súgta, ez a lány maga a gonosz.
Másnap Anna a Margitszigeten ült a Duna felé nézve. Borús, felhős idő volt, az eső bármelyik pillanatban eleredhetett. Felnézett a felhős égre és abban pillanatban az meg is dörrent.
- Jön az iszonyat – súgta sejtelmesen. - Jövök én. Elkezdődött. Igen. Elkezdődött a rettegés korszaka.
Sátáni vigyort eresztett az ég felé.

*

Jelen.
Már besötétedett, amikor Anna arcán a nosztalgikus mosoly jelent meg. Félúton voltak Baja felé a telefonjának tervezője szerint. Az anyósülésen Valentina szunyókált békésen, a szék egy kicsit hátra is volt billentve. Este hat óra volt, a lány reggel óta ki volt ütve a speciális anyaggal.
Anna bekapcsolta az ablaktörlőt, mert a hóesés ismét rákezdett. Feltekerte még jobban a fűtést, a rádiót is be akarta kapcsolni, hogy meg tudjon valamit a hírekből, de nem akarta Valentinát felébreszteni. A lány minden bizonnyal bezavart volna az ostoba beszédével. Anna jól tudta, hogy az adag még nem éri el a kívánt hatást, azonban az átváltozás folyamatát elindította.
- Doki néni – súgta hirtelen a lány.
Anna majdnem felsikított, annyira megrémült tőle. Felé pillantott. Valentina kétségbeesetten nézett rá.
- Jól vagy, álomszuszék? – kérdezte tőle a nő. – Kipihented magad?
- Mi történt velem? – kérdezte az, miközben reszketés tört rá.
- Megjelent a másik éned. Elaltattam egy kicsit.
- Jól tetted.
- Fázol?
- Nagyon.
Anna hátranyúlt a hátsó ülésre és előhúzott onnan egy kabátot. Valentinára már indulás előtt ráadta a pulóverét és hosszú fekete ballonkabátját, ám a lány még így is fázott. A szer mellékhatása.
- Ez a tiéd? – kérdezte a lány és betakarózott vele. – Te nem fázol, édesem?
- Nem.
- Nincs is rajtad pulcsi.
- Bírom a hideget.
- A kőkemény doki néni – vigyorgott Valentina. – Az én édes egyetlen Annácskám. Ez a csodaszép fekete cica.
- Ne csináld ezt most, kérlek.
- Nem szereted, ha bókolok?
- De, csak most ne.
Valentina elkezdte simogatni a nő fejét.
- Gyü-gyü – gügyögött neki. - Gyü-gyügyügyü! Gyagya-gyagyagyagya! Pici-pici, kis babucika!
- Bolond lány – nyugtázta Anna.
- Megállunk valahol kajálni?
- Csináltam szendvicseket.
- Azok biztos megrohadtak már. Biztosan zöld már a sonka és nem akarna bemászni a számba.
- Nincs semmi baja.
- Valami meleget akarok enni. Meghívlak. És ígérem, nem leszek feltűnő. Nem is nyírok ki senkit.
- Jó, mindjárt itt lesz egy benzinkút. Tankolok, te addig bemész valamiért. És próbálj meg viselkedni.
- Úgy lesz, ahogy akarod.

*

Nem messze Dunaföldvártól megálltak egy benzinkútnál. Míg Anna a kocsit tankolta, Valentina belépett az üzlethelyiségbe. A kasszánál egy fiatal lány állt és éppen telefonozott, mivel senki sem állt sorban. Az étkező részen egy jóképű, húszas évei elején járható srác állt és éppen a friss toast szendvicseket adta át egy ifjú párnak. Rajtuk kívül egy asztalnál egy nagydarab, idős férfi éppen a kávéját szürcsölgette egy télapó mintájú műanyag pohárból, miközben a kinti hóesést bámulta.
Valentina odalépett a pulthoz és elővette a széles mosolyát, ezzel rendesen zavarba hozva a fiatal srácot.
- Szia, fiúka – köszönt neki derűsen.
- Szia – mosolygott az zavartan. – Mit adhatok?
- Kérnék kettő tonhalas toast szendvicset és egy cukormentes kólát.
- Máris csinálom, addig nyugodtan foglalj helyet.
- Maradok. Megnézem, hogy csinálod, meg téged is.
A srác rakta a sütőbe a hűtőből kivett szendvicset, Valentina pedig jó alaposan végigmérte őt röntgen tekintetével.
- Nagyon szép pasi vagy – mondta.
- Komolyan? – kérdezte a fiú és teljesen elvörösödött.
- Igen. Azt ne mond, hogy neked sem szabad bókolnom.
- De lehet. Csak nem vagyok hozzászokva.
- A legtöbb csaj nem meri kimondani. Azt várja, hogy te kezdeményezz. Mintha ez valami törvény lenne. Viszont én nem vagyok ilyen. Én szeretek felszedni pasikat és hát válogathatok is.
A fiú alig mert ránézni, inkább válogatott a hűtőben a kólák között. Valentina a hallgatózó kasszás lány felé fordult. A fiús, vagány lány meglepődve figyelte a jelentet, aztán őt kezdte méregetni. Valentina lövellt felé egy megvető pillantást, majd visszaállítva a mosolyát a fiút nézte végig fentről lefelé. Az feléje fordult és letette a kólát a pultra, majd a pénztárgépbe írta be a összegeket.
- Te ilyen kis félénk vagy? – kérdezte Valentina.
- Nem vagyok az – válaszolta a fiú és megvakarta a tarkóját.
- De az vagy. Ne legyél az. Szép vagy. Bármelyik csajt megkaphatnád.
- Sajnos nem. Ismerem a korlátaimat.
- Neked nincsenek. Ha nem lennénk itt ilyen sokan, úgy elkapnálak, hogy a végén már menekülnél, de nem engednélek sehova.
- Mennyit ittál?
Valentina arcáról lefagyott a mosoly.
- Úgy nézek ki, mint egy részeg? – kérdezte hidegen.
A fiú erre már a szemébe nézett. Látszott rajta, hogy megijedt Valentina hanglejtésétől.
- Süket vagy, hulla fiú? – kérdezte a lány. – Ismételjem meg?
- Nem – rázta meg a fejét gyorsan. - Nem úgy nézel ki.
A kasszás lány közbe szólt: - Be vagy szívva, kislány?
Valentina lassan feléje fordult.
- Téged meg ki kérdezett, te értelmezhetetlen külsejű, lottyadt zsírfóka? – vetett oda neki.
- Beverjem a képedet? – feszült meg a lány, készen állva, hogy meginduljon felé.
- Kevés vagy te ahhoz, hulla lány. Na, gyere, próbáld meg.
A fiú intett Valentina felé.
- Nyugi, nem kell a balhé – mondta a fiú. – Mindjárt kész a szendvicsed is. Ne legyél ideges, kérlek.
- Veled is így beszél, mi? – fordult felé Valentina. - Mintha ő nyomott volna ki a vécén?
- Nem, csak ő az én régi barátom. Hidd el, rendes.
- Ne védjed már ennyire. A természet tévedése, nézz már rá.
A kasszás megindult felé: - Na, jó, most azonnal húzzál innen kifele, vagy én ütlek innen ki!
Valentina készen állt, hogy fejbe rúgja a lányt, amikor belépett Anna.
- Nyugalom! – mondta a kasszásnak a nő. – Régóta vagyunk úton és nagyon éhes szegény.
- Megetetem vele mindjárt a padlócsempét! – kiáltott a kasszás.
- Nem kell, kicsit nehéz napunk volt – mondta Anna és közéjük állt - Ma vált el a férjétől. Szépen fizetek és megyünk is - a sráchoz fordult. – Elvitelre kérjük a kaját.
Valentina a sráchoz fordult: - Úgy vigyáz rám, annyira szeretem. Bár itt most ti voltatok veszélyben.
Anna feléje fordult: - Elég legyen.
- De miért? – kérdezte a lány. – Mindig kell egy kis balhé. Te is tudod.
- Nem kell balhé, babám. Jó?
Valentinát hirtelen furcsa érzés fogta el. Behunyta a szemét. Látta a romos Budapestet a pesti oldal rakpartján. A Fővám tér felé nézett, nem jött fel onnan a villamos. Sziszegést hallott maga mellől. Mikor jobbra fordult, meglátta Annát vörösen izzó szemekkel, ahogy lenéz rá.
- Nem kell a balhé, jó? – mondta és a kezét nyújtotta.
Kinyitotta a szemét.
- Igenis – bólintott a lány és megindult kifelé a kocsihoz.
Anna gonosz félmosollyal nézett utána, majd a teljesen összezavarodott kasszás lányhoz fordult.
- Rám hallgat a kis barátosném – vonta meg a vállát győzelemittasan. – Mennyivel tartozok?

*

1994.
Anna a huszadik születésnapját ünnepelve riszálta magát a diszkóban. Hosszú fekete haját rázta, csillogott a köldök piercingje, forgatta a csípőjét, teljesen átadta magát a ritmusnak. Az egyik barátnője, a szőke Kamilla mögé állt háttal és meglökte a fenekével, mire Anna kacagva fordult felé.
A teremben mindenki egyszerre felemelte mindkét karját a felgyorsuló ütemre, utána a ki-ki hogyan rázta tovább magát. Anna túl volt a vizsgaidőszakon, mindenből jelesre vizsgázott, ezért semmi sem vehette el a jókedvét, pláne mert szülinapja is volt. A barátaitól kapott belépőt a mai partira, és ők állták a piát is neki. Oda is rázta magát a pulthoz, ahol a félhosszú, kék hajú lány már készítette is neki a vodkanarancsot. Anna lövellt felé egy kacsintást és elvette a poharat. Pali, az egyik barátja megállt előtte felhúzott fekete pólóval, mintha az melltartó lenne és utánozta őt. Anna átkarolta, megitatta a vodkanarancsból, a maradékot megitta ő, utána a válla felett eldobta a műanyag poharat. Egészen addig mosolygott, amíg meg nem látta Brigit.
A vörös hajú lány éppen adta a szépet a pasiknak. Egyre többen gyűltek felé, az pedig, mint egy sztár élvezte a figyelmet. Anna szemében megjelent a gyilkos csillogás, amikor meglátta, hogy a lány a mosdó felé igyekszik. Intett Palinak, hogy dolga van és riszálva magát, megindult Brigi után.
A vécében Brigi igazított a sminkjén, majd belépett az egyik fülkébe. A mosdóból éppen kiment az addig sminket igazító lány, amikor Anna belépett. Lassan kimérten kopogott végig a fekete cipőjében, miközben elhatalmasodott rajta a pusztítás utáni vágy. Éppen lehúzták a vécét.
Amikor Brigi kilépett a fülkéből, Anna rögvest visszarúgta oda. Belépett a lányhoz, magukra zárta az ajtót. A hajánál megragadta a kábult tekintetű lányt és a falba verte kétszer annak fejét.
- Elvetted tőlem a pasimat és szépen kihasználtad – súgta a szédelgő, vérző orrú lány fülébe. - Az az én dolgom lett volna.
- Ezért elintézlek – nyögte Brigi.
- Te? Ugyan már. Tudod, hogy esélytelen. Félálomban is leverlek. És hát, tudok mindent a közted és dékán közti viszonyról. Mi lenne, ha kiderülne az is? Ja, és véletlenül tudok az eltűnt gyógyszerekről is.
- Nincs bizonyítékod.
- Dehogyisnem. Van elég, hogy tönkretegyelek. De nekem mindig élvezet, hogy elkenem a képed. Olyan kis tenyérbe mászó vagy – elmosolyodott. – Valahogy szinte könyörög a pofád egy ütésért. Vagy az a csempe veled szemben? Látod? Nem annyira? Messze van?
Ismét a falba verte a lány fejét, aztán elengedte és az összeesett. Anna kacsintott egyet az ájult áldozatára, aztán visszament bulizni.

*

Jelen.
Valentina csendben eszegette a szendvicset, míg Anna vezetett. Az ex-doktornő büszke volt magára, amiért elérte első komolyabb sikerét a lány felett. Hallgatott rá, méghozzá katonásan. Ahogy felé pillantott, kicsit meg is sajnálta a békésen falatozó lányt, aki nem is sejtette, hogy csapdába került. Valahogy szerette is ezt az idiótát, lehet meg is kíméli majd az életét.
- Doki néni – mondta Valentina, amikor befalta a második szendvicset is. – Ez nagyon finom volt. – belekortyolt a kólába. – Jót sütött az a fiú, kár, hogy nem jöhetett velünk. Olyan szép volt.
- Igen, helyes volt – felelte Anna. – De most vissza kell fognunk magunkat. Senkit sem szabad bántani és kerülni kell a feltűnést.
- Rendben – bólintott a lány és böfögött egyet.
- Egészségedre.
- Köszi, doki néni. Messze vagyunk még?
- Nem annyira – a telefonra pillantott. – Még egy óra.
- Szép házba leszünk?
- Igen.
- Lesz jacuzzi?
- Igen. Van minden.
- És meddig leszünk ott?
- Nem tudom. Ameddig akarunk.
Valentina fürkészően nézett rá.
- Haragszol rám valamiért? – kérdezte.
- Nem.
- De haragszol. Azért mert megvédtem magam azoktól a majmoktól?
- Próbáld meg visszafogni magad.
- Én mindent megtettem.
Anna felé fordult, amitől Valentina csodával határos módon zavarba jött.
- Jól van, na - adta meg magát szégyellősen a lány.
A doktornő visszafordult az útra és visszatartotta a feltörni kívánkozó nevetést. Nagyon tetszett neki a helyzet. Reggel még nem tudta volna meggyőzni a lányt semmiről sem, most pedig követi a parancsait. Még nem tökéletes, de remek úton halad a dolog a totális győzelem felé. Viszont néhány perce be kellett volna adnia az adagot neki, hogy a másik énjét eltompítsa, azonban felettébb kíváncsi volt, hogy annál milyen hatást ért el. Bármelyik pillanatban jelentkezhet.
- Jó estét, doktornő – hangzott a másik tónusú hang.
Na, tessék, gondolta Anna.
- Szia – köszönt vissza neki. – Hogy vagy?
- Fázom egy kicsit.
Nem harcias, nem támadó, vagy vár. Anna tudta, hogy óvatosnak kell lennie vele is. Amint támadni készül, leüti, aztán félreáll és beadja az injekciót. Már elő volt készítve a zsebében.
- Maga hogy van, doktornő? – kérdezte a lány.
- Remekül. És nyugodtan tegezz.
- Rendben – a telefonra nézett. – Még egy óra és ott vagyunk?
- Igen.
Megszűnt a kapcsolat kettejük között, nyugtázta Anna. Nem látják, nem hallják egymást, de a korábbi emlékeik talán megmaradtak. Helyes. Szép lassan, de minden a tervek szerint halad. Beszéltetnie kell, minél többet meg kell tudnia. Nem, mégsem. Hagynia kell kibontakozni. Akkor őszintébb talán.
- Mindjárt itt a karácsony – mondta a másik Valentina. – És megint boldogtalan. Akárcsak tavaly.
- Majd boldog leszel, ígérem – mondta Anna egykedvűen.
- Na, persze. Neked jó, mert te többet töltöttél szabadon, mint én. Sőt, egy karácsonyt se töltöttél négy fal között egy cellában. Pláne úgy, hogy nem vagy önmagad. Hogy valaki átvette a tested. És nem tehetsz semmit.
- Még mindig úgy érzed, hogy te vagy Valentina?
- Én vagyok. És Nóri unokahúga vagyok.
- Értem.
- Nem hiszel nekem, igaz?
- Nem tudok erre mit mondani. Majd rájövök mindenre. Egy biztos, a törésvonal meg van.
- Nem törésvonal. Lehetőségem adódott a gyengeséget kihasználva végre előbújni. Van különbség a kettő között. Persze te vagy a doki. Te biztosan jobban tudsz mindent, mint én, nem igaz?
- Mesélj csak még.
A másik Valentina felsóhajtott és kinézett az ablakon. Az autópályán haladtak és a mellettük haladó kocsiba éppen belátott. Egy fiatal, szakállas férfi vezetett, mögötte a kislány ült, egy pillanatra látta előrehajolni és a telefonjára bámulni a feleséget is. Egy mosolygó, látszólag valami vicceset olvasó nő.
- Tudod, mi a legszomorúbb az egészben? – kérdezte a lány és Annára nézett. – Hogy sosem lehettem szerelmes. Sosem tudtam meg, milyen. Kimaradt minden. A kamaszkori szerelmek. Minden, ami annyira általános. Annyira alap. Nem volt gyerekkorom sem. Végig egy gonosz agy sarkában éltem. Egy testben, ami elszabadult és nem tudtam visszaszerezni. Ott éltem. Nézőként. Egy gonosz mindennapjait.
- De most itt vagy – vonta meg a vállát a nő.
- Nem tudom, milyen, ha szeret valaki – folytatta a lány szomorúan. – Sosem éreztem. Nem tudom, milyen, ha rám találnak. Ha valaki meg akar ismerni. Meg akar szeretni. Azt sem tudom, milyen, amikor kajtatok valaki után, hogy rám figyeljen. Nem láttam, nem éreztem ezeket. Sosem tudom meg, milyen lett volna az első, ártatlan szerelem a gimnáziumban. Azok az éveim elvesztek. Sosem lesznek már. Azt sem tudom, milyen, ha egy férfi átölel. Hogy a mellkasára hajtom a fejem. És érzem, hogy számítok. Biztonságban vagyok. Csak azt tudom, milyen volt, amikor Valentina kihasználta Viktort. Vagy másokat. Élvezetből. Stratégiából. És a legszörnyűbb az egészben, hogy a legjobb esetben visszakerülök a Szent Mihályba és ott fogok megöregedni és meghalni.
Anna nem mondott erre semmit, csak figyelt.
- Sosem leszek boldog ember – folytatta tovább a másik Valentina. - Ott éltem abban a sötét világban, Valentina fejében. Elnyomva. Rettegve tőle és a démonjától, amíg fel nem szabadultam. De el kell ismernem, hogy nem nyerhetek – visszafordult az út felé – Sosem voltam, sosem leszek boldog ember. Menekvésem sincs. Persze, néha álmodozok ott a romok között, összekuporodva a hidegben. Hogy egyszer kisüt a nap. Valaki átölel. Ebben az álomban feleség vagyok. Vannak gyerekeim. Együtt sétálunk a napsütésben. A férjem egy jóképű, romantikus férfi. Egy erős ember. Mindig mosolyog, vicceskedik. Néha felkap és forgunk a fényben. Ha máshogy nem is, de itt lesznek velem a fejemben. Az álomban. Másom nem maradt.
Anna azon kapta magát, hogy együtt érez vele. Viktorra gondolt, az erdőre, ahol majd új életet kezdhetnek.

*

2012.
A tizennyolc éves Viktort éppen bevezették a cellájába, amikor Anna megjelent az ajtóban. A félhosszú hajú fiú szinte a katatón állapothoz hasonlóan, teljesen kifejezéstelen arccal nézett maga elé, miközben levették róla a kéz-és lábbilincset. A doktornő maradt, amíg az őrök végeztek, majd elküldte őket. Belépett a továbbra is mozdulatlanul álló fiúhoz, aki ugyanott állt, ahol az őrök hagyták. Egyenesen az ablakon bámult ki az udvarra, ahol jelenleg már senki sem tartózkodott.
- Viktor – szólította meg Anna gyengéden. – Jól vagy?
Nem jött válasz. A doktornő odalépett hozzá és finoman megérintette a vállát.
- Meg kell értened, ha együttműködsz velem, akkor bármi lehetséges – mondta halkan a fiúnak - Nyolc év múlva lesz a meghallgatásod, amikor kiszabadulhatsz innen. De nem kell annyit várni, ha egy kicsit nyitottabb leszel mostantól. Ha többet beszélsz velem és másokkal. Hidd el, én bármit el tudok intézni, de ezért neked is tenned kell valamit. Meséltél az erdőről. Ahol élnél. Segíthetek oda jutni neked, minél előbb. De ahhoz többször kell megnyílnod. Akár egy-két éven belül kijuthatsz innen.
Viktor továbbra is mereven nézett előre, a tekintetében pedig semmi nem volt. Olyan volt, akár egy életnagyságú báb egy kirakatban. Mintha nem is lélegezne, mintha nem is lenne benne élet.
- Gondolkozz ezen – mondta neki a nő kellemes hangon. – Még délután benézek hozzád és folytatjuk a kommunikációs terápiát. De most az udvaron. Jó idő van, itt a tavasz. Szeretném, ha beszélnél hozzám.
Anna éppen indult volna kifelé, amikor Viktor hirtelen megfordult és ököllel tarkón ütötte őt. A doktornő megszédült és a falnak csapódott. A fiú átkarolta fojtófogással és üvöltve egyre erősebben szorította őt. Annának gyorsan kellett cselekednie, hogy túlélje ezt, rátaposott Viktor lábára és könyökkel gyomorszájon vágta. A fiú elengedve őt, hátratántorodott, Anna pedig egy köríves rúgással oldalba rúgta, az pedig az ágyra zuhant és megadóan az arca elé emelte a kezeit.
Anna megropogtatta a nyakát, majd leült Viktor mellé.
- Ilyet többet ne csinálj! – mondta. – Vagy nem lesz itt egy barátod se. Én vagyok az egyetlen, Viktor.
- Nekem nincsenek barátaim – mondta a fiú szomorúan. – Mert rosszat tettem.
Anna megragadta a felsőjénél a fiút és durván magához húzta. Az arcuk szinte összeért.
- Nem tettél rosszat – mondta Anna hidegen. – Megértetted?
A fiú értetlenül nézett rá. A barna szemeiben megjelent a zavarodottság a doktornő csillogó, fekete szemeitől. A nő kivetkőzött magából és megmutatta a valódi arcát a már nagykorú Viktornak.
- Mi egyek vagyunk, Viktor – mondta gyengéden. – Nem csak te vagy gyilkos. Én is. Mi vagyunk a pusztítók. És nem maradhatsz itt, te sötétség gyermeke. Nekünk közös a jövőnk. Érted?
- Nem – felelte a fiú rémülten.
- Te és én sokra visszük még. Működj együtt velem. Én kihozlak és nem fog megállítani minket senki.
Viktor szemében hirtelen megjelent a gyilkos fény. Az a fény, amitől aztán az egész ország rettegett később. Gonosz mosoly kísérte ezt, mely a doktornő arcára is hasonlót csalt. Anna gyengéden átölelte őt és simogatni kezdte a fejét.
- Te kis nagyfiú – súgta a fülébe. – Bár fiatalabb lehetnék.

*

Jelen.
Anna fáradni kezdett, a másik Valentina pedig az ablakon bámult ki figyelve mindent. Mintha kapaszkodna a szabadság minden percébe. A doktornő érezte, hogy a lány fél, minden egyes percben. De alázatos. Nem küzd. Nem akar menekülni. Már régen küzdött volna, ha még a régi lenne.
- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg végül a lány.
- Kérdezz – mondta Anna színtelenül.
- Volt valaha olyan pillanat az életedben, amikor megbántad, hogy ilyen vagy? Vagy mindig ilyen gonosz boszorka voltál? Egy mumus nőci?
- Cuki vagy.
- Na, de most komolyan. Volt ilyen időszakod?
- Igen, volt egy ilyen pillanat.
- Van kedved mesélni róla?
- Nem, nincs.
- Nem mondom el senkinek.
Anna fürkésző, hitetlen mosollyal fordult felé. Valentina elismerően viszonozta a mosolyt.
- Jól van – mondta. – Lehet, ő is megtudja. Valentina.
A doktornő visszafordult az út felé. Nézte a szállingózó havat, az ablaktörlő hipnotikus mozgását.
- Huszonnyolc éves voltam. Alig két éve dolgoztam a Szent Mihályban. Volt ott egy lány. Virág. Huszonegy éves volt. Paranoid skizofrén. Nagyon megszerettem őt. A terápián mindig viccelődött velem, aranyosan kötözködött, kóstolgatott és folyton kérdezett. Akárhányszor kérdezett, mindig átjárt engem valami melegség.
- Mi történt?
- Aznap éjszakás voltam.

*

2002.
Az őrök a mérsékelten veszélyes körletben álltak a körfolyosón, rászegezve a fegyvert a magából teljesen kivetkőzött Virágra. A lány az egyik őrt túszul ejtve, a pisztolyt annak halántékához szorítva üvöltözött. Anna éppen akkor vette át a műszakot és tudta meg, mi történik. Azonnal berontott a körletbe és átverekedte magát az őrökön, miközben azok próbálták visszatessékelni.
- Hozzám ne érjenek! – kiáltotta Anna. – Bízzák rám!
Virágnak felcsillant a szeme, amikor meglátta Annát az őrök mögül előtörni. A vörös hajú, szeplős, kék szemű lány arcán megjelent a szégyen. Egy kicsit engedett is a fegyver szorításán.
- Anna – súgta.
- Virág – szólt hozzá gyengéden a doktornő. – Nyugodj meg szépen. Tedd le a fegyvert és engedd el őt. Kérlek.
- Nem lehet, Anna. Nem lehet. Nem múlnak el a hangok. Nem múlnak el! Akármivel tömtök, hallom még most is! Nem bírom ezt tovább. Hagyjatok meghalni! Hagyjatok elmenni innen örökre!
Anna rettenetesen félt attól, hogy elveszíti a lányt. Nem szeretett még így senkit sem, mint őt. Virág teljesen belehatolt az ő lelkébe és kezdte érezni, hogy általa teljesen más ember kezd lenni.
- Nem akarom, hogy elmenj – mondta Anna.
- Pedig muszáj – mondta a lány és sírni kezdett. – Én menthetetlen vagyok.
- Nem vagy az! Segítek rajtad. Azért vagyok, hogy segítsek. Ez a dolgom. És hidd el, hogy szívesen teszem. Maradj velem és megmentelek. Engedd el szépen az őrt és tedd le a fegyvert.
- Nem akarok félni tőlük. Látom és hallom őket. A szörnyeket. A démonokat. Itt vannak most is. Csattognak a karmaik!
- De én legyőzöm őket. Vigyázok rád. Tudod jól!
Anna tett egy lépést felé. Virág ekkor elengedte az őrt, az pedig odaszaladt a doktornő mellett a társai közé. Virág a saját halántékához szorította fegyvert, miközben egyre jobban sírt. Anna tett még egy lépést felé.
- Virág – szólította lágyan. – Tedd le szépen. Itt vagyok. Kérlek. – tett még egy lépést és már nagyon közel volt hozzá. – Mindent megteszek érted, ígérem. Mindent. Egész éjjel ott maradok melletted a szobádban.
Virág meghúzta a ravaszt.
- Ne! – üvöltött Anna.

*

Jelen.
Anna szeméből kicsordult egy könnycsepp, ahogy visszagondolt a lányra. Az a lány volt az egyetlen emberi lény Viktorig, akit szeretett. Kezdte magát teljesnek érezni mellette, megjelent benne a komoly küldetéstudat a betegek iránt. De a lánnyal kihunyt benne a rövid kis láng, mely talán jobb emberré tehette volna.
- Borzalmas – sóhajtott Valentina.
- Az – bólintott Anna. – Más ember lettem volna. Lehet. De a sors pusztítónak teremtett.
- Mindig van esély megváltozni.
- Lehet nem változtam volna meg. El sem tudom magam képzelni máshogy. Csak így.
- Bár segíthetnék rajtad.
- Rajtam nem lehet. Amikor nem voltam Virággal, ismét gyilkolni akartam. De amikor vele voltam, az egész értelmetlennek tűnt. Nem is tudom. Összezavart. És jólesett, hogy összezavar.
- Mesélj csak még ilyeneket – ez már a gonosz Valentina volt. – Annyira viccesek.
Anna rosszallóan pillantott a lányra. Egy pillanatra talán megint lehetett kapocs a két Valentina között.
- Jó, hogy itt vagy újra – mondta némi iróniával a lánynak. – Már nagyon hiányoztál.
Valentina sátáni mosollyal nézte őt.
- A doki néni szomorú történetet mesélt – mondta játékosan. - Könnyezik is. Azért az idiótáért.
- Nem akarsz aludni egy kicsit? – vetette oda neki Anna.
- Nem vagyok álmos.
Anna villámgyors mozdulattal belevágta Valentina nyakába az injekciós tűt.
- Ne mozogj! – kiáltott a lányra. - Mindjárt szunyálsz egy jót.
- Ezt most miért? – nyögte Valentina kétségbeesetten.
- Csendet akarok végre. És nagyon zavarsz, kisbabám. – kivette a tűt a lány nyakából. – Szép álmokat!

*

Amikor megérkeztek a bajai luxusházhoz, Anna a karjaiban vitte be a lányt a hálószobába és finoman lefektette a tágas ágyra. Kiment, beállt a kocsival és bezárt mindent, bekapcsolva a fejlett biztonsági rendszert. Az alvó lányról levette a ruhát és szépen betakarta, mint egy kisbabát.
Egy darabig elnézte a békésen alvó lányt. Virágot látta benne. Egy pillanatig a szép, természetes vörös hajú lányt látta betakarva. Aztán eszébe jutott a másik Valentina. Milyen empatikus volt vele. Anna próbált uralkodni magán, próbált nem gyenge lenni, de lehajolt a lányhoz és megpuszilta. Ezután a fürdőszobába ment és hosszasan tanulmányozta magát a tükörben.
- Szedd össze magad, pokolfajzat – súgta magának és leköpte a tükröt.

2020.január 18-19.
Dunakeszi

7.rész
A pokol kapujából

 

Miután Anna lezuhanyozott, megmosta jól alaposan a fogát, felkapott egy köntöst és a hálószobába lépve megtorpant. Elfogta a szívét a rémület és a meglepetés. Valentina háttal neki, fehérneműben állt, lehajtott fejjel, mereven nézve az ágyat, mintha a másik énje ott feküdne még. Amikor meghallotta a nő neszét, szép lassan feléje fordult. Ez már a valódi Valentina volt, ám a gyerekes, gonosz mosoly helyett egy tébolyult, gyűlölettel teli tekintet nézett a volt doktornő felé. Olyan volt, mintha a pokol kapuját áttörve szabadult volna rá ez a fenevad.
- Ide mersz jönni hozzám, doki néni? – kérdezte megvetően.
Nem várta meg a választ, azonnal nekirontott Annának és a falhoz szorította. Egy hosszú pengéjű kést emelt fel, mintha döfésre készülne, de aztán lassan a nő szeme alá helyezte. Valentina kék szemeiben soha eddig nem látott, céltudatos csillogás jelent meg, mely valami csillapíthatatlan vérszomjjal párosult. Egy percig, mely majdnem tíznek tűnt, csak bámulta Annát, aztán suttogva, sejtelmesen, a gyerekes játékosságot ez egyszer kihagyva kezdett bele:
- El kéne pusztítanom téged – elmosolyodott és a nő torkához csúsztatta le a kést – Szép lassan, hogy minden részletét kiélvezzem – a mosoly hirtelen lefagyott az arcáról – A szívemet adtam oda neked. Te meg elaltatsz egy injekcióval. Meglepődtél, mi? Nem hatott a szer eléggé.
- A te érdekedben csináltam – mondta határozottan, nyugodtan. Egyáltalán nem félt a lánytól, biztos volt a dolgában.
- Ne hazudj – még mindig sejtelmesen suttogott - Irányítani akarsz. Te engem. Miközben egy senki vagy. Én vagyok maga a pusztítás. Az iszonyat és a végzet. Te pedig rabszolgának akarsz, mi? – közelebb hajolt egy pillanatra és a nő arcát megszimatolta – Érzem a félelmed. Rettegsz tőlem, doki néni. Van is okod rá, mert perceken belül elintézlek. Mit vesződjek veled? Csak egy plusz teher vagy nekem. Semmi több. Készülj, doki néni, mert hulla néni leszel.
- Nem fogod megtenni – vágta rá Anna magabiztosan.
- Miért nem?
- Mert én vagyok az új démonod. Hunyd csak be a szemed.
Valentina jobban odatolta a kést a nő torkához, majd behunyta a szemét. A Fővám térnél állt a villamos alagútban. Látta felé közelíteni a villamost több tonnás súllyal, hatalmas erővel. Elfogta a rémület, de akkor Anna beállt közé a szerelvény közé, az pedig totálkárosra törve megállt mögötte. A kislány Valentina felnézett a doktornő szemeibe, mire azok vörösen felizzottak felé.
Amikor a felnőtt Valentina kinyitotta a szemét, elengedte a doktornőt és rémülten, bocsánatkérően tett két lépést hátra egészen az ágyig. A késre nézett és elejtette a földre. Könnybe lábadt szemmel fordította a fejét a nő felé.
- Ne haragudj, édes kincsem – mondta.
- Ó, semmi gond – mondta Anna érzelmek nélkül és egy villámgyors mozdulattal fejbe rúgta a lányt, aki ájultan terült el az ágyon. – Ettől már aludni fogsz, te eszement, idióta kiscsibe.
Anna, mint aki jól végezte a dolgát, betakarta ismét a lányt anyukás mosollyal az arcán, majd ledobta a köntösét és bebújt mellé. Nagy meglepetésére, az alvó Valentina, résnyire nyitva a szemét, nyöszörögve hozzábújt. Anna megsimogatta a fejét, mire az szuszogva végre álomba merült.
- Szakmai kihívás vagy nekem, kisangyalom – súgta neki, aztán ő is behunyta a szemét.
Viktorra gondolt, ahogyan összebújnak a kandalló mellett majd a norvég faházban. Érezte a fiút, magát pedig egyre jobban egy boldog, megszelídült nőnek, akit már csak a szerelem érdekel.

*

Hajnalban Nóri egy győri kávézóban ült és Ádám laptopján olvasta a cikkeket, melyek egymás után jelentek meg a hírrel, melyet ő szivárogtatott ki. Elérte a célját. Minden internetes hírportál vele és Valentinával foglalkozott. Az egyik vezércikken az ő egyik interjújából kivágott, dacos tekintetét vágták ki és rakták mellé Valentina idei intézeti profilját, amin teljesen fagyosan, kifejezéstelen tekintettel bámult a fotós felé. Egy másik oldalon e helyett a kép helyett a még tizenöt éves Valentina rabosító képei kerültek, melyen szemből és oldalról volt látható az akkor kiskorú tömeggyilkos. A hozzászólásokban a legtöbb ember azt írta, hogy „hasonlítanak”, „tudni lehetett”, valaki azt írta, hogy „mindkettőt a Szent Mihályba”.
A köztük lévő rokonságot tegnap megerősítette a nagynénje, Palkovics Szilvia is. Az egyik videóban látta a könnyes szemmel nyilatkozó nőt. Nóri végre látta a nőt beszélni is. Nem volt igaza Ádámnak, Valentina inkább az anyja, mint az apja. És természetesen ő. Mintha magát látta volna egy csinos negyvenes kiadásban. Az arca azonban megtört volt, szégyenteli, látszott rajta, hogy egész nap sírhatott. Szilvia a vallomása után eltakarta az arcát és elvonult a kocsija a felé valahol egy budai kis utcában. Ekkor látta Nóri, hogy ugyanolyan fekete ballonkabátot visel a nő is, mint Valentina, és szintén vörös farmer van rajta. Sajnálta a nőt, akinek most vált igazán pokollá az élete.
A telefonjának csörgése zökkentette ki Nórit. Heni volt az, Viktor nővére. Összeszorult a szíve, hogy a barátnője, akinek a segítségét annak idején alig akarta elfogadni, aki megmentette az életét is, most a sorstársaként hívhatja fel. Bár minden porcikája tiltakozott, mégis felvette.
- Szia, Heni – szólt bele elcsukló hangon.
- Szia, szívem – hallatszott az együtt érző hang.
- Durva, mi?
- Az. Még sokkban vagyok. Ezt nem gondoltam volna.
- Most már tudom, mit érzel, Heni. Ha tudtam volna. Ha ezt tudtam volna…
- De nem tudtad. Mégis elfogadtál akkor. Ez is azt bizonyítja, hogy te jó ember vagy.
- Mindketten azok vagyunk.
- Igen. És ezt kell ismételned magadban. Hogy te nem vagy olyan, mint ő. Hiába a te véred is.
- Próbálom…én próbálom…
- Nem könnyű, tudom. És érzel még valamit?
- Mit?
- Iránta. Nem változott semmi?
Nóri nem tudott mit mondani. Hallgatott. Valentina másik énje teljesen összezavarta, ha rá gondolt. A gonosz pedig csak erősítette a haragjában. És ez a rokonsági szál pedig teljesen összezúzta a lelkét.
- Nem tudom – felelte.
- Olvastam, hogy Valentina tudata meghasadt. Ezért?
- Igen. Szerintem biztosan. Megtudta és az óta… Látnod kellett volna. Teljesen összezavart.
- Bár Viktornak is lenne ilyen énje. De az én öcsém halott, egy gyilkos elrabolta a testét tőle. Te még megmentheted őt. Ő is megmentett a téged a cikk szerint. Lelőhetett volna, de nem tette. Kirágta magát a pokol kapujából, hogy téged és azt a családot megvédje. Két küldetésed van most, Nóri. Meg kell küzdened a gonosz énjével és meg kell mentened a másikat. Az unokahúgodat.
Nóri a másik Valentina kétségbeesett arcára gondolt, amikor ott állt a parkolóba vezető folyosón.
- Tudom – felelte. – Ezt kéne tennem. De ha Bécire gondolok, nem megy.
- Őt az a szörny ölte meg. Nem ő. Ő nem tette volna.
- Bocsánatot kért helyette. Könnyezett is, ha jól emlékszem.
- Látod. Meg kell mentened azt a lányt. Mert ha megölöd, te is gyilkos leszel. Akárcsak a gonosz énje. Akkor ő fog győzni, Nóri. Abban a pillanatban.
- Nehéz ez.
- Tudom. Én örülök, hogy Janka és te megakadályoztatok abban, hogy megöljem Viktort. Ha belegondolok, olyan lett volna, mintha bennem élne tovább. Őt látnám a tükörben. Szörnyű lenne.
Ekkor belépett a kávézóba Ádám. Zaklatottnak tűnt, sietős léptekkel közelített felé.
- Le kell tennem, Heni – mondta Nóri és kinyomta a telefont.
Ádám lehuppant vele szemben és belekortyolt az előtte lévő kávéba, ami már kihűlt.
- Híreim vannak – kezdte. – Látták őket Dunaföldváron egy benzinkútnál. Tegnap este.
- Induljunk – mondta Nóri és felpattant. – Gyere már!
Ádám leküldte a maradék kávét és futtában dobott egy ötezrest a barista lánynak pultra.
- A többi a tiéd – mondta neki gyorsan. – Jobban siet, mint én, látod.

*

Anna a kávéját szürcsölgetve figyelte a másik Valentinát, aki éppen a luxuskonyhában sütötte rántottát rózsaszín kétrészes melegítőben, melynek hátán egy vigyorgó cica volt. A lány nem ügyetlenkedett, mindent szépen csinált, pedig ez volt élete első rántottája. Anna végleg eldöntötte, szüksége lesz erre a Valentinára, így hát hagyni fogja, hogy a két személyiség váltakozzon. Ki is dolgozta a fejében a gyógyszerek kombinációját, ügyelve arra, hogy minél kevesebb mellékhatás lépjen fel.
- Három tányér kell – mondta Anna.
- Miért? – fordult egy pillanatra felé a lány.
- Vendégünk lesz.
- Kicsoda?
- Lilla. A ház tulaja.
- Azt hittem ez egy pasié.
- Nem, egy csaj. Viselkedj vele rendesen és ne bámuld az arcát.
- Miért, mi történt vele?
- Egyszer egy szerb drogos megégette az arcának jobb oldalát. Persze Lilla emberei elfogták.
- Nem akarom tudni, mi lett vele.
- Nem, nekem sincs kedvem elmesélni. Enni akarok abból a finomságból.
- Remélem, jó lesz. Most csinálom először. De valahogy mindent tudok. Raktam bele szalonnát felkockázva, póréhagymát és még fűszereket is, pedig fogalmam sincs, hogy így kell-e csinálni.
- Ügyes vagy, kisbaba. Kapsz majd ezért egy finom talpmasszást.
- Miért jön ide az a nő?
- Meg akar nézni magának téged.
- Miért?
- Nagy rajongód.
- Nekem aztán tuti nem.
Csengettek.
- Ez ő lesz – mondta Anna és megindult az ajtó felé – Jó kislány legyél – szólt még oda neki.
- Ja, megpróbálok – vonta meg a vállát Valentina és lekapcsolta a gázt.
Egy-két perc múlva, amikor megfordult meglátta az Anna mellett az őt bámuló nőt. Fekete, szőrmés kapucnis kabátban volt, körülbelül vele egy magas, vékony. Derékig érő ősz haja volt. Az arca pedig féloldalt megégve, meggyűrődve, a másik oldalt pedig teljesen fiatal és gyönyörű vonások. Nem lett volna ijesztő, ha nem meredt volna rá azokkal a vesébe látó szürke szemekkel. Lilla körülbelül a harmincas éveiben lehetett, mégis teljesen, természetesen ősz volt.
- Szia, Valentina – köszönt neki egy kamasz lányéra emlékeztető hangon, miközben továbbra is méregette.
- Szia – köszönt vissza zavartan a lány.
Lilla odalépett hozzá, miközben végig Valentina szemébe nézett. A kezét nyújtotta, amit a lány kicsit vonakodva, de megfogott.
- A nevem Halasi Lilla – mutatkozott be. – Te pedig a híres Király Valentina.
- Sajnos az vagyok. De most úgymond a másik.
- Nem baj. Én tudok várni.
Valentina minden erejével azon volt, hogy ne nézzem a sebhelyekre, de esélytelennek bizonyult. A nő elengedte a kezét és figyelte őt, egyre zavarba ejtőbben. Volt benne valami mágikus, valami varázslatosság, természetfeletti erő, amitől még talán a gonosz Valentina is zavarba jött volna.
- Mi errefelé tisztelünk téged – folytatta Lilla. – Kéne egy ilyen belevaló csaj a csapatunkba. Egy hercegnő a királynő mellé. Szeretnél a trónörökösöm lenni? Remekül meglennénk.
- Köszi, de inkább csak Annával társulnék – jelentette ki a lány. - Remélem, nincs harag.
- Dehogy – kacsintott a nő. – Az ajánlatom áll, ameddig el nem fogadod.
- Kérsz egy kávét?
- Jó magas vagy – vágta rá Lilla, de még mindig a lány szemébe nézett. – Szép szőke haj, szép kék szemek – Annához fordult – Hozassak egy pasit? Van egy szép francia pasi, akit nemrég vettem. Nagyon jók adottságai és bogyó sem kell neki, hogy bírja az iramot. Na meg tiszta, egészséges.
- Talán máskor – mosolyodott el Anna. – Most inkább kajáljunk.
Visszafordult Valentinához.
- Vagy van egy orosz srác – folytatta és közelebb lépett a lányhoz, rászegezve szürke szemeit. – Nem sok dobása van már, mert eddig háromszor is megszökött előlem. Ha idehívom, kapna egy piros pontot. Persze csak, ha megelégszel vele. Nagyon szép pasi. Ha pedig nem teljesít jól, megnézheted, hogyan eszik meg a kutyák. Na? Csak egy telefon és megkapod. Vedd ajándéknak tőlem.
Valentina nem tudta tovább rejtegetni az indulatait. Undorodva nézett le a nőre, aki ettől még csak jobban mosolygott, mintha élvezné az egész helyzetet. Ez a nő még a gonosz Valentinánál rosszabb lehet.
- Maga egy kicsit beteg, nem? – tette fel a kérdést Valentina.
Lilla Annához fordult, aki feszülten figyelte a jelenetet.
- Beteg vagyok, doktornő? – kérdezte mosolyogva.
- Nem – rázta meg a fejét Anna. – De ne haragudj meg rá, kérlek.
Lilla visszafordult Valentinához. Kedvesen mosolygott és épp ettől a kontraszttól tűnt még veszélyesebbnek.
- Ha nem tudnám, ki vagy – kezdte – már halott lennél, Valentina. De nem, még akkor sem. Tetszel nekem. Kérek kávét, cukor nélkül, feketén.
- Foglalj helyet, Lilla – mondta nem túl kedvesen a lány.

*

Ádám és Nóri az autópályán haladt Dunaföldvár felé, még egy óra út állt előttük. Amióta elindultak alig beszéltek pár szót. A magánnyomozó nagyon kezdte unni a csendet, félt is, hogy elalszik a volán mögött.
- Benyomhatok egy kis countryt? – kérdezte szinte könyörögve.
- Inkább ne – vágta rá Nóri. – Inkább mesélj valamit. Bármit. Mindjárt felrobbanok az idegtől.
- Akkor valami viccet kéne mondanom.
- Fegyver van nálam, tudod.
- Akkor agyaljunk, merre tarthatott a két jómadár.
- Rendben. Mi jöhet szóba arra?
- Paks. Talán ott lehetnek.
- Akkor először ott keressük őket. Még talán Pécs is szóba jöhet.
- Vagy Baja.
Nóri elővett egy cigarettát az idegtől remegő kézzel és meggyújtotta. Résnyire lehúzta az ablakot és nagyokat pöfékelt ki.
- Nem fogom megölni – mondta.
- Valentinát?
- Őt. Nem fogom. Nem tehetem. De el fogom kapni. Annát pedig ki lehet nyírni.
- Nem ölünk meg senkit, ha nem muszáj.
- Két tömeggyilkos grasszál valahol délen. Az egyik huszonhat éves és megölt vagy ötven embert már. A másik pedig Anna, a pszichopata pszichiáter, aki szintén egy tömeggyilkos. Dönthetünk, kinek jár kegyelem.
- A bíróság dolga az.
- A bíróság nem ítélte el őket. Egy luxus intézetben voltak, koedukáltan, el voltak kényeztetve. Most én, mint a bíróság döntöttem arról, hogy Valentina életben marad, de Anna nem.
- Tegnap este tanulmányoztam az összes aktát, amit Annáról írtak. Volt egy páciense, egy Lengyel Virág nevű lány. Huszonegy éves volt, paranoid skizofrén. Egyik este, amikor Anna éjszakás volt, a lány öngyilkos lett az egyik őr fegyverével. Anna végignézte ezt. Utána egy hónapig betegállományban volt, állítólag teljesen összeomlott, fel is akart mondani, hogy új életet kezdjen,
- És?
- Mindenkinek van egy jó oldala. És mindenki megérdemel még egy esélyt, Nóri.
- És az ártatlanok?
Ádám felsóhajtott.
- A kedvemért, Nóri – mondta. – Legyél kegyelmes. Legyél jobb annál a két szörnyetegnél.
- Megpróbálok. Viszont egy dolog nagyon gyanús nekem.
- Micsoda?
- Miért mennek délre ilyen célirányosan?
- Meg akartak téveszteni minket. Az eddigi útvonalat követve Komáromban kerestük volna őket.
- Nem, itt valami más van a dologban. Szerintem Annának vannak délen ismerősei. Az alvilági barátai. Talán valaki segít nekik. Hol vannak Anna aktái?
- A kesztyűtartóban.
Nóri kinyitotta a kesztyűtartót. Ádám büszkén elmosolyodott.
- Be foglak venni társnak – mondta a lánynak.

*

Anna és Lilla a tágas nappaliban ült, ahol nagy tévé mellett egy fejlett házimozi rendszer és egy stílusos kandalló is be volt építve. A falon festmények sorakoztak, tájképek havas erdőkről, a sarokban pedig bárpult is helyet foglalt, melynek polcain sorakoztak drága whiskyk, ginek és különféle röviditalok.
Valentina nekik háttal állt és a kinti havazást nézte. A teste hirtelen megremegett, Anna pedig megbökte Lillát és a lány felé mutatott. Az ősz hajú maffiakirálynő kíváncsian várta, mi fog történni. Valentina feléjük fordult kissé értetlenül, aztán Lillát tanulmányozta. Ez már nem a jó Valentina volt, mert a tőle szokott fülsüketítő hangon felkacagott, miközben le sem vette a szemét az őt bámuló nőről.
- Te jó isten! – vihogott a lány. – Anna, hol szedted össze ezt a rusnya némbert? Odakinn kéregetett és megesett rajta a szíved?
- Jópofa – jegyezte meg Lilla és gyilkos fény csillant a félelmetes szürke szemében. – Nagyon kis bátor.
- Ki vagy te?
- Lilla.
- Lilla baba. Fehér hajú néni. Hány éves vagy?
- Harminckilenc.
- És már ősz? De ciki!
Valentina a megindult a konyha felé, Annáék pedig figyelték minden mozdulatát. A lány ezt tudta, ezért miközben kávét töltött magának, ügyes mozdulattal elrakott egy kést a zsebébe.
- Kértek kávét, vagy már ittunk? – kérdezte.
- Nem, kösz – mondta Anna és Lilla felé súgta: - Sértegesd.
- Visszajönnél, kisbaba? – szólt oda neki Lilla.
- Ne ugráltassál, rusnya néni!
Felhörpintette a kávét, megrázkódott egy kicsit, majd visszament a nappaliba szélesen mosolyogva Lillára, aztán lehuppant mellé a nappaliba. Az alvilági királynő a veséjéig tanulmányozta a lányt. Valentina pedig a kanapén támlája könyökölve szintén a nőt méregette.
- Esküszöm a másik oldala a pofidnak nagyon szép – mondta. – Fehér hajú néni. Most biztosan nagyon haragszol rám.
- Nem haragszom – vonta meg a vállát a nő. - Tudnál már róla, ha így lenne.
- Hű. Ettől megborzongtam. Kiengesztellek, jó? Akarod, hogy gügyögjek neked? – közelebb ült a nőhöz és elkezdte simogatni a fejét – Á-gyü-gyü, gyügyügyügyü! Gyagya-gyagyagyagya!
- Ez lenne a félelmetes Valentina? Inkább egy bolond gyerek, akit kicsaptak az óvodából, mert oda is túl gyerekes volt.
Valentina arcáról lefagyott a mosoly. Anna készen állt arra, hogy közéjük ugorjon. Lilla azonban teljesen nyugodt maradt. A lánynak azonban megcsillantak a gyilkos kék szemei.
- Ezt ne mondtad volna – suttogta és előkapta, aztán a nő torkához tartotta a séfkés élét. – Hulla néni.
Lillának a szeme se rezzent, továbbra is a lányt figyelte.
- Rajta – mondta teljesen nyugodtan.
- Nem vagy egy félős – jegyezte meg Valentina. – Mondjuk, ilyen pofával én se félnék a haláltól.
- Minek habozol? Tán félsz?
- Én nem félek semmitől.
- Akkor ölj meg.
Valentina elmosolyodott.
- Valahogy tetszel nekem – mondta a nőnek. – Bátor, fehér hajú néni. Te valami alvilági nőszemély vagy, ugye?
- Ráhibáztál.
- És biztos imádsz ölni.
- Nem. Csak ha muszáj.
- De milyen kis becsületes.
Anna nem bírta ezt tovább nézni.
- Dobd el a kést, szívem – parancsolta a lánynak.
Valentina a szőnyegre dobta a kést, de eközben továbbra is farkasszemet nézett a nővel. A kék szeme és Lilla szürke szemei csatát vívtak egymással. Mintha két megállíthatatlan gonosz erő akarna összeütközni egymással. Anna csodálta a lányt, amiért nem félt a dél-magyarországi alvilág rettegett úrnőjétől, akitől még az északi, pesti ismerősei is okkal tartottak.
- Veszélyes néni – súgta gonoszan mosolyogva Valentina. – Iszonyatos vagy, ugye? Félnek tőled, mi?
- Csak ismernek – felelte nyugodtan Lilla. – Tudják, ki vagyok.
- És most nekem is kéne? Szólj, mikor tegyem, mert akárhogy is igyekszem, még mindig egy eltaposandó, kártevő rovart látok benned.
- Ne merészelj félni tőlem. Ha meglátom a szemedben a félelmet, azonnal kinyírlak, kislány.
- Hű. Na, mutasd, hogy csinálnád. Tegyük fel megijedtem.
Anna totálisan megbánta, hogy nem nyomta tele altatóval a lányt. Közbe akart lépni, de elkezdett félni Lillától. Tudta, mire képes a nő. Elővette a köntöse zsebéből az injekciót és készen állt.
Lilla közelebb hajolt Valentinához.
- Imádod húzni az emberek agyát, igaz? – kérdezte gyilkos mosollyal Lilla.
- Neked olyan is van? – kérdezett vissza Valentina. – Nahát. Ki gondolta volna?
Lilla egy szempillantás alatt rávetette magát Valentinára és a kanapé másik végébe szorította. A lány egy cseppet sem ijedt, a képébe vihogott, de Lilla továbbra is nyugodt maradt, csodálattal nézte őt.
-De erős vagy – vihogott Valentina. – Pontosan erre a támadásra számítottam. Amatőr utánzat, nem több.
A hosszú lábaival átkulcsolta Lilla fejét, jól megszorította, amitől a nő fuldokolni kezdett.
- Mindjárt kirepülnek a szemeid, rusnya néni! – vihogott hangosan Valentina. – Milyen érzés? Biztosan nem így képzelted el a mai napod! A nagy alvilági néni, hulla néni lett.
- Engedd el! – üvöltött rá Anna, mire ő elengedte.
Lilla köhögött egy kicsit, aztán büszke mosollyal fordult a lány felé.
- Imádlak, kiscsaj – mondta.
- Igyunk valamit a piáid közül – kacsintott Valentina és a bárpult felé nézett. – Egy gin most jólesne.

*

Nóri és Ádám egy órán belül a benzinkúton voltak, ahol a lány éppen a kasszás lányt hallgatta ki. A tetkós, rövid fekete hajú, kreolbőrű lány, olyan szinten ki volt gyúrva, hogy még Ádám is megirigyelte azokat a bicepszeket.
- Nem sokon múlott, hogy leüssem – ecsetelte a lány, akit Vikiként mutatkozott be. – Szerencséje volt, hogy megjelent az a másik csaj.
- Aki biztosan a Dr. Mayer Anna, akit tévében láttál – eskette meg Nóri.
- Itt fogjon el a hasmenés, ha nem így van.
- Hol van a fiú, aki tegnap itt volt?
- Nemrég ment haza, már lejárt a műszakja. Az enyém is mindjárt lejár.
- Az első pillanatban felismerted őket?
- Nem. Csak fél óra múlva láttam a tévében az arcukat.
- Szerinted hova mehettek?
- Nem tudom. Talán Paksra. Vagy Baja. Fogalmam sincs. Nem mondtak semmi konkrétat. De dél felé indultak, azt láttam.
Nóri Ádám felé sandított, majd vissza a lányra.
- Köszönöm, Viki – mondta és gyors léptekkel megindult kifelé.
- Ma jó kondiban van – jegyezte meg bocsánatkérően Ádám. – Minden jót, köszönjük.
Az úton Nóri felválta Anna aktáit és a telefonját böngészte. A betegeire keresett rá és a lehetséges kapcsolataira, hátha valamelyik szál valamelyik városra vezethető vissza. Ádám pedig időről időre büszke félmosollyal sandított felé.

*

Valentina már az ötödik feles gint gurította be, közben már átkarolta Lillát, mintha ősrégi cimborák lennének. Anna eközben egy fotelben ücsörgött és egy könyvet olvasgatott, miközben mosolyogva pillantgatott feléjük.
- Fehér hajú néni, te nem is vagy olyan rosszfej – jegyezte meg a lány és megpuszilta a szebbik arcát. – A doki néninek nagyon rendes barátnői vannak. Meg veszélyes vagy, mint egy vadállat. Egy farkas néni.
Lilla belepuszilt a lány fülébe.
- Cseng a kis füled, babácska? – kérdezte gonoszan mosolyogva.
- Hú, igen, de tetszik – kacsintott a lány.
Lilla elővette a telefonját, megnézte az üzeneteit.
- Nekem mennem kell, vár a meló – mondta. – Hozassak nektek pasikat?
- Nem kell – vágta rá Valentina.
- Tényleg nem?
Anna közbeszólt: - Hidd el, ha rajta múlik, nem kapnád vissza egy darabban a szegény pasit.
Lilla megvonta a vállát: - Eggyel kevesebb lenne. Ma kettő újabbat veszek – a lány felé fordult rosszlányos mosollyal – Szép egzotikus pasikat rendeltem. Nálam kezdenek. Biztos, nem kell?
- Nem, most nem – felelte Valentina. – A doki néninek igaza van.
Míg Anna kikísérte a várakozó limuzinhoz Lillát, Valentina visszaváltozott a másik énjévé. Mikor a doktornő visszajött, rögtön látta a lány szemében a változást. Egy kicsit örült is neki.
- Visszatértél? – kérdezte.
- Mit művelt velem? – kérdezett vissza ijedten nézve a félig üres gines üvegre a másik Valentina. – Hagytad, hogy leitasson?
- Ne aggódj, minden rendben volt – nyugtatta Anna és mellé huppant.
- Valóban?
- Igen. Máskülönben nem élnél. És én sem.
- Szuper. Ez most be akar venni a csapatába?
- Már nem. Lebeszéltem róla. Nem is járna jól veled. Ezzel a váltakozással.
- Még szerencse. Veled akarok maradni.
- Nagyon helyes.
Valentina a tévé felé nézett.
- Nem nézünk valami jó filmet? – kérdezte. – Rég nem láttam egyet sem. Önmagamként.
- Előbb főzök valami ebédet – mondta Anna.
- Segíthetek?
- Persze.
Annát ismét elfogta egy érzés. Ilyet utoljára akkor érzett, amikor Virágot kezelte sok évvel ezelőtt. Az a lüktető, szinte felszabadító érzés, mint amikor kinyújtózik az ember reggel. Szabadnak, valamint önmagának érezte magát ettől, és mi több, biztonságban. Mintha az összes isten megbocsátott volna neki mindenért. Hosszan bámult a lány a szemébe. Talán ez az összetartozás érzése? De csak nála érezte ezt. A másiknál. Úgy érezte, ha elveszíti őt, abba bele fog pusztulni és Viktor sem jelentene számára vigaszt. Ugyanezt érezte Virágnál is. Pont ugyanezt. És végignézte, amint az végez magával. Hetekig meg sem tudott szólalni utána, csak nézett ki a fejéből.
Magához ölelte a lányt, amilyen gyengéden csak tudta. És az visszaölelte. Nem akarta elhinni. Volt valami különleges erő, ami felszabadult benne tizennyolc év után. Virág után. Mintha őt kapta volna vissza. Érezte, hogy ez önzőség. Bűntudata is lett. Sosem volt ilyen neki.
- Szeretlek, kicsi babám – mondta a lánynak. – De csak téged. Talán egyszer meggyógyítasz.

*

Nóri megtalálta, amit keresett. A telefonjában megjelent egy Halasi Csaba nevű bűnöző profilja. Egy fekete hajú, brutális tekintetű fiatalember, akit annak idején Anna kezelt. A férfi bajai születésű, rövid ideig működött Pesten, de nem is ő az, akivel még kapcsolata lehet a nőnek. Megjelent egy másik profil. Halasi Lilla, a férfi nővére. Egy hosszú fekete hajú nő képe jelent meg, rendőrségi rabosító kép, ahol egy számot tart maga elé. A nő még veszélyesebbnek tűnt, mint Valentina és Anna együttvéve. Egy újabb képen a nő ősz hajjal és égett fél arccal jelent meg.
- Azt hiszem, megvan – mondta Nóri.
- Kicsoda? – kérdezte Ádám.
- Halasi Lilla a neve.
Ádám felsóhajtott.
- Remélem, nem ő – mondta megsemmisülten.
- Miért?
- Mert az egy maffiafőnök. Az egész déli országrész az övé. Nagyon veszélyes a nő és polgármesterek, helyi politikusok is a kezében vannak.
- Attól még szimatolhatunk nála.
- Engem sajnos ismer. Volt szerencsém vele találkozni. Egy szociopata. Nem normális. Ráadásul művelt, katonai főiskolára járt, hivatásos tiszt volt évekig. A stratégia a kisujjában van.
- Nem érdekel. És engem nem látott.
- De nyilván tud rólad. A hírekből. Nem beszélve arról, hogy az emberei között kommandósok, háborús veteránok és korrupt zsaruk vannak. Ha ő bújtatja Annát és Valentinát, akkor házkutatási parancsok, bírósági végzések kellenek, hogy egyáltalán bármit tehessünk. Ellenkező esetben lesittelnek minket, vagy még rosszabb, a kutyáival etet meg mindkettőnket.
Nóri elmosolyodott.
- Szegénynek két földi halandó fog keresztbe tenni – mondta.
- Ne becsüljük alá. Ez a nő nagyon dörzsölt. Még külföldi segítséggel sem sikerült keresztbe tenni neki.
- Megvárhatsz a kocsiban, míg becsöngetek hozzá. Viszek neki valami csokit. Hátha azzal le lehet kenyerezni.
- Ez most nem vicces.
- Két választása lesz a csajnak. Vagy segít nekünk – Ádámhoz fordult csillogó szemekkel – vagy elintézem. Ilyen egyszerű.

2020.január 25-26.
Dunakeszi

8.rész
Nézd a fényt

 

Ádám lefékezett a bajai pub előtt, mely egyike volt azoknak, ami Lilla tulajdonát képezte. Kora délután volt, alig pár embert lehetett látni az üvegen keresztül, a nagy fali tévén a tegnapi focimeccs ment. Nóri éppen szállt volna ki a kocsiból, amikor a magánnyomozó finoman megfogta a karját.
- Mielőtt bemennél – kezdte a lánynak – Jobb, ha pár dolgot tisztázunk. Ez a nő veszélyesebb még Valentinánál is. Mert hatalma van. Éppen ezért jobb, ha udvarias vagy vele. Jobb, ha megadod neki a tiszteletet, bármennyire is nem érdemli meg. Jobb, ha nem fenyegetőzöl és jobb ha…
- Jobb, ha befogod – vágott közbe Nóri és durván elhúzta a karját a férfi kezéből, majd kipattant a kocsiból.
Ádám felsóhajtott.
- Miért érzem úgy, hogy ez előbb fog kinyírni, mint bármelyik dilinyós? - tette fel a költői kérdést a levegőbe.
Nagy nehezen utolérte Nórit, aki igen határozottan lépett be az ajtón. Két bőrkabátos, nem éppen törvénytisztelő polgárnak kinéző férfi azonnal felé fordult és végigmérte őt röntgen tekintettel, mintha egy lehetséges árut tanulmányoznának. A pultos férfi csak feléje pillantott, aztán ismét a tévéből sugárzódó meccset bámulta, miközben rágózott és látszólag a mérkőzés se szórakoztatta eléggé.
Nóri elé lépett, de az még csak rá sem pillantott.
- Mit adhatok? – kérdezte unottan a lánytól.
- Lillához jöttem – jelentette ki Nóri. – Itt van most?
- Nem tudom, ki az.
Nóri a belépő Ádám felé fordult kérdően, majd elővette a pénztárcáját, kivett belőle egy tízezrest és a pultra csapta.
- Dereng valami? – kérdezte a csapost, aki a pénzre pillantott, aztán ismét a meccset nézte tovább.
- Halványan – mondta.
Nóri egy újabb tízezrest hajított a pultra.
- És most?
- Nem tudom, lehet, hallottam róla.
A lány megragadta az ingje gallérjánál a férfit, az pedig végre a szemébe nézett. Már nem volt laza, nagyon meglepte a támadás.
- Két választásod van, apafej – mondta neki. – Vagy elmondod, hol találom, vagy péppé zúzom a fejedet a pulton.
- Mindjárt szólok neki – bólintott a férfi rémülten.
Ádám elhűlve nézte végig a jelenetet. A férfi elővette a mobilját, tárcsázott, egy darabig hagyta csörögni, azután kinyomta. Nem telt el még öt másodperc sem, a vécék melletti személyzeti ajtón kilépett szőke, hátra zselézett hajú, öltönyös férfi. Ahogy egyre közelebb ért, Nóri látta, hogy a férfi egyik szeme barna, másik pedig kék, a nyakán pedig hosszú vágás éktelenedett. Alaposan, de fagyosan végigmérte a lányt, amikor megállt előtte. Félelmetes volt a tekintete. Egy darabig Ádámot is tanulmányozta, utána ijesztően hirtelen Nóri felé fordultak a szemei.
- Gyertek utánam – mondta mély, férfias hangon.
Követték a férfit a személyzeti ajtón át, mely folyosóra nyílott. A folyosón festmények sorakoztak, melyen démonok, árnyak, vicsorgó farkasok szerepeltek. Az egyiken nőarcú démon egy angyalfiú szívébe döfött egy tört. Az öltönyös férfi úgy ment előttük, mint egy nagymenő vállalkozó, peckesen, néha egy kicsit még riszálta is magát. Nóri egész végig azon agyalt, miért nem érez félelmet úgy, mint az egyre aggodalmasabb tekintetű Ádám. Talán áteshetett már egy holtponton, amikor semmi sem okoz már ilyesmit. Mint amikor nem tud elaludni az ember az éjjel kellős közepén, akárhogyan is számolgatja a bárányokat. Kicsit örült is ennek, elvégre előnyös lehet.
Amikor lefordultak balra, lépcsőn haladtak lefelé. Lent egy asztalnál egy rövid vörös hajú, szinte világító zöld szemű lány állt fel és szinte fenyegető gyorsasággal indult meg feléjük.
- Arccal a falnak – parancsolta.
Nóri látta, hogy ennek valami bizarr kontaktlencséje van, azért tűnik világítónak. Akarva akaratlanul az ajtón feléje néző festményre pillantott, melyen egy vicsorító démon meresztette felé hátborzongató szintén zöld szemeit.
- Azt mondtam, arccal a falnak – ismételte meg a lány.
A szőke férfi a falhoz lökte Ádámot, aki még időben tompított a kezeivel és így nem verte be a fejét a falba. Nóri ezt látva, laza mozdulattal, a fallal szembe fordult, a kezeivel támasztva azt. A lány átkutatatta őt, elvette a pisztolyát, Ádámét is az őt átkutató férfi. Mindkét őr gyorsan végzett, alapos volt, a pénztárcájukat meghagyták, a fegyvereket azonban az asztalra tették.
- Visszakapjátok őket – mondta a férfi, azután kinyította az ajtót.
Nórit pedig azonnal elfogta a rettegés attól, amit ott látott. A bárpulttal berendezett szobában rögtön meglátta a ketrecet, ahol három kutya éppen valami húst csócsált morogva, néha egymásra is mordulva. Halkan szólt a német dark techno, a bárpultnál egy jóképű szőke férfi készített éppen koktélt. Nóri nem csak látta, de érezte is, mennyire fél az a fiú, pláne, ha a kutyák felé pillant. A kanapén pedig ott ült Halasi Lilla a kiengedett ősz hajával, a fél oldalt megégett az arcával, és éppen egy sármos, borostás, jólfésült fekete hajú férfi arcát simogatta. Nóri olyan húsz évesnek saccolta a srácot, aki úgy nézett ki, mint egy férfi-parfüm reklám modellje. A mosolya őszintének tűnt Lilla felé, de minden bizonnyal remek színészi képességekkel lehetett megáldva Nóri szerint.
Lilla mosolyogva fordult feléjük, Nóri pedig megpróbált nem a sebhelyek felé nézni, valamint minden erejével azon volt, hogy visszanyerje a félelmet nem ismerő állapotát. Ám ez a nő a szürke szemeivel teljesen átvilágította őt. Félelmetes volt az a nézés, szinte talán az egész életét is tudhatja már Nórinak. Aztán Ádám felé fordult, kicsit eltátotta a száját örömtelien és kacsintott feléje. Intett kettejüknek, hogy jöjjenek oda hozzá, eközben a pultos fiú gyorsan a kanapé elé tolt két kényelmes fotelt, majd szinte futólépésben visszaigyekezett a pult mögé.
- Sziasztok! – köszönt nekik Lilla ünnepélyesen, mintha már várta volna őket. – Üljetek csak le. Kértek valami italt? – Ádám felé fordult – Egy café latte a magánnyomozó úrnak?
- Szia, Lilla – köszönt neki Ádám.
- Szevasz – vetette oda neki Nóri és lehuppant a fotelba.
Lilla kacsintott egyet Nórinak, majd valamit mondott franciául a srácnak, mire az dobott egy csókot a nő szájára, aztán a bárpult melletti ajtón kilépett a szobából. Nóri a kutyák felé pillantott, akik mohón falták a húst.
- Ne félj – mondta neki Lilla. - Ez csak marhahús. Nagyon szeretik. Persze másra is rá vannak kattanva.
- Aranyosak – mondta Nóri undorodva.
- Bizony azok. Mit iszol, kedves Nóri?
- Honnan tudod a nevem?
- Tele vannak veled a hírek. Egy éve figyelem az ügyedet a tévében és rengeteget olvastam rólad.
- Én még nem hallottam rólad.
- Nem is baj. Jobb is, ha engem csak erre délen ismernek. Szóval, egy ginnel, vagy whiskyvel megkínálhatlak? Vagy mit szeretnél?
- Most egy ír whisky jól esne, köszi.
Lilla valami elképesztő gyűlölettel fordult a pultos fiúhoz.
- Hallottad, nem? – förmedt rá. – Meg egy kávét az úrnak. Lattét. Igyekezzél, Igor baba, vagy a mama nem fürdet ma meg.
A férfi gyorsan kitöltötte Nóri italát, jeget lapátolt bele, aztán gyorsan elé hozta egy tálcán. Nóri sajnálkozva nézte a fiút.
- Köszönöm, Igor – mondta kedvesen neki.
A fiú nem válaszolt, megvárta, amíg a lány leveszi a poharat, aztán szinte futtában kapcsolta be a kávéfőzőt. Lilla elégedett mosollyal biccentett a fiú felé, majd megemelve poharát a lányhoz fordult.
- Egészségedre, harcos csajszi – mondta és belekortyolt az italába.
- Neked is – mondta hanyagul Nóri és kiitta jegek közül még az utolsó csepp whiskyt is.
- Minek köszönhetem a látogatásotokat?
- Keresem az unokahúgomat. A barátnőd, Anna, idefele tartott fele és nem lennék meglepve, ha mondjuk beugrottak volna segítséget kérni tőled. Elvégre tartozol az ördögök pszichiáterének.
- Tartozok? – kacagott ezen Lilla. – Miért tartoznék?
- Megmentette az öcsédet a sittől.
- Tényleg? Hálásnak kéne lennem azért, mert a doktornő egy kőkemény harcost őrültnek nyilvánított?
- A kéjgyilkosság mióta a harcosok sajátossága?
- Túl romantikus az én kis öcsikém. Ennyi. Na, de most azt hiszed, én bújtatom őket?
- Mond el, hol vannak.
- Mivel foglalkozol, Nóri? – kérdezte hirtelen Lilla és rágyújtott egy cigire.
- Hogy jön ez ide?
- Valami multinál robotoltál, úgy rémlik. Üzletasszonyka. Vagy könyvelő?
- Ez is, az is.
- Én nem tudnék főállásban dolgozni. Napi nyolc-kilenc órában mások képét bámulni. Szürke, egyszerű kisegerek közt. Pláne olyanok közt, akik nem méltóak még csak közelségemre sem.
- Hol vannak?
- Persze, ha úgy vesszük, én folyamatosan dolgozok. Most is. Volna okom félni, mert már összes hárombetűs külföldi bűnüldöző szerv a nyomomban van, pláne az önjelölt zsenik – Ádám felé fordult mosolyogva – Nem igaz, Ádika? Esküszöm, kajak jól áll neked a kopaszság. Amikor volt hajad, olyan voltál, mint egy kamasz. Most meg egy férfi vagy a javából.
- Köszi – biccentett Ádám, eközben megérkezett a kávéja is.
A kutyák egyre hangosabban kezdtek el morogni, végül pedig az egyik ugatni kezdett. Lilla démoni tekintettel fordult felé.
- Hallgass, Jázmin! – kiáltott rá, mire az nyüszített és csendben vigyázba ült.
Visszafordult Nórihoz.
- Látod ezt? – kacsintott felé. – Ez a hatalom, édesem. A politikusok errefelé ugyanígy összehúzzák magukat tőlem.
- Minden elismerésem, keresztanyuci – vetette oda Nóri. – De mond el, hol vannak.
- Nem tudom, babám. Fogalmam sincs. Lehet erre tartottak, de én nem találkoztam velük.
- Hazudsz.
Lilla elmosolyodott.
- El akarod kapni Valentinát, igaz? – kérdezte. – Megölte a pasidat. Láttam a tévében a riportot arról a szegény cukrászfiúról. Nagyon édipofa volt. Öt milláért kaphatsz ilyet a piacon.
- Utoljára kérdem – mondta Nóri taglaltan. – Hol vannak?
Lilla közel hajolt hozzá és mosolyogva fürkészte őt a szürke szemeivel.
- Tudod, mi az igazságtalan? – tette fel a költői kérdést Nórinak. – Hogy te azt hiszed, tudod, milyen az igazi fájdalom. De nem tudod. Fogalmad sincs róla. Én viszont tudom. Olyannyira, hogy megismertetem veled, ha nem fogod magad vissza kerek öt másodpercen belül.
- Hiába fenyegetsz – hajolt közel hozzá a lány is. – Nekem már nincs vesztenivalóm. Nincs életem. Nincs szerelmem. Nincs jövőm. Én már csak azért élek, hogy elkapjam azokat, akik ezt tették velem. Hogy mi lesz utána? Egy cseppet sem érdekel. Ha pedig most a kutyáid közé dobsz, ám legyen. Előtte azonban rongyosra verem azt a sebhelyes képedet. Hagyok egy nyomot én is a hátra lévő nyomorult életedre.
Lilla szemében egy pillanatra megjelent a félelem, de aztán gyorsan összeszedte magát.
- Le vagyok nyűgözve – súgta a lánynak. – Te tényleg kemény csaj vagy. Egy kicsit meg is ijedtem tőled.
- Hol vannak?
- Beszéljünk később. Kicsit körülszimatoltatok neked a városban. Holnap gyere vissza. Így rendben?
- Most akarom tudni.
- Holnap fogod tudni.
Nóri tudta, hogy a nő hazudik, de feladta. Hátradőlt a székben és a feszülten figyelő Ádám felé fordult, aztán vissza Lillára.
- Holnap visszajövök – mondta. – De addigra egy pontos cím kell.
- Megkapod, szívem - bólintott a keresztanya.

*

Valentina az ágyban feküdt ebéd után. Nem aludt, csak behunyta a szemét és hallgatta a mellette alvó Anna szuszogását. Hamarosan a külső hang eltűnt és a saját, belső világában találta magát. A Fővám téri villamos alagútban sétált ismét, kislányként, reszketve a félelemtől. Az egyik szerelvény elszáguldott mellette, ő pedig felsikított. Amikor pedig megfordult, meglátta szélsebesen közeledni felé a következőt. Olyan reménytelen volt megmenekülni előle, hogy szinte biztos volt, hogy meg fog halni. Annyira közel volt, hogy látta ki ül a vezetőfülkében. Anna volt az, vörösen izzó szemekkel, gonosz vigyorral az arcán. Ekkor valaki megfogta és elhúzta a villamos elől, az pedig elszáguldott mellettük. Valentina felnézett és Nórit látta maga felett. A lány kedvesen mosolygott le rá, amolyan testvéri szeretettel a szemében.
- Ne félj, Valentina – mondta. – Itt vagyok én neked. Nézd a fényt. Én vagyok az, kicsikém. Én vagyok az. És te.
A másik Valentina kinyította a szemét. A békésen alvó doktornőre pillantott hitetlenkedve. Közelebb bújt hozzá, végigsimította az arcát és csókot lehelt a homlokára. A nő szép, csókos ajkait simogatta egy kicsit, aztán kikelt az ágyból. Éppen vette fel a rózsaszín otthonkáját, amikor megcsörrent Anna mobilja az éjjeliszekrényen. Elvette onnan és undorodva állapította meg, hogy Lilla keresi. Az alvó nőre nézett, majd erőt vett magán és felvette a telefont.
- Szia, Lilla – köszönt bele. – Anna alszik. Tudok segíteni?
- Szia – szólt bele Lilla derűsen. – Te most a másik vagy, ezek szerint.
- Sajnálom, ha csalódást okoztam.
- Végül is. Téged is érint a dolog. Akadt egy kis gond, kisangyalka.
- Milyen gond?
- Itt vannak Nóriék.
Valentina szemei kikerekedtek.
- Hol? – kérdezte.
- Az előbb itt jártak nálam. A kis tesókád nagyon elszánt. Jobb, ha elhúzzátok a csíkot. Fedezlek titeket.
- Merre jártak? Hol van az a nálad?
- Belvárosban.
- Még most is ott vannak?
- Pár perce vettek ki egy szobát az egyik szállodában.
- Add meg a címet.
- Miért?
- Kérlek, Lilla. Tudnom kell.
Lilla lediktálta neki.
- Köszönöm – mondta Valentina.
- Felkeltenéd Annát, mert…
A lány azonnal kinyomta a telefont és ki is kapcsolta. Az alvó Annára nézett. Egy darabig vívódva figyelte a nőt. Leült mellé az ágyra, végigsimította a doktornő arcát, gyengéden megpuszilta a homlokát.
- Szeretlek, Anna – súgta neki. – Meggyógyítalak. Kerüljön bármibe. Te szépséges csoda. De látni akarom Nórit. Ő az unokanővérem. Látni akarom. Meg akarom ölelni. Bocsánatot akarok kérni tőle, ameddig lehet.
Felvette a vörös farmerét és a fekete ballonkabátot, jól megnézte magát a tükörben. Maga a gonosz egy fénnyel teli oldala nézett vissza a tükörből. Kibiztosította a fegyverét. Nagyot sóhajtott. Lassan elmosolyodott. Annyira izgatott volt, annyira ölelni akarta már az unokatestvérét, hogy legszívesebben futva tette volna meg az utat felé. Ám ekkor remegés járta át. A tükörbe pillanatok alatt már a valódi Valentina nézett bele vigyorogva, ott pedig a másik Valentina arca jelent meg kétségbeesve.
- Mindent hallottam – mondta vigyorogva a gonosz Valentina. - Valamiért újra láttalak, babám. Elmegyek – elővette a pisztolyt – és a magam módján köszöntöm az én kis Nórikámat. És te nem tehetsz semmit.
- Ezt nem teheted! – üvöltötte a tükörképe.
- De igen. Megteszem. Dőlj hátra, szívem és élvezd a műsort.

*

Ádám és Nóri a külvárosi régiót járta egészen késő délutánig. Nóri iszonyatos haragot érzett Lilla iránt.
- Legszívesebben összevertem volna – mondta dühösen.
- Ha megteszed, akkor kutyakaja lettél volna – mondta Ádám. – És én is.
- Mindig is állatbarát voltam.
- Szerintem várjuk meg a holnapot.
- Sajnos, muszáj.
- Nyilvános helyen kell Lillával találkozni. Reggelre kidolgozok egy tervet.
- Nem félek tőle. Csak attól félek, hogy kicsúsznak a kezeink közül.
- Nem fognak. Nem csak Lillán múlik minden. Meg lehet őt kerülni. Csak egy jó terv kell.
- Rád bízom most a tervezést – sóhajtott Nóri. - Nekem elmentek otthonról. Szerintem végleg.

*

Amikor Nóri belépett a hotelszobába, Ádám követte őt. A lány ledobta a kabátját az ágyra. Lehuppant és az arcába temette a kezét, majd felnézett az őt sajnálkozva néző magánkopóra.
- Szörnyű vagyok, mi? – kérdezte.
- Dehogy – mosolyodott el Ádám. – Csak izgatott.
- Maradsz egy kicsit velem?
- Persze. Ameddig csak akarod.
- Hozol nekem egy pohár vizet?
- Igen.
Ádám belépett a fürdőszobába. Nóri egy durva csattanást hallott és látta, amint a férfi kizuhan onnan ájultan. Rémülten pattant fel az ágyról és a fegyveréért nyúlt, ám a fürdőszobából kilépő Valentina megelőzte. Nóri farkasszemet nézett a leggonoszabb teremtménnyel a földön és annak fegyverével. Legádázabb ellenfele és egyben unokahúga ott állt a félhomályban, mint valami iszonyatos rémálom.
- Szia, unokanővérkém – súgta gyermeki játékossággal a hangjában Valentina. – Rég láttalak.
- Ne habozz – vetette oda neki Nóri. – Lőj le!
- Nem foglak. Van egy kis dolgunk – Ádám felé irányította a fegyvert. – Két választásod van. Kinyírom a kopasz bácsit és hulla bácsi lesz belőle, vagy pedig velem jössz és csak mi ketten, bepótolunk mindent. Egy család leszünk.
Nóri a földön ájultan fekvő Ádámra pillantott, aztán a vigyorgó Valentinára.
- Rendben – felelte. – Veled megyek.
- De jó – vigyorgott gonoszan Valentina. – Az én kis unokanővérkém velem jön.
Odalépett Nórihoz. Az arcuk majdnem összeért. Valentina gyilkos kék szemei és Nóri megalkuvó kék szemei. Egy pillanat tört része volt. Valentina megfejelte a lányt, mire az ájultan terült el az ágyon.
- Most jött el a mi időnk, kedveském – súgta felé. – Valentina és az ő unokanővére. Olyan leszel, mint én. Bizony. Együtt romba döntjük ezt a szánalmas, talpunk alá való világot és győztesen taposunk át a romokon.

2020. február 2.
Budapest

9.rész
Villanások

 

Halvány fény.
Nóri nagy nehezen, de szinte teljesen ki tudta nyitni a szemét. Fákat látott egy üvegen keresztül, hozzá pedig két különböző, egyelőre megfejthetetlen hang párosult. Autó anyósülésén lehet. Igen, ott, nyugtázta magában. A fákat a vezetőülés felől látta a szélvédőn keresztül. A hangok pedig emberektől származtak. Az egyik nagyon ismerős volt neki. Női hang. Valentináé. A másik egy férfi hangja. Látta, amint egy sapkás, negyven év körüli férfi könnyezve, feltett kézzel hátrál és könyörög. Valentina hangosan felkacag, aztán megjelenik ő is a képben. Egy hangtompítós fegyvert emel a férfi felé.
- Tudod, mit fogsz most hallani? – kérdezte vihogva a férfitól. – Azt, amit mindenki, mielőtt megölöm. Csak egy nemet kell a korosztály alapján beleraknom és kész is búcsúszó. Akarod most hallani, vagy még egy kicsit élni akarsz? Pár másodpercet még adhatok neked, belefér.
- Kérem szépen, ne öljön meg! – kérlelte a férfi. – Családom van, gyerekeim!
- És akkor mi van?
- Kérem, itt a karácsony!
- Ezek nem mentségek! Na, jó, vesződjön veled, aki akar! Hulla bácsi!
Három tompa lövés és a férfi eltűnt Nóri látóteréből. Valentina nevetve még a földön fekvő áldozatába lőtt kettőt. Nóri a sokktól kezdte visszanyerni az erejét, de még nem tudott mozogni. Ennyire nem üthette le őt lány, itt valami más is lehet a dologban. Talán valami altatót is beadhatott neki. Talán Annától szerezhetett valamit. Ugyanezt érezte, amikor a doktornő őt altatta el, hogy aztán elvigye őt Viktornak, annak idején. Ez a totális gyengeség, mint amikor az ember a legkevésbé sem aludta ki magát.
Valentina beszállt a kocsiba és egyből felé fordult. Gonosz szemeiben izzott a féktelen téboly, bizarrul gonosz vigyor ült az arcán, ahogyan méregette őt. Nóri minden erejével azon volt, hogy lekeverjen egyet neki, de nem tudta felemelni a kezét. Talán fintoroghatott, mert Valentina mosolya még szélesebb lett.
- Mi van, unokanővérkém? – kérdezte kárörvendően. – Nem tudsz mozogni? A doki néni szereivel vagy teletömve. Mondjuk, nem adtam belőle túl sokat, ezért ébredhettél fel. Viszont a tested nem akarja követni az agyad. – felnevetett. – Sebaj, mindjárt kapsz egy kis ráadást.
- Meg…ne…próbáld – erőlködött Nóri. – Meg-megöllek…te…
- Na! Ilyet nem mondunk a cuki unokahúginak. Pláne, ha az szeret minket – puszit dobott Nóri homlokára. – Én pedig szeretlek téged, te kis majomkenyér. Mindenkinél jobban. Te vagy az én másik felem!
- Nem…nem vagyok…
Valentina előkapott egy injekciót a zsebéből és óvatosan Nóri nyakához nyomta. Apró szúrást érzett a nyakán. Az agya kezdett egyre merülni és merülni, attól félt, hogy zuhanni fog valami iszonyatos mélységbe, próbált ellenállni. Valentina kacaja, mint valami lidérces szörnyetegé, elmélyült.

*

Nóri egy házról álmodott melyet valami sötét erő irányított. Odakint villámok cikáztak az éjszakában, ő pedig hol felszaladt az emeletre, hol pedig vissza le a földszintre, ahol egyszer csak egy szekrényből Viktor lépett elő és úgy nézett ki, mint amikor legelőször látta a síelős kabátban, szekercével a kezében. Azok a barna szemek éppen úgy csillogtak rá, mint azelőtt. Le akart rá sújtani, de egy kacajtól maga mögött megdermedt, aztán remegni kezdett, elejtve a szekercét. Valentina hangja volt. A kinti villámlás cikázó fényei eltakarták a fiút és Nóri a dörrenések helyett monoton suhogásokat kezdett hallani. Kezdett előtte testet ölteni a valóság. Ugyanabban pozícióban volt, mint amikor legutóbb felébredt, de most már este volt, a villanypóznák fényei cikáztak az autópályán, eközben autók suhantak és suhantak el mellettük.
Látta Valentinát, aki az utat figyelve vezetett mellette, közben egyszer-kétszer belekortyol valami italba. Üdítő. Kóla. Cukormentes. Kezeivel egy zacskóba nyúl. Medvecukor.
- Tudom, hogy ébren vagy – jelentette ki Valentina higgadtan. – Melletted van egy kis víz. A cukorból meg vegyél nyugodtan.
- Hova viszel? – kérdezte Nóri valamivel erősebben, mint legutóbb.
- Nincsen konkrét célom. Valami nyugis helyre.
- Miért ölted meg azt a férfit?
- Mert felismert. De mit törődsz vele? – felkacagott. – Mit érdekel az téged, amikor örülhetnél annak, hogy végre együtt vagyunk? Tudod, mennyire boldog vagyok most? – Nóri felé pillantott. – Az egész világot bejárnám veled. Sokkal érdekesebb lenne minden, amit látok, mert veled látom – az utat nézte és bekapott még egy cukrot. - Ugye, milyen furcsa? Gondoltad volna?
- Mit?
- Hogy mi ketten rokonok vagyunk. És hogy ilyen jóban leszünk.
- Nem vagyunk jóban.
- Várd ki a végét. És ne próbálkozz semmivel, mert lecsaplak. Meg különben is, száznegyvennel megyek. Nem lenne szerencsés.
- Nem félek a haláltól.
- Dehogynem. Pláne másokétól. Nem akarsz balesetet, szerintem. És azt sem akarod, hogy kinyírjak valakit az egyik benzinkútnál útközben. Igaz?
- Nem akarom.
- Na, látod, édesem.
Nóri felegyenesedett a székben. Az villanypóznák sora eltűnt már és a sötét, autólámpák fényében úszó szakaszon haladtak előre. Próbált rájönni, merre tarthatnak, de egy táblát sem látott. Melyik autópálya lehet ez? Valentina felé fordult és próbálta emészteni az abszurd helyzetet. A tömeggyilkos, aki megölte Bécit, akiről kiderült, hogy az ő unokahúga, itt van mellette és ez most nem a jó énje, hanem az úgymond központi, a gonosz. Itt van egy kiszámíthatatlan ördögi teremtménnyel, aki szinte nem is emberi lény, hanem valami elfajzott ragadozó és ki tudja, mi sülhet ki ebből. Jobbnak látta kivárni, mikor vált át Valentina személyisége. Akkor aztán támadhat. A meggyőzés erejével, vagy pár jó kiadós sallerral. Addig ki kell találni, merre mennek.
- Min agyalsz? – kérdezte Valentina sejtelmesen suttogva. – Tán csak nem azon, hogy merre tartunk? Vagy, hogy mikor tér vissza a másik énem? A kis betolakodóm itt a fejemben. Egy kicsit most le van tompulva ő is valamiért.
- Mi lett Annával? – kérdezte Nóri.
- Nincs semmi baja. Ott hagytam Baján.
- Mitől letettek jóban?
- Szeretem a doki nénit. Olyan cuki. Életben hagytam. Persze csak kihasználjuk egymást.
- Mekkora egy szánalom vagy te, pláne az az idióta bukott pszichiáter.
Valentina halkan kuncogott, majd derűsen suttogva folytatta:
- Fel akart szerintem használni, hogy Viktort kiszabadítsa valahogy. Semmi több. Te azonban más vagy – Nóri felé pillantott pár másodperce – Te a vérem vagy. Ez pedig nagyon sokat jelent nekem. Van egy nővéred is, igaz?
- Igen.
- Tudom, hogy van. Csak teszteltelek. Barbi. Palkovics Barbara. Ő is a vérem. Nyertem két unokanővérkét. De te vagy nekem a legkülönlegesebb.
- Miért ölted meg?
- Kit?
- Bécit.
Valentina mosolya szélesebb lett. Nóriban egyre jobban dolgozott a harag, meg is bánta, amiért ezt felhozta. Legszívesebben elkapta volna a kormányt, hogy félrerántva mindkettejükkel végezzen. Talán jobb is lenne a világnak, gondolta. Talán benne is ott bujkál valahol egy ilyen gonosz.
- Fel akartalak bosszantani – felelte vigyorogva Valentina, majd hirtelen lefagyasztotta a tekintetét. – Persze, ha tudom, hogy az unokanővérem vagy, akkor nem teszem meg. Akkor nem bántottam volna. Ha vissza tudnám csinálni, megtenném. Furcsa, de megtenném. Szeretném, ha boldog lennél.
- Kár, hogy elhibáztam – jelentette ki Nóri.
- Mit?
- Ott Dunaújvárosban. El kellett volna találnom a képed.
- Ne legyünk rosszba, édesem. Nem vagyok már az ellenséged. Te sem az enyém. Engedd meg, hogy helyrehozzak mindent.
- Naiv vagy.
- Emlékszem az alagútra.
- Mire?
- A Fővám téri alagútra.
- Mi van vele?
- Jártál már arra?
- Villamossal. Régen.
Nóri ledöbbent attól, amit látott. A magabiztos és gonosz Valentina szemeiben mélységes félelem jelent meg. Egy pillanatig azt hitte, ez már a jó énje, de nem, még mindig a rossz volt, csak valami nagyon feldúlta.
- Lementem hat évesen oda - kezdte Valentina. – Majdnem elütött a villamos. Azóta vigyáz rám a démon. Óv tőle és mindenkitől.
- Miért mentél le oda? – kérdezte Nóri és még magán is meglepődött, mennyire érdeklődik.
- A szüleim elől menekültem. Már doki néninek is meséltem. Veszekedtek. És már tudom, miért. Apám azt akarta, hogy anyám béküljön ki apukáddal. De ő nem akart. Rajtam is veszekedtek.
- Miért?
- Apám azt akarta, hogy megismerjem az unokatestvéreimet. Szerinte magányos voltam. Emiatt nem akartam játszani senkivel állítólag az óvodában.
- Szerintem csak szimplán antiszociális elmebeteg voltál akkor is.
Valentina fülsüketítően kacagott fel.
- Imádom, amikor ez mondják – suttogta utána derűsen. – Imádom. A kedvencem a szociopata jelző. Olyan erőssé tesz. Igazolja a létezésemet. Mint amikor valakire azt mondják, hogy jó énekhangja van. Radics doki néni mondta mindig, nárcisztikus pszichopata vagyok. Meg manipulatív. Szinte csikiző érzést érzek ilyenkor a hasamban és kajak semmitől sem félek.
- Nem hiába kezeltek intézetben – vetette oda Nóri.
- Nem hát. Viktor is ott volt. Emlékszem, amikor behozták először. Milyen szép volt. Meg most is az.
- Pedig csak egy patkány.
- Az. De szép. Idomítható. Könnyen mellém állt. Mindenki mellém áll, akit magam mellé kell állítanom. Te egy kicsit nehéz eset vagy. Nem is baj. Szeretem, amikor meg kell küzdeni valakiért.
- Volt olyan ember valaha?
- Nem – vágta Valentina és felkacagott. – Egy sem. Látod, ebben is az első vagy, kicsikém.
- Nem állok melléd.
- Dehogyisnem. Idővel belátod, hogy ennek így kell lennie.
Egy benzinkút fényei kezdtek kirajzolódni a távolban.
- Ide most bemegyünk együtt – jelentette ki Valentina. – Ha pedig nem akarsz vérfürdőt, akkor jól viselkedsz. Szeretnék veled megjelenni. Az sem érdekel, ha itt is felismernek. Veled akarok bemenni. Együtt megiszunk egy kávét, miután megtankolok. Beszélgetünk közben.
- Utána pedig elmegyek a vécére hányni tőled.
- Fogsz te még szeretni, édes unokanővérkém.
- Engem nem vezetsz meg. Kevés vagy hozzá.
Valentina lassan Nóri felé fordult. Harag csillant meg a szemében, amitől Nóri is egy pillanatra megijedt.
- Szeretni fogsz – jelentette ki dacosan Valentina és visszafordult az út felé – Szeretni fogsz, vagy emberek halnak meg. Mind a te lelkeden fog száradni. Akárcsak Béci. Az egyetlen utad, hogy mellém állsz. Mert ez a kötelességed.
- Kinyírni téged – helyesbített Nóri kötekedően. – Az az én utam. És megtalálom a módját.
- Én szeretlek – mondta lágyan Valentina. – Mindennél jobban és kész.

*

Amikor beléptek a benzinkút üzletének elektromos ajtaján, a kávézó részen három fiatal, velük egykorú srác nyomban felfigyelt rájuk. A kasszánál álló középhosszú, szőke hajú srác nem kicsit félénken méregette végig őket. Valentina leelőzte Nórit és teljesen udvariasan köszönve kifizette a tankolást. Nóri erősködött, hogy ő akar fizetni, mire a lány vigyorogva fordult felé:
- Bankkártyával akartál fizetni? – kérdezte leleplezően. – Ádámnak üzenve? De milyen kis cuki vagy.
A kasszás fiú zavartan figyelte őket. Nóri abban reménykedett, hogy felismerte mindkettejüket és már megnyomta a gombot a pult alatt. De csak egy önbizalomhiányos fiatalnak tűnt.
Valentina a kávézó részen az eladó lányhoz lépett, míg Nóri a többi vendéget nézegetve leült. Hiába, nincs remény, egy kisgyermekes család ült ott, akik meghitten elvoltak egymással, az első osztályos korával dicsekvő kisfiúk éppen forró csokit szürcsölgetett, az anya és apa pedig őt figyelte. Egyedül a három fiatal srác figyelte őt és Valentinát, de ők is csak macsóskodva, alaposan méregetve az adottságaikat.
- Két caffé lattét kérek – rendelt Valentina. – Itt fogyasztjuk.
- Rendben – bólintott a barista lány és már készítette is kávékat.
- Régóta dolgozol itt?
- Három éve.
- Szereted ezt csinálni, mi?
- Kell a pénz.
Valentina elmosolyodott.
- Szóval nem – bólintott. – Pedig nagyon ügyes vagy.
Nóri aggódva figyelte a jelenetet, aztán az újságok felé nézett. Sehol egy napilap, melyeken a címlapokon lennének. A tévében éppen a helyi adásra tekertek át. Cegléden vannak.
Valentina leült vele szemben és átnyújtotta neki az egyik csészét, a másikat azonnal elkezdte szürcsölgetni. Behunyta a szemét, közben megnyalta a száját. Nóri minden erejével azon volt, hogy ne üsse meg. Egyfolytában arra gondolt, hogy ezt az arcot látta utoljára Béci. Legszívesebben felpattant volna és addig ütötte volna a lányt, amíg az él és mozog. Iszonyatos harag lett úrrá rajta. Valentina, amikor kinyította a szemét, észrevette ezt és szinte hergelve őt, még jobban mosolygott.
- Gyűlölj csak – suttogta. – Szeretni fogsz. Tiszta szívedből.
- Ki foglak nyírni – vetette oda neki Nóri. – Élvezettel nézem végig, ahogy megdöglesz.
- Biztos nem történik ilyen.
Ekkor odalépett hozzájuk az egyik srác a hármasból. Magas, fekete hajú, borostás, csillogó barna szemű, jóképű fiatal, aki sármosan mosolygott le rájuk. Nóri reménykedve nézett fel rá.
- Sziasztok, hölgyek – mondta a srác csábosan. – Nincs kedvetek átülni hozzánk?
Valentina szemelverő megvetéssel nézett fel rá, amitől a srác arcáról lassan kezdett lefagyni a bájos vigyor. A lány nem szólt semmit, csak úgy bámult rá, mint egy zavaró szárnyas rovarra.
- Ó, bocsánat – mondta a srác egy kicsit zavartan. – Ne haragudjatok – Valentina előtt megadóan feltette a kezét. - Meg ne öljél.
A lánynak a szeme se rezzent.
- Akkor nem zavarok – tette még hozzá a srác aztán visszaült a barátaihoz.
Valentina megrázta a fejét undorodva és mosolyogva fordult vissza Nórihoz.
- Szóval, ott tartottunk, hogy megfenyegettél – kezdte Valentina.
- Hova akarsz menni? – kérdezte Nóri és közelebb hajolt hozzá. – Cegléden vagyunk. Pest felé?
- Én tudom, kicsikém. Te csak élvezd az utazást.
- El fognak kapni, bárhova is megyünk.
- Nem olyan biztos.
Valentina fél füllel hallotta, hogy mindenféle negatív jelzővel illetik őt a srácok, de nem nézett oda. Elég lebecsmérlő szavakat hallott. Visszafogta magát, mert az unokanővérére akart koncentrálni.
- Én szeretlek, Nóri – folytatta. – Lehet, nemsokára bebizonyíthatom neked.
- Tessék? – kérdezett vissza az.
Valentina hallotta, amint Nóriról kezdenek beszélni. Az egyik srác részletesen felvázolta, hogyan fektetné meg, meg hogy minden bizonnyal könnyűvérű lehet, bármit engedne neki. Valentina szemében megjelent a gyilkos csillogás, melyet a gyilkos mosoly egészített ki.
- Mindjárt jövök – mondta Nórinak, aztán felállt és kimérten megindult az őt szinte felzabálva néző három fiatalhoz.
A srácok már rég megitták a kávéjukat, éppen ásványvízből iszogattak. Átlagos macsó fiatalok voltak, szépen fésült haj, drága bőrkabát, a méregdrága pulóverük alatt pedig minden bizonnyal tetoválások sorakoztak – aki hozzájuk jött oda, annak a nyakán volt egy felirat kis betűkkel, amit Valentina nem tudott így elolvasni. Nem voltak megszeppenve, mintha csak rá vártak volna.
- Na, mi van, skacok? – vetette oda csábos mosollyal Valentina. – Megtetszettünk nektek? El akartok vinni minket egy körre?
- Ha szeretnétek egy jót bulizni, igen – felelte az egyik.
- Szerintetek jól is éreznénk magunkat?
- Biztosan – felelte az, aki odajött hozzájuk.
- Mitől? Olyan szórakoztatóak lennétek?
Nóri segélykérően fordult a kasszás felé, aki érdeklődve figyelte az eseményeket. Próbálta elmutogatni a srácnak, hogy hívja a rendőrséget. „Gomb” mutogatta, „rendőrség” formált pisztoly alakot a kezével, majd könyörögve tette össze a kezét. A srác azonban nem értette.
Valentina már megvető mosollyal méregette a srácokat.
- Ismerem a fajtátokat – kezdte. - Szánalmas, macsóskodó senkik. Teszitek az agyatokat, miközben otthon vár titeket a barátnőtök, vagy a feleségetek a kisgyerekkel. Persze, igen, megtehetitek, mert ti viszitek haza pénzt. Drogokkal kereskedtek, igaz? Vagy kocsikat loptok?
- Kinek képzeled te magad? – mutatott rá az a srác dühösen, aki odajött hozzájuk. – Ülj vissza a helyedre, vagy visszarugdosnak.
- Kinek képzelem magam? – kérdezett vissza Valentina és Nóri felé pillantott. – Én az ő unokahúga vagyok. Nem képzelek én semmit magamról – visszafordult feléjük mosoly nélkül, mélységes gyűlölettel a tekintetében. - Én egy pusztító vagyok. Ti pedig mind a hárman hulla fiúk.
Előkapta a fegyverét és a srác két haverját fejbe lőtte. Az rémülten dőlt hátra a székében, kikerekedett szemekkel, hitetlenül nézte a két barátját, akik a homlokukon a halálos sebbel néztek élettelenül a plafon felé.
- Meglepődtél? – kérdezte mosolyogva Valentina. – Még sosem láttál ilyet? Dicstelen halál az éjszakai patkányokra. Rátok. Férgekre.
Nóri összerezzent, amikor Valentina fejbe lőtte a srácot. Fel akart pattanni, hogy rávesse magát az unokahúgára, de az egyből a kisgyermekes családra fogta a fegyvert, az anya pedig azonnal magához szorította a kisfiút, az apa pedig az oldalával asztalra dőlve fedezte őket.
- Egy mozdulat, nővérke és a család a mennyben fog karácsonyozni – mondta Valentina nyomatékosan. – Állj fel és indulj kifele, én pedig követlek – a kassza felé fordult. – Ha hívod a zsarukat, kinyírom a kollegádat! Megértetted?
A srác bólintott és feltette a kezét. Nóri lassan felállt és a három halott srácot tanulmányozta a könnyeivel küszködve. Valentina észrevette a szemeiben a rémület mellett a sajnálkozást. Szikrákat szórtak a szemei a dühtől ezért.
- Ne merészeld sajnálni őket! – kiáltotta. – Ezek patkányok! És hallottad volna, miket mondtak rád! Ez nem voltak férfiak!
- Megölted őket! – üvöltött vissza Nóri.
- Ezt érdemelték! Lódulj kifelé, vagy kinyírok mindenkit!
Nóri lassan hátrált, majd sietős léptekkel ment kifelé. Valentina a családapára nézett.
- Ne veszekedjetek a gyerek előtt soha – mondta és ráfogta a fegyvert. – Ha megtudom, véged. Hulla bácsi leszel! Megértetted?
- Oké, csak ne bántson minket – mondta remegve az.
Nóri behuppant a kocsiba. Legszívesebben elhúzott volna a kocsival, de Valentinánál volt slusszkulcs. A lány beült mellé a vezetőülésre. Már derűs volt és mosolyogva pillantott az üzlet ablakán át a három áldozata felé.
- Milyen szánalmas banda volt, nem? – kérdezte, közben beindította a kocsit. – Persze most miattuk nem mehetünk Pest felé. Valahol pedig le kell cserélnem a kocsit is. Pedig megszoktam ezt a tragacsot.
- Miért nem ölsz meg engem is? – kiáltott rá Nóri.
Valentina sértődötten hajtott ki kerék csikorgatva.
- Mert téged szeretlek – mondta lágyan, amikor kihajtottak az autópályára. – Most is téged védtelek.
- Nem kell védelem! Pláne ilyen nem!
- Pedig megkapod mindig. Az én unokanővérkémet nem bánthatja senki. Most emiatt nem láthatom a másikat. Barbit. Pedig akartam látni őt is. Ti vagytok a családom. A szüleimen kívül.
- Te nem tartozol közénk! Fogadd el! Egy rohadt gyilkos vagy, semmi több! Ott kéne rohadnod a Szent Mihályban!
- Tizenegy évet voltam ott. Akkor is a cellámban ültem, amikor te bulizni jártál, iskolában voltál. Ott tömtek a gyógyszerekkel és az íztelen egészségmániás kajákkal és néha megsokkoltak.
- Méreg injekció kéne neked.
Valentina felnevetett.
- Engem az se állíthat meg! – kiáltotta és rálépett a gázra. A kilométeróra felment százötven felé. – Én vagyok a pusztítás! Az iszonyat!
Nóri bekapcsolta az övét és kapaszkodni kezdett.
- Félsz? – kiáltotta felé Valentina, közben pedig fülsüketítően felkacagott. – Rám vagy utalva, kicsikém!
Az előttük lévő autó egyre közelebb volt, ahogy Valentina rálépett a gázra jobban. Éppen az utolsó pillanatban, nem sokkal az ütközés előtt sorolt át gyorsan a másik sávba. Így megnyílt az út egy kamion felé.
- Lassíts! – kiáltotta Nóri.
Valentina megint felnevetett.
- Most már elkezdtél félni a haláltól? – kérdezte. – De kis hiteltelen baba vagy te!
Felemelte a lábát a gázról, az autó pedig lassulni kezdett. Nóri így sem nyugodott meg. Abban reménykedett, hogy mindjárt a rendőrök kezdenek szirénázni mögöttük. A nyomukban lesznek az előbbi események miatt. Vagy Anna van a nyomukban? Az lehet a legrosszabb. Bár ki tudja. Lehet, akkor tudná igazán kihasználni a helyzetet. Most meg kell próbálnia visszafogni magát.
Valentina betartotta a követési távolságot, de a kamionos mégis átsorolt a másik sávba. Nóri belekotort a zsebébe és elővett egy cigarettát. Az unokahúga egy aggódó pillantást vetett rá.
- Nem kéne bagóznod, baba – mondta. – De azért adhatnál egy szálat.
Nóri átnyújtott neki egyet és meggyújtotta neki. Valentina kis résnyire letekerte mindkét elülső ablakot.
- Na, ez most jólesik az izgalmak után – mondta kuncogva Nórinak. – Egy kicsit lenyugszanak az idegek.
- Mi a terved?
- Nekem az sosem volt. Csak sodródom. Sodródtam tizenegy éve is, amikor bementem a diszkóba leszámolni néhány féreggel.
- Mit ártottak neked?
- Megszülettek.
- Szóval így gondolkozik egy gyilkos?
- Nem tudom. Én így.
- Biztos ez fogott meg Viktorban. Ő is ilyen.
- Dehogy. Egyáltalán nem. Ő csak egy durcás kisfiú. Egy senki. Még te is legyőzted. Nem is nehéz mondjuk. Viktornak elég pár ütés és padlót fog. A doki néni már erősebb, de ő sem egy megállíthatatlan harcos.
- Vele kéne lenned.
- Majd vele leszek. Az én kis doki nénimmel.
Nóri undorodó pillantást vetett rá. Beszéltetnie kell. Valahogy el kell érnie, hogy átváltson a másik énjére. Azt a Valentinát ki tudja használni. Valami érzelmes témára kell vezetnie őt. Eszébe jutott.
- Mesélj a Fővám térről – mondta neki.
- Mit? – kérdezett vissza rémülten Valentina.
- Azt mondtad, lementél oda hat évesen.
- Igen. Majdnem elütött a villamos.
- Az volt a törés az életedben? Akkor lettél ilyen?
Valentina éppen hamuzott kifele, amikor megremegett. A cigi kiesett az ablakon. A másik Valentina szelíd, ijedt arccal fordult Nóri felé, majd gyorsan vissza az útra. A kezei megremegtek a kormányon, a szemeiből könnyek csordultak ki.
- Megint ölt – mondta elcsukló hangon. – Megint ölt Valentina.
- Te vagy az? – kérdezte Nóri lágyan.
- Igen. A másik – felhúzta az ablakot mellette. - Ezt nem hiszem el! Megint ölt. Végig kellett néznem. Megint van kapocs közöttünk.
- Tudsz most te maradni?
- Nem tudom meddig. Félre kell állnom egy kicsit.
A leállósáv felé sorolt, majd amikor rátért szép lassan megállította a kocsit, benyomva a vészvillogót. Nóri kipöckölte a cigit az ablakon, aztán ő is felhúzta az ablakot. A másik Valentina könnyes szemekkel fordult felé.
- Olyan jó látni téged – mondta és szorosan átölelte Nórit. – Úgy szeretlek, pedig nem is ismerlek. Te vagy nekem az egyetlen menedékem. Kérlek, maradj itt velem. Segíts nekem őt megfékezni. Ölelj vissza, azzal nyerhetünk időt.
Nóri azon kapta magát, hogy a lány fejét simogatva szorosan visszaöleli. Nem tudta, miért. Ez a lány nem ölte volna meg Bécit. Bocsánatot is kért a gonosz Valentina helyett. Próbálta elnyomni a feltörekvő haragját és valahogyan felfogni a felfoghatatlant. Ez egy másik ember, de ugyanabban a testben él.
- Fel kell adnod magad – súgta Nóri.
- Nem lehet – mondta a másik Valentina. – Más a tervem.
- Micsoda?
- El kell jutnom valami semleges országba. Valahová, ahonnan nem adnak ki. De előtte le kell győznöm ezt a szörnyeteget.
- Neked orvos kell.
- Annában reménykedtem. De látni akartalak. Én szúrtam el ezt is – simogatni kezdte Nóri fejét. – Végül is. Megérte. Veled akarok maradni, unokanővérem – a szemébe nézett. – Veled.
Nórinak ez már nagyon bizarr volt. Szemtől szemben ismét Valentina másik énjével. A gyűlölt arc, a gonosz szemek most teljesen másképp néztek rá. Szelíd, szép szemek, kedves, bájos arc. Egy szeretetért sóvárgó, elveszett tekintet. Ha ez a lány átvette volna korábban az irányítást Valentina felett, akkor Béci talán ma is élne.
- Szeretlek Nóri – súgta a lány. – Én őszintén szeretlek. Ő nem.
Nóri nem tudta mit mondjon. Inkább csak magához ölelte a lányt. A kezeit szépen lassan lecsúsztatta a ballonkabát zsebe felé, ahol a fegyver lapult. Ekkor fémeset és hideget érzett a halántékán. Valentina a szemébe nézett, de ez már nem a szelíd, hanem a gonosz volt. Mosolygott, szemeiben pedig ismét a téboly csillogott.
- Kaptatok egy percet – súgta. – Őt akartad. Megkaptad egy kicsit. De ha hozzányúlsz a fegyveremhez, védekeznem kell és a te pisztolyoddal lövöm szét a fejed. Sajnos akkor csak Barbi marad nekem – elmosolyodott. – Egyre jobban érzem, hogy rád nincs is szükségem. Szétlőhetném a fejed és itt hagyhatnálak az úton – lefagyott az arcáról a mosoly – Viszont szeretlek, te kis majom. Ezért viselkedj. Menni fog, kicsi babám?
- Nem hiszem – vonta meg a vállát Nóri. – Tehát lőnöd kell.
Valentina kacsintott.
- Ne kísérts, kicsim – vigyorgott – Egy lövés és vége. Bumm! – felnevetett. – Pusztítás! Pusztulj, kedves! Hulla néni akarsz lenni? Ki vele, kicsim! – természetfeletti hirtelenséggel elkomolyodott. – Ki vele, te alantas féreg! A halálod akarod, amikor mellettem akárki lehetnél?
- Senki sem akarok lenni melletted – felelte Nóri higgadtan. – Lőj. Gyerünk. Vagy nem mered megtenni?
Valentina Nóri szemeiben próbált olvasni. Lassan gyilkos mosoly jelent meg újra az arcán. Valami elképesztő gyorsasággal Nóri nyakába döfte az injekciót, az előtt pedig elkezdett homályosodni a gyilkos lány arca.
- Inkább kapsz egy utolsó esélyt, kicsim – súgta sejtelmesen Valentina. – Egy utolsót. Több nem lesz. Ha elszúrod, jön Barbi. Ha ő is, akkor nem is voltatok méltóak hozzám. Megszoktam egyedül, úgyis.
Kihúzta a tűt és Nóri eszméletét vesztve dőlt el.

*

Nóri álmában a Fővám tér villamos alagútjában sétálgatott. Egy száguldó szerelvény elhaladt mellette. Összerezzent. Egyre nagyobb volt a hideg. Sírást hallott. Nem messze maga mellől. Az alagútban egy fény villant egyet és egy pillanatra meglátta az összekuporodó, felnőtt Valentinát maga mellett. Sötétség. Egy újabb villanásban a lány állt és vigyorogva szegezte rá a fegyvert. Sötétség. Egy újabb villanásban az összekuporodó zokogó lányt látta, aki már könyörögve nyújtja felé a kezét. Megfogta, de egy újabb villanás után Annát látta maga előtt és az ő kezét fogta éppen. Egy újabb villanás után már Viktor kezét fogta. Aztán minden elsötétült. Látta közeledni a villamost a sötétben. Szélsebes volt. Felé közelített. Hangokat hallott. Valahonnan maga mellől.
- Ne, kérem ne! – egy ismeretlen női hang.
- Nem kell ezt tennie! – egy ismeretlen férfi hang.
- Dehogyisnem – ez már Valentina sejtelmes suttogása volt.
Három lövés dördült el és végigvisszhangzott az alagútban. A villamos lefékezett, aztán alig pár centire megállt előtte.
Lassan megjelent előtte egy nagy sárga fény. Olyan volt, mint a nap. Valami díszítő motívum jelent meg mellette, barnás színe volt. Ahogy tisztult a kép előtte, akkor látta, hogy csillár az a plafonon. Érezte, hogy egy ágyon van. Hallotta, hogy becsapódik egy ajtó. Aztán valaki lépdel felé. Alig bír mozogni, nem tudja meg megnézni, ki az. Valami súly nehezedik az ágyra. Nem olyan nagy. Könnyed. Valentina hajol felé mosolyogva. Kacsint egyet felé, utána közel hajol hozzá.
- Szereztem egy luxusházikót – suttogta. – Van itt minden. A tulajok a pincében kuksolnak holtan. Hulla bácsi és hulla néni. Itt fogunk lakni egy kicsit, babám. Mire teljesen magadhoz térsz, megfürdetlek és megetetlek. Holnap reggel pedig egy új korszak elé nézünk. A kettőnk korszaka, kicsim. A kettőnké, melyben a két unokatestvér egy közös cél elé néz – megpuszilta Nóri homlokát. – Te leszel az én társam. Együtt fogjuk szép lassan elpusztítani világot. Hulla bácsik, hulla nénik, hulla fiúk és hulla lányok maradnak utánunk. Vér folyik mindenütt, ahol mi járunk. Az álmaink összeforrnak. Legyőzünk minden ellenséget – megpuszilta az arcát is – Halál lesz mindenhol, iszonyat. Mert Király Valentina és Palkovics Nóra ott járt. Velem leszel. Már most velem akarsz lenni. Nem is érzel félelmet. Már te vagy az, aki diktálja a félelmet. Te vagy félelem maga. És én. Az iszonyat lányai leszünk! Az iszonyat lányai! – Nóri szemébe nézett. – Te és én. Akarod már most. Érzem. Mi ketten már egyek vagyunk, édesem.
Nóri behunyta a szemét és egy könnycsepp csordult ki onnan.

2020. február 5-9.
Budapest

10.rész
Sötétbe zárva

Ádám a morgásokra ébredt fel. A ketrecben találta magát három, felé vicsorító kutya társaságában. A vérebek csak a parancsra vártak, felkészültek a támadásra, mögöttük a ketrec túlsó oldalán Lilla állt, őt figyelve. A nő jobb oldali, égési sebekkel elcsúfított arcán megjelentek a jellegzetes ráncok a mosolya miatt. Valaki ült mögötte a kanapén, egy hosszú fekete hajú nő, aki cigarettázott a félhomályban. Mögötte a bárpultnál az orosz fiú nézte őt együttérzően.
- Jó reggelt, Ádámka – suttogta sejtelmesen Lilla és megkerülve a ketrec sarkát felé lépdelt, miközben le sem vette róla a szemét. – Meglepődtél, hogy itt ébredtél? Bizony, egyszer mindenkinek eljön ez a végzet, ha keresztbe akar tenni Halasi Lillának, a déli királynőnek.
- Szóval, te bújtattad Valentinát és Annát? – kérdezte Ádám és óvatosan felállt, hogy szemtől szembe beszéljen a nővel. A három kutya nem moccant, csak vicsorogva, morogva figyelték őt.
- Bingó – kacsintott Lilla és megállt Ádámmal szemben – Adjak be egy lattét és egy cigit? Utolsó ajándéknak.
- Meg akarsz fűszerezni a kutyáidnak?
Lilla büszkén mérte végig a magánkopót. Arcának bal oldala kifogástalanul gyönyörű volt, szürke szemeiből azonban a megállíthatatlan és kegyetlen gonoszság sugárzott, ami teljesen tönkretette a megmaradt darabkát az egykori szívtipró nőből. A korán őszült haja most zöldnek nézett ki a szoba fényében.
- Szép és bátor férfi vagy – mondta, miközben a veséjébe látott. – Remek katonám lehetnél.
- Miért nem öletsz már meg a kutyáiddal? – kérdezte Ádám hergelve őt. – Rajta. Nem félek. Üvöltök egy kicsit, aztán vége. Az sem érdekel, ha röhögni fogsz ezen. Megpróbálok méltósággal menni a túlvilágra.
- Nem fogsz meghalni, ha teljesíted egy barátom kívánságait.
- Kinek?
A kanapén dohányzó nő elnyomta a cigarettát és megindult felé. Fekete téli bőrkabátot, bőrnadrágot viselt, fekete haja kiengedve. Az arca kreol volt, szemei pedig távol-keletiek. Dr. Mayer Anna személyesen, ismerte fel Ádám. A kubai és észak-koreai vonásai egy pillanatra megbabonázták Ádámot, gyönyörű nő volt, akibe aztán bele tudna szerelmesedni normális esetben. Azonban Anna fekete szemei még ijesztőbbek voltak Lilláénál is. Ehhez Ádám hozzáadta a nő bűnlajstromát is. Az egykori pszichiáternő maga volt a gonosz, egy tömeggyilkos.
- Segíteni fogsz nekem, barátom – jelentette ki Anna határozottan a ketrec túlsó oldalából, egyenesen Ádám szemébe nézve.
- Miben? – kérdezte a magánkopó kíváncsian.
- Megtalálni Valentinát. Az én elkóborolt kis babámat. Cserébe két dolgot is kapsz tőlem.
- Miket?
- Nem bántalak se téged, se Nórit.
- Ezt higgyem is el?
Anna közelebb hajolt hozzá és szinte belemélyesztette gonosz szemeit a férfiba.
- Nincs más választásod – mondta. – Szépen segítesz nekem és majd meglátod, hogy igazat mondom.
- És ha nem, akkor kutyakaja leszek?
Lilla elmosolyodott: - Így van. Szép lassan fognak végezni veled. Akár egy óráig is eltarthat.
Anna felvonta a szemöldökét.
- Mi a válaszod? – kérdezte. – Nem ajánlgatom többet.
- Nem lenne bölcs életben hagyni engem. Nórit igen. De engem nem. Akárhogy is nézzük, szemtanú vagyok. Később árthatnék nektek.
- Dehogy – kacagott Lilla. – Senki sem hinne neked. Ha pedig mégis, akkor rád küldök pár bérgyilkost. Kapásból hatot tudok mondani, akik még ingyen is elvállalnák, tudván, hogy rólad lenne szó.
Ádám elmosolyodott.
- Milyen népszerű vagyok – jegyezte meg ironikusan.
Anna azon kapta magát, hogy büszkén mosolyog a férfira. Tetszett neki Ádám, főleg így élőben. A sármos, macsós tekintet, a férfié, aki bárkit meg tud magának szerezni. Sajnálta, hogy nem találkoztak előbb.
- Szépségem – mondta a férfinak – Gyere velem. Nem akarom végignézni, ahogy ezek a dögök megzabálnak.
Ádám felsóhajtott.
- Mivel nincs más választásom- nyugtázta, miközben az őt kutyákra pillantott. – Segítek. Aztán meglátjuk, igazat mondasz-e, doktornőcske.
Anna csábosan kacsintott egyet.
- Én megbízható vagyok.

*

Viktor cellájának résén betolták tálcán az ebédjét, aztán gyorsan be is zárták azt. A sorozatgyilkos egy darabig még a rácsos ablakon át nézett ki az Szent Mihály Elmegyógyintézet ablakán az udvarra, majd kizökkentve magát a gondolataiból, megindult az ebédjéért. A tálcán azonban más is várta. Egy újság. Megdöbbent. Nem tudta hova tenni az egészet. Kinézett a cellájának üvegén, de nem látta azt, aki ezt bedobta. Felkapta az újságot és félelmetes barna szemei kikerekedtek. Pár nappal korábbi újság, nem tudta megállapítani, teljesen egybefolytak a napjai. A címlapon pedig Nóri és Valentina arca nézett vissza rá. Unokatestvérek, derült ki a címből.
Lehuppant az ágyára, elejtve az újságot. Pár percig mereven nézett előre, a szemei megcsillantak a kintről beszűrődő fényben. Felkapta az újságot és a bővebb cikk oldalára lapozott. Összeállt benne a kép. Ezért hasonlítottak annyira egymásra. Ezért szemelte ki Nórit egy évvel ezelőtt. Valentinát látta benne és szinte mintha ő is lett volna. Mohón falta az információkat.
Észrevette, hogy figyelik. Felnézett a cellaajtó üvegére. Dr. Radics Petra nézett rá onnan.
- Döbbenet, ugye? – kérdezte a nő.
Viktor nem felelt, visszafordult az újsághoz és olvasta tovább a cikket.
- Anna is Valentinával van – tette hozzá a doktornő.
A kegyetlen sorozatgyilkos felnézett a nőre. Kiült az arcára a döbbenet és a hitetlenség. Anna és Valentina? Hisz gyűlölik egymást. Ez szinte teljesen lehetetlen volt számára.
- Viktor, ne törd semmin a fejed – folytatta Petra. – Semmi őrültségen. Neked még van esélyed kijutni innen. Még hosszú idő, de még mindig fiatal leszel, amikor új életet kezdhetsz. Az állapotod is javult.
A huszonhat éves rém, akitől nem is olyan régen még az egész ország rettegett, most zavartan nézett fel az ágyról a doktornőre. Utána visszanézett az újságra, a címlapra lapozott és próbálta emészteni a dolgot.
- Mától szigorítják az őrzésedet – jelentette ki a nő. – Két fegyveres őr fog a cellád előtt állni.
Viktor visszanézett a nőre. Nem mondott semmit, csak elővette azt a legendás, hipnotikus erejű tekintetét, amivel mindenkit lefagyasztott, aki nem volt erre felkészülve. A doktornő bár nem egyszer látta ezt a brutális tekintetet, most teljesen összezavarodott tőle. Gyorsan behunyta a szemét, majd néhány másodperc múlva, amikor érezte, hogy kezd lenyugodni, újra kinyitotta. Ekkor meglátta Viktor arcát szinte rátapadni az üvegre és ettől hátrahőkölve sikított egyet.
A fiú nem szólt semmit, csak bámulta őt összehúzott szemöldökkel. Petra nagy nehezen összeszedte magát.
- Sajnálom Viktor – súgta felé lágyan. – Sajnálom. Remélem én is, hogy épségbe visszajutnak ide.
Bachmann Viktor, a különösen veszélyes pszichopata tömeggyilkos mereven figyelte őt. Olyan volt, mintha nem is ember lenne, hanem csak életnagyságú báb, amit beállítottak a cella ajtajához. Petra nem bírta ezt tovább nézni, elindult inkább a folyosó vége, a kijárat felé. Viktor eközben az ablakhoz sétált és kifelé bámult az udvarra. Kezeit ökölbe szorította, a karjai remegni kezdtek, az arca is megrándult.

*

Ádám abban a házban ült a kanapén, ahol Anna és Valentina fészkelte be magát. A doktornő egy kávét tett le neki a dohányzóasztalra, aztán leült a fotelba, felhúzva magához a lábait.
- Latte a magánnyomozók gyöngyének – mondta negédesen.
- Gondolom szívvel-lélekkel csináltad – jegyezte meg Ádám.
- Hogyne. Szívecskéket éreztem a fejemben, a hasamban és orgazmusom is volt.
- Remek. Minden nőből ezt hozom ki.
Anna gyilkos mosollyal figyelte a férfit, amint beleszürcsöl a kávéba.
- Remélem, nem csak az arcod nagy – mondta. – Hanem a tudásod is. Holnap már vissza akarom kapni Valentinát.
- Meglesz. És utána gondolom, kéz kezet fog és elbúcsúzunk.
- Pontosan.
- És meg sem fordul a fejedben kinyírni minket Nórival.
- Nem hát.
Ádám alkalmasnak látta az időt, hogy akcióba lendüljön.
- Elmegyek a mosdóba – mondta és felállt. – Tíz percet kérek. Aztán indulhatunk.
Anna fürkészően meredt rá.
- Ne legyen több tíz percnél – mondta nyomatékosan.
- Ne aggódj.
Ádám kiment a fürdőszobába és gondosan magára csukta az ajtót. Kulcs nem volt a zárban, ezért gyorsabban kell dolgoznia, mint ahogyan eltervezte. Letolta a nadrágját, ahol combjára erősített mobiltelefont a kezébe vette. Gyorsan bekapcsolta, beírta a pin kódot és várta, hogy betöltsön a készülék. A tükörbe nézett és végiggondolta, kit is hívjon fel. A helyiek közül egy nyomozót ismer már régóta. Korábban együtt dolgoztak egy emberrablási ügyben. A telefon betöltött, ő pedig gyorsan elkezdte keresgélni a telefonkönyvben a nyomozó számát. Csak egy smst kell írnia neki, a címet leírni, Anna kocsijának rendszámát és kész is.
Ekkor váratlanul egy éles tárgyat érzett a torkánál. A tükörben megpillantotta a mögötte álló Annát, aki győzelemittas, gyilkos vigyorral bámult rá a tükrön keresztül. El nem tudta képzelni, hogy tudott a nő ilyen hangtalanul bejönni és mögé lopózni. Kecses mozdulattal kivette a másik kezével a telefont Ádám kezéből és a csapba dobta, a kést pedig közelebb húzta a torkához.
- Látom, próbálkozol – súgta a fülébe. – Ügyes fiú. Nem csak szép, de dörzsölt is. Kíváncsi voltam, mikor fogod használni a telefont. Szerinted nem kutattalak át, amikor elhoztalak a hotelből?
- Szemfüles – ismerte el Ádám.
- Szeretnél visszamenni a ketrecbe?
- Nem.
- Akkor ilyet többet nem teszel, míg el nem indulunk. Az úton meg főleg nem, mert abban az esetben én intézlek el. Akkor pedig könyörögni fogsz, hogy inkább vigyelek a ketrecbe a kutyák közé. Értve vagyok?
- Igen.
Anna a másik kezével Ádám fenekét cirógatta végig a körmeivel.
- Kár lenne érted – folytatta. – Sosem rajongtam a kopasz pasikért, de benned van valami, ami lenyűgöz. Működj együtt velem, tedd, amit mondok, és jól megleszünk. Rendben? Képes leszel rá? Vagy ne erőltessük?
- De – sóhajtott Ádám. – Képes leszek rá.
- Jó válasz – biccentett a doktornő és elvette a kést a torkától. – Most szépen elindulunk. Te jelöld ki az irányt. Mit súg az ösztönöd?
- Nem maradnak délen. Észak felé indulhatnak. Talán Pest felé.
- Én is erre gondoltam.
Anna maga felé fordította őt. Ádám kezdett félni tőle. Hihetetlenül erős és gyors ez a nő, akár egy képzett harcművész. Ő csak bokszolni járt egy darabig, ezért inkább meg sem próbált szembeszállni vele. Anna minden bizonnyal minden ütését kivédené. Na meg kés is van nála. Milyen kár ezért a szép nőért, gondolta. Ha a jó oldalon állna, akkor talán randira is hívná.
- Vetkőztetsz a szemeiddel? – kérdezte a nő. – Talán lesz időnk egy kis menetre, hogy lenyugodjunk.
- Inkább koncentráljunk a lányokra – mondta Ádám és elindult a nappali felé.
Anna kéjes mosollyal nézett utána.

*

Dunaföldvár felé haladtak a kocsival, amikor szép lassan besötétedett. Anna rágyújtott egy cigire, miközben Ádám gondolkodott. Lehetséges menekülési útvonalakat, csapdákat eszelt ki, hogy ő és Nóri élve megússzák ezt. Reménykedett benne, hogy a lány életben van. Őt még az élete árán is megvédené ezektől. Nagyon megszerette Nórit, küldetésének érezte, hogy segítsen neki. Eleinte a lehetőség vezérelte, de már a sorsuk összefonódott, ez az ügy pedig már róla is szólt.
- Szükségem volna egy telefonra, hogy híreket megnézzem – fordult Annához.
A nő benyúlt a zsebébe és az ölébe dobott egyet.
- Nesze – vetette oda. – Aztán le fogom ellenőrizni.
- Ne aggódj.
Ádám a hírportálokat nézte végig. Anna feléje pillantott pár másodpercre, majd vissza az útra.
- Mesélhetnél valamit – mondta Ádámnak.
- Mit? – kérdezte az.
- Mondjuk azt, hogyan találkoztatok Nórival.
- Egy kávézóban.
Anna elmosolyodott.
- Hol máshol? – kuncogott. – A koffeinfüggő nyomozó.
- Az vagyok – bólintott Ádám, miközben a híreket nézte. – És te még mindig szerelmes vagy Viktorba?
Anna arcáról lefagyott a mosoly.
- Igen – felelte. – Ha ennek vége, kihozom a Szent Mihályból. Együtt fogunk élni egy szép helyen.
- Fogadjunk Norvégia.
- Talán.
- Viktor oda vágyik. Te kezelted őt, nem?
- Igen. A kezdetektől. Aztán beleszerettem. Megleltem benne a másik felem. Őt kerestem már az egyetemen is, de nem találtam. Beszéltem már gyakornokként sorozatgyilkosokkal, piromániásokkal, paranoid skizofrénekkel, meg egyszer egy bipoláris kettősgyilkossal, de egyik sem volt olyan, aki méltó lett volna hozzám.
- Valentinában is megtaláltad a másik feled, nem?
- Igen. Benne leginkább. Ő olyan, mintha a lányom lenne. Lehetne is. Már egyetemista voltam, amikor megszületett. Mondjuk Viktor is, de ő teljesen magába szippantott. Eleinte közömbös voltam vele, de amikor felnőtt férfi lett, megláttam benne a szépséget és a lehetőséget.
- Nem úgy hangzik, mint egy love story.
- Pedig az.
Ádám egy kis szünetet tartott, aztán felnézett a telefonból és a táblákat figyelte.
- Cegléd felé kell mennünk! – mondta nyomatékosan.
- Miért? – értetlenkedett Anna.
- Lövöldözés volt egy benzinkúton. Két nő tért be oda egy órával ezelőtt és az egyik megölt három embert.
- Felismerték Nórit és Valentinát?
- Nem írnak róla. De sanszos, hogy ők jártak ott.
- Akkor irány Cegléd – bólintott Anna és tövig nyomva a gázt lehajtott az első lekanyarodó sávba.
Ádám pánikba esett és azonnal a kapaszkodóhoz nyúlt. A doktornő szájában a cigivel, nagy sebességgel vett be egy hosszú halálkanyart és nem kímélte a rettegő férfit, a gázra taposott még jobban. Egy pillanatra a férfi felé fordította a fejét.
- Mi van félsz, magánkopókám? – vihogott.
- Nem kéne meghalni idő előtt, nem gondolod? – vetette oda neki Ádám, miközben majdnem halálra rémült.
- Lélegezz mélyeket és lazíts, édes pofikám!
Anna rátért a Duna túloldala felé vezető útra, hatodik sebességbe kapcsolt és szinte tövig nyomva a gázt hajtott előre.
- Ez az! – kacagott a nő. – Imádom a sebességet, babám!
- Próbálj meg lassítani!
- Sietős dolgom! A kisbabámat akarom!
Ádám imákat kezdett magában mormolni.

*

Villanyoltás után sem volt valami csendes a Szent Mihály Elmegyógyintézet szigorított körlete. Sokan huhogtak, sejtelmesen suttogtak, egy nő párszor felsikított valami elképesztő rémülettől, ami a fejében bújhatott meg, aztán elhallgatott, valakik pedig már aludtak az altatótól.
Viktor felegyenesedett a cellájának sötétjében és az egyetlen beszűrődő fény megvilágította a szemeit. Gyilkos fény gyúlt bennük. Legalább egy percig csak nézett a cellaajtó felé tökéletes, merev mozdulatlansággal. Végül kikelt az ágyból és elindult az ajtó felé halkan. Lassan, finoman megtámaszkodott kezeivel azon és óvatosan kikémlelt az üvegen át. Őr tőle balra és jobbra. Egy széken ülnek, telefonoznak. Éles fegyver, két tár, altatópisztoly és sokkoló van náluk.
Az esélyeit latolgatta. Elképzelte, amint kijut, aztán pedig puszta kézzel végez a két őrrel, utána pedig a fegyvereiket megszerezve kijut az épületből. Jelenleg csak átüthetné az üveget, belemarkolhatna az egyik arcába, eltörhetné a nyakát, de nem jutna ki. Visszasétált az ágyhoz. Még visszanézett az ajtó felé. Az adrenalin dolgozni kezdett benne, de gyorsan lehűtötte magát. Visszafeküdt az ágyba és behunyta a szemét. Nem aludt el sokáig, csak újabb és újabb koncepciókat, terveket dolgozott ki. Háromszor is megszökött már. Negyedszerre is sima ügy lesz.

*

Nóri felnyitotta a szemét. Teljes sötétség fogadta. Maga mellé nézett az ágyon, nem látta Valentinát. Végigtapogatta magát, pizsamában volt. Ez a nem normális szörnyeteg képes volt átöltöztetni, mintha olyan jóban lennének. De ki tudja? Lehet a másik Valentina volt az. Gyorsan kipattant az ágyból. Megvárta, amíg a szeme teljesen hozzászokik a sötétséghez. Meg kell látnia az ajtót. Addig hallgatózott. Semmilyen mocorgást, vagy zajt nem hallott. Minden bizonnyal egy másik szobában, vagy egy kanapén alszik az a tömeggyilkos. Persze a fegyverekkel.
Alig egy perc múlva Nóri meglátta az ajtót, pontosan vele szemben volt. Lassan, lábujjhegyen megindult felé, miközben folyamatosan fülelt. Hiába, nem hallott semmit. Egy apró neszt sem, csak a saját szuszogását. Amikor ajtóhoz ért, megfogta a kilincset, halkan, óvatosan lenyomta. Zárva. Se tolva, se húzva nem nyílik. Vége. Bezárta őt. Az ablak felé fordult, ahol le volt eresztve a redőny. Szép halkan felhúzza majd és akármivel is találja magát szemben, ha kell, mászik, ugrik, de megpattan innen. Éppen indult volna az ablakhoz, amikor kattant a zár kettőt.
Lassan, nyikorogva nyílt ki az ajtó. Gyenge fény szűrődött be és Valentina ott állt a félhomályban. Hosszú szőke haja kiengedve, fekete pulóver és a vörös farmer volt rajta. A szeme nem látszott a rávetülő árnyék takarásától, de Nóri mégis látta, hogy valami elképesztő, félelmetes csillogás jelent meg ott. Ekkor egy pillanatra el is gondolkozott, hogy vajon Valentina ember-e.
- Felébredtél? – kérdezte Nóritól suttogva.
Nóri nem felelt, csak rémülten meredt az előtte álló rémre.
- Rosszat álmodtál? – tette fel az újabb kérdést Valentina.
- Nem – felelte Nóri. – Hol vagyunk?
- Nem mindegy?
- Nem mindegy.
- A kezdet egyik helyén.
- Milyen kezdet?
- A mi kezdetünk, unokanővérkém. Itt fog elkezdődni minden.
- Én nem fogok melléd állni.
- Már nem is. Már mellettem vagy. Hozzám tartozol. Csak még nem állt át az agyad.
Egy szempillantás alatt magához húzta Nórit, az pedig meglátta Valentina eddig ismeretlen tekintetét. Teljesen nyugodt volt, határozott, a szemeiből pedig valami hipnotikus erő sugárzott.
- Mi ketten vagyunk az iszonyat lányai – suttogta sejtelmesen. – Mi ketten. A pusztítók. Szenvedést, fájdalmat, halált és rettegést hozunk a világra. Holnap kezdjük. Holnap átesel a tűzkeresztségen. Holnap megölsz valakit. Először még segítek egy kicsit, de aztán magadtól fogod csinálni.
- Én biztos nem – vágta rá Nóri és nyomatékosan, dacosan nézett a gonosz szemébe. – Velem ezt nem tudod megcsinálni.
- Dehogynem – vágta rá higgadtan, még mindig suttogva Valentina. – Meg fogod tenni. Meglátod. És belátod, hogy mostantól én vagyok a mindened, a családod, az életed, az egész világod. Az enyém vagy, a vérem. Ez volt az életed értelme. Találkozni velem. Én vagyok a küldetésed.
- Nem vagy nekem senki.
- De igen.
Nóri észrevette, amint Valentina szinte belehatol az elméjébe. Megszédült egy pillanatra, félelem járta át az egész testét. A lábai megremegtek. Azok a gyilkos kék szemek mereven bámultak bele a lelkébe, teljesen behatolva az elméjének minden részébe. Mindenhová megpróbálta beereszteni a szavait és a démonjait. Iszonyodott ettől a borzalmas tekintettől.
- Megteszed, Nóri – suttogta lány. – Megteszed.
Nóri le akart keverni neki egyet, de az, miközben a szeme sem rezzent, villámgyorsan megfogta a kezét, mielőtt az arcán csattant volna. Piszkosul gyors, nyugtázta Nóri. Szinte emberfeletti az ereje.
- Vagy megteszed, vagy mindenkivel végzek, aki valaha fontos volt neked – mondta Valentina, szinte szelíden és ettől a kontraszttól Nóri csak még jobban megrémült. – Kezdem Barbival, aztán a szüleiddel folytatom. Utána jönnek a barátaid, jön Heni, Janka. Ádám. Aztán így sorjában. Nem marad senkid, csak én. Akkor talán hamarabb mellém állsz. De ezek mind elkerülhetőek.
- Nem – vetette oda neki Nóri és beletolta az arcát a lányéba. – Nem!
Valentina erre teljes erőből visszalökte a szobába. Nóri a földről dacosan nézett fel a félhomályban álló sziluettre.
- Gondolj a Fővám térre – súgta Valentina. – Gondolj a feléd száguldó villamosra. A villamosra. A halálra. Ott a sötétben, ahová reggelig zárlak, megtudod, milyen volt nekem kislányként ott. Meg fogod lelni a démonod. Engem. Hallgatni fogsz rám, hogy ne pusztulj el a kerekek alatt. Sírni fogsz. Én is sírtam. De reggel már te leszel az én elpusztíthatatlan unokanővérkém. A családom. A társam.
Szép lassan becsukta az ajtót és elfordította a kulcsot. Nóri magára maradt a sötétben. A sötétben. A csapdában.

2020. február 10-12.
Budapest

11.rész
Hajnal

Nóri arra ébredt, hogy Valentina ott ül mellette az ágyon és elgondolkodva figyeli. A lány gyilkos kék szemei ismét az ő lelkét térképezték fel, ettől igyekezett nem zavarba jönni. A leggonoszabb lélek nézett le rá, aki több tucat ember mellett az ő szerelmét is hidegvérrel megölte.
- Felébredtünk végre, unokanővérkém? – kérdezte fagyosan. – Rendesen kialudtad magad?
Nóri egy darabig nem akart válaszolni neki, inkább csak méricskélve meredt rá. Kereste a lehetséges kiutat a helyzetből, a harcra is gondolt, bár tudta, hogy ebben a helyzetben még esélytelenebb, mint mondjuk álló helyzetben. A lány gyors és a harctudása Annáénál is jobb.
- Némasági fogadalmat tettél, kicsikém? – kérdezte Valentina.
- Nem – vágta rá Nóri.
Valentina hirtelen elmosolyodott. Szemeiben a gyilkos fény gyúlt és valami megmagyarázhatatlanul, végtelenül gonosz, kiszámíthatatlan téboly. Az iszonyat lánya úgy nézett rá, mint talán az áldozataira, az öldöklés előtti eufórikus állapotban, mely alatt kiélvezi áldozatának utolsó pillanatait. A támadás helyett azonban egy reggeliző asztalkáért nyúlt az éjjeli szekrényhez és Nóri ölébe helyezte gondosan nehogy kiboruljon a kávé. Nóri orrát megcsapta rántotta illata. Szépen felvágott paradicsom sorakozott egy tálcán a rántotta mellett, valamint toast kenyér és gőzölgő kávé.
- Egyél szépen, unokanővérkém – mondta gondoskodóan és puszit dobott a homlokára.
Nórit az undor fogta el ettől. Legszívesebben a lány képébe nyomta volna az egészet. De iszonytatóan éhes volt, ezért elkezdte falni a reggelit. Valentina elgondolkozva, hitelesen kedves mosollyal figyelte őt.
- Milyen volt az éjszaka? – kérdezte.
- Kellemes – felelte Nóri teli szájjal.
- Láttad a villamost a sötétben?
- Nem. Kellett volna?
- Én gyakran látom. Nem kéne, de sokszor előjön az álmaimban. A halálközeli pillanat emléke gyerekkoromban. Érzem a rettegést a sötétben. És már nincsen velem a démonom, aki fogja a kezem. Már Anna sem. De érzem, hogy te ott vagy. Amikor pedig meglátlak, teljesen megnyugszom. Látlak, és többé nem félek.
- Pedig nem ártana.
- Még nem szeretsz engem, de én szeretlek téged. Még sosem éreztem ilyet senki iránt. Teljesen új dolog. Ettől pedig olyan izgalmas. Mi több, furcsa – kinézett az ablakon a szállingózó havakban gyönyörködve. - Még Annát se szeretem, csak jól érzem magam mellette – visszafordult hozzá. – Veled ennél összetettebb. Amikor megtudtam, hogy rokonok vagyunk, egyszerre haragot és örömöt éreztem. Itt hasadt meg tudatom a doki néni szerint. Az örömöt ettől függetlenül most is érzem. És jólesik kimondani. Azt, hogy szeretlek. Eddig teljesen felfordult a belem ettől a szótól és nehezen tudtam hitelesen mondani. Most pedig egyfolytában ezt tenném minden mondatom végére. Szeretlek. Szeretlek, édes unokanővérkém.
Nóri belekortyolt a kávéba.
- Nincs benne tej – jegyezte meg.
Valentina kuncogott egyet.
- Sokat kell még rajtad dolgoznom – mondta. – De már látom előre a végkifejletet. Nagyon tetszik. A véreskezű, tömeggyilkos Nóri. Az iszonyat egyik lánya. A szemeidben csillogni fog majd a gyilkos szenvedély.
- Lezuhanyozhatnék, iszonyat bolond gyereke? - kérdezte Nóri egykedvűen és böffentett egyet.
- Persze. Utána dolgunk van. Vár itt egy meglepi.

*

Anna éppen tankolta a kocsit, miközben Ádám műanyag pohárból szürcsölte a kávét mellette. A doktornő lenéző félmosollyal pillantgatott a mélázó magánkopó felé, majd amikor végzett a tankolással, kezében a töltőpisztollyal odasettenkedett hozzá, és amikor az ránézett, ő felé mozdította a pisztolyt.
- Kérsz a kávédba is? – nevetett.
- Köszi, de már eléggé megfűszerezted - válaszolta a férfi. – Láttam, amikor beleköptél, miközben hoztad ki nekem.
- Gondoltam lehűtöm vele.
- Nagyon poénos vagy.
- Az bizony – nevetett Anna, közben pedig visszatette a helyére a csövet. – Bemegyek, fizetek, addig a kocsiban vársz.
- Nem aggódsz, hogy itt hagylak?
- Nem igazán. Ez itt Kőbánya. Ismerem a terepet. Öt perc alatt megtalállak és kifilézlek, mint egy halat.
Ádám megadó mosollyal nézett a szemébe. Próbált minél sármosabb lenni, hogy valahogy manipulálni próbálja a nőt.
- Mekkora egy ördög vagy te – mondta elismerően. – Ha tudnád, hányan fenyegettek így meg, meglepődnél.
- A különbség itt az – kezdte Anna és kacérkodó mosollyal lépett elé – hogy én el is foglak intézni, ha rossz kisfiú vagy. Imádok ölni. Gyerekkorom óta. Az öcsémmel kezdtem, aztán jöttek még páran. Az egyiket nem messze innen nyírtam ki egy jókora késsel, miközben úgy vihogtam, mint egy megvadult csimpánz.
- És kitől vársz ezért kitüntetést?
- Senkitől. Ez a magam szórakoztatása.
Ádám kiitta a poharat és Anna kezébe nyomta.
- Ne felejtsd el kidobni a szelektív kukába – vetette oda neki kihívó, szemtelen mosollyal és beült a kocsiba.
Anna büszkén biccentett egyet, aztán megindult az üzletbe. Kezében a pohárral.

*

Nóri zuhanyzása lehetett volna a legjobb is a világon, a zuhanyzó maga volt a luxus, több oldalról is jött a víz, kellemes, drága tusfürdővel mosta végig magát. Azonban rettegett attól, mi várhat rá. Az esélyeinek latolgatása helyett már beletörődve a kiszolgáltatottságába, inkább hagyta, hogy múltjának képsorai belengjék az elméjét. Milyen egyszerű élete volt Viktor előtt. Mennyire kiszámítható. Amikor pénzügyi osztályvezetőként dolgozott egy multinál, majdnem egy milliót megkeresett havonta nettóban és mindene megvolt. Minden reggel ugyanott vette a kávéját elvitelre, telefonált, miközben szürcsölgette, olyan volt, mint egy menő üzletasszony. Jól kijött az alkalmazottjaival, szerette őket. Azonban kezdett kiégni, párkapcsolatai alig voltak egy idő után, inkább viszonyokat, a kalandokat részesítette előnyben már. Nem akarta, hogy bárki is beleszóljon az életébe, szabad akart maradni, senkihez nem akart alkalmazkodni. Sokszor vágyott szeretetre, szerelemre, de mindez együtt járt volna ezekkel a lemondásokkal. Ha nem jön Viktor, nem is tudta volna meg soha, mennyire vakvágányra került az élete. Legyen hálás annak a szörnyetegnek, aki rátámadt a munkahelye mélygarázsában egy évvel ezelőtt? Még most is látta maga előtt, a kocsik közül kiemelkedő srácot a szekercével a kezében. Mindig feltette magában a kérdést: miért ő? A választ később megkapta. Viktort ő Valentinára emlékeztette, akivel együtt raboskodtak a Szent Mihályban. És utána fény derült a szörnyű titokra: azért hasonlítanak, mert unokatestvérek. Így kellett megtudnia mindent. Minden előre el volt tervezve, úgy érezte. Találkoznia kellett egy szörnyeteggel, hogy ismét kapaszkodni kezdjen az életbe. Utána egy elhallgatott tényt is meg kellett tudnia.
Elzárta a vizet. Egy darabig a padlócsempét bámulta és nem gondolt semmire. Egyre inkább érezte, hogy elhatalmasodik rajta a rettegés. Ebből Valentina nesze ébresztette fel. A lány ott állt a zuhanykabin ajtajánál. Fekete melegítő alsó és felső volt rajta. Szinte együttérzés áradt tekintetéből, vagy valami egészen más, Nóri nem tudta megállapítani, akárhogy próbálta.
- Izgulsz? – kérdezte lágyan Valentina.
- Nem – húzta ki magát Nóri. – Nem fogok megölni senkit. Kénytelen leszel végezni velem.
- Nem fogok. Mert meg fogod tenni.
- Gyere be és nyírj ki most! – kiáltotta. – Gyerünk!
Valentina félredöntötte a fejét és gonoszan elmosolyodott.
- Kis buta – mondta. – Kis buta, unokanővérke. Hulla lány akar lenni. De nem lesz. Minden meg van benne, ami bennem is.
- Nincs már bennem semmi – sóhajtotta Nóri. – Semmi se már.
- Igen, tudom. Ez a kezdeti állapot. A régi személyiséged most pusztul el – sejtelmesen suttogva folytatta. – Engedd pusztulni. Halld meg a sikolyát annak a Nórinak, aki voltál. Add a helyet az újnak. Észre fogod venni, hogy egyre jobban érzed magad. Könnyebb lesz a légzésed, megszűnik minden stressz az életedben. Soha többé nem fogsz félni senkitől és semmitől.
- Te is félsz. A villamosodtól.
- Nem fogok, ha már velem vagy. Te vagy az, aki megvéd tőle. A Fővám tér szörnyétől. Te vagy az, unokanővérkém.
- Szeretnék beszélni a másik éneddel.
- Sajnos ő most hiába erőlködik. Akkora bennem az elszántság, hogy azzal nem tud mit kezdeni.
- Kár. Ő értelmesebb.
- Dehogy. Egy senki. Ahogy még te is. Gyere ki szépen. El kell kezdened.
Miután Nóri megszárítkozott és felvett egy szürke melegítőt, Valentina lekísérte a ház alsó szintjére. Nóri vetett egy pillantást nagy tévés, kandallóval díszített nappaliba. A hátsó kertre nyíló ajtón a szállingózó havat bámulta, mígnem Valentina finoman továbbtolta egészen egy ajtóig, mely a konyhával szemben állt. Elfordította a kulcsot, rátette a kezét a kilincsre, utána Nóri felé fordította a fejét.
- Az utcán találtam neked este – mondta. – Könnyű préda volt.
Kinyította az ajtót és egy kicsi szoba tárult elé, ahol teniszütők, labdák sorakoztak egy polcon, mellette egy szekrény. Egy széken pedig lekötözve egy betapasztott szájú, középhosszú vörösesbarna hajú, zöld szemű lány. Rémült szemekkel nézett fel rájuk, törékeny vékony testét igencsak szorosan kötötte oda Valentina. Az iszonyat lánya belépett hozzá és egy gyors mozdulattal letépte az arcáról ragasztószalagot. A lány meg sem mert szólalni, csak hol Nórira, hol pedig a mögé sétáló Valentinára pillantott.
Nóri minden erejével azon volt, hogy ne sírja el magát. Megesett a szíve a rettegő lányon, aki könnyezni kezdett. Valentina lenézett a lányra és kezeit annak vállaira tette. Nóri azon kapta magát, hogy egyre nehezebben tudja venni a levegőt. Szaladni akart, de meglátta, amint Valentina lassan előveszi a hangtompítós pisztolyát, aztán pedig odatolja a csövet a lány halántékához.
- Mi a neved? – kérdezte Valentina a lánytól.
- Karina – felelte az remegő hangon. – Ne bántson, kérem.
- Mi a teljes neved?
A lány csak Nóri felé nézett segélykérően.
- Azt kérdeztem, mi a teljes neved? – üvöltött torkaszakadtából Valentina.
- Dr. Blümchen Karina – felelte az.
- Nahát! – nevetett fel a gonosz. – Egy doki néni! Milyen orvos vagy?
- Fogorvos.
- Azt a mindenit! Fogdoki néni. Fognyüvő doki néni.
- Kérem, ne bántson. Engedjen haza, kérem.
- Én nem is foglak bántani, hulla lány – Nórira mutatott. – Ő fog megölni téged. Vagy ha nem, akkor órákig foglak kínozni. Most van olyan hat óra már. Este hatig foglak sanyargatni. Kezdem a körmeid kitépésével.
Felnézett Nórira.
- Rajtad áll, unokanővérkém, hogy mi lesz vele. Megkímélheted a lassú haláltól, ha te végzel vele. Kezedben van sorsa. Milyen érzés, mond? Nem csodás? Te vagy az isten most, eldöntheted, mi lesz vele.
Nóri szemeiből könnyek szöktek elő. A kezeibe temette az arcát és kitört belőle a féktelen sírás.
- Ne sírj már! – üvöltött Valentina. – Ne sírj, te gyáva féreg! Még el se kezdtük és máris bőgsz? Miféle senkiházi némber vagy te? – teljesen abszurd módon, hirtelen elmosolyodott. - Hát nem vicces így lekötözve a fogdoki néni? – fülsüketítően felnevetett. – Eszméletlenül jó buli lesz!
Nóri lábai remegni kezdtek, háttal a falnak dőlt, elvesztve minden erejét egyre lejjebb csúszott. Úgy érezte, sohasem fogja tudni abbahagyni a sírást. Mindent feladott, nem érdekelte, mi fog történni, de ő most végleg kiszállt a játszmából. Meg akart halni. Béci mellett akart lenni.
Valentina Karina fejét kezdte el simogatni, miközben a pisztoly hangtompítós csövét egyre durvábban szorította a lány halántékához.
- Hány éves vagy, Karina? – kérdezte mosolyogva.
- Huszonhét – válaszolta az egyre jobban remegő ajkakkal.
- Egy évvel vagy idősebb tőlem. Nem gondolod egyébként, hogy túl sokat éltél már? Jelentéktelen senkiként ezen a bolygón, semmi ambícióval, mindenféle lázadás nélkül. Hm? Hogy szeretnél meghalni? Lassan, vagy gyorsan? Innen nem menekülsz élve, azt jobb, ha tudod. Nagyon sajnálom.
- Ne bántsanak. Nem ártottam én semmit maguknak.
- Válaszolj! Válaszolj, talpalávaló féreg! Lassan, vagy gyorsan?
- Gyorsan.
- Mond Nórinak! Kérjed! Gyerünk!
Karina nagyot nyelt.
- Gyorsan…Nóri…gyorsan akarom…
Nóri ránézett. Annyira átérezte a lány szenvedését. Nem tudja megtenni. Nem fogja. Nincs az az isten. Valentina szigorúan, mint a leggonoszabb démon közelített felé, miközben a zsebéből elővett egy másik pisztolyt. Nóriét.
- Kelj fel! – üvöltött rá. – Kelj fel, te szerencsétlen! – elvigyorodott. – Most pusztul el a régi éned. Látom. Már nincs sok hátra! – felnevetett. – Vége lesz mindjárt! Egyre jobban fogod magad érezni!
Nóriban iszonyatos düh lett úrrá. Felnézett a lányra. Engedte, hogy minden haragja, az egész életének összes sérelmei, Valentina, Viktor, Anna iránt érzett gyűlölete lángra kapjon. Felpattant és egyenesen a szörnyeteg szemébe nézett.
- Mi tudsz te az élet sötét oldaláról, te senki? – vetette oda neki. – Mi tudsz te az életről? Semmit! Egyetlen ember van, akivel végeznék. Egyetlen ember van, akinek élvezettel nézném végig a halálát! És az te vagy! Téged kéne megölnöm! Azért mentem utánad, hogy megöljelek! – elmosolyodott. – Halálra vagy ítélve, unokahugica. Halálra. Vagy végzel velem most, vagy én foglak széttaposni!
Valentina döbbenten nézte egy darabig Nórit. Mintha megijedt volna. De végül büszkén elmosolyodott.
- Bámulatos – mondta elképedve. – Le vagyok nyűgözve! Te aztán kemény csaj vagy a javából – előrebökött felé a hangtompítós pisztollyal. – Ezt az arcot akartam látni! Ezt a gyűlölettel teli, kegyetlen arcot. Most aztán nagyot bizonyítottál nekem. Át kell térnem a b-tervre.
Nóri ekkor teljes erőből behúzott neki, amitől Valentina falnak csapódott. Most szabad lett a pálya, Nóri nekirontott, kiverte a kezéből a hangtompítós fegyvert, a másik karját a falhoz szorította és ütlegelni kezdte a szörnyeteg fejét. Karina reménykedve figyelte az eseményeket.
Valentina egy kegyetlenül erős rúgással ellökte magától Nórit, a pisztollyal pedig lekevert neki egyet, aztán még egyet. Nóri kizuhant a folyosóra. A gonosz megragadta a gallérjánál és valami természetfeletti erővel, de mint egy rongybabát, talpra állította, még egyet akart adni neki a pisztollyal, de Nóri megfejelte őt, amitől visszazuhant a kis szobába. Nóri meglátta a földön heverő hangtompítós pisztolyt és gyorsan nekiiramodott. Valentina villámgyorsan talpra ugrott és Karinára fogta fegyvert.
- Ha felveszed, kinyírom! – kiáltotta. – Meg ne próbáld!
Nóri megtorpant.
- Rúgd ide nekem a pisztolyt és nem fogom bántani. El fogom engedni. Már nagyot bizonyítottál nekem.
Nóri a pisztolyt figyelte. Valentina nem akarja őt lelőni, ezt ki kell használnia. Ám amikor könyörgő tekintetű Karinára nézett, feladta. Mélységes gyűlölettel nézett a szörnyeteg Valentina szemeibe, végül pedig odarúgta a fegyvert, az pedig azonnal felkapta a földről. Ijedt volt.
- Jól van – bólintott Valentina megadóan. – Győztél - eltette a fegyvert, amit Karinára fogott. – Nem fogom bántani. Te sem. Kemény csaj vagy, meg kell hagyni. Büszke vagyok rád.
- Dögölj meg – súgta Nóri. – Meg foglak ölni.
Valentina ekkor megremegett, el is sült a hangtompítós fegyver a kezében, a golyó a padlónak süvített. A másik Valentina szelíd arca jelent meg, a vérző szája megremegett egy kicsit, mintha most érezné a fájdalmat.
- Nóri – súgta felé aggódva. – Jól vagy?
Karina értetlenül nézett fel Valentinára, aki sajnálkozva fordult felé, majd gyorsan mögé állt és elkezdte eloldozni.
- Ne haragudj rám – esedezett a fogorvosnak. - Én nem ő vagyok. Egy másik valaki. El foglak engedni mindjárt, csak kiszabadítalak.
Nóri megindult felé, de a másik Valentina pánikba esve ráfogta a fegyvert.
- Ne közelíts! – kiáltotta rémülten. – Engem ne bánts! Nem én tehetek erről! Ne kényszeríts semmire, amit később megbánnék!
- Nem érdekelsz! – vetette oda Nóri, miközben lassan haladt felé.
- De érdekellek! Segíteni fogsz nekem! Segíteni!
- Nem fogok neked segíteni. Vele együtt döglesz meg.
Ekkor Valentina arcán megjelent a gonosz mosoly. Újra átvette a terepet a gonosz énje.
- Nem olyan biztos az, unokanővérkém! – mondta és valami nem evilági gyorsasággal felpattant.
Nóri nem tudott védekezni ez ellen, érezte, amint az injekció beleszúródik a nyakába. Egy darabig kapálózott a lány felé, aztán minden elsötétült előtte és elvágódott a kis szoba szőnyegén.
Valentina Karina felé fordult győzelemittas vigyorral.
- Még nevelnem kell a kicsikémet – jegyezte meg. – Téged pedig majd elengedlek. Nem szoktam ilyet, de élve megúszod ezt.
- Most engedj el! – kiáltotta lány. – Engedj el, kérlek! Nem fogok szólni a rendőrségnek.
- Nem kívánságműsor – beleült Karina ölébe vele szemben. – Majd én eldöntöm, mikor mehetsz. Vagy ha úgy tetszik, mikor öblíthetsz, fogdoki néni. Te csak legyél hálás az unokanővérkémnek. Ő mentett meg.
- Biztosan?
- Nincs mitől félned. Megmutatta nekem, hogy erős. Fel tudom használni mostantól. Elválaszthatatlanok leszünk. Persze ezt te nem érted, te fognyüvő majom – elvigyorodott. – Te is annyi fájdalmat láttál. Nem? Hozzád járnak a fájdalmakkal. Te meg gyógyítgatsz, ahelyett, hogy kinyírnád őket. Nem fogom ezt megérteni. Meg itt pityogtál. Esküszöm, nagyon nehéz életben hagyni.
Karina mélyen belenézett Valentina szemeibe.
- Nem először kötöztek le így – mondta. – Nem először akartak megölni.
- Komolyan? Valami rajongód volt, mi? Te gyönyörű lány.
- Igen, az.
- És kinyírtad?
- Nem. Ő saját magát.
Valentina arca megremegett és visszaváltott a másik Valentinára.
- Sajnálom – mondta lágyan.
- Te meghasadtál.
- Meg. Elég csúnyán – lehajtotta a fejét. – Sajnálom, hogy ez történik most is veled. De még ma elengedlek. Ígérem neked – felnézett a lányra. – Mond el majd mindenkinek, hogy én is vagyok. A másik. Kérlek.
- Rendben, csak oldozz el.
- Eloldozlak, de előtte… - belenyomta az injekciót Karina nyakába. – Ez már azt hiszem az utolsó adag. Aludni fogsz, és biztonságos helyen ébredsz fel, ígérem neked. Ne haragudj, Karina.

*

Anna úgy tömte magába a hamburgert a kocsiban, mintha napok óta nem evett volna. Ádám elhűlve nézte ezt végig. A doktornő egy szégyellős mosolyt lövellt felé egy kacsintott is egyet.
- Te aztán éhes vagy – jegyezte meg Ádám.
- Az – mondta teli szájjal a nő.
Nem messze a Határ úttól parkoltak le, ahol Anna egy gyorsbüfében vett egy hamburgert magának, egy hot-dogot pedig Ádámnak. A magánkopó is elkezdett enni, mert már érezte, hogy szédeleg.
- Nem lennék meglepve, ha Nórinál lennének – mondta Anna nyammogva. – Valentina elvitte hozzá.
- Szerintem meg Szentendrén vannak.
- Honnan veszed? Az én házamba mentek?
- Nem hiszem, azt figyelik. Máshol, de ott. Egyszerűen csak megérzés, semmi több. Janka ott lőtte meg Viktort. Téged ott kaptak el.
- És?
- Csak egy tipp. Nem sok esély van rá.
Anna begyűrte az utolsó falatot is, kidobta az ablakon a csomagolást, majd beindította a motort.
- Kezdjük ott – jelentette ki.
- De ez csak egy tipp volt, mondom. Szinte semmi esélye sincs, hogy ott lennének.
- Tudod, Valentina szülei tele vannak lóvéval. A bőrük alatt is pénz van. És szerinted hol van nekik nyaralójuk?
Ádám kíváncsian fordult felé.
- Pont ott? – kérdezte. – Szentendrén?
- Aha – bólintott Anna. – Nem biztos, hogy egyből odamentek. Lehet egy másik házat szemelt ki az én kisbabám. De érdemes körülszaglászni. Hátha. Valentina sok időt töltött abban a nyaralóban. Az a kerti partis kép, amelyen tíz éves, beteg tekintetű kislányként mered a fotósra, ott készült.
- Rendben. Nézzük meg.
- Kapaszkodj.
Anna tövig nyomott gázzal, kerék csikorgatva indult el, Ádám hot-dogja pedig a méregdrága zakóján landolt.

*

A másik Valentina finoman az ágyra fektette Nórit, utána ő is mellé feküdt. Könnyes szemekkel figyelte őt.
- Mennyivel jobb lett volna, ha gyerekkorunk óta ismerjük egymást – súgta neki és behunyta a szemét.
Amit pedig ott látott, halálra rémítette. Látta felé közeledni a villamost szélsebesen a sötétben. Felsikított és lezuhant az ágyról. Csend. Vissza pedig már a gonosz Valentina mászott. Sátáni gonosz vigyorral kapaszkodott fel, kicsit darabos mozgással, mintha egy démon szállta volna meg. Végigsimította az unokanővére arcát, aztán megfeszült, megremegett, a hátára dőlt és kinyújtózott, látszólag iszonyatos kínszenvedéssel, utána elernyedt. A plafont bámulta tébolyodott vigyorral.
- Meg tudnál ölni – súgta miközben a plafont bámulta továbbra is. – Fantasztikus. Átlépted a határt. Már az én oldalamon vagy. Csak még nem tudod. Most már nem haboznál. Nóri, a vérszomjas ragadozó ma megszületett.

*

Viktor lehajtott fejjel állt a cellájában, amikor belépett hozzá két őr társaságában Dr. Radics Petra. Az őrök megelőzték a doktornőt és az egykori tömeggyilkos mögé léptek készen állva sokkolásra.
- Viktor – szólította meg lágyan a doktornő. – Itt a friss levegő ideje. Kimegyünk és sétálunk egyet az udvaron. Közben folytatjuk a terápiát. Egyre ügyesebb vagy. Ne legyél elkeseredve. Minden rendben lesz.
Viktor lassan feléje fordult. Petrát ledöbbentette újfent, hogy egy ilyen gyönyörű srác hogyan adhatta el a lelkét az ördögnek. A fiatalember arcán hetek óta először jelent meg a mosoly.
- Igen – bólintott Viktor. – Minden rendben lesz.
Valentina és Anna szeretőjének szemében megjelent gyilkos csillogás. Egy magabiztos, tervekkel teli gonosz szemei voltak.

2020. február 14-15.
Budapest

12.rész
A harmadik személyiség

 

Nóri háromnegyed nyolckor kinyította a szemét. Oldalára a fordult és egy darabig próbálta megnyugtatni magát a kinti hóesés látványával. Végül felült az ágyban és az első, amit megpillantott az ágy mellett a földön heverő melegítő felső és alsó volt. Valentina lekapkodhatta magáról, mert gyűrötten, kifordulva hevertek. Az ajtó felé pillantott. Nyitva. A kinti szürke fény megvilágította a felső szint polcait, melyeken könyvek sorakoztak. Csend volt. Feltűnően nagy csend. Egy darabig mozdulatlanul fülelt, hátha egy apró nesz elárulja, hol lehet Valentina. Pár másodpercig még a levegőt is visszatartotta. Semmi. Egyetlen árva hang sem.
Kikászálódott az ágyból. Lassan megindult az ajtó felé, ügyelve a lépteire. Közben reménykedett abban, hogy Karina életben van. Az ágy megreccsent, ő pedig rémülten fordult vissza. Nem vette észre, hogy Valentina egy fejszével a kezében, a fekete ballonkabátban és vörös farmerben elsétál az ajtó előtt felé pillantva valami rémisztően fagyos tekintettel. Nóri mikor visszafordult az ajtó felé, már nem látta őt. Kilépett a folyósóra, onnan pedig a lépcső felé vette az irányt. Akárhogyan próbált súlytalanul, óvatosan rálépni, a falépcső megreccsent alatta. Az a nem normális már minden bizonnyal meghallotta őt. Viszont nincs más választása, haladnia kell lefelé.
Ekkor meghallotta Karina sikítását. Nóri szíve az a fejében kezdett lüktetni és nekiiramodott, lefelé a lépcsőn. Amikor leért, a lány újra felsikított. Tárva nyitva az ajtó a konyhával szemben. Körülnézett, nem-e tud valamit fegyverként használni, de a nappaliban semmit se látott, ami használható lenne. A konyhából tudna kést szerezni, de az pont a szobával szemben van.
Nagyot nyelt. Lábujjhegyen ellépdelt a szobáig. Ahogy az ajtóhoz ért, meglátta a földön heverő Karinát. A lány remegett, miközben ömlött az orrából a vér. A szék mellette felborítva.
- Teljesen megőrült – suttogta a rémült Karina, miközben sírt és reszketett. – Teljesen. Nem tudom, mi történt.
Nóri a konyha felé fordult. A téglákkal ívelt bejárata egyenesen egy szürke hűtőre nézett. Visszafordult Karinára, megnyugtatóan biccentett felé. A lány megrázta a fejét figyelmeztetően, ebből Nóri már tudta, hogy Valentina ott lapul a konyhában. Mégis megindult felé. A hátával a falnak, oldalazva lépdelt befelé, felkészülve, hogy esetleg egy pisztoly csövével kell szembenéznie.
Alig lépett hármat-négyet, Valentina hirtelen elé lépett és a fejszével felé suhintott. Nóri még időben lehajolt, így az éle egy falra függesztett naptárba csapódott bele. A megtébolyodott sorozatgyilkos mélységes gyűlölettel az arcán nézett vele pár örökkévalóságnak tűnő másodpercen át farkasszemet, aztán ismét felé suhintott, leverve vele néhány téglát a bejáratról.
- Ezer bocs, unokanővérke! – kiáltotta. – Spórolnom kell a lőszerrel! Na, miért nem hagyod, hogy lefejezzelek?
Nóri beszaladt Karinához a szobába, kivette az ajtóból a kulcsot és a vicsorítva közelítő Valentinára csapta az ajtót, majd gyorsan bezárta az ajtót. A gonosz rávert egyet az ajtóra.
- Megyek édeseim! – nevetett odakint sátánian Valentina. – Huhú! Mindjárt bent leszek! Felkészültetek?
Nóri kinyította a szekrényt, ahol egy golftáskából ütők álltak ki. Egyet kihúzott, felsegítette Karinát, a széket pedig az ajtóhoz rúgta. A fogorvos megpillantotta az ütőket és egyet magának is kihúzott.
- Féltek? – kiáltotta Valentina és még egyet rásózott az ajtóra. – Mind a ketten meg fogtok dögleni!
Nóri Karinához fordult.
- Mi történt? – kérdezte suttogva.
- Nem tudom – rázta meg a fejét az. – Egyik pillanatban nagyon kedves volt és szelíd, aztán hirtelen sejtelmesen kezdett beszélni, utána pedig, mintha lenne egy harmadik énje, azt mondta, hogy meg fog ölni téged.
- Mit dumáltok? – üvöltött teljesen kifordulva magából Valentina és egymás után kettőt rávert az ajtóra. – Hallom, hogy sutyorogtok! Patkányok! Amint bejutok, apró milliméterekre kockázlak titeket! Helyszínelő legyen majd a talpán, aki majd azonosítani tud titeket!
A vastag ajtón keresztül hatolt a fejsze éle. Valentina ijesztően magas hangon kezdett nevetni a túloldalt. Ez lassan kezdett átmenni huhogásba. Mintha egyszerre eufórikus és végtelenül zavart állapotban lenne.
- Unokanővérkém! – kiáltotta. – Tudnod kell, hogy utánad végzek mindenkivel, aki valaha fontos volt neked! Senkit se fogok kímélni! Mindenkit elintézek! Az utolsó emberig! Mennyire fogom élvezni!
Nóri nem értette, mi történhetett. A furcsa számára az volt, hogy egy cseppet sem félt, a mellette álló Karina viszont reszketett a félelemtől.
- Be fog jutni – suttogta remegő hangon.
- És akkor elintézzük – súgta vissza neki Nóri, miközben az ajtót ismét átütő fejsze élét bámulta. – Ha bejön, ne törődj semmivel, csak üsd, ahol éred. Ez nem ember, ez egy gyilkológép, semmi több. Megölni hőstett lesz.
- Nem tudom, hogy képes leszek-e rá.
- Vagy ő hal meg, vagy mi. Ne félj tőle.
Valentina üvölteni kezdett. Hosszan, egészen addig, ameddig csak bírta levegővel. Mintha iszonyatos düh kapott volna lángra benne. A megnyerő pszichopata és a másik szelíd, naivan jó énje, mintha teljesen elpusztult volna és megjelent valami tomboló fenevad harmadik személy.
- Unokanővérkém! – kiáltotta. – Emlékszel biztosan felhőtlen gimnazista éveidre, mi? Gondolj arra, hogy én akkor ott ültem a cellámban és naponta kétszer lehettem csak a friss levegőn! Jókat röhögtél, buliztál a kis barátaiddal! Pasizhattál, miközben én csak álmodoztam a férfiakról! Most pedig ennek ellenére a szívemet, a lelkemet is adtam odaadtam neked! Őszintén! Erre mit csinálsz? Ellenállsz! Megtámadsz! Engem! Mégis mit képzelsz magadról, te mocskos patkány? – teljes erejéből rávert az ajtóra. – Volt szülinapi tortád! Szerettek! Engem ki szeret? Hallod? Engem ki szeret? Ki szeretett akkor? – felnevetett. – Nem is baj! El leszel pusztulva!
Szünetet tartott. Nekidőlt az ajtónak lihegve.
- Mi vagyok én így, Nóri? – kérdezte elcsukló, síráshoz közeli hangon. – Mi?
Nóri nem válaszolt. Tudta jól, hogy ezzel is csak hergeli őt és közel talán a végső összecsapás.
- Mondd már! – kiáltotta Valentina. – Gyerünk! – átváltott sejtelmes, játékos hangra. – Mondd már. Légy olyan kedves, kicsi egyetlen nyuszimuszika. Na! – felsikított, mintha megrémült volna valamitől, aztán nevetett. – Tőled akarom hallani! Voltam életemben pár férfival. Viktorral is. De őt sem szerettem. Ő sem engem. A doki néni se szeret. Te sem. A szüleim sem – istentelenül dühösen felkiáltott. – Mi vagyok én? Válaszolj már! Te utolsó senki! Gyerünk!
Karina Nóri felé fordult. Valentina huhogni kezdett, mintha valami buliban lenne és a dj a kedvenc számát tette volna be.
- Nórika! – suttogta sejtelmesen. – Nórika! Te vagy az, aki nem ismeri az élet sötét oldalát. Nem én. Te. Ismered a szép szavakat, a szeretetet. Én nem. Tizenöt éves koromtól bezárva éltem.
- Senki nem mondta, hogy embereket ölj! – vetette oda neki Nóri.
Valentina elmosolyodott. A szemeiben valami kiszámíthatatlanul örvénylő, rettenetes téboly csillant meg. Megperdült és lendületből, szinte természetfeletti erővel sújtott az ajtóra. Aztán újra.
- Senki sem! – vihogott Valentina, miközben megállás nélkül ütötte az ajtót. – De muszáj volt! Te ezt nem értheted! Ez nem elmebaj! Ez reakció! Egyszerűen meg kellett tennem! És élveztem! Még most is belebizsergek! Már én sem tudom, hány embert nyírtam ki idáig! – torkaszakadtából felüvöltött. – Imádtam! Eddig is! Minden percét! Nincs annál nagyobb élvezet, amikor te vagy a megállíthatatlan pusztító! A rettegés emberi testet öltő vérszomjas fenevada!
- Te csak egy pszichiátriai esettanulmány vagy! – kiáltotta vissza Nóri.
Valentina felnevetett.
- Istenem, hogy én mennyire bizsergek attól, amikor őrültnek neveznek! – kiáltotta. – Mondj még ilyet! Mondj!
Nagyobb rést ütött az ajtón. Elővett séfkést a zsebéből. Farkasszemet nézett Nórival a nagy, körülbelül harminc négyzetcentiméteres lyukon keresztül. Már könnyedén benyúlhatott volna a zárhoz, de valamiért még sem tette. Mintha a jelenlegi helyzetet így élvezte volna ki a legjobban.
- Emlékszem, apa elvitt gyerekkoromban egy katonai nyílt napra – mondta zihálva, miközben felemelte a kést. – Ott volt egy katona, aki késeket dobált célba. Mennyire tetszett. Azt mondtam magamban, ezt nekem is meg kell tanulnom! Lássuk eltalállak-e, vagy ki tudod-e védeni.
Nóri felé dobta a kést. Karina pánikba esett és jóval előbb suhintott előre a golfütővel, mint a mellette álló lány. Sikeresen eltalálta kést, mely a falnak csapódott. Valentina mélységes dühvel nézett felé.
- Mit képzelsz te? – kiáltott Karinára. – Hogy merészelsz beleszólni? Hulla lány! Téged hagylak utoljára!
Váratlanul előkapott egy kenyérvágó kést és izomból előresuhintotta. Nóri eltalálta, így az is a falhoz repült.
- Próbálkozhatsz még, unokahúgi – vetette oda neki lenézően Nóri. – Eddig nagyon béna vagy.
Valentina szélesen elmosolyodott, szinte vicsorított, mint egy farkas. A szemei megcsillantak a kintről beszűrődő szürke fényben. Hátborzongató látvány volt, amint ezzel a tekintettel felemelte a fejszét.
- Nem én vagyok a hibás – mondta Nórinak. – Én mindent megtettem. Elnyomtam az ösztöneimet is, hogy magamhoz édesgesselek. Mindent megtettem, hogy szeress. Tudod, mire jöttem rá? Hogy kettőnk közül, te vagy a gonosz, nem pedig én. Te sokkal rosszabb vagy, mint én. Na, és természetesen engem hibáztatsz a pasid haláláért. Te voltál az, aki nem védted meg. Tudtad, hogy Viktor szabadlábon van, és hogy én is megszöktem. Gondolhattad volna, hogy veszélyben lesz.
Nóri próbálta nem magára venni ezeket a szavakat. Mégis úgy érezte, a lánynak igaza van. Megvédhette volna.
- Te is jól tudod – folytatta Valentina. – Szólhattál volna neki, hogy legyen óvatos. Áthívhattad volna magadhoz. De nem tetted. Készültél vele találkozni, igaz? Te akartál átmenni hozzá, nem? Teljesen mindegy. A te hibád volt. Én csak tettem, amit tennem kellett. Nem hoztad meg az óvintézkedéseket – felnevetett. – Tudod, mi a legviccesebb az egészben? Hogy hasonlítunk. Külsőleg, persze. És Béci egy hozzád hasonló lányt látott, mielőtt szétlőttem a fejét!
Nóri felé üvöltött.
- Gyere be! – kiáltotta Valentinának. – Gyere ide elém, ha mersz!
Valentina hörögve nekiszaladt az ajtónak és még futtában belerúgott egy akkorát, hogy az nyomban kitárult előtte. Nóri felé suhintott az ütővel minden haragjával, de a lány villámgyorsan elhajolt előle, az ütőt lendíteni igyekvő Karina térdébe rúgott, aztán a fejszét maga felett tartva tett egy teljes fordulatot és Nóri feje felé suhintott. Mellé ment, ezért Nórinak volt ideje egyszer a hátára vágni, de Valentina, mintha meg sem érezte volna ezt, hátrarúgott egyenesen az őt megtámadni készülő Karina arcába. A fogorvos lány hátravetődött, beverte a fejét a falba és ájultan terült el. Nóri Valentina felé ütött, de az kivédte a fejsze nyelével.
Egymással szemben álltak. Nóri dacosan, félelmet nem ismerve nézett a tömeggyilkos teljesen megtébolyodott, sátáni tekintetébe.
- Milyen érzés, unokanővérkém? – kérdezte suttogva Valentina. – Milyen érzés a halál torkában lenni?
- Túl sok az önbizalmad – vetette oda neki Nóri.
- Van rá okom. Neked nem igazán. Sajna, már nem fejlesztheted a megfelelő szinte. Néhány perc és aprólék leszel.

*

Anna és Ádám megálltak a nyaraló kapujánál. A doktornő a kapucsengő alatti billentyűzet felé pillantott. A magánkopó karba tette a kezét kíváncsian, kissé lebecsmérlő mosollyal.
- Ilyenkor áll meg a tudomány, doktornő? – kérdezte kihívóan.
Anna felvont szemöldökkel fordult felé.
- Na, most less egy nagyot, te magánnyomozók gyöngye – mondta, aztán megfordult és begépelt egy számsort, mire a kapu egy elektromos zörejt adott ki, utána Anna lenyomta a kilincset.
Ádám elképedve figyelte, amint a nő belép a kapun.
- Honnan tudtad a kódot? – kérdezte elhűlve.
- Valentina elmondta, hogy az ő születési dátuma fordított sorrendben – jelentette ki az, miközben nagy kétszintes luxus ház felé sétált a nagy hóban tapicskolva. – Ezek szerint nem változtatták meg a kódot.
- Ez egyszer ügyes voltál.
- Mindig az vagyok. Szedd a lábad! Ne keljen cipelnem téged holtan.
A ház ajtajához értek. Ádám hiányolta a biztonságos körbeszimatolást. Látszólag Anna nem is volt annyira dörzsölt, mint amennyire ő gondolta. Amennyire meg tudta állapítani, Valentina szülei valóban tele voltak pénzzel. A behavazódott kertben egy széles medence, egy szauna kabin, egy csúszda, egy mászóka is helyet foglalt, ez utóbbiak minden bizonnyal a kis Valentinának épültek.
Visszafordult Annához.
- A kulcsot is tudod, hol van? – kérdezte.
A nő abban a pillanatban berúgta az ajtót, ami az előtér falának csapódott. Gyilkos vigyorral fordult Ádámhoz.
- Itt van – felelte. – Mindig beválik.
- Jó nyomozó lettél volna.
- Tudom.
Bementek a házba, Anna előkapta a fegyverét. Benézett a konyhába, a nappaliba, a pincébe vezető ajtót berúgva lentre is besandított, majd megindult felfelé a felső szintre. Mielőtt Ádám követte volna, megakadt a szeme a nappali könyvespolcán lévő fényképeken. Az egyiken Valentina éppen a csúszdán csúszott le még kislányként a medencébe. Talán nyolc-kilenc éves lehetett. Látszólag, mint egy átlagos kislány, olyan volt. A mellette lévő képen Valentina már kamasz lehetett, talán tizennégy, tizenöt éves. Teljesen kifejezéstelen, közömbös arccal bámult előre, szőke haja kiengedve, szépen kifésülve, fehér inget viselt és fekete szoknyát, kezében virágcsokor. Ballagási kép az általános iskolából, állapította meg Ádám. Gyönyörű lány volt már akkor is, biztosan sokan szerelmesek voltak belé az osztályból. De retteghettek tőle. Valentina akkor már megjárta a Szent Mihályt is egy évig. A kép mellett egy vonalas füzetecske foglalt helyett, rajta a lány írásával: „Király Valentina 8.B. Irodalom.” Ádám kíváncsian magához vette a füzetet. Kinyította, és édesen kellett csalódnia. Tökéletes vázlat az óráról. József Attila életrajzának vázlatához ért, ahol Valentina a költő neve mellé egy szép szívecskét is rajzolt, benne „Attila és Valentina”. A következő oldalon „Szeretlek Attila”, utána „A feleséged lehettem volna”. Ádám azon kapta magát, hogy még meg is hatódott egy kicsit. A következő oldal azonban már megrémisztette. A vázlat és a cukiságok helyett egymás alá volt írva, hogy: „Hulla bácsik és hulla nénik”. A mellette lévő oldalon is. A következő oldalon úgyszintén. Ádám rémülten lapozta végig a füzetet és mindenütt ez a mondat volt egymás alá írva gyöngybetűkkel. Visszatette a füzetet, és amikor megfordult Annába botlott.
- Szörnyű, mi? – kérdezte Anna, miközben a füzetet bámulta a polcon. – Az apja könnyezve adta át nekem a füzetet. Engem is ledöbbentett. Amikor egy évig a Szent Mihályba volt, nem nagyon foglalkoztam vele, Petra kezelte és engedte el. Később, amikor visszakerült, akkor kaptam meg ezt a füzetet. Rajongott a költőkért, ahogy kivettem. Főleg József Attiláért. Aztán vége lett mindennek. Azt hitték a szülei, hogy gyógyulóban van. Abban is volt. Jól viselkedett az iskolában, utána visszatért belé a gonosz – Ádámhoz fordult. – Én se vagyok egy szent, de ő megrémisztett, amikor behozták a szigorított körletbe tizenegy évvel ezelőtt. Rettegtem tőle.
- Pedig te sem voltál különb már akkor sem – jegyezte meg Ádám.
- Pont ezt mondom – mosolyodott el a nő, aztán gyorsan lefagyasztotta. – Ő azonban más volt. Még Viktor is remegett mellette.
- Nem találtál semmi nyomott arra, hogy itt járhattak?
- Semmit. Potyára jöttünk ide. De legalább megpróbáltuk.
Ekkor kiáltásokat hallottak. Egy női sikoly volt. Kintről jött. A szomszédos ház felé fordultak a nappali ablakán át. Döbbenten néztek egymásra.
- A kisbabám bajban van! – kiáltotta Anna.

*

Valentina kirúgta Nóri kezéből a golfütőt, aztán felé suhintott teljes erőből, de az elhajolt előle. Nóri most már igazán pánikba esett, azonban pont ez kellett ahhoz, hogy még vakmerőbb legyen. Elkapta a fejsze nyelét és tolva maga előtt Valentinát a konyha bejárata melletti falhoz szorította. A fejsze élét megpróbálta a lány arca felé visszatolni, de az egy köríves rúgással combon rúgta Nórit, amitől az összecsuklott és a földre zuhant.
- Próbálkozol, unokanővérkém? – kiáltotta Valentina teljesen kivetkőzve magából. - Most pedig felkockázlak, mint egy hagymát!
Nóri elkapta a felé suhanó fejsze nyelét, a lábával pedig beletaposott Valentina térdébe. Kihasználva a gonosz meggyengülését, kikapta a kezéből a fejszét, lábra pattant és éppen lesújtott volna rá, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Mindketten odafordultak és meglátták ott a kétségbeesett és egy kicsit szédelgő Ádámot. A férfi mintha mondani akart volna valamit Nórinak, de végül arccal előre zuhant, a nyakából pedig egy injekciós tű állt ki. Az ajtóban Anna állt egy hangtompítós pisztollyal a kezében. Egyenesen Nórira célzott. A fekete szemeiben megjelent a gyilkos csillogás és meghúzta a ravaszt. Nóri nyakánál vér spriccent fel a levegőbe és hanyatt vágódott, elejtve a fejszét.
Valentina lehiggadt és teljesen közömbösen figyelte a földön fekvő, a kezét a nyakára szorító unokanővérét. Utána a pisztollyal közelítő Anna felé fordult mosolyogva, amit a doktornő egy kacsintással viszonzott, majd megállt Nóri felett a pisztollyal. Becélozta a lány homlokát.
Nóri kétségbeesetten nézett Valentina felé, akinek rögvest lefagyott az arcáról a mosoly. Utána Annára nézett, aki megdöntötte a fejét és gúnyos mosollyal figyelte, ahogyan ő szenved. Hát itt vég, gondolta Nóri. Egy kicsit még örült is. Legalább végleg vége lesz ennek a játéknak. Behunyta a szemét, felkészült a halálra. Már látta maga előtt Bécit, ahogyan egy tengerparton várja őt mosolyogva.
Valentina ekkor megremegett, háttal a falnak csapódott. Az arca egy pillanat alatt a szelíd másik Valentinára váltott át. Azonnal Nóri mellé vetődött, a kezét pedig Anna felé tartva védekezően kiáltotta el magát:
- Ne, Anna! Ne öld meg! Könyörgöm!
- Húzz el az útból! – üvöltötte Anna.
- Velem is végzel, ha őt megölöd! Ne tedd! – könnyezni kezdett. - Ő az én unokanővérem! Ha megteszed, velem is végezz.
Anna leengedte a fegyvert.
- Veszélyt jelent ránk – próbálta meggyőzni Valentinát. – Meg kell halnia.
- Nem kell! – erősködött Valentina. – Nem kell!
- Miért véded így? Ő nem szeret téged! Ha nem jövök időben, akkor meg is ölt volna.
Valentina Nóri felé pillantott, aki szenvedve nézett rá.
- Nem érdekel – mondta és visszafordult Annához. – Ha megölöd, akkor jobb, ha velem is végzel. Mert onnantól én is veszélyt jelentek rád! Sőt, a gonosz Valentina is. Csak ez a harmadik nem.
- Milyen harmadik? – kérdezte a doktornő értetlenül.
- Ne akard megtudni. Most ellátjuk a sebeit. Megértetted?
Anna meglepetten nézett az elszánt lány szemébe. Határozottabb volt, mint valaha. Nem tudott neki ellent mondani.
- Rendben – bólintott megadóan, a fegyvert pedig visszatette a zsebébe. – Keressünk gyorsan kötszereket. Remélem, megdöglik addig.
- Ilyet meg ne haljak még egyszer – parancsolta a lány.
- Igenis, kisasszonyka – szalutált gúnyosan Anna.
- Menj és keress kötszereket! A lánynak is abban a szobában – mutatott a konyhával szembeni kis szobára – Siess!
Míg Anna kicsit sértődve elindult a házban kötszerek után kutatva, addig Valentina finoman elvette Nóri kezét a nyakáról. A golyó súrolta, állapította meg, de csúnyán vérzik. Odatette az ő kezét.
- Ellátjuk a sebedet, Nóri – suttogta neki megnyugtató hangon. – Aztán valahogy biztonságba helyezlek. Valahogy elviszlek innen. Ne félj, megvédelek. Nem foglak cserbenhagyni. Ígérem, unokanővérkém.
- Nem lehet, te is tudod – nyögte Nóri. – Nem lehet. Visszatér a többi éned.
- Nem baj. Elviszlek innen. Utána Annával maradok.
- Köszönöm.
Valentina értetlenül nézett rá.
- Tessék? – kérdezte.
- Köszönöm, hogy megvédtél.
Valentina próbálta felfogni, amit hallott. Könnyek szöktek a szemébe. Nem tudta elhinni se, amit hallott. Nóri látta rajta ezt. Elmúlt minden haragja, de csak emiatt a szelíd arc miatt. Még magán is meglepődött.
- Nagyon köszönöm – mondta Valentinának.
- Ne köszönd – felelte az, majd megremegett az arca és visszatért a gonosz. - Mert csak szerencséd volt, unokanővérkém. A harmadiktól pedig nem biztos, hogy meg fogunk védeni – elmosolyodott. – Legalább is én nem hiszem. Hacsak nem kéred szépen. Hacsak nem állsz mellém, nem foglak megvédeni tőle – közel hajolt hozzá – Gondolkozz szépen ezen, míg itt nyüglődsz. Hulla néni akarsz lenni, vagy az egyik iszonyat lánya. A döntés a kezedben van, édes pofikám.

*

Valentina kitöltött magának egy pohár whiskyt, pár jeget dobott bele. A nappali bárpultjánál állt, a tükrében megnézte magát és Annát is, amint az a kanapéra fektetett Nóri sebét éppen finoman ellátta. Karina és Ádám a földön feküdtek ájultan, a lány megkapta az injekciós altatást – az utolsó tűvel.
Mikor Anna végzett kötéssel, lenyeletett Nórival két gyógyszert, amitől a lány kezdte magát egyre tompábban érezni.
- Erős nyugtató – mondta neki doktornő egy idő után. – Ne erőlködj és ügyelj, hogy el ne harapd a nyelved.
Nóri próbált mondani valamit, de úgy érezte, hogy egy cseppet sem lett volna értelmes. Behunyta a szemét, egyre nehezebbnek érezte magát. Nem akart elaludni, nem akart ennél kiszolgáltatottabb lenni. A neki háttal álló Valentinát figyelte, miközben az magát bámulta a bárpult tükrében, italt szürcsölgetve. Anna felállt, csípőre tette a kezét, mint aki éppen leszidni készül.
- Nekem nem is töltesz? – kérdezte szemrehányóan.
Valentina a tükrön keresztül bámulta őt fagyosan. A tekintete éppen olyan lett, mint a hármaskának.
- Nem is tudom, Anna – mondta. – Megérdemled?
- Kétszáz kilométert vezettem utánad – kezdte a doktornő. – Halálra idegesítettem magam miattad. Az életedet is megmentettem az előbb. Elláttam a sebeit is annak, akit gyűlölök, mert te kérted. És ezek után még csak nem is töltesz nekem egy nyamvadt whiskyt sem? Megáll az eszem tőled.
- Ez volt az utolsó injekció, amit beadtál annak a csajnak?
- Igen. Mivel elvitted a nagyját.
- Meg a gyógyszereket is. Amiket te szereztél. Miért is?
- Hogy segítsek neked önmagad lenni.
- Nem is tudom. Talán hazudsz.
Anna legszívesebben hátba rúgta volna a lányt.
- Most megérdemelnél egy pofont – mondta ingerülten. – Egy akkorát, hogy a falat is kividd.
Valentina hirtelen megfordult és a whiskys üveget Anna felé hajította. A nő éppen csak ki tudott előle térni. Az üveg a nappali falán tört szanaszét. A harmadik Valentina egy kicsit lejjebb hajtotta a fejét és ördögien nézett felfelé a doktornő szemeibe. Anna nem tudta mire vélni ezt.
- Mi ütött beléd, kisbabám? – kérdezte értetlenül.
- Kisbabád? – kérdezett vissza Valentina. - Engem te nem is ismersz. Csak azt a vihogó idiótát, meg azt a nyálas kis nebáncsvirágot. Itt élek bent egy alig érintett testben, két idióta közé szorulva.
- A harmadik – állapította meg suttogva Anna.
- Nem, nincsen harmadik. Én vagyok az igazi.
- Te is csak egy véletlen vagy pedig.
- Ezt nem mered még egyszer mondani.
- Pedig az vagy.
Valentina elmosolyodott. Ez a mosoly rémisztőbb volt az összes többinél, állapította meg magában Anna.
- Higgadj le – mondta a lánynak.
- Miért? – kérdezte az. – Félsz, pszichomókus? Esküszöm, gyönyörű vagy. Nem akarsz idejönni?
- Valahogy nincs kedvem.
- Gyere ide, kicsikém. Gyere ide és ölelj meg – előkapta a hangtompítós fegyvert. – Gyere vagy, keresztüllövöm a koponyádat – rászegezte a fegyvert. – Gyere szépen. Gyere. Gyere.
Nóri próbált felülni. Érezte, hogy hamarosan megint elszabadul a pokol. Alig bírt mozogni, mintha nem is saját testében lenne, erőtlenül próbált mozogni, miközben le sem vette róluk a szemét.
- Gyere már! – kiáltotta Valentina.
Anna lassan felé kezdett lépdelni megadóan maga elé emelt kezekkel.
- Tedd el a fegyvert – kérte a lányt. – Tedd el és esküszöm, megkapod, amire vágysz.
- Honnan tudod, mire vágyok? – kiáltotta az.
- Higgadj le. Nyugi. Tudom jól, mit szeretnél.
Valentina elrakta a fegyvert, közben végig Anna csillogó fekete szemeibe nézett. Amikor a doktornő odaért hozzá, mélyen a lány kék szemeibe nézett. Végigsimította fentről lefelé annak arcát.
- Tudom, mit szeretnél – suttogta lágyan, megnyugtatóan.
Anna finoman megérintette az arcát, a lány pedig megrezzent egy kicsit és könnyek szöktek elő a szeméből. A doktornő adott az arcára egy finom csókot, amitől Valentina egész teste megremegett.
- Itt vagyok neked, kicsim – súgta a lány fülébe.
- Most is hazudsz – jelentette ki Valentina és teljes erővel ellökte magától a nőt.
Anna szőnyegre zuhant.
- Ne merészeld bántani a doki nénit! – kiáltotta Valentina a gonosz hangtónusában, majd az arca szelídre váltott. – Menekülj Anna! Menekülj! – aztán visszatért harmadik, aki mélységes gyűlölettel nézett le rá. – Azért kellett a gyógyszer, hogy uralkodj rajtam, igaz? Igaz? Meg is öltél volna, ha nem hazudja azt az a vihogó idióta, hogy szeret téged. Én szeretlek csak! Én érzem csak azt, amit ők nem!
- Nyugodj meg – parancsolta Anna fagyosan, miközben fekete szemei úgy figyeltek rá, mint egy lehetséges áldozatra. – Nyugodj meg.
- A fél életemet fogságban töltöttem úgy, hogy nem szeretett senki. Nem ölelt senki!
- Én itt vagyok neked.
- Hazudsz – üvöltötte a lány. – Le akartál szedálni!
Anna sóhajtott.
- Igen, le akartalak – mondta ki az igazat a lánynak. – Le akartalak, hogy felhasználjalak Viktor kiszabadításához. Aztán, amikor Baja felé tartottunk, rájöttem, hogy szeretlek. Rájöttem, mennyire fontos vagy nekem. De leginkább a jó énedet szerettem meg. Emlékeztet valakire – könnyezni kezdett. – Valakire, aki nagyon fontos volt nekem. Virágra. Arra a beteg lányra, akit én kezeltem. Ő felismerte hamar, mi vagyok, de nem érdekelte. Megkedvelt. Mintha a húgom lett volna. Annyira megszerettem őt, hogy már elkezdtem atomjaimra hullani. Kezdtem mellette olyanná válni… - itt szünetet tartott és sírásra görbült a szája. – Amilyennek kéne lennem. Már nem éreztem azt a kényszert sem, hogy ölnöm kell. Ott volt nekem és érte éltem. Virágért. Aztán öngyilkos lett a szemem láttára. Betelítette az arcomat a vére, én pedig sikítottam. Nem akartam elfogadni, hogy ő nincs többé. Vissza akartam tekerni az egészet. Még most is látom, ahogy magamhoz ölelem őt. Próbálom felébreszteni, de nem tudom. És az a másik éned pont olyan, mint amilyen ő volt. Mintha visszakaptam volna.
Valentina a fejét csóválta.
- Nem is engem szeretsz – állapította meg hidegen. - Ha az a csaj nem lett volna, nem is akarnál engem.
- Téged nem is foglak – sziszegte felé haraggal Anna. – Téged nem! Te egy önző senki vagy! Add vissza nekem őt! Takarodj el onnan!
Nórinak is érdeke lett volna, hogy a szelíd én visszatérjen. Próbálta összeszedni magát, hogy tudjon értelmesen szólni hozzá.
- Fő..ám – gagyogott bénultan.
Valentina undorodva fordult felé.
- Mit dumálsz? – vetette oda Nórinak.
- Fővám tér – mondta ki végül a lány elcsigázottan. – Gondolj a villamosra. Jön feléd. Valakihez bújnod kell.
- Ne merészeld még egyszer megemlíteni azt a helyet! – üvöltötte a lány, miközben forogtak a szemei.
- Az unokahúgom vagy. A vérem. Gyere vissza.
- Fogd be a szád! – előrántotta a fegyvert és egyenesen rászegezte.
- Lőj le. Nem érdekel. De akkor is Fővám tér. Az alagút. Az a sötét és hideg alagút. Ott haltál meg majdnem. Ott voltál.
Valentina arca megremegett, majd valami egészen tébolyult tekintettel meredt Nórira. A gonosz énje volt az.
- Köszi, unokanővérkém – mondta és fülsüketítően felvihogott. – Ez egy olyan unalmas kis bolond volt.
Gyorsan odasietett Annához és finoman felsegítette. A doktornő kételkedve meredt rá, mint aki színjátékra gyanakodik.
- Én vagyok – győzködte a lány. – Én vagyok az, doki néni – megölelte a nőt. – Egy kicsit megijedtem, hogy bántani fog. De azért nem szép tőled, hogy a nyálas énemet szereted jobban, mert emlékeztet valami kis pudingra.
Anna próbálta visszafogni magát, hogy ne üsse le a lányt.
Nóri egy cseppet sem nyugodott le. Kezdett teljesen elgyengülni, próbálta magát megmozdítani, de továbbra is bénultan érezte magát. Iszonyatosan küzdött, hogy véletlenül se aludjon el.
Valentina szemében hirtelen megjelent a gyűlölet. Eltolta magától Annát, előkapta a pisztolyt és lekevert neki egyet vele. A doktornő a kanapénak zuhant, aztán ő is előkapta a fegyverét rászegezve a lányra.
- Na, akkor most kinyírjuk egymást? – kérdezte Valentina fagyosan. – Ki fog előbb lőni? Te vagy én?

2020. február 17-19.
Budapest

13.rész
Viktor elszabadul

 

A Szent Mihály Elmegyógyintézetben mindenki készült a reggeli udvari tartózkodásra, sétára, amikor a szabad levegőn lehetnek egy órát zavartalanul. A szigorított körlet lakóit fél órával később kísérték ki egyesével, biztonsági okokból. A végére hagyták ilyenkor a legveszélyesebb elmebetegeket – köztük Bachmann Viktort is, aki a cellájában állt és az udvarra néző ablakon keresztül figyelte a havazást. Barna szemeiben gyilkos csillogás csillant fel, amikor az ajtaja kinyílt.
Dr. Radics Petra volt az két jól megtermett, izmos őrrel, akik folyamatosan készen álltak, hogy a padlóra gyűrjék, és a lelket is kisokkolják Viktorból. A doktornő idegesen belesimított a középhosszú, vörösre festett hajába, kifújta magát, majd jegyzetelt egyet a mappájába.
A veszett vad mozdulatlanul állt.
- Bachmann Viktor! – dörmögött rá az egyik őr. – Forduljon meg!
Viktor lefagyasztotta az elszánt tekintetét és lassú, erőtlen mozdulattal, megadóan, kifejezéstelen tekintettel fordult meg, hogy véletlenül se árulja el, mire készül. Így mérte végig a két őrt, a fegyvereiket, aztán a doktornőt is, akinél egy altatópisztoly volt egy tokban, a köpenye mögött. Gond nélkül előkaphatja, ha pedig jól céloz, meg is hiúsíthatja a tervet, kalkulálta ki magában. Miközben ráadták a kéz-és lábbilincset, Petráról az őrökre nézett, behunyta a szemét és lelkük rezdüléseit tanulmányozta egy ideig. Nem félnek tőle, sőt, alá is becsülik.
- Kapsz egy nagyobb kabátot, Viktor – mondta lágyan Petra. – Kicsit hidegebb van odakint, mint tegnap.
Ő nem felelt. Kinyította a szemét és próbálta megjátszani, hogy valójában ő fél. Zavartan, félelemmel a tekintetében figyelte, amint rárakják a lábbilincset is. Belekalkulálta ezt is, ma sem kap kedvezményt, teljes szerelésben mehet csak ki. Egy kicsit segélykérően nézett fel az őt sajnálkozva figyelő Petrára, amikor pedig a két őr karon fogta, egy kicsit meg is rezzent.
A körfolyosón a gondolataiba merült. Valentinán járt az esze. Ott lebegett előtte a kép, amikor összebújva ültek a melegben a luxusház kanapéján Dunaújvárosban. Érezte, amint a lány ölébe hajtja a fejét, az pedig gyengéden simogatja. Sosem érzett olyan boldogságot, még Annával sem, amikor Valentina ölelte őt a zuhany alatt. Tudta jól, hogy a lány megjátssza magát, hogy semmit sem jelent neki, mégis vele akart lenni. A hazug szavak, kétszínű ölelések, számítások, csapdák ellenére is a lány közelségét akarta. Bele akart nézni azokba a szép szemekbe, látni akarta azt a gyönyörű mosolyt. Régen rettegett tőle, de most már magához akarja ölelni Valentinát, vele akar aludni, arra akar ébredni, hogy az simogatja a hátát. Bele akar menni az összes veszélyes őrültségbe, amibe a lány belekavarja. A nevetését akarta hallani. Azt a gonosz, magas hangú, ideget borzoló kacajt, amitől korábban kiverte a víz. Hergelni kezdte magát.
Amikor kiértek a körletből egy hosszú fehér folyosóra léptek be. Szinte szürkébb volt itt a fény, mint odakint. Egy két öreg égő villogott, pislákolt, egy hirtelen ki is égett, miközben sercegő hangot adott ki. A két őr az utat figyelte, Petra pedig őt bámulta gyanakvóan, ügyelve az előtte haladó szörnyeteg minden rezdülésére. Viktor pedig tudta ezt, mindenre felkészült.
Várta, hogy a plafonon lévő szellőző alá érjenek, egy picit botladozott, egy lépésnyire lemaradt az őröktől. Amikor azok vissza akarták húzni, Viktor tőle megszokottan a meglepetés erejével élve, rátaposott a tőle jobbra álló őr lábára, könyökkel teljesen erőből orrba verte, a nagydarab körszakállas férfi azonnal a földre zuhant vérző orral. A tőle baloldalit a megragadta a gallérjánál és maga elé tartotta fedezéknek, így Petra a férfi háta közepét találta el az altatópisztollyal. A doktornőnek lökte az őrt, az pedig nem tudta időben kikerülni a rá ájultan zuhanó férfit. A másik őr látva mindezt, összeszedve minden erejét, felpattant és egy jókorát behúzott Viktornak. Mintha meg sem érezte volna az ütést, azonnal viszonozta az őrnek, aki háttal a falnak zuhant. Petra rá fogta a fegyvert és lőtt, azonban Viktor elugrott a lövedék elől, aztán rátaposott a pisztolyra és a doktornő kezére. A mögötte magához térő őr hátba akarta támadni, de Viktor összekulcsolva mindkét kezével, teljes erővel lekent egyet az izomagynak, aki ájultan terült el a folyosón. Petra üvölteni akart, segítségért kiáltani, de a gonosz lehajolt az altatópisztolyért és a nyakába eresztett egy lövedéket.
Viktor nem várhatott túl sokat, a kamerán keresztül az őrök már mindent láthattak és nyilván el is indultak érte. Leguggolt az altatólövedékkel elkábított őrhöz, megszerezte a kulcsot, leszedte magáról a kéz-és lábbilincset. Elvette az éles fegyvereket az őröktől, zsebre vágta. Belelőtt kettőt a plafon szellőzőrácsába, majd egyet a mellette lévő gondnoki ajtóba. A rács kizuhant a helyéről, az ajtó pedig kinyílt. Beszaladt, kihúzott egy létrát, szétnyitotta, aztán feligyekezve rajta, bebújt a szellőző aknába, és ahogyan csak tudott kúszott előre a megtervezett célja felé. Eközben a folyósón betörtek az őrök, az egyik tüzelt is az akna felé, de értelmetlen volt.
Ahogy kúszott előre felé, lekanyarodott balra és már látta a járat első kereszteződését. Balra fordulva, egy idő után a gépjármű hangárban találhatja magát, ahonnan ugyanúgy leléphetne, mint a legutóbb, amikor egy rabszállítót kötött el. De mivel mindenki erre számít, ezért neki mindenképp jobbra kell fordulnia, ahol a monitorszobába fog kilyukadni. Meghallotta a vészjelző szirénát, azt a fajtát, amit szökés esetén kapcsolnak be. Még jobban rákapcsolt.
Valentina illatát akarta újra érezni. A női illat, ami csak nőknek van, gondolta, de a lányé még finomabb volt számára. Hallgatni akarta a szuszogását, amikor elalszik, félni akart tőle reggel, amikor az a legkiszámíthatatlanabb volt. Zavarba akart jönni a hangulatingadozásoktól. Valentina, az iszonyat lánya kellett neki, minden belőle, minden, ami ő és hozzá köthető.
Kúszott előre a szabadság felé és tudta, hogy nagyon gyorsnak kell lennie, ha azt akarja, hogy sikerüljön. Peregtette maga előtt a több mint egyhónapos emlékeket. Ahogy haladt előre, egyre erősebbé vált az addig pislákoló fény a járatban. Barna szemeiben megcsillant a gyilkos fény. Az a csillogás, amitől egy egész ország rettegett nem is olyan rég. A pusztulást akarta elhozni újra. Vissza akart térni, hogy élete szerelmével együtt, ha kell, mindenkivel leszámoljanak, aki csak az útjukba kerül. A gátlástalan szörnyeteg újra zöld utat kapott az agyában.

*

Dániel egyedül maradt a monitorszobában, ahol fél órája még azon agyalt meghitten, hogy mit vegyen a mennyasszonyának karácsonyra. A jegyellenőrként dolgozó Amanda imádja a plüss állatokat, ezért kinézett neki egy cuki plüsscicát. De ez nem elég, gondolta. Valami egészen különlegeset akar a gyönyörű lánynak, akivel már elkezdték tervezni a közös életüket. Annyi rossz kapcsolat után végre megtalálta azt a lányt, aki nem csak gyönyörű, akár egy török modell, de még ehhez képest rendes is, törődik vele, no meg istenien főz. Remélte, hogy legalább három gyerekük lesz majd és a gyerekeknek jobb életük lesz, mint nekik valaha. Már szinte látta maga előtt, amint az orvos fia, a színésznő lánya, és egy futballsztár kisebbik fia ott ülnek vele egy nappaliban, ő pedig büszke, leendő nagypapaként figyeli őket, Amanda kezét fogva.
Most pedig végignézte a monitoron, amint az elmebeteg Bachmann Viktor lefegyverezve, megverve az őröket, megpróbál kereket oldani az intézetből. Miért pont most kell ennek is megint balhéznia? Nem akarta elhinni. A személyzetet a jármű hangár felé irányította, a kijáratokat nagy részét gyorsan lezárták, egyetlen helyet hagytak nyitva az épületben, a főbejáratot, amin hamarosan behatolnak az érkező rendőrök. Az udvaron tartózkodó betegek eufórikus állapotba kerültek a sziréna hallatán, eddig kettőbe kellett belelőni az altatópisztollyal.
Ekkor váratlanul kitört felette a szellőzőrács. Amikor hátraperdült a székében, meglátta, amint Viktor leugrik onnan. Dániel felpattant, előkapta a fegyverét és éppen rászegezte, a tőle egy lépésnyire álló Viktorra, aki valami természetfeletti gyorsasággal arcon ütötte őt a pisztolyával. Ettől ő a pultnak csapódott, a szörnyeteg pedig rászegezte a fegyvert és fejbe lőtte.
Viktor, mint egy haszontalan rongydarabot, lökte félre Dániel holttestét. Gyorsan leült a pulthoz. Megnyomta az udvari ajtó ajtózár gombját, ezzel az ott tartózkodó őrök kint ragadtak. A monitoron figyelte a hangár felé szaladókat, sietve lezárta a mögöttük lévő ajtót is. Az erősítésként érkező B épület őrei behatoltak a főbejáraton és felfelé igyekeztek befordulva szigorított körletbe, Viktor gyorsan bezárta mögöttük is ajtókat. Sátáni mosoly jelent meg az arcán.
Dániel rádiójából egy rendőr hangját hallotta meg:
- Megérkeztünk a helyszínre – recsegett a hangja.
Viktor látta a monitoron keresztül, amint négy járőrkocsi fékez le a főbejárat előtt. A szájához emelte a rádiót.
- Itt az A-épület biztonsági vezetője – jelentkezett be hivatalos hangon. – Bachmann Viktor a B-épületben tartózkodik, a harmadik szinten. Kérem, siessenek! Minden bizonnyal ott akar túszokat szedni! Vége.
Eldobta a rádiót, levette Dániel proxikártyáját annak nyakából és kiszaladt a szobából. Tudta, hogy legalább egy rendőrt felküldenek a monitorszobába, hogy jelentsen a feletteseinek.

*

András, a zöldfülű rendőr a legújabb fekete egyenruhát viselte, ami még kényelmesebb is volt, ezért úgy szelte felfelé a lépcsőt, mintha az olimpiára készülne ebből. Nagyon is bűzlött neki az egész. Miért menne Viktor a B-épületbe, ha egyszer az főépületben is ejthetne túszokat? Nem baj, gondolta magában, nemsokára meg tudja. Talán ő lesz, aki elkapja ezt a szörnyeteget. De ha rajta múlik, nem élve. A jelvényét se sajnálja, ha kell kérdés és figyelmeztetés nélkül agyonlövi. Nem érdekelte, hogy majd belső vizsgálat indul ellene, a gonoszt kilőni hőstettnek számítana. Megmentene talán nem egy életet ezzel, neki csak ez számított. Égett benne a láng, hogy most megtorolhatja több mint harminc ember értelmetlen halálát.
Amikor felért a folyosóra, a pisztolyt maga előtt tartva haladt lassan a folyosóvégi monitorszoba felé. A kereszteződésnél balra, majd jobbra szegezte a fegyverét, aztán sietős léptekkel igyekezett a célja felé. Egyre jobban jelzett az ösztöne. Vészjeleket kapott, de nem érdekelte. Viszont megtorpant. Tőle balra egy ajtó nyílt az étkezőbe. Sötét volt odabenn. Remek búvóhely lehet. Belépett, ekkor Viktor a befelé nyíló ajtó mögül mögé lépett, átkulcsolta a karját fojtófogásba András nyaka körül, jól megszorította, a járőr ijedtében tüzelt egyet, ő pedig egy gyors mozdulattal eltörte a nyakát. Mosolyogva nézte, amint a nála is fiatalabb járőr holtan zuhan a földre.

*

Odakint a havazásban újabb járőrkocsik érkeztek, az egyenruhások kipattantak és szaladtak a B-épület főbejárata felé. Az egyik kiabált a többieknek, hogy az A-épületet is fésüljék át.
- Maga ott! – kiáltott az egyik fiatal egyenruhásnak. – Szaladjon a kapuhoz és szóljon az őröknek, hogy azt azonnal zárják le! Senki nem juthat ki, aki nem visel egyenruhát! Még az orvosok sem!
- Igen, uram –biccentett a járőr.
A vezénylő parancsnok nem tudta, hogy ez a lazán a kocsiba szálló fiatal járőr nem más, mint Bachmann Viktor, aki András ruháját viseli. A szörnyeteg büszke mosollyal indította be a kocsit és hajtott magabiztosan a kapu felé. Ismét. Negyedjére. A kapunál intett az őröknek, akik sietve kiengedték őt. Perceken belül már az autópályán haladt Budapest felé, ahonnan aztán lesorolt a Budaörsi útra.
Valentina lesz a karácsonyi ajándéka. Már szinte érezte a lány érintését. A gyengéd kezek, ahogyan simogatják a hátát, nemsokára valósággá válnak. Ölelni akarta. Ismét erre gondolt. Nála finomabb csókot senkitől sem kapott még. Szerette Annát is, még most is megdobbant egy kicsit a szíve attól a fekete szemű, gyönyörű szörnyetegtől, de neki akkor is Valentina kellett. Összetartoznak. Nem fog visszautasítást se kapni. Ha mégis, akkor ott lesz Anna újra. Majd odaképzeli Valentinát, amikor szeretkeznek. Nem, rázta meg a fejét. Neki a szőke szörny kell, nem alkudozik. Ha törik, ha szakad, megszerzi azt, ami az övé. Az iszonyat lánya pedig az ő mennyasszonya.

*

A Széll Kálmán téren leparkolt a járőrkocsival, mert a rádióban hallotta, amint arra adnak ki körözést és bejelentik, hogy Viktor már szökésben van. Még neki is érkezett egy üzenet az egyik rendőrtől: „Ha hallod ezt, te patkány, akkor jobb, ha megadod magad, mert ha nem, csúnya véged lesz”. Viktor, miután kikacagta magát, kiszállt a kocsiból és a Széna tér irányába indult, lelassítva lépteit, a fekete egyenruhában és tányérsapkában sétálgatva. Élvezte, hogy újra szabadon mozoghat és ismét láthatatlan. Igaz, nem annyira, mint amikor nőnek öltözött és mindenkit megtévesztett vele. Nézte az embereket, amint a villamosra szállnak fel, a feléje botorkáló hajléktalanokat. Néhány iskolából lógó kamasz lépett ki elé a Mechwart liget felől. Őt meglátva egy kicsit megrezzentek, maguk mögé dugták a sörös dobozt, aztán megnyugodtak, amikor ő elsétált mellettük rezzenéstelen arccal. A vele szembe sétáló, szövetkabátos, fekete hajú nő alaposan végigmérte őt és kacsintott felé egyet, de csalódnia kellett, mert Viktor kifejezéstelenül pillantott rá, aztán vissza az előtte lévő út felé. Újabb ruhát kell szereznie, a lehető legkisebb feltűnés nélkül, amennyiben ez lehetséges. Valami elegánsat akart.
Átsétált a pesti oldalra, a Teréz körúton pedig lefordult egy kis utcába. Megpillantott egy olcsó ruhaboltot. Belenézett András pénztárcájába. Van annyi, hogy pár normális holmit vehessen. Amint belépett a boltba, meg is pillantotta, amire vágyott. Meg is lepődött egy kicsit. Egy elegáns fekete ballonkabát. Pont olyan, mint amit Valentina szeretett, de ez a férfi változat. Az eladó nő meglepetten figyelte a farmereket válogató rendőrt, hirtelen nem tudta hova tenni az egészet. Eközben Viktor megtalálta a méretét. Egy vörös farmer, ami pont ráillik. Azonnal kivette a többi közül, aztán a megkereste a méretét a ballonkabátok közül. A kettő árát, ki tudja fizetni úgy, hogy marad is elegendő pénze egy rablásig majd a külvárosi régióban. Kifizette a ruhákat a megilletődött fiatal lánynak, aztán mivel türelmetlen volt, nyájasan megszólította:
- Nézze, hölgyem, lejárt a műszakom – kezdte hitelesen alakítva a kicsit fáradt rendőrt. – Esetleg átvehettem itt a ruhát?
- Persze – nézett fel rá flörtölgető mosollyal a lány. – Számolok akkor szatyrot is az egyenruhának.
Ekkor vette észre Viktor, hogy egy kisfiú ott ül a pult mögött és tátott szájjal, irigykedve nézi őt.
- Enyém lehet az egyenruhád? – kérdezte felvillanyozottan.
Viktor elmosolyodott.
- Túl nagy ez rád – mondta. – De majd hozok neked egy gyerekméretet – kacsintott felé egyet apásan.
A lánynak ez nagyon imponált és kecsesen, széles mosollyal adta át neki a nagy szatyrot.
Viktor tíz percen belül egy konténerbe dobta az egyenruhát tartalmazó szatyrot és összehúzva a kabát övét továbbindult a Teréz körúton. A fekete kabát, vörös farmer ötvözetben csak még közelebb érezte magához Valentinát. Annyira jól nézett ki, hogy lépten, nyomon nők tekintetébe ütközött, ő pedig néha-néha sármos félmosollyal reagált vissza nekik. Ismét érezte a hatalmat mások felett. Meg is volt a megoldás, olyan gyorsan jött ez is, hogy már szinte szemtelenségnek tartotta, mennyire zseniális.

*

Klaudia egy ideje szabadságon volt. Így történhetett meg, hogy már reggel a banki ügyeinek intézése után beült egy pubba iszogatni. Nem érdekelte a mérték, a harmadik pohár whiskyjét kortyolgatta, miközben azon agyalt, hogyan legyen öngyilkos. Szőkésbarna haja szépen ki volt fésülve, barna szeme kicsit piros volt még a reggeli sírásroham után. Negyvenkét éves volt és már körülbelül száz évesnek érezte magát. Nem volt megelégedve azzal sem, hogy mindenki gyönyörűnek, dekoratívnak tartja – pedig nagyon is az volt -, a magány mindennél jobban rátette a bélyegét a mindennapjaira. Három éve veszítette el a férjét egy autóbalesetben és most közeledik egy újabb karácsony. Nélküle. Az a görög félisten, aki számára az életet jelentette, már nincs többé. Iszonyatosan szenvedett és sehogy sem tudta elfogadni, hogy idestova három éve özvegy. Azok az erős karok nem ölelik őt, nem hallja többé azt a mély, férfias hangot, nem tervezheti vele a jövőjét.
Amikor megkapta a harmadik pohár whiskyt, az ajtón belépő srác felé fordult. A fekete ballonkabátos, vörös farmert viselő fiatalemberről nem tudta levenni a szemét. Gyönyörű volt, az arca akár egy modellnek, az alkata teljesen tökéletes, egyszerűen nem volt egy szem hiba se rajta. Saccolgatott, vajon hány éves lehet. Vajon húsz? Maximum. De lehet csak tizennyolc. Nem az ő korosztálya. Visszafordult a pohár felé és mindenről lemondva belekortyolt. Egy kicsit visszapillantott a pulthoz ülő srácra, aki éppen sört rendelt. Azok az izmos lábak nem hagyták nyugodni. Legnagyobb döbbenetére az felé fordult és Klaudiát teljesen megbabonázták azok a szép szemek. Amik hirtelen felé kacsintottak. Zavartan visszafordult ismét a poharához. Próbált erőt venni magán, mert valami egészen mágikus dolog sugárzott a fiúból.
A csapos lányra nézett.
- Fizetem a srác sörét – mondta és elővéve a legcsábosabb mosolyát, a fiú felé fordult, aki meglepetten mosolyogva fordult felé. – Már ha nem gond neked, szépségem.
- Nem gond – felelte az zavartan. – Mivel érdemeltem ki?
- Én tudom.
Viktor megkapta a sörét és megindult Klaudia felé. A nőnek a szíve hevesen kezdett verni attól a tekintettől. Legszívesebben mindenki előtt rávetette volna magát. Ez gyönyörűség pedig mellé ül és olyan sármosan néz rá, hogy egy perc alatt minden gondját, baját elfelejti.
- Te miért iszol ilyen korán reggel? – kérdezte Viktor.
- Tíz óra elmúlt, pofikám – felelte vigyorogva a nő.
- Szabin vagy?
- Igen. Még a héten.
- Én mától. Most ünneplem.
- Modell vagy, ugye?
- Dehogy – szégyenlősködött egy kicsit. – De te biztos.
Klaudia felkacagott.
- Én? – mutatott magára. – Öreg tyúk vagyok a legrosszabbik fajtából.
Viktor közel hajolt hozzá és a barna szemeivel szinte a nő lelkéig hatolt.
- Én még nem láttam ilyen gyöngyszemet, mint ami te vagy – suttogta érzékien. – Miattad jöttem be ide.
Klaudia nagyot nyelt.

*

Klaudia végül holtan zuhant a szőnyegre a lakása padlóján. Viktor megállt felette vigyorogva egyik kezében a füstölgő pisztollyal és egy lyukas párnával. Egy darabig nézte a szerencsétlenül járt nőt, aztán visszadobta a kanapéra a párnát, eltette a pisztolyát és leguggolt hozzá. Kivette a nő tárcáját annak zsebéből, harmincezer forint készpénzt talált benne. Zsebre vágta a tárcával együtt. A tágas nappaliban a könyvespolc egyik szekrényében talált egy borítékot, benne ötvenezerrel. Újabb zsákmány. Gondolta, megpihen egy kicsit a nőnél, de tartott attól, hogy csapos lány esetleg felismerheti őt, amint megjelenik a hírekben újra a rabosító képe.
Benézett a hűtőbe, kivett néhány felvágottat, úgy magában befalta, aztán ráivott kólát vagy egy liternyit. Az ablakhoz sétált, kinézett a hóesésbe. Sátáni mosoly jelent meg az arcán. Barna szeme megcsillant a szürke fényben.

*

Heni éppen az ebédjét kezdte főzni, miközben le sem vette a szemét a konyha kistévéjéről. A híreket leste folyton, hátha megtudhat valamit Nóriról. Nagyon aggódott érte, amióta Valentina elrabolta. Nóri a barátnője volt, annak ellenére, hogy a lány ádáz ellensége éppen az ő öccse, Viktor. Hálás volt Nórinak és Jankának, akik mindezen tény ellenére maguk közé fogadták őt és végül megjutalmazták a bizalmukkal, a barátságukkal. Csak azt sajnálta, hogy megakadályozták, hogy megölje Viktort. Mindennek vége lett volna. Nem tekintette már öccsének. Az a kedves, aranyos fiú, aki vére volt, már nincs többé, megszállta valami gonosz erő tizenöt évesen és elragadta tőle. Anna és Valentina pedig csak még rosszabbá tette. Viktor velük ellentétben nem az eredendő gonosz volt, hanem egy fokozatosan leépülő, aztán teljesen átváltozó lélek. Emlékszik néha könnyek között arra a helyes fiúra, aki a nagyapjukkal szerelte a kocsikat, máig nem felejti el, mennyire boldognak látta őt, amikor a kezébe foghatott egy racsnis kulcsot, vagy amikor felnyitott egy motorháztetőt. Az a Viktor meghalt, ez pedig maga a gonosz.
Ekkor, mintha jelzett volna neki a sors, meglátta az öccse rabosító képét a hírekben. A szíve az agyában kezdett lüktetni, egy pillanatig el sem akarta hinni, hogy ez a valóság. Az öccse ismét megszökött. Negyedjére. Ez lehetetlen, gondolta magában. Ilyen nincs, ez csak valami rémálom lehet. Mindjárt felébred sikoltozva a kanapén, izzadságban fürödve és nyugodt sóhajjal veszi tudomásul, hogy ez csak egy álom volt, semmi több. De nem ébredt fel. Ez most nagyon is valóság volt. Az öccse megszökött egy rendőrautóval, amit megtaláltak a Széll Kálmán térnél. Nagy erőkkel keresik.
Lekapcsolta a gázt és beszaladt a nappaliba. Elővette a párna alól a fegyverét. Hosszan nézte. Most kell véget vetni az egész borzalomnak. Itt az idő tisztára mosni a nevét és megmenteni az ártatlan emberek életét. Kibiztosította a fegyvert. Az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt.
- Bárhol is legyél, megtalállak – suttogta maga elé elszántan. - Most nem fogod megúszni. Felelni fogsz mindenért.

2020. február 24-25.
Budapest

14.rész
Megváltás

 

Amikor Valentina harmadik énjének szemében élvezettel teli csillogás jelent meg, a szája pedig lassan mosolyra görbült, Annában egyik pillanatról a másikban megszakadt valami. Nem tudta elsőre értelmezni, de egyre lazábban fogta a fegyvert, melyet a lányra szegezett. Nem félelem volt, amit érzett, hanem egészen más és teljesen áthatolt a testén, a lelkén, egy apró részlet sem maradt ki, úgy érezte. Hirtelen minden olyan értelmetlenné vált előtte, nem csak az egész szituáció, hanem minden, az élete, a létezése, az okok, amikért bármit is csinált az életében. A lélegzését is hiábavalónak érezte, fáradt lett, de menekülni, meghalni sem akart. Ez a démoni teremtés ott a nappali bárpultjánál, akinek második személyisége elindította egy helyes ösvényen, már nem jelentett számára semmit. Nem érzett iránta se szeretetet, se gyűlöletet. Szeretett volna teljes egészében megszűnni, nem létezni, elkárhozni, amennyire csak megsemmisülni lehet, annyira elporladni, köddé válni az univerzumban. Még sosem érzett ilyet, semmikor. Mindig is nagy volt benne az életben maradás utáni vágy, ám ez talán most örökre elveszett. Mennyire nagy ember akart lenni mindig is, nagy is lett. A hírneve azonban két fejezetre bomlott. Először a sikeres, az államfő, valamint az egészségügyi miniszter által is kitüntetett, sikerkönyveket szerző pszichiáternő. Aztán az egész országot ledöbbentő, véreskezű, lelepleződött, pszichopata gyilkos, aki a tömeggyilkos Viktor és Valentina cinkostársa, az előbbinek pedig bújtatója, szeretője is. Elbukott már egy ideje, helyrehozhatatlanul. Kinek fog hiányozni, ha most meghal? Senkinek. A barátai elfordultak tőle, a szülei szégyenkeznek miatta, sőt, gyűlölik is, amiért megölte az öccsét gyerekkorában. Viktornak se kell már. Virág tizennyolc éve halott. A férfiak, akikkel járt, nem vágynak hozzá vissza, nem is volt egyik sem szerelem. Nem is tudja, milyen az, ha valaki viszont szereti. Viktor sem szerette talán.
A fekete szemeiben hidegség, lemondás jelent meg és erőtlenül elejtette a pisztolyt. Valentina zavartan nézett a kanapé szőnyegére ejtett pisztolyra, majd Annára, aki megsemmisülten nézett vissza rá.
- Lőj te – súgta a nő. – Lőj le.
Valentina arca megremegett. A gyűlölet lángja helyett szemében a tébolyodott központi énje, egyeske tért vissza. Ijedten tette el gyorsan a fegyverét, azonnal a doktornőhöz sietett, és leguggolt hozzá. Egy darabig rémülten nézett a szemébe, aztán gyengéden átölelte őt.
- Ne haragudj, doki néni – súgta a fülébe lágyan és három puszit dobott az arcára. – Ne haragudj, édes szívem. Nagyon haragszol?
Anna nem válaszolt. Valami új helyszínen érezte magát odabent a szívében. Valahová most megérkezett, ahová egész életében, átmeneti zavaraiban vágyott sóhajtva. Elveszett valami, amit elpusztíthatatlannak hitt. Érezte a gyomrában, hogy valami engedett a szorításból, a szíve is mintha másképpen lüktetett volna. Mintha valami démon hagyta volna el a testét.
- Nem haragszom – felelte zaklatottan. – Kicsit megmosom az arcom, igazítok a sminkemen. Öt percet kérek.
- Rendben, kincsem – mondta Valentina és megpuszilta a nő homlokát.
Anna szép lassan felállt, felvette a pisztolyát és miközben a zsebébe rakta, a kanapén kómás tekintettel fekvő Nóri felé fordult. Belenézett azokba a kék szemekbe, a kétségbeesést látta, a szenvedést. A lány kiköpött Valentina, tényleg. Hogy is kerülte a figyelmét? Szinte ugyanazok. Mintha nem is unokatestvérek, hanem ikrek lennének. Mennyire gyűlölte Nórit mindig is, amiért Viktort kis híján megölte többször is. Amikor legelőször látta a bíróságon és úgy néztek egymásra, mint két ellenség. Amikor elrabolta őt Viktornak, amikor bújtatta otthon. Most pedig lőtt sebbel, amit ő okozott, elkábítva, amiért szintén ő a felelős, itt fekszik, és egyre zavartabban néz rá. Nem érzett már haragot Nóri iránt. Nem is értette, miért haragudott rá bármikor is. Ez a lány a barátnője is lehetett volna. Amit először látott rajta régen, az a kiégettség, a szenvedés volt. Egy önhajszoló, karrierista fiatalt látott a bíróságon, akinek még az életére is törtek. Azon kapta magát, amikor ott ült a bíró mellett és Rónai éppen meg akarta izzasztani, hogy már a lehetséges gyógymódokon, terápián kezdett gondolkozni, amivel Nórit megmentheti, de mindez talán tíz másodpercig tarthatott. Most tudatosodott benne, mennyire gyakran elő akart bújni belőle a jó énje. Az, akinek lennie kellett volna.
- Hol a fürdőszoba? – kérdezte Valentinát, miközben le sem vette a szemét Nóriról.
- Fent az emeleten – felelte Valentina, majd mosolyogva hozzá tette. – Ha akarod, zuhanyozhatnánk együtt.
- Majd este – mondta színtelenül Anna és elindult felfelé.
Valentina arcáról lefagyott a mosoly. Gyanakodva nézett a doktornő után, majd az oldalára dőlő Nórira, aki valahova a semmibe nézett kábultan, tátott szájjal, lassan lélegezve, egyre jobban elernyedve.
- Szenvedsz, unokanővérkém? – súgta oda neki gúnyos mosollyal Valentina. – Ó, te szegény. Mellettem is állhatnál. De te maradsz senkinek. Lehet, meg kéne döglened már. Túl sokat szívtad már a levegőt.

*

Anna bezárkózott a fürdőszobába. Leült egy kis székre és a kezébe temette az arcát. Először patakokban jöttek a könnyek, aztán megállíthatatlanul kitört belőle a sírás. Kínzó, pokoli képek törtek be a lelkébe. Próbált ellenállni, valahogyan az útjukat állni, mert úgy érezte bele fog halni a bűntudatba. Iszonyatosan szenvedett. Az áldozatainak rémült tekintete, a félelem, amit okozott, a kínhalálok peregtek le előtte. Próbálta megakadályozni a halálukat, de a képsorok végén mindig látta valahonnan tükröződni az arcát. A gonosz arcot. A legfájdalmasabb kép, amikor a medence vízében holtan elmerülő öccsét látja, aztán a vízben tükröződő, gonosz kislány arcát, az övét. Az első gyilkossága. Nyolc éves volt. Az öccse mennyire meglepődött és kétségbeesett, amikor ő hirtelen lenyomta a víz alá. Látta magát mosolyogni. A hét éves öccsét megölte. Most pedig úgy zokogott, hogy azt hitte bele fog halni. Meg is érdemli, gondolta. Egy ilyen ember, mint ő, nem érdemel semmit. Nem érdemli az életet. Megölte. Utána mindenkit, akinél bejelzett az ösztöne. Élvezte. Hogy lehetett ilyen? Senki sem ártott neki soha. Mindenki szeretettel közeledett felé. Mert nem tudták, mi ő, tette hozzá magában. Az öccsére gondolt, aki mindig ölelgette őt. És ő ezt tette vele. Milyen szép férfi lenne most. Itt lehetne vele. Megmenthetné. Össze-vissza bevillantak a képek. A gyilkosságok. A hidegsége. A gonosz tekintete. A szeme. Azok a brutális, gonosz szemek, melyek megteltek csillogással.
Viktort is ő tette tönkre. A fiú már kezdett jó emberré válni az intézetben. Elkezdett olvasni, rajzolgatni, egyre többet mosolygott, ha találkoztak. Mindig vitte be az útikönyveket Viktornak, és mindent Norvégiáról. Skandináv írók műveit, klasszikus irodalmat. De végül nem hagyta a fiút jó útra térni. A szeretője lett az intézetben az akkor húsz éves srác. Mindent megtett, hogy életben tartsa benne a gonoszt. Első osztályú főnyereményként tekintett rá. Egy szép pasi, aki férfivá érett és olyan, mint ő. Még talán veszélyesebb is. Megölte a lelkét. Megölte a lehetőséget, hogy a fiú egy bírósági döntésnek köszönhetően kiszabaduljon. A megváltáshoz való jogot elvette tőle. Őt is megölte. Viktor is az áldozata. A jófiú, aki lehetett volna.
A megannyi szörnyű kép után bevillant egy jó is. Látta magát kisétálni egy faházból, szőrmés kapucnijú nagykabátban. A tornácon megáll, és kiegyensúlyozottan, derűsen gyönyörködik a havas erdei tájban. A boldogság ott csillog a szemeiben. Ott van vele a jóság. A szeretet sugárzik belőle. Kezdett megnyugodni ettől a képtől. Nagyon távolinak tűnt, mégis megnyugtatta. Nagy nehezen felállt és a tükörhöz sétált. Teljesen ledöbbent. Egy olyan Anna nézett vissza rá, aki eddig ott lakhatott benne valahol a mélyben. Valahol az elméjében. Egy szelíd, emberséges, érző szívű Anna. Meghatódva mosolyodott el. Boldogság, szeretet járta át a szívét. Melegséget érzett magában. A gonosz elhagyta, végleg búcsút intett neki. Egyre távolibbnak érezte magában a sötétséget és most végre teljesen megszabadult tőle. Behunyta a szemét. Látta Virágot. A gyönyörű, vörös hajú lány ott állt előtte egy sziklás hegy lábánál. A sebe sehol, mosolygott rá, büszkén. Abban tekintetben megvolt minden, amit nem lehet emberi nyelvre lefordítani. Határtalan szeretet volt. Virág mosolyogva, elindult felfelé a hegyre, közben szép lassan eltűnt egy fehér fénnyel.
Anna kinyította a szemét. A könnyei már örömkönnyek voltak. Megmosta az arcát kellemes, langyos vízben, utána visszanézett a tükörbe. Könnyebbnek, erősebbnek érezte magát. Az életének nagy része a sötétségé volt. De most itt a fény. Az új Anna. Szelíden mosolygott a tükörbe, mígnem a telefonja megrezdült. A félelem szökött a szemeibe. Dávid volt az. Mit akarhat?

*

Viktor Újpestnél elindult gyalog az Árpád úton Rákospalota felé. Félmosoly ült az arcán. Egyre nagyobb félistennek képzelte magát. Néhány felé sétáló nő meg is fordult utána, még egy olyan is, aki mellett ott volt a férje. Egy kirakat tükrében megnézte magát és öntelten vette tudomásul, milyen jól néz ki. Lehet, nem is kéne Valentinával foglalkoznia. Inkább pótolnia kéne, mivel életében csak két nővel, Annával és Valentinával volt. Léteznek még gyönyörű nők, akikkel együtt hempereghetne, felfedezhetne újabb dolgokat, aztán végezne mindegyikkel, amíg nem leli meg a hozzá hasonló gonoszt. Képes volt mindig is, hogy meglássa a többit. A többi gonoszt. A dohányboltban, ahol az energiaitalt vette útban idefelé, ott is meglátta az egyik negyvenes nőben a férjét megcsaló, a gyerekeit gyűlölő ördögöt, aki mindig húsz éves akar lenni. Látta a huszonéves lányban is egyik kávézóban, hogy maga a megtestesült pokol mennyasszonya. Ahogy figyelte a Szimonetta nevű lány az embereket, a megvető, szociopata tekintetével, Viktornak mindene bizseregni kezdett tőle. Lehet, meglátogatja majd a lányt egyszer és az oldalára állítja. Lehet nem is kéne könyörögnie, a lány talán nála is rosszabb eset.
A rákospalotai rész hátáránál egy vasúti sínpálya keresztezte az útját. Mielőtt a sorompóhoz ért volna, megakadt a szeme egy extravagáns, tunningolt fekete kocsin. A sötétített üveg miatt nem látta, ki, vagy kik ülnek benne, de nagyon gyanús volt neki. Amint a kocsi mellé ért, egy símaszkos férfi pattant ki onnan. Viktornak esélye sem volt védekezni, két jól irányzott, profi ütést kapott az arcába, egy köríves rúgást a combjába, amitől a földre zuhant. Amit utoljára látott, hogy a símaszkos férfi megragadja a gallérjánál és egy jókorát behúz neki, aztán filmszakadás.

*

Anna már több mint egy órája odafent volt, Valentina megunva ezt, leguggolt a kanapé előtt, hogy egyenesen Nóri szemébe nézzen. Úgy nézte a rá kómásan néző lányt, mintha nagyon is élvezné a helyzetet. Simogatni kezdte annak fejét, miközben tettetett együttérzéssel figyelte a teljesen erőtlen, bénult lányt.
- Szegény, unokanővérkém – suttogta sejtelmesen. – Próbállak sajnálni, de úgy érzem nem fog menni. Szerintem nem érdemelsz meg még esélyt. Egyre inkább ez a meggyőződésem. Te sose állnál mellém. Gyenge vagy te a vad élethez. A doki néni is kezd szétesni egy ideje. Mellettem ez szokott lenni. Sajnos, menthetetlen vagy. Egy utolsó, nélkülözhető és pótolható senki. Kezdem szégyellni, hogy ilyen mihaszna féreg tartozik a családomba. Tudod, ha jobban belegondolok, nem is értem, mit evett rajtad az a Béci. Biztos csak a tested kellett neki. Semmi több. Annyira jelentéktelen vagy, hogy minden bizonnyal folyamatosan arról ábrándozott, hogy melyik szembejövő csajjal csaljon meg – elvigyorodott. – De kinyírtam, így már nem tudod meg soha – elővette a pisztolyát és a csövét Nóri homlokához tartotta – Bumm. Ennyi lenne csak. Bumm. És véged. Majd Barbival megpróbálom. A másik unokanővérkém. De várom.
- Gyenge…vagy…te is – nyögte Nóri. – Egy senki. Gyáva vagy a sötétben. Elveszett…bolond gyerek. Húzd meg…lőj le…ha mersz.
Valentina oldalra döntötte a fejét, gúnyosan vigyorgott rá.
- Szegény…kisbaba – utánozta Nórit. – Jaj…de… nem…megy…ez…neked.
- Hagyd ezt abba! – parancsolt rá Anna, aki éppen akkor ért vissza.
Valentina tátott szájjal, nem kicsit neheztelve, szemeit meregetve fordult a nő felé.
- Nem kértem, hogy beleszólj – jegyezte meg a doktornőnek.
- Jó hírem van – mondta Anna egykedvűen.
- Marhajó lehet, ha így mondod.
- Viktor ma megszökött. Alig pár órája.
Nóri rémülten fordította Anna felé a tekintetét. Valentina szeme felcsillant, azonnal elrakta a fegyverét.
- A kis szépségem megszökött? – kérdezett vissza izgatottan. – Megkeressük?
- Nem kell – felelte Anna. – Idehozzák nekünk.
- Kik?
- Egy ismerősöm elkapta nemrég. Megadtam neki a címet.
Valentina fülsüketítően felkacagott.
- Mintha csak pizzát rendeltél volna – mondta. – Szuper! Eljön és beáll közénk – aztán gyanakvó lett – Vagy esetleg magadnak akarod? Ugye nem?
- Nem érdekel – mondta Anna. – A tiéd lehet.
Valentina fürkészően nézett a doktornőre, ám az profi módon állta a tekintetét. Igyekezett olyan lenni, mint amilyen volt. Inkább csak sértődöttséget próbált imitálni, amiért a lány ráfogta nemrég a fegyvert.
- Szeretsz még engem, doki néni? – kérdezte.
- Nem tudom – felelte Anna.
- Mi az, hogy nem tudod?
- Majd kiengesztelsz. Most pattanj el onnan Nóritól.
Valentina büszkén elmosolyodott. Még gonoszabb lett, mint volt, gondolta Anna. Vagy csak neki tűnik úgy. Nem tudta. Egy dologban biztos volt, a tervében, amit odafent agyalt ki. Egyszerű ötlet, nem kellett hozzá sokat gondolkoznia. A folytatását már annál inkább meg kellett terveznie.
A lány felállt Nóri mellől és lassan a bárpult felé sétált.
- Kérsz inni valamit? – kérdezte.
- Egy ír whiskyt adhatnál – vetette oda a nő, miközben leült Nóri mellé, aki a hátára feküdve, gyűlölködve meredt rá.
Anna finoman az oldalára fordította a lányt.
- Így nem fogsz hányni – suttogta, aztán finoman megszorította a kezét, jelzésképpen, hogy vele van.
Nóri erőtlenül, de értetlenül fordította felé a fejét, ám a nő finoman visszatolta, miközben a kezét is elengedte. Valentina felé fordult, aki guggolva keresgélt az üvegek között, végül megtalálta az egyik ír whiskyt. Öntött egy kis pohárba neki, majd jeget is tett bele. Anna odasétált érte, belekortyolt és elővette a gonosz vigyorát, amitől Valentina gyanakvása egy kicsit elmúlt.
- Doki néni – mondta sejtelmesen. – Annyira imádlak, ugye tudod?
- Én is téged, kisbabám – felelte az kacsintva.

*

Valentina mogyoróval dobálta Nórit, mikor megérkezett Viktor. Egy símaszkos férfit látott a nappaliba jönni Annával. A férfi vállán ott volt Viktor. Valentina gyorsan a kanapéhoz sietett, durván a földre lökte Nórit, a fickó pedig, mint egy rongyot, úgy dobta le oda a srácot.
- Érzéssel, te patkány! – kiabált rá Valentina.
A férfi Anna felé fordult.
- Gondoltam, hogy ez is itt van – jegyezte meg.
- Mi az, hogy ez? – kiáltott újra a lány.
- Halkulj már el, te idióta.
Valentina szemében megjelent a gyilkos csillogás, de feltűnt neki valami Viktoron, amin ledöbbent. Fekete ballonkabát volt rajta és vörös farmer. Akárcsak rajta. Elmosolyodott. A haragja egy perc alatt elmúlt.
- Az én édesem ugyanolyan ruhában van, mint én – örvendezett. – Az én szerelmem, hercegem.
Anna legszívesebben azonnal lelőtte volna, ezt hallva, de nem tette. Várt a legjobb pillanatra, amikor Viktor felébred, akkor pedig ő végez mindkettőjükkel, a szerelmével és az iszonyat lányával. Szépen pontot tesz a történet végére. Nem változott vissza, tudta, hogy nem lesz élvezet végezni velük, de megmenthet kapásból három embert.
Valentina sejtelmes mosollyal nézett rá és a maszkját éppen levevő Dávidra. Anna felismerte a veszélyt, de már késő volt. A lány villámgyorsan kapta elő a pisztolyát és fejbe lőtte Dávidot, majd rászegezte.
- Sajnálom, doki néni – mondta sátáni mosollyal az arcán. – Nagyon sajnálom, de nem tehetek mást.
Anna megvonta a vállát.
- Lőj csak le – mondta lazán. – Veszélyt jelentek rád.
- Te? – kérdezett vissza gúnyosan a lány. – Ugyan már.
- Igazad van. Nem is vagyok a régi. De mielőtt megdöglök, jobb, ha tudsz valamit.
- Éspedig?
- Egy utolsó senki vagy és az is maradsz. Nemhogy a sarkamig, de még a talpamig sem érsz fel, akármit is teszel. Az unokanővéredhez képest főleg. Ő egy ember, veled ellentétben. Velem ellentétben is. A másik éned talán egyszer letapos téged, meg azt a harmadikat és nem leszel semmi se már. Csak valami, amit lehúztak a vécén egy másik selejttel együtt.
Valentina szemeiben gyilkos harag csillant meg, az arca teljesen eltorzult. Odalépett Annához egyenesen a szemébe nézve. A doktornő állta a tekintetét. Felkészült a halálra, nem érdekelte már semmi sem. Egyedül Nóriért aggódott, meg földön eszméletlenül fekvő Karináért és Ádámért. Nemsokára magukhoz térnek, talán ők elintézik ezt a két szörnyeteget. Talán.
- Ezért lassú halálod lesz – suttogta valami iszonytatóan félelmetes hangon Valentina. – Lassú és rettenetes. Már tudom is hogyan.
Szinte természetfeletti gyorsasággal és erővel rúgta fejbe Annát, aki ájultan terült el a nappali szőnyegén Nóri mellett.
Viktor eközben kinyította a szemét. Meglepetten nézett körül, egy pillanatra megakadt a szeme a földön fekvő Nórin és Annán. Aztán felnézett Valentinára, aki szerelmes mosollyal nézte őt.
- Jó reggelt, szerelmem – mondta neki, aztán elrakta a fegyverét és áttaposva Nóri kezén leguggolt a fiúhoz és szorosan magához ölelte. – Végre veled, édesem. Egyetlen szerelmem! Most értetlen vagy, de mindjárt rendbe lesz minden - egymás szemébe néztek – Szerelmem.
- Valentina – súgta Viktor erőtlenül.
- Viktor baba.
Hevesen csókolni kezdték egymást.
- Most lángokba borítjuk a világot – súgta Valentina két csók között. – Elpusztítunk mindenkit, akit csak akarunk, édes.
Viktor belemarkolt a lány hajába.
- Igenis, szívem – súgta vissza lánynak, aztán továbbcsókolta.

*

Viktor éppen rájuk akarta locsolni a benzint a kannából, amikor Valentina rászólt. A lány szemében valami rettenetes volt, a mosolya pedig minden eddiginél betegebb, félelmetesebb lett.
- Körbe kell locsolni őket – mondta. – Nemsokára felébrednek és iszonytató lángokat fognak látni. A végzetüket. Lassan halnak majd meg, végiggondolva, mennyire talpalávaló senkik.
Viktor, akár egy parancskövető zombi, elkezdte körbelocsolni őket, amikor pedig Valentina mellé ért, dobott egy csókot a szájára. A lány elővett egy benzines gyújtót a zsebéből, amit Annától lopott. Végignézett a földön fekvőkön. Nórin megakadt a szeme, aki a hátára fordulva nézte őt.
- Hát, unokanővérkém, köszönd magadnak – vetette oda vigyorogva Valentina. – Állhattál volna mellém. Mellénk. De te nemet mondtál. De ne aggódj, majd ketteske siratni fog. Érzem őt is.
- Ki az a ketteske? – kérdezte Viktor.
Valentina neheztelően fordult felé, a szemeivel pedig szinte legyilkolta a fiút.
- Majd megismered, biztos – felelte. – De ha még egyszer félbeszakítasz, rongyosra verem azt a szép pofid.
- Bocsánat.
- Szóval, Nórika – fordult vissza hozzá. - Jó szórakozást. Lesz időd mindent alaposan átgondolni, mielőtt jó ropogósra sülsz, mint egy csirke. Kár, hogy nem nézhetem végig. Tudod, sietnünk kell – odadobta a gyújtót a benzines tócsába és azonnal végigvonult körbe a láng.
Nóri látta, amint Valentina vihogva megfogja Viktor kezét, és mint egy boldog pár, elsétálnak.

*

Anna nyögésekre ébredt fel. Amint kinyitotta a szemét, azonnal meglátta a lángokat. Körbenézett és látta, amint az körülöttük húzódik és egyre csak szűkülni kezd, pláne a szőnyeg felől, amelynek végébe már belekapott. Pánikszerűen összeszedte minden erejét, talpra pattant, akár egy harcművész, levette magáról a kabátját és a hátsó kert kijáratára nézett. Alig pár lépésnyire van tőle, de útját állja az egyre csak feléjük közeledő láng. Azonnal Nórira terítette a kabátot.
- Gyerünk, Nóri! – kiáltotta. – Fel kell állnod! Szedd össze magad!
Nóriba egy kicsit visszatért az erő, Anna végül így képes volt talpra állítani. Felkapott egy nagyobb párnát a kanapéról, azt tartva maga előtt pajzsként hatoltak át tűzgyűrűn. Anna egy rúgással kizúzta elüttök az ajtó nagy teljes nagyságú üvegét. Egy szempillantás alatt kint voltak. A lángok egy kicsit belekaptak Nóri melegítő nadrágjába, de a hevesen hulló hó azonnal eloltotta.
Anna visszaszaladt és levegőben szaltózva átugrotta a lángokat. Felkapta Karinát a földről. Eközben Nóri lassan, de erőtlenül kinyította az ajtót és beljebb lépett egy hólapátot tolva maga előtt, melyen az összegyűlt erőlködve bár, de sikeresen a tűzre dobta. A gyűrű egyik része, a következő adagtól teljesen elaludt, így Anna nem csak Karinát, de a szintén eszméletlen Ádámot is ki tudta vinni sértetlenül. A kinti, háztól pár méterre lévő szauna kabinba vitte őket, miközben Nóri a lapátra támaszkodva, botladozott utána. Nem tudta hova tenni a doktornő segítségét.
Anna rásegítette a kabátját a lányra és együtt nézték, amint a láng odabent eljut bárpultig, szétdurrantva az üvegeket. A doktornő Nóri felé fordult és egy kicsit megdörzsölte a kabátját, hogy a lány ne fázzon.
- Miért segítettél? – kérdezte tőle a lány.
- Mert így döntöttem – felelte Anna lágyan. – Mert ez volt a helyes.
Nóri és ő pár másodpercig némán néztek egymás szemébe. Ez a néma kontaktus elég volt ahhoz, hogy a lány megértse, mi is történt Annával. Egy kicsit még zavart volt, nem egészen fogta fel, de a lényeg átjött neki.
- Most mi lesz? – kérdezte.
- Nem vagy az ellenségem – felelte Anna. - Én sem akarok a tiéd lenni. A kabátomban ott a telefonom. Hívd a rendőrséget, mondj el nekik mindent, amit tudniuk kell – szomorú mosoly jelent meg az arcán. – És ha van kedved, azt is mond el, hogy segítettem. De nem fontos. Semmit sem enyhít azon, hogy egy szörnyeteg vagyok.
Nóri lassan odalépett hozzá. Anna szemeiben megcsillantak a könnyek. Nóri gyengéden átölelte őt, ő pedig úgy kapaszkodott abba a lányba, aki a legnagyobb ellensége volt, mintha mindig is barátok lettek volna.
- Mihez kezdesz? – kérdezte Nóri.
- Ne aggódj, mindent elterveztem.
Egymás szemébe néztek.
- Köszönöm – súgta Nóri.
- Nem kell – felelte Anna. – Messze leszek, de eljövök majd, ha kell.
Nóri úgy nézett a házat megkerülve, a hóban kocogó Anna után, mint aki testvérétől búcsúzott el hosszú időre. Hallotta, amint beindul egy kocsi motorja és nyikorogva elszáguld. Ő pedig elővette a telefont a zsebéből.

*

Viktor vezette Dávid kocsiját az autópályán nyugati irányba haladva a megengedett sebességgel. Valentina gyanakvóan fordult felé, a srác pedig érezve ezt, odapillantott felé kérdően.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Miattam szöktél meg? – kérdezett vissza a lány.
- Szerinted? Még a ruhám is rólad szól.
- Biztos? Nem Anna miatt?
- Nem.
Valentina visszafordult az út felé. Kegyetlen és rideg volt a tekintete.
- Ha megtudom, hogy nem miattam – kezdte. – akkor rosszabbul végzed, mint azok. Megértetted?
- Miért vagy most ilyen?
A lány sátáni mosollyal fordult felé.
- Sok meglepetés vár még rád, picinyem – mondta sejtelmesen. – Nagyon sok.
Viktor erre nagyot nyelt.

2020. február 29.
Budapest

15.rész
Nincs vége

 

Viktor finom illatra ébredt fel. Amint kinyította a szemét, Valentina nyájas, szerelmetes tekintetét látta maga felett. A lány úgy villantotta felé tökéletes fogsorát és csillogó kék szemeit, hogy fiú elmondhatta magáról, mennyire a szerencsés pasi kategóriába tartozik.
- Jó reggelt, kicsi szívem – köszöntötte derűsen Valentina. – Csináltam neked finom reggelit!
Viktor felült az ágyban és egy kissé értetlenül nézett végig a tágas hálószobában. Úgy nézett ki, mintha valami luxus szállodában lennének. Nagy tévé velük szemben, a könyvespolcon megannyi film sorakozott dvd-n, a sarokban pedig egy bárpult is helyet foglalt, tele méregdrága whiskyvel, ginnel, tequilával és fehér rummal. Valentina pedig az ölébe tette a reggeliző tálcát, melyen ízlésesen elkészített rántotta, bacon, külön tálcán pedig szépen felvágott paradicsom volt és egy csésze tea.
- Reggeli Valentina módra – mondta nyájasan. – Én már ettem, míg te durmoltál, picinyem.
- Hol vagyunk? – kérdezte Viktor, miközben megfogta a villát.
- Egy prérin. Távol a kíváncsi szemektől. Mikor átvettem a kormányt, te elaludtál, mint egy kisbaba. Ebben a házban egy festőnő lakott egyedül, amíg hulla néni nem lett. Most a pincében kuksol magányosan, meglepett pofival. Szépen beadtam neki az eltévedt, szegény lányt a vőlegényével, aztán kipuhatoltam mindent, és bumm – felnevetett. – Vicces volt nagyon.
- Nem fogják keresni?
- Egy hétig nem. Addig meg elleszünk itt. Van pingpong asztala, ahogy láttam. Jó rég nem játszottam. Meg egy tök helyes kis sakktáblája. Imádtam sakkozni apával. Volt, hogy én nyertem.
- És este becipeltél ide? – kérdezte teli szájjal Viktor.
- Muszáj volt, nagyon mélyen aludtál.
Viktor észrevette, hogy Valentina egy fekete köntösben van, alatta meg talán nincsen semmi.
- Zuhanyoztál? – kérdezte a lányt.
- Nem – felelte az. - De amint megetted, megittad, megfürdetlek. Egy kis nosztalgia. Mint Dunaújvárosban. Mennyire jó volt, nem? Többé pedig nem kapnak el minket, tanultunk minden hibából.
- Remélem.
Valentina kacsintott egyet, majd a könyvespolcok felé fordult. Hirtelen megremegett a teste, Viktornak gyorsan meg is kellett fognia a teáscsészét, nehogy leboruljon. Ami ezután történt, ledöbbentette. Egy neheztelő, ám de teljesen szelíd Valentina fordult felé. Nem tudta hová tenni azt a tekintetet. A világ talán leggonoszabb tömeggyilkosa teljesen ártatlan, naiv lányként fordult felé, akinek a morcos tekintetétől senki sem ijedne meg. Egy darabig figyelte Viktort, aztán végre megszólalt:
- Hát végre találkozunk, Viktor.
- Mi ütött beléd? – kérdezte az.
- Belém? Semmi. Nem mesélt neked a kis szerelmed rólam?
- Nem értelek.
- Le vagy maradva, öcsikém. A te Valentinád tudata először kétfelé, aztán pedig háromfelé hasadt. Én vagyok a ketteske. A kis bárányka. A szerencsétlen nyomi, aminek ő tart.
Viktorral megfordult a világ.
- Te jó ég – suttogta.
- Igen – bólintott a lány. – És hogy elaltassam a halvány kis reményed abban, hogy jó munkát végeztetek tegnap, tudatom veled, mit is olvastam ma reggel az interneten. Több portál is megerősítette, hogy Nóri és többiek sértetlenül kijutottak a házból, amit rájuk gyújtottatok. A ház tulajdonosait és egy Vass Dávid nevű nyomozót sajnos holtan találtak, de Nóriék közül mindenki megmenekült. Na és szerinted ki mentette meg őket, az életét kockáztatva?
- Ki?
- Anna.
- Ő?
- Így van. Annát nagy erőkkel keresi a rendőrség, de én tudom, hogy sosem találják meg. Ja, és egyébként olvastam a cikkek alatti kommenteket is. Önkéntesek is a nyomunkban vannak. De olvastam még pár cikket, ami nem kicsit aggodalomra ad okot. A rendőrség lassan talán még fejvadászokkal is lepaktál, hogy kézre kerítsenek minket. Külföldi nyomozókat is bevetettek ellenünk. A legmodernebb eszközökkel keresnek minket. Emellett az egyik legjobb cikk, amint olvastam, és ezzel visszatérünk egy kicsit Annára, hogy egyre többen követelik a doki néni rehabilitációját, amiért olyan hősiesen megmentette Nóriékat. Holnapra szerveztek is egy néma tüntetést az igazságügyi minisztériummal szemben. Persze, esélytelen a dolog, de látod, mégis próbálkoznak. Emellett az egész ország Nórit sajnálja, amiért én vagyok az unokahúga, nem beszélve róla, hogy mennyi borzalmat kellett kiállnia miattam. Vagyis, az egyeske miatt.
- Ez durva.
- Bizony ám – mosolyodott el kárörvendően ketteske. – Úgyhogy nagy bajban vagytok. Mind a ketten. Főleg te. Neked van a legtöbb okod félni. Tudni szeretnéd, miért? Vagy legyen meglepi?
- Miért?
- Említettem Valentina hasadását. Vagyok én, ketteske, és ott van egy harmadik is. Úgy bizony. És hát jobb, ha tudod, az a lány nem éppen a legbizakodóbb fajtából való. Ha pedig egyszer felmegy benne a pumpa, neked annyi lesz. Nem lehet vele szót érteni és ne hidd, hogy könnyebb eset egyeskénél.
Viktor megsemmisülten ejtette a villát vissza a tányérra. Ketteske mélyen nézett a szemébe, látszólag nagyon is élvezve a fiú összeomlását, ám még így sem hasonlított nyomokban sem egyeske kárörvendő tekintetére.
- A legjobban Anna fáj, igaz? – kérdezte. – A nő, aki felkarolt, most átlendült a fény oldalára. Megmentette az ellenségeidet. Téged sem szeret már, az biztos. Milyen nagy rendező a sors, nem? Én kellettem hozzá, hogy előmozdítsak valakit, aki már régóta benne élt. És megint csak én, vagyis egyeske és hármaska kellett, hogy mindez betetőzzön nála. Az lett a rettegett és gonosz Dr. Mayer Annából, ami te sosem leszel. Ami ez a két szörnyeteg sem lesz sose itt a testemben. Egy hős, akiért egyre többen kampányolnak. Még talán a rendőrök is futni hagyják, ha egyáltalán megtalálják. Rád és a szerelmedre meg ki tudja, mi vár. Ha szerencsétek van, visszavezetik hamarosan a halálbüntetést és orvosi papír ide, vagy oda, megkapjátok a méreginjekciót.
Ketteske felállt, ledobva a ruháját elindult kifelé a szobából. Egy pillanatra megállt és az őt sóvárogva bámuló Viktor felé fordult.
- Olyan szeretetet kapnál tőlem, mint élő ember nem kapott soha senkitől – mondta. – De mivel taszítasz, mint a lepra, ezért csak egy kiszámíthatatlan pszichopata és egy dühöngő őrült jut majd neked. Ennyit érdemelsz a sorstól. Aztán pedig egy szigorított őrizetet egy siralomházban, ahol végre megkapod a végső jutalmadat. A legmagányosabb halált a földön.
Szúrósan felé villantotta még a szemeit, aztán az ajtót becsukva maga után, kilépett a szobából, magára hagyva remegő kezű Viktort.

*

Nóri a kijelölt dohányzó helyen szívta a cigit a kórház főbejáratánál. Civil ruhájában volt, a kicsit szakadt kabátjában. Próbálta felfogni, mi is történt vele az utóbbi időben. Valami tanulságot akart levonni az egészből, de nem ment neki. Annát pedig végképp nem tudta hová tenni. A doktornő fordulata jobban meglepte, mint Valentina másik énje, ketteske. A legmerészebb gondolataiban sem sejtette volna, hogy Anna, a „doki néni” fogja megmenteni az életét, ráadásul úgy kapaszkodik bele majd az öleléskor, mint aki már régóta vágyna erre. Hihetetlen. Még most is érzi őt.
- Hogy vagyunk, kisasszony? – kérdezte egy ismerős hang.
Nóri majdnem elejtette a cigit, annyira megörült neki. Ádám volt az, kötött pulóverben, kissé erőtlenül imbolyogva felé. Amint közelebb ért, Nóri elnyomta a cigit és szorosan átölelte a sármosan mosolygó férfit.
- Úgy örülök neked – mondta a magánkopónak.
- Jaj- nevetett Ádám. – Ennyire azért ne szoríts. Babsalátát hozott be nekem a nővérem.
Nóri kacagva elengedte. Pár másodpercig némán néztek egymás szemébe. Sok borzalmon mentek keresztül, rengeteg veszélyes helyzetet éltek túl. Talán egy kicsit közel is kerültek egymáshoz. Közelebb, mint gondolták volna. Amikor először találkoztak, Nóri még nem bízott benne túlságosan, de egy kicsit már kedvelte a vagány, magabiztos férfit, aki country zenével kínozta őt első útjukon.
- Nincs vége, tudom – sóhajtotta Nóri. – De legalább élünk.
- Hála Annának – bólintott Ádám.
- Igen. Mi lesz most ezután?
- Vagy egy tucat nyomozó, köztük külföldiek lepték el a kórtermet, ahol fekszem. Miután Karinát is kifaggatták, jöttem én. Vagy egy órán keresztül záporoztak a kérdések. Megegyeztünk, hogy csatlakozom a nyomozócsoporthoz, akik minél előbb el akarják kapni Viktort és Valentinát. Annát is keresik, de az ő esetében nem tűntek valami lelkesnek. Talán őket is meghatotta a dolog.
- Kit nem?
- És te mihez kezdesz?
Nóri nem tudta, mit feleljen.
- A legjobb lesz, ha pihensz – tanácsolta Ádám, de tudta jól, hogy a levegőbe beszél. – Hagyd most szakembereket dolgozni. Hidd el, talán a legnagyobb bosszú Valentinával szemben, ha közömbös leszel vele.
- Igazad lehet.
Ádám elővette a legsármosabb mosolyát, amitől Nóri köpni-nyelni nem tudott.
- De mi jó kis csapat vagyunk – mondta a magánkopó. – Számítok arra, hogy egyszer újra ott ülsz az anyósülésen azzal a dacos, vadmacska tekinteteddel.
Nóri szemében a könnyek csillantak meg. Szorosan magához ölelte a férfit. Képtelen volt elengedni hosszú percekig.

*

Az oslo-i reptéren egy gyönyörű fekete hajú nő lépett az ellenőrző pont utolsó állomására. Az erőteljes testalkatú, szakállas férfi teljesen zavarba jött tőle, amikor átnézte az útlevelét és az iratait. Még sosem látott ilyen gyönyörű nőt, pedig már megfordult egy-kettőnél az élete során.
- Isten hozta itthon, kedves Mi-sun Henriksen – köszöntötte nyájasan.
Anna kedvesen elmosolyodott, miközben visszavette az iratait.
- Már nagyon honvágyam volt – mondta ment tovább a szabadság felé.
Fél órán belül úton volt egy kis falu felé egy taxival. Elnézte a havas, gyönyörű tájat és egyre csak az járt a fejében, mennyire szerencsés, hogy egyedül és nem Viktorral jöhetett ide. A kis településen, ahová tart, áll egy ház a határban, amit Lilla szerzett neki a papírokkal együtt. Semmi oka nem lesz az aggodalomra, mivel a környéken több rendőr is a maffiakirálynő zsebében van. Ha bármi balul üt ki, azonnal kimentik őt. Az új énje, Mi-sun Henriksen foglalkozását tekintve varrónő. Anna mindig is szeretett varrogatni, legalább most többet élhet ennek. Hála a perfekt norvég nyelvtudásának, amit évekkel ezelőtt kezdett el művelni Viktor miatt, most könnyedén beilleszkedhet, és új életet kezdhet. Nem vágyott most többre, mint egy kis magányra, ha lehet, legalább egy évig, mialatt teljesen kitisztulhat a lelke. Nagyon fájdalmas napokat kell majd megélnie majd a múltja miatt, de a végcél egy boldog és új korszak lesz, amiben mindent megtesz majd annak érdekében, hogy mindent, amit lehet, jóvátegyen. Talán kegyes lesz vele a sors és kap egy szerelmet is ajándékba. Sóvárogva sóhajtott fel, aztán mosolyogva behunyta a szemeit.

*

Nórit a folyosón haladva hallgatta ki egy nyomozónő, aki Rézműves Rebeka néven mutatkozott be. Lenyűgözte a fekete ballonkabátos nő, aki külsőleg egy egyiptomi hercegnőre hasonlított, viselkedése alapján inkább valami kommandóséhoz volt hasonló. Vagány volt, nem egy sorozatgyilkost, maffiózót elkapott már, még egy ideig Halasi Lilla is magas vérdíjat tűzött ki rá.
- Szóval, Valentina meghasadt – ismételte Nóri után nő. – Egy harmadik énje is megjelent.
- Igen – bólintott Nóri egy kicsit bosszúsan. – De már harmadjára mondom magának.
- Jól van, kicsit kasego vagyok a jobb fülemre. Tegnap egy petárda robbant mellette. Vicces történet.
- Kasego?
- Süket, mármint. Lovári nyelven. Bocsánat. Szóval, visszatérve, van egy harmadik énje is, aki nem olyan szelíd, mint a második.
- Igen. Egy dühöngő őrült.
- Veszélyesebb a valódi énjénél?
- Szerintem nem. Sokkal kiszámíthatóbb.
- Annál a Valentinánál, akinek az elfogásánál jelen voltam tizenegy évvel ezelőtt, nos, annál bárki kiszámíthatóbb.
- Ott volt?
- Láttam, kijönni a diszkóból az akkor tizenöt éves, csodaszép lányt. Büszke mosoly volt az arcán, ami egy másodperc alatt lefagyott róla és teljesen kifejezéstelenül meredt ránk. Még csak járőr voltam akkortájt, sok borzalommal találkoztam, de az volt talán legvérfagyasztóbb éjszaka. Én tettem be a hátsó ülésre. Úgy nézett rám, hogy azt hittem ott helyben elájulok. Valami végtelenül brutális gonoszság áradt belőle.
- És ez a lány az unokahúgom.
Rebeka együttérzően fordította felé a fejét.
- Nem is akarom zaklatni többet – sóhajtotta. - Pihennie kell.
- Nem hiszem, hogy menni fog – mondta Nóri keserűen mosolyogva.
Rebeka megállt és Nóri szemeibe nézett mélyen. Áradt valami egészen különleges ebből a nőből, aki ha jól tudta Nóri, még mindössze harmincöt éves és már egyike lett a nagy neveknek a bűnüldözésben.
- Próbáljon meg pihenni – tanácsolta lágyan a nyomozónő. – Innentől bízza a munkát ránk. Minden elismerésem, remek nyomozó lett volna magából, de adja át a terepet nekünk. Elkapjuk mindkét szörnyet.
Nóri sejtelmesen elmosolyodott.
- Rendben, nyomozónő - ígérte nem túl hitelesen.
Rebeka azonban hitelesen alakította, hogy hisz neki.

*

Viktor magára kapott egy melegítő alsót és elindult a nagy házban a fürdőszobát keresve. Amikor megtalálta, belépett oda. A tágas fürdőszobában egy legalább három személyes zuhanyzót pillantott meg legelőször. Az ajtaja párás volt még, de már nem volt benne senki.
- Engem keresel? – hallotta maga mögül a lány hangját.
Megfordult és a szemrehányó, haragos tekintetű Valentinával találta szembe magát, aki a fekete köntösben állt az ajtókeretnek dőlve. Viktor még nem látta ezt a tekintetet. A láng egyre csak gyúlt a lány szemében.
- Nem igazán bújtál hozzám az este – mondta az egyre csak gyűlölködő tekintetével ellentétben teljesen hidegen. – Nem is vágysz rám igazán. Ki kéne taposnom belőled az utolsó leheletnyi lelket is.
- Nem értelek – mondta Viktor értetlenül.
- Ne szólj közbe, te leprás patkány! – kiáltotta a lány, miközben felé bökött a mutató ujjával. – Annát akarod, igaz?
Ahogy megindult Viktor felé, a szemében valami egészen félelmetes téboly csillant meg. A fiú már tudta, hogy ez a hármaska lehet. Próbálta magát erősíteni, felkészülni a támadásra. Nem akarta bántani a lányt, mert ott van belül valahol az egyeske, akiért megszökött. Valentina alig pár centire állt meg tőle és úgy nézett a szemébe, mint aki mindjárt puszta kézzel tépi szét.
- Kapkodtam érted – mondta egy pofon előtti hangtónusban. – Te meg egyre csak húzódtál távolabb tőlem. Most kezeljelek tulajdonomként? Megmondjam, mit csinálj? Válaszolj!
Akkorát kevert le Viktornak, hogy az elterült földön. Védekezően maga elé tartotta a kezét, mert a lány lassú kimért léptekkel indult meg felé. Rúgni fog, gondolta, és túl gyors ahhoz, hogy védekezni tudjon. Abban reménykedett csak, hogy talán valahogy visszatér belé a szerelme.
- Állj fel! – kiáltotta a lány, miután megállt felette. – Állj fel, te szerencsétlen!
Viktor lassan, óvatosan, felkészülve a legrosszabbra állt fel. Valentina teljesen megmerevedett, mint aki támadásra készül.
- Miért is reménykedek benned? – kérdezte hirtelen higgadtan. – Egy óvódás vagy. Tuti össze is vizelted magad.
Egy villámgyors pörgőrúgással fejbe rúgta a srácot, aki bezuhant a zuhanyzó fülkébe.
- Küzdeni se tudsz? – vetette oda neki lenézően a lány. – Hagyod, hogy egy csaj elverjen? Milyen férfi vagy te? Kelj fel! – üvöltötte hirtelen. – Gyere ide elém! Kapd össze magad!
Viktor a kezeit védekezően maga elé emelve állt fel. A lány intett maga felé a mutató ujjával.
- Gyere – súgta sejtelmesen. – Gyere ide szépen.
A fiú lassan megindult felé, mire a lány a hajánál fogva magához húzta és csókolni kezdte. Viktor majdnem megfulladt a lány hevesen forgó nyelvétől, majd érezte, hogy durván falnak lökik a vékony, de bivalyerős kezek. Valentina utána olyan hevesen szorította magához, mint aki évek óta nem ölelt volna meg senkit.
- Neked ott volt Anna – súgta a fülébe lány. – Nekem nem volt senkim. Egy fogoly voltam a többi közül.
- Utána itt voltam neked – súgta vissza Viktor lágyan. – Megszöktél, találkoztunk és veled voltam.
Belenézett Valentina szemeibe és meglepetten látta, hogy onnan könnyek kezdtek folyni. Végigsimította az arcának bal oldalát, mire a lány beleremegett, behunyta a szemét, majd ismét kinyitva már szinte könyörgően nézett a szemébe. Valami istentelenül kegyetlen világfájdalom tükröződött onnan.
- Ennyire egyedül talán senki sem volt a világon, mint én – mondta könnyezve.
- Miattad szöktem meg, édesem - súgta megnyugtatóan Viktor. – Miattad vagyok itt veled. Erre vágytam több mint egy hónapja. És nem vagy egyedül. Itt vagyok – a mellkasára hajtotta a lány fejét és gyengéden simogatni kezdte. – Nem szerettem soha senkit, de téged igen.
- Egy sötét, romos helyen élek ebben az agyban. Látom a Fővám téri villamost jönni. Ott az alagútban. Két idiótával kell állandóan megküzdenem, hogy feljöhessek érted. Hogy érezhessem a bőröd illatát, hallhassam a szívverésed. Rajtad kívül nekem semmim sincs. És bármikor ott lehetek abban a cellában megint. Vagy vissza az örökké tartó hideg éjszakába, ahol sikolyszerű szelek fújnak.
- Itt vagyok. Nem hagylak magadra.
- Rendben. Megpróbálok hinni neked.

*

Anna délután egy teával a kezében, köntösben ült a nappali kanapéján. Odakint lassan besötétedett és a csillagos éjszaka felé pillantva az ablakon át, elgondolkozott, vajon mi lehet Nórival. Mennyire gyűlölte régen, most pedig mennyire aggódik érte. Élvezte a jóság minden pillanatát, úgy érezte, nem csak a lelke, de a teste is gyógyulóban van. A bűntudat néha belehasított, ha eszébe jutott valamelyik áldozata, akkor pedig sírásroham tört rá. Tudta jól, hogy nem érdemli meg ezt a nyugalmat és boldogságot, ami most kijut neki. De valamiért mégis megkapta. Talán megkegyelmeztek neki odafent, gondolta. Kapott egy esélyt, amiért lassan, de felismerte, mennyire rossz úton járt eddig.
Az eldugott vagyona, melyet a Lillától kapott pénzzel együtt tizenöt millióra rúgott, elegendő lesz arra, hogy hobbiból keljen dolgoznia egy jó darabig. Gondolkozott azon is, hogy állatmenhelyen fog inkább munkába állni, ami a legjobb gyógyító terápia lehet számára. Nagyon vágyott arra, hogy minél jobb emberré váljon. No meg rettegett attól, hogy esetleg visszalendül a sötétségbe.
Az ablakhoz sétált és a csillagokat bámulta. A fekete szemeiben a szeretet csillogott, amikor Nórira gondolt. Ha a lány bajban lesz, Lilla embereket küld, hogy megvédjék. Sikerült megegyeznie ebben a maffiakirálynővel. Cserébe ő a Dávidon kívüli összes korrupt nyomozó barátjánál beprotezsálta Lillát, így az már az északi oldalon is elkezdhet terjeszkedni. Anna tudta, hogy ez nem helyes, de Nóriért tette, aki jobban emlékeztette őt Virágra, mint Valentina szelíd énje. Ha kell, mindent kockáztatva haza is utazik a hamis papírokkal, hogy megvédje őt. Lehet, így lesz.
Viktorra gondolva pedig már nem érezte a lángot, amit nem is olyan régen még igen. Hihetetlen, de teljesen kihunyt benne. Egy normális férfira vágyott. Egy vele egykorú, erős lelkű, de humoros férfira, aki mellett nőnek érezheti magát újra és nem egy csajnak, vagy egy játékszernek. Fel akar ébredni egy rémálomból, aztán oda akar bújni valakihez, aki megnyugtatja.

*

Valentina éppen egy karácsonyi tévéfilmet nézett Viktor ölébe hajtott fejjel. Most egyeske volt, aki miután megmasszírozta kárpótlásul a fiút, összedobott egy kiadós vacsorát is kettőjüknek. A meghitt kis filmecskén Valentina egyfolytában vihogott, még a nem vicces jeleneteken is, miközben Viktor végig kifejezéstelen tekintettel meredt a képernyőre, miközben a lány fejét simogatta gyengéden. Szerette egyeskét és azon gondolkodott, miképpen segítsen, hogy csak ő maradjon a felhozatalból.
A film végén, amikor egy család meghittem ünnepelte a karácsonyt az asztalnál, Valentina úgy nevetett, mintha valami eszméletlenül vicces jelenetet nézne. Felnézett Viktorra és csábosan mosolygott rá.
- Te szépfiú – hízelgett. – Olyan romantikus most, nem? Odakint mínuszok vannak, mi pedig idebent a finom melegben vagyunk összebújva.
- Igen – mosolyodott el végre Viktor.
A lány felült és szájon csókolta. A tébolyult kék szemeiből lehetetlen kiolvasni, hogy mi jár a fejében. Végtelenül kiszámíthatatlan volt, mint mindig, gondolta Viktor. Ilyennek szerette.
- Nem kell aggódnod, kicsim – nyugtatta Valentina. – Van nálam egy gyógyszer, amit a doki néni szerzett még. Amikor egyet bevettem belőle, akkor órákig nem történt váltás. A levélkén van még öt tabletta. Ma estére bevettem az egyiket. Holnap pedig szerzek még egy dobozzal. Rendben?
- Rendben.
- Nem lesz baj. Szeretni foglak, ahogy eddig is. Nem fogom hagyni, hogy az két bolond bántson – a fiú arcát cirógatta – Te vagy az én vőlegényem. Szerelmem. Mindenem. A kezdet és a vég.
- Biztos?
- Biztosan, édesem. Bízhatsz bennem. Most pedig miután megmasszíroztalak, megetettelek és megígértem, hogy megvédelek, teljesíthetnéd férfiúi kötelességed. Vigyél az ágyba és jó alaposan rendezz le. Utána álomba simogatlak, mint egy kisbabát, tudom, mennyire szereted.
Viktor elővette a legsármosabb mosolyát, amitől Valentina is egy kicsit zavarba jött.
- Megdöglök érted – mondta a fiúnak érzékien. – Te álompasi. Az vagy. A legszebb férfi a világon.
- Te meg a leggyönyörűbb lány - mondta Viktor kacsintva.
- Akkor mire vársz, te dög?
Viktor a karjaiba vette Valentinát, aki izgatottan nevetgélve hagyta, hogy a fiú a hálószobába vigye.

*

- Alszol, Nóri? – kérdezte a női hang.
Nóri kinyitotta a szemét. A kórteremben volt egyedül, odakint már besötétedett, körülbelül kilenc óra felé járt az idő. Az ablaknál, a sötétben álló női sziluettet nézte és próbált rájönni, kivel is áll szemben.
- Tudod, mi a dolgunk – mondta ismét.
- Ki vagy te? – kérdezte Nóri kómásan és felkapcsolta a kisasztalka lámpáját.
A félhomályban sem látta az idegent. Ám amikor az kilépett a sötétből és megvilágította a fény, egyből felismerte. Heni volt az, fekete bőrdzsekiben és bőrgatyában. Olyan elszánt volt, hogy Nóri alig hitte el.
- Küldetésünk van, Nóri – mondta.
- Heni – mosolyodott el a lány.
- Janka még New Yorkban lesz egy hónapig. Haza akart jönni, de lebeszéltem róla.
- Jobb is, ha inkább helyre hozza az életét.
- Igen. Mi pedig egy cipőben járunk, és egy csónakban evezünk, Nóri. Az unokahúgod az én öcsémmel együtt rászabadult az országra. A mi feladatunk, hogy végleg elintézzük őket. Ehhez pedig éppen olyan kegyetlennek kell lennünk, mint ők. Velük szemben. Valentina és Viktor lesz az elszenvedője annak a vadászatnak, melyben a végzetükbe kergetjük őket. Be kell fejezni ezt, Nóri.
Nóriban újra lángra gyúlt az elszántság. Meg kell tenniük, ami a kötelességük. Még akkor is, ha ez törvények sorozatába is ütközik. Az ártatlan emberekért, akik meghaltak és az ártatlan emberekért, akiket fenyeget a veszély. Ketteskére gondolt. Vele valahogy nem tudná megtenni, de mégis muszáj lesz.
- Igen – felelte Heninek.
- Ne gondolj a szelíd énjére – mondta a lány, mintha olvasott volna Nóri gondolataiban. – Én se gondolok az én édes öcsikémre, hanem arra, mi lett belőle és mit tehet még.
Nóri bólintott.
- Holnap reggel kezdjük el – mondta eltökélten. - Éppen olyan kegyetlenek leszünk velük, mint ők másokkal.
- Ez a beszéd – mosolyodott el Heni és hasonló gyilkos fény gyúlt a szemében, mint Viktornak. – Holnap indul a vadászat.

2020. március 4-6.
Budapest